A sötétség angyala – 4. Angéla

Mindenki felkapta a fejét, és felénk nézett. Kicsit kínosan éreztem magam, pedig nem tettem mást, csak megállapítottam egy tényt. Igen, ő az anyám.
Ármin: Anya? Ő a te…?

Anya elmosolyodott. Egyértelműen örült, hogy nyolc év elteltével újra láthat, ezúttal felnőttként. Helyettem reagált Ármin kérdésére.
Angéla: Igen. Végre viszontláthatom egyetlen gyermekemet.

Oli: Ezt magyarázza meg nekem valaki!

Angéla: Mindent elmagyarázok, de előbb, ha nem haragszotok, négyszemközt szeretnék beszélni a lányommal.

Anya elvezetett a saját szobájába, és leült a franciaágyra. Várta, hogy mellé üljek, de nem tettem. Kissé nehezteltem rá. Egy kis idő után megtörtem a csöndet:
Lejla: Oké, megmagyaráznád, hogy ennyi időn keresztül miért hittelek halottnak? És kik ezek a vámpírok?
Angéla: A második kérdésre a válasz: a férjem és a barátaink.

Lejla: A férjed?
Angéla: Igen, Károli Dániel. Ő tette ezt velem. Mindent meg tudok magyarázni.
Lejla: Ajánlom is!

Angéla: Azt már tudod, hogy nyolc évvel ezelőtt rákos voltam, sajnos gyógyíthatatlanul. Mellesleg apáddal se jöttem ki kimondottan jól. Állandóan veszekedtünk, és végül besokalltam. Már akkor is mániája volt a vámpírüldözés, velem meg nem törődött, ahogy kellett volna.

„Beköltöztem hát a kórházba, ahol úgy gondoltam, nyugodtan tölthetem utolsó napjaimat. Ott ismerkedtem meg Danival. Nagyon kedves volt, a kapcsolatunk egy idő után már túlmutatott szimpla beteg-ápolói viszonyon.”

Lejla: Te megcsaltad apát?
Angéla: Miért, szerinted ő vaksági fogadalmat tett, amíg kórházban voltam? Tudok ám minden cafkájáról. Mindegy, szóval összejöttem Danival. Eredetileg nem akartam hűtlen lenni, de ő volt az első igazi férfi az életemben az esküvőm óta.
Itt megállt, hogy nevessem. Nem tettem.

Angéla: „Szóval, a hónapok során rosszabbodott az állapotom. Egy nap tudtam, hogy meg fogok halni. Éreztem. Olyan rosszul voltam, mint még soha.

„Ekkor Dani váratlanul bevallotta, hogy vámpír. Felajánlotta, hogy megment.
Dani: Ez az egy módja van annak, hogy legyőzd a betegséget és a halált. De nem csak ezt a betegséget, ezt a halált, hanem mindet. Ez az örök fiatalság titka. Vállalod?”

Lejla: Nem nézted hülyének? Mármint, egyszer csak közli, hogy vámpír. Apát többször is kiröhögted a hóbortja miatt.
Angéla: Egy haldokló egy cérnaszálba is képes belekapaszkodni, hogy életben maradjon. Szkeptikus voltam, igaz, de hinni akartam neki, mert szerettem. Úgyhogy engedtem az ajánlatnak.

Angéla: „Aznap éjjel rájöttem, hogy vámpírok igen is léteznek. Egy teljes napot átaludtam: ez elengedhetetlen és elkerülhetetlen az átalakuláshoz.”
Lejla: „És apa hogy jött rá?”

Angéla: Másnap meglátogatott, és látta mivé lettem. Szerencsére nem voltak nála fegyverek. Különben biztos megölt volna a vámpír szeretőmmel együtt.

„De így csak megfenyegetett, hogy maradjak távol tőletek. Még hamisított nekem egy halotti igazolást vagy mi a túrót is, ne kérdezd, hogy.”

Lejla: Szóval ezért nem engedett el a temetésre. Mert nem volt. Az egész egy hazugság. Az egész életem egy nagy hazugság!
Angéla: Csak meg akart védeni. Tudod hogyan viszonyul a fajtánkhoz.

Lejla: Az anyám vagy! Mégis, mit hitt?
Ordibáltam szegény anyámmal, pedig ő aztán nem tehet semmiről. Hozzám hasonlóan áldozat volt. Egy mániákus vámpírgyűlölő áldozata. De egy dolog nem volt tiszta. Meg is fogalmaztam.

Lejla: Ember legyek, ha értem, miért nem kerestél meg titokban. Soha senki nem tudta volna meg.
Angéla: Apád megtudta volna. Nem buta ő. Különben se akartalak megijeszteni.
Lejla: Úgy nézek ki, mint aki meg van ijedve?
Angéla: Nem, de akkor csak egy gyerek voltál. Alig tizenkét éves. De nem feledkeztem meg rólad.

