Szappanbuborék a szerelem – 7. Valami kezdődik
Egy jó barát szól, ha valami rosszat sejt, de csendben marad, mikor beigazolódik a félelme.
Egész héten nem volt nyugtom. Minden reggel, minden szünetben, és még délután is azzal nyaggattak, mennyire jót tenne nekem egy kis kikapcsolódás. Mindezt Réka és Marci felváltva. Gergő persze meg se szólalt. Jobban is tette, igen erős volt a kísértés, hogy leszedjem a fejét az apja viselkedése miatt. Anya kedvéért azonban mélyen hallgattam, Rékának se tettem említést a történtekről, szerencsére nem is kérdezte, a hétvégére koncentrált. Ekkora összeesküvés mellett nem is mondhattam volna nemet, és sajnos anya is beleegyezett, még támogatta is az ötletet. Indulhatott hát péntek délután a bevásárló körút Rékával. A belváros összes butikját végigjártuk, olyan fáradtan bújtam este ágyba, mint ha minimum egy hetes hegyi túráról tértem volna haza.
És eljött a szombat. Kénytelen voltam búcsút inteni a békés estének, netezés, olvasás és tévézés helyett beindult a készülődési láz. Egyúttal a délutánomnak is lőttek, ugyanis Réka már ebéd után berobbant hozzánk és lerángatott magához, hogy megcsinálja a hajam, kisminkeljen, és közben persze pletyizzünk. Meglepő módon estére épp hogy készen lettünk.
A terv az volt, hogy a fiúk eljönnek Rékához, és együtt megyünk el taxival a Club Silver-be. Barátnőm tíz körül hívta fel Gergőt, miközben én az ágyamról és egy izgalmas könyvről ábrándoztam. Semmi kedvem nem volt az egészhez, de úgy voltam a dologgal, egyszer nem lesz tőle bajom. Képtelen voltam beleélni magam Rékuci izgatottságába, csak hagytam, hogy sodorjon az ár, úgy véltem nagy baj nem történhet.
A fiúk hamar megérkeztek, Marci lazán öltözött fel, mint mindig, Gergő viszont rendesen kinyalta magát, az öltözete se tetszett, de az elmúlt héten növesztett szakálla különösen idegesítővé vált számomra. Csupán egy fintort volt időm vágni neki, már indultunk is. Réka anyukája aggódva bocsájtott minket útra, kabátot akart ránk erőltetni és egészen a taxiig kísért.
Rövid volt az út, gyorsan odaértünk, a fiúk kifizették a taxit, és mehettünk is be. Marci ragaszkodott hozzá, hogy állja a belépőmet. Ellenkezni se volt lehetőségem. Ütemes zene szólt odabent, a dj pultban egy vörös hajú fickó tevékenykedett, még csak az arca se volt ismerős, de Réka lelkesen mutogatni kezdett felé és üvöltve ecsetelte, milyen híres és tehetséges. Mindezt persze a szájáról olvastam le, ugyanis a szavaiból semmit se értettem.
Gergő egy pillanat múlva a parkettre rántotta barátnőmet, és vad táncolásba kezdtek. Úgy álltam mellettük, mint egy rakás szerencsétlenség, de szemmel láthatóan Marci se volt a helyzet magaslatán. Ütemre dobogtam a lábammal, próbáltam követni a ritmust, de nem sikerült feloldódnom, eléggé zavarban voltam. Nem véletlen nem jelentkeztem a szalagavatós táncra se, botlábaim vannak és tömeg előtt szégyenlős is vagyok, ha szerepelni kell. Hosszú percekig csak nézelődtem, úgy éreztem mindenki engem bámul.
Marcinak hamarosan feltűnt, mennyire kínosan érzem magam, és próbált beszélgetni velem, de az ő mondandóját se értettem tisztán. Mutogattunk és kiabáltunk, de végül csak röhögtünk egymáson és magunkon.
