Szerelem: Vissza a halálból – 11. A döntés

– Jaj, Victoria! – kezdett Bradley vigasztalni, én meg azt kívántam, bárcsak ne sírtam volna el magam. Ezzel most elárultam, hogy valami tényleg nincs rendben az apa személye körül, Bradley pedig találgathatott. Persze nem akartam elárulni Vince-t, de tudtam, hogy Bradley nem fogja annyiban hagyni.

– Kyle az? – kérdezte szigorúan,- Tudtam, hogy valami rosszban sántikál a kölyök! Esküszöm, arra fogom használni az új lábamat, hogy szétrúgjam a…
– Nem! – szakítottam félbe tiltakozva,- Kyle egy ujjal nem ért hozzám! Tényleg! De nem fontos, ki az apa, és nem akarok beszélni róla.
– Azért örülnék, ha elmondanád.
– Nem lehet.

– Jó, ha nem, akkor nem – csóválta a fejét Bradley,- Amúgy tudod, nem tartozik a legnagyobb büszkeségeim közé, de tavaly előtt végeztem egy… beavatkozást. Sose akartam megismételni, de azt meg tudom érteni, ha nem akarod megtartani a magzatot, úgyhogy…
– Nem akarnám megtartani? Ez nem egy kóbor kiscica, aki a házunk elé tévedt, hogy ez kérdés legyen! – szakítottam félbe,- Úgyhogy nem kérek a beavatkozásaidból.

Igen, ez az én gyerekem volt, az én kis dinnyemagom. Legalább is méretre éppen akkora lehetett. Mindegy. Attól még egy kis emberke volt, akinek én voltam az anyukája, akinek védelmezni és szeretni kell. Mindig is szerettem volna valakit, akinek mindent megadhatok, akiért bármit képes lennék feláldozni. Azt hiszem, nagyjából így érezhettem akkor is, amikor megláttam a pozitív tesztet a régi gyógyszertárban.
– De Victoria, biztos vagy ebben? – méltatlankodott,- Egy kisbaba nem csak annyiból áll, hogy hű, de kis aranyos! Van gyerekem, nekem elhiheted.

– Én ezt mindet tudom – mondtam.
– Azért nem árt megfontolnod. Van még időd, elvégre, ha jól sejtem, még eléggé az elején tartasz.
– Én már eldöntöttem! – förmedtem rá,- De egy dolgot nem értek. Te alkottad meg a testemet. Ha akkora tragédia, hogy gyereket várok, egyáltalán, miért tetted lehetővé? Akár sterilre és aszexuálisra is alkothattál volna!
– Tudom.

– De, Victoria! – kezdte Bradley,- Amikor elkezdtem rajtad dolgozni, egyáltalán nem egy robotot akartam létrehozni, hanem egy érző emberi lényt. Egy gyönyörű nőt, hogy pontosabb legyek. Azt akartam, hogy ha véget érnek az apokalipszis szörnyűségei, és elkezdjük újjáépíteni a világunkat, neked is ugyanolyan életed lehessen, mint bárki másnak. Lehessen neked is férjed és családod. De nem így kell gyereket vállalni, váratlanul és apa nélkül. Különben is, még ha lenne is állandó párod, azt mondanám, várj még pár évet. Victoria, olyan fiatal vagy még!
– Nem, annyira nem vagyok fiatal! – vágtam rá.

– Rögtön felnőtt testben kezdtem az életem, nem tudva, honnan jöttem, és hová megyek. Csupán pár idegen emlék alapján tudtam tájékozódni, amik egy nyomorúságos, az enyémnél mégis sokkal szebb életre utaltak. Utána rá kellett jönnöm, hogy egy sötét, poszt-apokaliptikus világban élek, ahol sose lehet nyugta az embernek. És én rögtön ebben a világban kezdtem! Persze csak 8 hónapot kaptam, annyi idő alatt fel kellett nőnöm és hatalmas áldozatot hoznom, de most kaptam egy új esélyt. Mindig is felgyorsult életet éltem, így talán ez is a dolgok menete. Alig, hogy nő lettem, már rögtön anya is legyek. Nem az a sorsom, hogy éveket töltsek randizgatásokkal.

– Hát, úgy tűnik, megfontolt vagy, és a te döntésed, de én szóltam – mondta Bradley a kis monológom után.
– De egy dologról még beszélnünk kell.
– Hallgatlak.
– Nem fogom tudni ezt örökké titokban tartani.

– Gratulálok a nagyszerű észrevételhez! – ironizált Bradley,- Valóban senki se fogja majd bevenni, hogy lenyeltél egy dinnyét.
– Jó, köszönöm – morogtam,- Úgy értem, az emberek szeretnek pletykálni, és annál jobb témát keresve se tudnának találni, mint hogy a helyi Frankenstein teremtménye gyereket vár. Szerintem nem csak te akarod majd tudni, hogy kitől van.
– De én se tudtam meg!

– És jobb is így – folytattam,- Viszont nem akarom, hogy az emberek elkezdjenek találgatni, nehogy rájöjjenek.
– Csak ez miért ekkora titok?
Vettem egy mély levegőt. Egy aprócska információt még úgy döntöttem, elárulok, de csak Bradleynek. Az egész falu ne csámcsogjon ezen!
– Mert van nője.

Gondolhattam, hogy ez Bradleyt ledöbbenti. Így kimondva valószínűleg gonoszságnak tűnt a részemről is, mintha valami házasságtörő ribanc lennék. Talán az is voltam.
– Victoria… milyen szörnyűségeket fogok még megtudni rólad?
– Megöltem két embert.

