Nővérek harca – 2. Ideiglenes béke

Reggel Hank jó apa módjára készített reggelit.

A gyerekek nagyon jóízűen ették.
– Elis! Egy ideig fel kell függesztenünk a viszályt, mert segítened kell!
– Én segítsek neked? Hahaha! Jó vicc!
– Komolyan mondtam! Ki kéne deríteni, hogy Emily néni miért ment 20 évesen feleségül egy nála 10 évvel idősebb férfihez.
– Hát, ez mondjuk engem is érdekelne, de kétlem, hogy tudnánk együtt dolgozni, hiszen utállak.
– Jaj, de aranyos vagy! Én is téged! De ezt most hanyagolnunk kell. Na, segítesz?
– Jó, rendben. Segítek.

Reggeli után a lányok apjukkal nézték a TV-t.
– Figyu, apu. – szólt Elis – nem tudnál elvinni minket a suliba?
– Miért?
– Hát, gondoltam többet lehetnénk együtt, és beszélgethetnénk.
– Sajnálom kicsim, de mennem kell dolgozni.
– Jó, jó, rendben.

Épp akkor lépett be Emily. Hank úgy pattant fel a kanapéról, mint amikor a kisgyerek megpillantja a karácsonyi ajándékait.
– Szívem! – kiáltott – El tudnád vinni a gyerekeket a suliba? Nekem mennem kell.
– Persze!

– Köszönöm! – mondta megkönnyebbülve.
Megcsókolta feleségét, adott a gyerekek fejére egy-egy puszit, majd elindult.
– Gyertek gyerekek! Induljunk! – szólt Emily.

– Miért Elis ül elöl?
– Mert én érettebb vagyok, és jobban megérdemlem!
– Hagyjátok abba! – szólt rájuk Emily – Ne veszekedjetek folyton!

– Sziasztok! – szólt a gyerekek után Emily.
Miután bementek az iskolába, még egy darabig ott állt, és elképzelte az életét, amint a gyerekek náluk laknak, és az anyjuknak tekintik őt. Ez volt minden álma. Szeretett volna gyereket, de Hank nem, így az volt az egyetlen lehetősége, hogy odaköltöznek a lányok.
Felébredt merengéséből, és hazaindult.

Amikor hazaért, épp csörgött a telefon. felvette, és egy kedves női hang szólt bele.
– Szia Hank! Jól vannak a gyerekek?
– Szia Amy! Emily vagyok!
– Ó, Emily… Majd akkor máskor telefonálok.
– Kérlek, ne tedd le! Nagyon hiányzol!
– Nekem nem. Teljesen megváltoztattad az életemet. Egyedül nevelem a gyerekeimet. Tudod te, milyen nehéz ez?
Letette. Emily teljesen el volt kenődve. Most jött csak rá, mennyire elrontotta nővére életét, és hogy hiányzik neki.
– Jaj, az ebéd! Még meg kell csinálnom! – jutott eszébe.

Neki is állt elkészíteni. A gyerekek kedvencét csinálta.

Be is ágyazott nekik. Mindezt azért csinálta, hogy a lányok úgy döntsenek, hogy inkább itt laknának.

Mikor végzett, leült TV-t nézni, de épp akkor állított be Hank.
– Drágám! Megjöttem!

– Hogyhogy ilyen korán hazajöttél? – érdeklődött Emily.
– Csak ebédelni jöttem.

Megebédeltek.

– Szia drágám!
– Máris menned kell? – szontyolodott el a nő.
– Megjöttünk! – kiáltott fel Bell.
Hank elbúcsúzott mindenkitől, majd távozott.

A lányok leültek enni.
– Mi volt ma a suliban? – kérdezte Emily.
– Semmi . – hangzott az egyhangú válasz.
– Hát, jó. Ha nem akartok róla beszélni, akkor nem kell. Nem kérdezgetlek titeket. Gondolom, idegesít, hogy Amy folyton kérdezgeti.
– Nem idegesít. – válaszolt Bell– Ha érdeklődik felőlünk, az azt jeleni, hogy érdekeljük őt.

Ebéd után Emily segített megcsinálni Elis-nek a háziját a konyhában, míg Bell az étkezőben írta.

– Köszönöm a segítséget! – hálálkodott Elis.
– Igazán nincs mit! Megyek, megkérdezem Bell-t, hogy kell-e neki segítség.

– Bell! Nem kell valami?
– De, kell Emily. Válaszok kellenek. Miért mentél hozzá apához?
– Hát, tudod, szerelmes voltam belé.
– Nem is érdekelt az, hogy anya férje volt?
– Hát, nem igazán… Ne haragudj!

– De, igenis haragszom! Miattad esett szét a családunk! Nem akarok veled többé beszélni!

Bell lefeküdt aludni, Emily pedig lefürdött. Este, amikor hazaért Hank, nagyon megörült neki.

– Minden rendben volt? – érdeklődött Hank.
– Hát, összevesztünk Bell-el.
– Mi történt?
Elmondta.
– Holnap beszélek vele, de most menjünk aludni!