Szappanbuborék a Szerelem

Szappanbuborék a szerelem – 20. Kegyelemdöfés

Ha elkövetsz egy hibát, másokét is a nyakadba akaszthatják.

Picture

Reggel jöttek, hogy boldoggá tegyék a szombatunkat. A gyerekek kiültek a nappaliba tanulni, én meg nekiálltam melegszendvicset gyártani. Zsuzsa megállás nélkül egy romantikus regényről mesélt, felhőtlen volt a kedve, vagy legalábbis ezt a látszatot akarta kelteni. Be nem állt a szája, és engem se nagyon hagyott szóhoz jutni. Pár szendvics elkészítéséig bírtam, aztán egyszer csak betelt a pohár és felé fordultam:

Picture

– Könyörgöm vagy beszélj valami értelmesről, vagy maradj csöndbe! Mára búfelejtő szépségkúrát terveztem, elmegyünk szaunázni meg vásárolni. Jó?

Továbbra se vagyok odáig azért, amit tett, de mégis csak a nővérem. És inkább velem töltse bánatában az idejét, mint Ádám karjaiban „úgyis mindegy” alapon. Feri ugyan eléggé keményfejű, de ugyanakkor a szíve vajból van. Pár hónap múlva mindent rendbe fognak hozni, és ehhez az időn és a türelmen kívül csak egy dologra van szükség. Nővéremnek épp ésszel kell gondolkodnia. És itt jövök én a képbe.

Picture

– Azért én kitekerném annak a Dorottyának a nyakát. Mit avatkozik mások dolgába? – kezdett morgolódni, amint elfordultam megsütni az előkészített szendvicseket – Gyakorlatilag ugyanazt csinálta, amit én. Számíthatott volna rá, hogy Ádám hozzá se feltétlenül lesz hűséges… Bár ha már itt tartunk, én is számíthattam volna rá. Úgy utálom, hogy a szerelem ilyen vak!

Picture

Hát idáig jutottunk az elmúlt körülbelül két hétben. Zsuzsa egyre inkább belátja a hibáit és elismeri, hogy a nagy szerelem bizony Feri volt. Vagy még mindig ő, csak helyre kell hozni. Nem lesz egyszerű, bár szerinte inkább lehetetlen. Mindenesetre ez csak a következő lépés. Egyelőre az is fejlődés, hogy túllát Ádám varázslatos tekintetén és csábító mosolyán.

Picture

Ez idő alatt Vivi és Tomi a nappaliban már régen nem az irodalom tételekről beszélgettek:

– Tegnap például fagyizni voltunk Ancsival, és képzeld leettem magam csokoládéval. Természetesen fehér póló volt rajtam…

– Randi szerű volt? – kíváncsiskodtam.

– Hááát…

Picture

– Na, jó, hagyjuk – kuncogtam látva, hogy kedvenc uncsitesóm belepirult a kérdésbe – Inkább arról mesélj, mi a helyzet most otthon – váltottam témát, ám látva az arckifejezését, rögtön visszaszívtam volna a kérdést.

Picture

– Erről inkább ne is beszéljünk – morogta elutasítóan, összeszorított fogakkal, de azért még hozzá tette – Apu a bátyám szobájában alszik, és reggel rajtam keresztül társalognak. Anyu meg minden este a nappaliban ücsörög egy doboz fagyival és itatja az egereket valami romantikus filmre. Ennél még az is jobb volt, mikor éjjel-nappal falták egymást.

Picture

Hirtelen nem tudtam mit felelni, majd inkább újra a tételekre tereltem a témát. Nem szenvedtünk sokáig, ugyanis anyu kész lett a kajával. Mielőtt azonban leülhettünk volna az asztalhoz, megszólalt a telefonom. Réka a lépcsőházból hívott, hogy indulnunk kell.

Picture

– Én most elmegyek Rékával abba a stúdióba – mondtam, mikor már mindenki az asztalnál ült. Nem is figyeltek rám, csak csendben rágódtak a falatjukon – Majd délután jövök.

Picture

– Addigra már nem leszünk itthon – szólalt meg végül anya – Zsuzsával bemegyünk a belvárosba lányos napot tartani – fordult nagynéném felé jókedvűen, majd utamra engedett. Lehet, hogy a lelkére vette, amiért Réka nem vele csináltatja meg a portfolióját?

Picture

– Végre hogy itt vagy! – támadott le drága barátnőm, mikor leértem – Már így is késésben vagyunk! Siessünk, hogy elérjük a buszt!

– Jó, jó – forgattam a szemem, és megindultam az ajtó felé, ő meg csak tipegett utánam, mint ha nem is neki lenne olyan sietős, és persze meg is jegyezte, milyen cuki, hogy hasonló szoknyát vettünk fel.