– Figyelj, ne ítélkezz, nem tartottad a gyertyát! – folytattam,- De tényleg ki kellene találni valami fedő sztorit, mert különben a kapcsolat is kárba veszik és ő is haragudni fog rám. Úgyhogy nem mondhatnánk majd azt, hogy… szereztél mintát egy régi spermabankból, és úgy döntöttél… érdekes kísérlet lehet azzal engem mesterségesen megtermékenyíteni.
– Persze, oldjam meg ezt is én! – csóválta a fejét Bradley.

– Igaziból elleneznék egy ilyen kísérletet, és nem lenne rá semmi szükség, mellesleg az apósom is le fogja szedni a fejemet.
– Le fogja szedni? – kérdeztem izgatottan,- Semmi feltételes mód?
– Semmi feltételes mód – mosolygott Bradley,- Ha megígéred, hogy nem fog úgy tűnni, mintha csak az én ötletem lenne az egész, tartom magam a történetedhez, de azért remélem, meg tudod beszélni a dolgot a tényleges apával.

– Köszönöm! – kiáltottam el magam, majd megöleltem Bradleyt.
– Azért ne ilyen hevesen! – nevetett,- És vigyázz, nehogy meggondoljam magam!
– Nem fogod – mondtam, majd elindultam a kijárat felé.

***

Másnap úgy döntöttem, csak felugrok Vince-hez. Elvégre Bradleynek igaza volt: meg kell beszélni a dolgot a tényleges apával. Mellesleg nála voltak a gyógyszerek és vérminták, amiket még el kellett vinni Mike-hoz. Vince egy szál fürdőköpenyben nyitott ajtót.
– Victoria, hát te? – kérdezte meglepetten.

– El kellene vinni a cuccokat Mike-hoz. – mondtam.
– Már megtettem ma reggel – vágta rá az erősen zavarodott Vince,- Azt mondta, köszöni szépen.
– Amúgy miért vagy fürdőköpenyben? – kérdeztem.
– Nos, ő… – kezdte el mondani Vince, de félbeszakította Harley hangja:
– Vince, ki az? – kérdezte,- Gyere már vissza az ágyba!

A lány utána meg is jelent, és fehérneműben volt. Most már mindent értettem, és minden erőmre szükségem volt, hogy ne sírjam el magam ott helyben.
– Szia, Vic – mondta Harley,- Hát te?
– Éppen menni akart – mondta Vince szigorúan, én pedig szó nélkül sarkon fordultam, és elfutottam.

Sírva futottam ki az épületből, és bár előző nap már próbáltam feldolgozni, hogy Vince végig hazudott nekem, de most egy nap eltelt. Titokban hittem benne, hogy alszik rá egyet, majd haladunk tovább a terv szerint. Együtt leszünk, csak még egy gyerekkel kiegészülve. De most már végleg füstbe ment minden tervünk! Vince csak akart valakit, akivel jól érezheti magát, és most épp Harleyra esett a választás. Kívántam a lánynak, hogy sose tudja meg az igazat.

Leültem egy padra, és elkezdtem gondolkozni. Vajon tényleg komolyan gondoltam ezt? Egyedül felnevelni egy gyereket? De már meghoztam a döntésemet, nem volt visszaút. Eldöntöttem, hogy megszülöm és felnevelem ezt a gyereket, és akármennyire is elcsesztem neki itt az elején, a lehető legjobb jövőt fogom biztosítani neki.

De most inkább hazamentem. Vince-szel nem tudtam mit kezdeni, ebédidő volt, és már korgott a gyomrom. Szerencsére, Elizabethben nem kellett csalódnom, mert már a lépcsőházban megütötte a finom illat az orromat. Utána betértem a konyhába, és láttam is, ahogy a nő valami nagyon finomat főz.
– Mi lesz az ebéd?- kérdeztem.

– Gofri – felelte Elizabeth.
– A kedvencem! – örültem meg.
– Tudtam is, hogy örülni fogsz neki – nevetett az asszony,- És sokat is fogok készíteni, elvégre most kettő helyett kell enned.

– Bradley! – kiáltottam teremtőm után, aki meg is jelent a lépcső tetején.
– Igen? – kérdezte.
– Beszédem van veled négyszemközt! – szóltam, majd bementünk a szobámba.

– Minek mondtad el Elizabethnek, hogy kisbabát várok? – kérdeztem szemrehányóan.
– Csillapodj, Elizabeth nem akar rosszat, mellesleg neki is a fedő sztorit mondtam.
– És, mit szólt hozzá?
– Azt hittem, leszedi a fejemet, de utána megnyugodott. És támogatni fog.

– Támogatni?- kérdeztem.
– Elizabeth szakképzett ápolónő, mellesleg kétszeres édesanya. Ha bárki tud bármit is a terhességről, az ő.
– Oké, igaz. De azért szeretném még pár hónapig titkolni. Aztán… aztán úgyse fog működni az, hogy lenyeltem egy dinnyét.
– Igaz – nevetett Bradley,- Amúgy nem vigyáznál most egy kicsit Josie-ra?

Josie Bradley és Elizabeth 21 hónapos kislánya volt, nagyon aranyos kisgyermek. Felkaptam a padlóról, és megcsiklandoztam, melynek hatására nevetni kezdett.
– Mit szólnál hozzá,- kérdeztem tőle,- ha pár hónap múlva lenne egy kis játszópajtásod?
Úgy tűnt, díjazta az ötletet.