Aztán Marci bohóckodva táncikálni kezdett, és megkért, hogy utánozzam. A bénázásból végül normális táncolás lett, és egyre kevésbé érdekeltek a körülöttem lévő emberek. Már kezdtem rendesen belejönni, mikor Réka mellettem termett és a fülembe ordított. Kihívott a mosdóba, és nem volt mit tennem, köztudott, hogy a lányok mindig párosával járnak, főleg ha a barátnőjük kényszeríti őket.
Gondolhattam volna, hogy csak a sminkjét akarja ellenőrizni, miközben majd kombinál…
– Látom összemelegedtetek Marcival. Kifizette a belépődet, táncoltatok, tuti meghív majd egy italra is és haza fog kísérni – hadarta – Olyan izgi. Van nálad rágó, ha esetleg meg akar csókolni?
– Csak táncoltunk! – feleltem ártatlanul, mikor végre felém fordult – Nem értem miért kell már rögtön azt feltételezni, hogy akar is tőlem valamit. El tudom képzelni, milyen unalmasak lehetnek a szombat estéi, ha ti Gergővel folyton egymáson lógtok, ő meg magányosan unatkozik kitaszított harmadikként…
– Megsúgom neked, drága barátnőm – hajolt közelebb a fülemhez Réka – hogy ez a fiú nem az a magányosan unatkozó fajta. Mellesleg láttam, hogy néz rád minden nap a suliban, és mikor meglátott nálunk, majd kiestek a szemei. Tuti, hogy minimum randizni akar veled!
Nem akartam hinni se a fülemnek, se Rékának. Már nem tartottam képtelenségnek a feltételezést, viszont egyetlen porcikám se akadt, ami vágyott volna egy fiú után.
A mosdóból visszaérve a bárpultnál találtuk meg a fiúkat. Marci mosolyogva nézelődött, míg Gergő sörrel a kezében ücsörgött. Furcsa érzésem támadt, mint ha teljesen megváltozott volna a világ körülöttem. Marcira néztem és hirtelen helyesebbnek tűnt, mint eddig. Vagy inkább most már helyesnek tűnt, ahogy mosolygott, mert korábban nem figyeltem milyen, mikor mosolyog. Sőt, korábban egyáltalán nem figyeltem, milyen…
Gergő hamarosan nem bírt ülve maradni, megindult a tánctér felé, és üveggel a kezében ropta. Réka teljesen kiakadva ordítozott nekem, fel se tűnt neki, hogy egy szavát se értem. A pasija felé mutogatott és nagyon magyarázott, talán azt akarta kifejteni, mennyire nem szimpatikus neki, amit szívszerelme művel.
Pár perc múlva Gergő felszabadultan billegett oda hozzánk, és majdnem a földig döntötte barátnőmet. A fejemet csóválva sasszéztam arrébb, cseppet se voltam kíváncsi, ahogy Réka hagyja magát megcsókolni, miközben a fiú bűzlik a sörtől.
Marci lépett oda hozzám, és felhívott az emeletre, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.
– Ne haragudj, hogy nem figyelmeztettelek, de mindig ezt csinálják – mentegetőzött, mint ha hibát követett volna el.
– Arra gondolsz, hogy egymásba vannak gabalyodva? Erre számítottam – mosolyogtam rá kedvesen.
– Igazából nem erre gondolok – vakarta meg fülét, és közben édesen mosolygott. Elképzelhető, hogy helyesnek találtam? – Geri pár sör után érzi csak jól magát, amit Réka nem szokott díjazni. Ezért gyakran vitával végződnek az esték, de gondolom erről már te is hallottál…
– Persze – legyintettem – tucatszor, és nem értem, hogy tudja elviselni. Gergő néha elég tapló tud lenni, ezért se keresem a társaságát, ha nem muszáj.
– Megértelek – bólogatott vigyorogva attól függetlenül, hogy a haverját szapultam.
Zavartan nézelődtünk egy darabig, sajnáltam, hogy nem látok bele a fejébe, így azon töprengtem, vajon ez után mi következik. Nem reméltem semmit, és nem is vártam semmire, csak kíváncsi voltam, igaza lesz-e Rékának.