Picture

Természetesen a megállóban még nekünk kellett várni a buszra, és a végállomáson is. Hamar odaértünk a szinte teljesen üveg és rettentően modern épülethez. Egyébként megértem anyát, ha bántja, hogy Réka idegenekkel fotóztatja magát pénzért, mikor ő ingyen is szívesen megcsinálta volna neki a sorozatot, de ez akkor se az én hibám, nem velem kellene durcásnak lennie. Vagy talán tévedek?

Picture

– Túl korán értünk ide – állapította meg Réka az épülethez érve.

– Kellett annyira sietni… Már nem, mint ha összetörted volna magad a rohanásban…

– Most miért vagy megint ilyen cinikus? – nyafogta széttett karokkal és angyali mosollyal a babapofiján.

– Ilyen a természetem. Nem tűnt még fel? – mosolyogtam vissza rá a tőlem telhető legnagyobb bájjal, majd együtt elindultunk a bejárati ajtó felé.

Picture

A recepciós épp el volt foglalva, mikor beléptünk. Egy nő ült az egyik kanapén, és mi helyet foglaltunk mellé. Réka egyből mesélni kezdett, milyen izgatott a fotózás miatt, és mennyire várta már ezt a napot. Én csak lelkesen figyeltem, már megszoktam a hosszas élménybeszámolóit az érzéseiről és a gondolatairól, de a mellettünk ülő nő minden második szó után felmordult.

Picture

– És te még kinevettél! Majd nézhetsz nagyokat, ha híres leszek és a legjobb magazinok címlapján fogok szerepelni – hadarta cérnavékony hangján, és rettentően lelkesen. Láthatóan nagyon beleélte magát a rá váró sikerbe és csillogásba, csak szegény pofára ne essen. Bár ez az őrülete már egy fokkal jobban hangzik, mint hogy Gergőhöz megy feleségül és lesz fél tucat gyerekük.

Picture

A hátralévő álmok felsorolásától a recepciós mentett meg, ugyanis jött köszönteni a lányt. Ez alatt a mellettem ülő nőnek is volt alkalma megszólalni és megkérdezni, én is modellkarriert szeretnék-e befutni a közeljövőbe. Kézzel-lábbal mutogatva fejeztem ki nemleges válaszomat, már az ötletet is nevetségesnek találtam, és még most is annak tartom.

Picture

A rövid eligazítás után felkísértem Rékát az emeletre, egyenesen a sminkeshez. Barátnőm meghatottan ült bele a székbe, és azt állította, máris sztárnak érzi magát. Utoljára akkor volt ilyen érzése, mikor a tablófotózáson anya sminkese festette ki, csak akkor nem várt rá a másik szobában egy stylist és egy fodrász, hogy a ruháját is kiválasszák és a haját is beállítsák helyette.

Picture

Talán mondanom se kell, hogy a kis cserfesnek egész végig be nem állt a szája. Őszintén csodáltam az őt sminkelő hölgyet, hogy nem tömte be a száját némi vattával, vagy púderecsettel. Még csevegtek is egy kicsit a most menő kozmetikai termékekről, és kezdtem egyre inkább feleslegesnek érezni magam. Persze azért fényévekkel jobban szórakoztam, mint Márkkal és Bettivel azon az izén.

Picture

Ruhaválasztás és hajigazítás után azt is megnézhettem, drága barátnőm hogy pózol a kamerának. Be kell vallanom, úgy viselkedett, mint egy profi. Egy hibát se ejtett, imádta a kamerát, és a kamera is imádta őt. Legalábbis a kameraman biztosan. Tartozom még egy vallomással: büszke vagyok kis barátnőmre, és titkon remélem, hogy sikerül elérnie dédelgetett álmát, és ez nem csak egy fellángolás, mint a divattervezés vagy a fodrászkodás.

Picture

Ígéretemhez híven be is rángattam Zsuzsát a belvárosba evés, mosogatás és egy bögre tea után. Tomi nem bánta, hogy egyedül maradhat nálunk. Bement Vivi szobájába számítógépezni, azt mondta megvárja a lányokat, majd elcsalja őket fagyizni, vagy egy sütire. Jobb ötlet nekem se juthatott volna eszembe. Így legalább biztosan tudom, hogy ameddig mi lazulunk, a gyerekeink is jól szórakoznak.

Picture

Egy kiadós masszázs után a szaunában fejtegettük az élet nagy kérdéseit:

– Miért ilyen bolond a szerelem? – szólalt meg Zsuzsa néhány másodperces hallgatás után – Ádám után férfire se akartam nézni, míg be nem sétált a kollégium ajtaján Gerzson Ferenc. Épphogy tizenkilenc éves voltam, elsőéves történelem-földrajz szakos hallgató, és megremegett a lábam, mikor megláttam. Ő másodéves volt a műszaki karon, és a sors akarta úgy, hogy ne legyen elég pénze abban az évben is beszállni a haverjai albérletébe.