Angéla: „Dani és én akkor költöztünk ebbe a városba, amikor ti is. Minden mozdulatodat figyeltem.”

„Nem maradtam le a szalagavatódról, egyetlen ballagásodról sem. Tudom, kik a barátaid. A legjobb barátodnak, Jánosnak még tetszel is szerintem.

„Még a napfénynek is kitettem magam, hogy láthassalak, pedig az akár halálos is lehetett volna- annak ellenére, amit Dani mondott, a vámpírok se teljesen immunisak a halálra.”

Lejla: Tudom. Szeretlek.
Már nagyon hiányzott. Tudom, semmi se pótolhatja az elveszett nyolc évet, de azért örültem, hogy visszakaphattam az anyukámat. Még akkor is, ha így… De nem számít, hogy mik vagyunk. Lényeg, hogy itt vagyunk egymásnak. Elgondolkoztam. Minden, amit anya mondott, a hátam mögött történt. Hogy nem vettem észre a robbanékony hangulatot? Nem voltam már olyan kicsi. De a felnőttek már csak ilyenek. Élik a titkos életüket, a gyerekeknek meg nem mondanak el semmit. Mert féltik őket, de mitől? Az igazságtól? Az pedig attól még ott van, hogy nem tudnak róla.

Angéla: Van itt más is.
Erre elővett egy fotóalbumot, és nekem adta. Egy csomó különleges fénykép volt benne, legalább is kettőnknek.

Az első kép pont a születésem napján készült, a kórházban. Aztán ott volt az összes születésnapom egytől tizenegyig. (A tizenkettediken anya már nem volt ott.) Természetesen felsorakozott az óvodai ballagás, az összes farsang, az összes családi kirándulás. Csupa szép-szép emlék, ami mára szertefoszlott. Soha többé nem lehetünk egy család.
Angéla: Azt hiszem, a többiek már látni akarnak.

Volt egy olyan érzésem, hogy a többiek hallgatóztak, de nem különösebben zavart a dolog.
Dani: Mire jutottatok?

Angéla: Nem tehetem ki Lejlát annak a veszélynek, hogy ő keresse meg a fővadászt. Zsolt a férjem volt, így magam keresem meg.
Dani és Lejla: Nem!
Lejla: Mármint, nem veszíthetlek el megint. Elég időt töltöttem el nélküled. Nekem ké-…

Terézia: Dániel, maga tudta, hogy a kedves neje régebben az ellenség asszonya volt?
Dani: Természetesen. Május Zsolt hitveseként ismertem meg Angit. Viszont ő nem tehet semmiről. Elmondhatnám a véleményemet?
Terézia: Csak nyugodtan.

Dani: Szeretem Angélát, és tudom, hogy szereti a lányát. Ezért kitartok mindkettő mellett. Egyszerűen nem lenne igazságos, ha csak ők keresnék meg a vadászt. Előző életükben közük volt Május Zsolthoz. És akkor mi van? Itt mindenki egyenlő.  Mindenki kiérdemli, hogy fátylat borítson emberi múltjára. Ők ketten miért nem…? Május és a főnöke itt mindenkinek veszélyt jelentenek. Ezért össze kell fognunk. Csak együttesen teremthetünk békét ember és vámpír között. Ez mindannyiunk felelőssége. Természetesen segít Angéla és Lejla is, de nem csinálhatnak mindent egyedül. Tehát ki tart velünk?

Ármin és az ikrek Dani mellé álltak. Szó szerint. Anya és én összenéztünk, majd követtük őket. A grófnő egy darabig rosszallóan nézett, de hamar észrevette, hogy leszavazták. Dani szónoklata mindent tarolt. Valóban hatásos volt, főleg ahogy mondta.

A grófnő a végén csak a fejét csóválta. Mindenki várta, hogy megszólaljon. Ő a klán feje, neki kell döntéseket hoznia, hiszen ezt várják el tőle.
Terézia: Rendben. Igaza van Dánielnek. Fogjunk össze, de nem akarok egy halálesetet sem ebben a klánban. Megértették?
Mindenki: Igen!

Tehát már küldetésem is van. Ez egyre jobb.
Oli: Most már elmehetünk bulizni?
Terézia: Persze, de vigyék magukkal Május kisasszonyt is! Van mit tanulnia.

Szerintem direkt nem a keresztnevemet mondta. Tudtam rögtön, hogy utálni fog az apám miatt, de gondoljon, amit csak akar. Joga van hozzá. Szerintem amúgy a többieket se különösebben szereti, de fő, hogy befogadott.

Fő, hogy aznap este új életet kezdtem, mint ahogy már régóta szerettem volna. nem ilyet, természetesen, de az újdonság varázsánál kevés jobb van.