A sötétség angyala – 14. Szerelem

Az előszobában Terézia már várt ránk. Már előre láttam, hogy ebből hatalmas lehordás lesz. Mint két kamasz, akik későn értünk haza.
Terézia: Mégis, hol jártak?
Ármin: Mi csak…

Lejla: Úgy gondoltuk, fel kell készülni arra az esetre, ha az emberek valóban ránk támadnak.
Terézia: Értékelem a harcias szellemet, gyermekem, de nem kellene kockáztatnia az életét feleslegesen. Arra még ráérünk. Most pedig térjenek aludni! Éjfélkor a klubban megbeszélést tartunk. Jó reggelt!

Lejla: Ezt nevezem megúszásnak!
Ármin: Hát igen! Azt hittem, leveszi a fejünket.

Bementünk az immár közös szobánkba. Nem beszéltünk róla, hogy Ármin visszaköltözhet. Ez egyszerűen természetes volt mindkettőnknek.
Ármin: Kíváncsi vagyok a ma esti megbeszélésre. Te nem?
Lejla: Én kicsit félek. Mármint oké, meg akarom védeni magam, hiszen van bennem tartás. Aki rám támad, vagy rád, ha arról van szó, az addig élt.

Lejla: De az apám ellen nem akarok háborúzni, pedig valószínűleg arról lesz szó.
Ármin: Úgy tudtam, utálod.
Lejla: Utálom azt, hogy ilyen ellenséges velünk szemben. De azért mégis csak az apám.

Lejla: Utolsó véremig harcolnék, hogy megvédjem.
Ármin: Vámpír vagy. Nincs véred.
Lejla: Látom, te is jól megfogtad a lényeget.

Ármin: Ez esetben te vagy a lényeg!
Ez ilyenkor akart összebújni?

Lejla: Most komoly dolgokról akarok beszélni. A pasik mind egyformák.
Ármin: Most miért vagy ilyen?
Lejla: Mert te?

Ármin: Oké, ne haragudj! Fogalmam sincs, mi ütött belém.
Lejla: Én értem. Hirtelen eluralkodtak rajtad az ösztöneid. A vámpíroknál ez gyakran előfordul, elvégre valamennyire vadállatok vagyunk.
Ármin: Még jó, hogy te se vagy ember.

Lejla: Hát, az a te hibád.
Ármin: Mi az, hogy hiba?

Ármin: Nem bántam meg semmit, te vagy az egyetlen igaz szerelmem. És ezt most az emberi oldalam mondja.
Ekkor támadt egy remek ötletem, ha már egy pár vagyunk.

Lejla: Elég koszosak lettünk abban az alagútrendszerben. Fürödjünk meg! Együtt!
Ármin: Biztos vagy ebben?
Lejla: Ilyet csak a középiskolások szoktak kérdezni. Ha nem lennék biztos, nem kérdezném.
Ármin: Ha tényleg ilyen komolyan gondolod, én nem ellenkezek.

Kétszer is elfordítottam a kulcsot a zárban. Igaz, hogy mindenki alszik ilyenkor, de biztos, ami biztos. Kellemetlenül érezném magam, ha bárki akár csak megtudná, mire készülünk. Talán mégse vagyok annyira biztos a dologban?
Ármin: Jössz, szívem?
Lejla: Persze.

Több mint egy óra múlva szálltunk ki a kádból.
Lejla: Tiszta a levegő! Gyerünk vissza a szobába,…

…ahol folytattuk, amit elkezdtünk.

Rövid idő múlva békésen feküdtünk egymás mellett az ágyban, aminek addigra már két rugóját ki is kellett cserélnünk.
Ármin: Akár ma feleségül vennélek.
Lejla: Ez nagyon gyors volt. Nem kapkodod el egy kicsit a dolgokat? Még előttünk az egész örökkévalóság.

Lejla: Még a fejedre nőnék.
Ármin: Nem nőnél te sehova. Vagy tán megbántad?
Lejla: Nem, dehogy! Ez mind nagyon szép volt…
Ármin: Csak?

Lejla: Csak általában a csajok szokták az első együttlét után az esküvőt tervezni, nem a fiúk. Bár ezeket a lányokat mindig megmosolyogtam.
Ármin: Miért? Te hány fiúval voltál együtt?
Lejla: Te vagy az első. Vagy ciki ez húsz évesen?

Ármin: Igen, az én időmben ennyi idősen már kellett volna, hogy legyen egy férjed és három gyereked.
Lejla: Marha vicces. Szerintem amúgy így kellett történnie.
Ármin: Minek? Hogy én legyek az első férfi az életedben?

Lejla: Buta! Nem, annak, hogy mindketten halhatatlanok lettünk. Másképp sose ismerkedtünk volna meg. Gondolj csak bele! Te meghaltál volna 100 évvel a születésem előtt, én meg… *sóhaj*
Ármin: Mi az, mi bánt?
Lejla: Semmi.
Ármin: De mégis?

Lejla: Csak apáék hiányoznak. A napokban, amikor kiruccantam bementem az egykori otthonomba is.
Ármin: Te teljesen meghibbantál?
Lejla: Lehet. Láttam az öcsémet és Kittit, de ne aggódj, ők nem láttak meg engem. Nem hagyhattam, hiszen túl sokat változtam ahhoz.

Lejla: Pedig legszívesebben odamentem volna megölelni őket. Mondtam volna nekik, hogy minden rendben. Itt vagyok, élek. De nem tehettem. Valószínűleg halottnak hisznek.
Itt lecsordult néhány könnycsepp a hideg, porcelán arcomon. Ármin az ujjával letörölte.

Ármin: Gyere ide!
Lejla: Maradjunk így! Téged nem foglak elveszíteni. Soha.
Ármin: Soha!

Ármin: Hé, te meg hová mész?
Addigra már félig-meddig felöltöztem.
Lejla: Ideje felkelni.
Ármin: De hát fényes nappal!

Lejla: De én…
Nem tudtam mit mondani. Nem is tudom, miért is akartam hirtelen felkelni. Úgyhogy inkább visszabújtam az ágyba.

Közben nem tudom, hogyan, nem tudom, mikor, de elaludtunk. Arra ébredtünk, hogy Kata bejött a szobába és elkezdte mondani a magáét.
Kata: Ti még alszotok? Keljetek már fel, a klubban a helyünk tíz percen belül!

Ármin: Nem tudtál volna kopogni?
Kata: Kopogtam én.

Kata: Tehetek én róla, hogy aludtatok? Bár a körülményeket elnézve nem hinném, hogy csak aludtatok. Na, én magatokra is hagylak titeket, csak legyetek ott a klubban!

Ármin: Na, csakhogy elment.
Lejla: Szerintem most már tényleg ideje felkelni.
Ármin: Igazad van.

Tehát kimásztunk az ágyból és gyorsan felöltöztünk. Sietni kellett, a grófnő nem tűri, ha valaki késik.
Ármin: Gyönyörű vagy.
Lejla: Te is.

Ármin: Akkor, jöjjön, hölgyem!
Lejla: Lekötelez, uram.