Picture

– Emlékszem, mikor összejöttetek. Mikivel azzal piszkáltunk, hogy mi régebb óta vagyunk együtt. Aztán csak behoztátok azt az egy évet, kár, hogy ilyen áron. Mindenesetre nem bánom, úgy érzem Endrével végre megkaptam mindazt, amire vágytam egy pasival kapcsolatban. Kedves, aranyos, szereti Vivit. Kötelességtudó és a helyén van a szíve is. Ja és persze ismeri az ésszerű határokat. Biztos vagyok benne, hogy végül neked is helyre rázódik az életed, csak idő kérdése.

Picture

– Szerintem már sose lesz ugyanaz – felelte Zsuzsa elkeseredve – ha meg is bocsájt, már akkor se lesz minden a régi. Még mindig nem értem, hogy lehettem ennyire idióta, és te miért nem vágtál fejbe egy jó nagy serpenyővel, miután hazajöttem Twikiiről!

– Lehet azt kellett volna – vigyorogtam rá, és ezzel végre mosolyt csaltam az ő arcára is.

Picture

Egy alapos kozmetikai kezelés, arcpakolás és ajándék smink után elég szépnek éreztük magunkat a vásárolgatáshoz. Először az élelmiszerboltba akartam bemenni, hogy vegyek pár dolgot a vacsorához. Bárcsak ne akartam volna…

Picture

Zsuzsa éppen a nevetségesen drága kekszeken mulatott, mint egy félőrült, miközben én a tejek szavatossági idejét keresgéltem. Felháborodva fordultam sarkon, mikor elviharzott mellettem valaki, majd kedvesen mosolyogva köszöntem rá a siető Melindára, ám ő kevésbé barátságosan szólította meg Zsuzsát:

– Hát ide mered tolni a képed, te szemét dög?!

Picture

Zsuzsa ijedten fordult barátnőm felé, aki valaha az ő barátnője is volt. A számról lehervadt a mosoly, ahogy a picike, bájos és kedves Melcsi torkaszakadtából üvölteni kezdett az amúgy is padlón lévő nővéremmel. A szívem szakadt meg a látványtól. Hát, még amit hallottam:

– Egy szemétládát neveltél! – őrjöngte a törékeny nő – Egy tuskó parasztot, amilyen az Ádámkád is volt! Ha neked ilyen pasi kellett, vagy kell most is, az a te bajod, de az én lányomnak ne kelljen! Nagyon gyorsan állítsd üresbe a gyerekedet! Bár elnézve, amit mostanában műveltél, tagadhatatlanul a te véred, és a névadójától se áll messze. És ami a kisebbik fiadat illeti, nem vagyok elragadtatva a tudattól, hogy Ancsival császkál!

Picture

– Ne kiabálj velem! – ordított vissza Zsuzsa torkaszakadtából – Tomi és Anita csak barátok, és amit Ádám tett, arra én se vagyok büszke. Mellesleg karácsonykor még azt mondogatta, hogy megkérte Mesi kezét. Bár ne aggódj, én is örülnék neki, ha szakítanának. Nem Emese az a lány, akit a fiam mellé valónak érzek. Ugyan olyan…

Picture

Ám ezt a mondatot már nem fejezhette be nővérkém, ugyanis belé fojtottam a szót, mielőtt az eladón kívül más is megjelenik a boltban. Megkértem Melindát, hogy csatlakozzon hozzánk, míg átugrunk a szomszédos butikba, és beszéljék meg békésen a gondjaikat, ameddig én szétnézek az új kollekció darabjai között. Zsuzsa szúrós tekintettel méregetett, Melinda pedig értetlenül állt az ajánlat előtt, de végül mindketten belementek a javaslatomba.

Picture

Ahogy reméltem, sikerült észhez térítenem a két kamasz módjára viselkedő felnőtt nőt. Melinda felülkerekedett sértettségén, és Zsuzsának sikerült magában tartania gonosz és kegyetlen megjegyzéseit. Míg én válogattam, addig ők békésen megbeszélték a gyerekek gondjait, és nővérem is meg tudta magyarázni szörnyű baklövésének okát.

Picture

A felbőszült anyák lehiggadtak, és tisztázták nézeteltéréseiket. Én pedig találtam egy csinos felsőt, valamint még jó pár figyelemre méltó és megvásárlandó pólót, szoknyát és nadrágot. Annak ellenére, hogy jócskán kifosztottam a pénztárcámat, boldogan indultam haza. Cseppnyi bűntudat se volt bennem a költekezés miatt, örültem a kibékített anyatigriseknek és az imádni való páromnak, aki ma estére páratlan vacsorát ígért nekem. Már alig várom!

 

Tovább a következő epizódra