Marci közelebb lépett, a szívem őrült ütemben kezdett dobogni, nagy szemekkel néztem rá, és vártam mi jön. Édesen mosolygott rám, azt hiszem, olvadni kezdtem.
– Nagyon szép vagy ma, Vivi. Gyakrabban hordhatnád leengedve a hajad – búgta kicsit elmélyítve a hangját.
– Öh – leheltem, mint valami megnémult idióta. Csak vigyorogtam rá, és nem tudtam mit mondjak. Átfutott az agyamon, hogy talán meg fog csókolni, de ő újra beszélni kezdett:
– Lenne kedved… – kezdte, ám ekkor megrezzent a telefon a zsebemben és eszemhez kaptam. Teljesen kizökkentem, zavartan kotortam elő a készüléket.
Réka neve állt a kijelzőn, felvettem, de egy szavamat se értette, telefonon keresztül a háttérzaj is fel erősül. Az utcára szaladtam, és végre tisztán hallottuk egymást. Marci szorosan a nyomomban volt. Barátnőm mondandójából csak pár információt tudtam leszűrni, mégpedig hogy a házunk előtti játszótéren van, egyedül és hogy menjek oda. Miután letettem a telefont, nem szántam időt a magyarázkodásra, csak elköszöntem Marcitól, és már indultam is hazafelé.
Rossz ötlet volt a gyaloglás, majd szétfagytam. Butaság volt elutasítani Marci ajánlatát, hogy hív nekem egy taxit, de minél előbb barátnőmmel akartam lenni. Elég szomorúnak és kétségbeesettnek tűnt a hangja. Az utcák kihaltak voltak, kabát után vágytam és fájt a cipőben a lábam, mire a Mogyoró utcába értem. Réka a mászóka tetején ücsörgött.
Felmásztam mellé, a hidegről meg a fájós lábamról zagyváltam neki, míg leültem mellé, de ő csak meredten bámult maga elé. Az arcáról semmi érzelem nem volt leolvasható, csak ült, mint egy kőszobor. Még csak nem is fázott. A sminkje se volt lefolyva, tehát nem sírt. Bátran remélhettem hát, hogy nincs nagy baj.
Félve kérdeztem, miért ül itt egyedül a hidegben, de nem történt semmi, csak nézett maga elé, majd váratlanul felém fordult és beszélni kezdett. Dőltek belőle a szavak:
– Sose kiabált még így velem. Olyan szavakkal illetett, amilyeneket a tévében is kisípolnak. Azt mondta, nem is szeret, és hogy egy lehetetlen csaj vagyok. Gondolom, nem kell elmondanom, milyen szavakat használt a „lehetetlen” és a „csaj” helyett… Vivcsi, én annyira szeretem! Azt hittem meg tudom változtatni, de ez így nekem nem megy. Hiába van mellette Marci is, aki tök aranyos, és velem ért egyet, mégis ilyen kis… kis… jaj, érted, nem akarok olyan csúnyán beszélni, mint ő!
Nem szóltam semmit, csak hallgattam. Hamarabb láttam én ezt, mint bárki más, de hiába erősködtem akkor. Kénytelen voltam csendben végig nézni, ahogy a dinka kislány bedől a sok szépnek és belehabarodik a suli rosszfiújába. Tudtam én, hogy az a sok szép szó, megannyi kedvesség csak ámítás, hiszen Gergőnek nem kellett úgy Réka, ahogy Rékának ő.
Pirkadatig fagyoskodtunk a mászókán. Barátnőm kiöntötte a szívét, és elmondott mindent, amit eddig eltűrt Gergőtől. Láttam rajta, mennyire megelégelte, amit a fiú majd minden hétvégén művelt. Nem mondta ki, de láttam rajta, tudja jól, hogy tévedett. Rájött, hogy ezt a fiút nem lehet megváltoztatni. Nem sírt ugyan, de látszott a szomorúság a szemében. Nem volt szívem azt mondani: „Látod, Rékuci, én megmondtam, hogy ne járj vele!”
