Más, mint a többi 2. – A bosszú hálójában – 10. A sötétség ébredése

– Köszönöm szépen! – pillantott fel hálás szemekkel Abby Cleóra, és belekortyolt a hűs italba.
– Mióta vagy a szakmában? – kérdezte a lány, miközben helyet foglalt az egyik fotelben.
Abby letette a poharát az asztalra, ujjával óvatosan megtörölte a szája szélét, nehogy elkenje rúzsát, és csak azután válaszolt.
– Ne árulj be, de még nincs egy éve sem. Még bele kell jönnöm, de ahogy egyre több rendezvényt bonyolítok le, úgy érzem, mintha egyre jobb és jobb lennék. Kevesebb a baki, és már lassan ott tartok, hogy sikerül egy felejthetetlen és tökéletes esküvőt megszerveznem. Csak most ugyebár itt a nyár, ilyenkor meg rengeteg felkérést kapunk, és lassan már azt sem tudom, hol áll a fejem. Képtelen lennék észben tartani, kivel mit beszéltünk meg, milyen színben, hol, hány fő…  A határidőnaplóm és a laptopom nélkül meg is halnék.
Cleo szeme megállapodott az asztalon pihenő gépen.
– Úgy érted, oda írod össze, hogy miben állapodtatok meg a párokkal?
– Igen. Ha akarod, megmutatom – ajánlotta fel Abby, és Cleo habozás nélkül kapott az alkalmon.

– Itt tartom mappákban a megbízásaimat – fogott bele csevegő hangon a magyarázásba, mihelyst Cleo lehuppant mellé. – Látod, ez például a Monica Catron és Tom Rayner esküvőjével kapcsolatos fájlokat, dokumentumokat tartalmazza. Ez a fájl pedig itt… mindjárt megnyitom, a megállapodásunk részleteit mutatja be szépen összeszedve. Helyszín, ruha, zenekar, virágok, milyen ételek kerüljenek felszolgálásra, meg az egyéb kívánságok.
– És miért van az, hogy néhány helyen szám szerepel? Például mit jelent az az esküvői ruhánál, hogy FG-321? – mutatott a képernyőre Cleo.
Abby beletúrt szőke hajába, és hátradobott néhány tincset. Látszólag nagyon élvezte, hogy ő került középpontba, és nem neki kell a pároknál érdeklődnie, hanem más teszi meg ugyanezt, de vele.
– Ha belelapozol a katalógusokba, láthatod, hogy az abban szerepelt dolgok kódokkal vannak ellátva. Ez jelentősen megkönnyíti a munkámat, hiszen nem kell hosszas szövegeket begépelnem, hogy a fodros, pánt nélküli, hófehér ruhát kéri a kedves megbízó, hanem ezt az FG-321-es típusút.
– Ez valóban jó megoldás – helyeselt Cleo, és töprengve a katalógusokra meredt.
– Nézegesd meg őket egészen nyugodtan. Ki tudja, lehet, hogy pár év múlva már a te esküvődet tervezgetjük ezen a kanapén – kuncogott Abby. – De előbb ugyebár az anyukádékét kell megszervezni.
– Jaj, ők nem a…

– Halihó! – Elena éles hangja bejárta az egész földszintet elnyomva az ajtó záródásának hangját. – Merre vagytok?
– A nappaliban – válaszolta Cleo, majd fintorogva hozzátette. – Hazajött anyuci.
– Ó, hát már meg is érkezett? Azt hittem, tizenkettőt beszéltünk meg – toppant be Elena a helyiségbe, és azonnal kezet rázott a vendéggel.
– Így van, de sajnos közbejött valami, és mivel elvesztettem a telefonszámát, gondoltam, teszek egy próbát, hátha jó lesz egy korábbi időpont is.
– Remélem, nem kellett sokat várnia rám.
Abby mosolyogva legyintett.
– Dehogyis. Remekül elvoltam addig a lányával.
Elena gyilkos pillantást lövellt az említett felé. Cleo unottan megrándította a vállát, felkapott egy katalógust az asztalról, és Abby felé fordult.
– Ezt elvihetem olvasgatni?
– Persze – csapta össze a tenyerét Abby, és Elenára emelte tekintetét. – Feltéve, ha később választunk menyasszonyi ruhát.
– Jaj, nem! Azt majd én külön elintézem magamnak, ebben nem kérek segítséget.
– Akkor miben lehetek a szolgálatára?

Cleo a nappali másik végébe vonult nézegetni a katalógust, amely tökéletes alibiként szolgált neki, miért is maradt a helyiségben. Kezdetben nem igazán érdekelték a menyasszonyi ruhák, csak azért ragadta meg az újságot, hogy közben szem-és fültanúja legyen Elena és Abby beszélgetésének, de aztán csak lekötötték a figyelmét a szebbnél szebb ruhák, és gondolatai lassan már egy nagyon távoli és felettébb furcsa képzelgést ostromoltak: magát látta az oltárnál hófehérbe öltözve egy csodaszép csokorral a kezében és egy igen helyes fiúval az oldalán, aki felettébb hasonlított Noah Garciára.
Időközben Clotilda és Randolph is megérkezett a városi körútjukról, és Cleónak csak ekkor adódott lehetősége arra, hogy végre cselekedjen. Elena ragaszkodott hozzá, hogy Abby indulása előtt megkóstolja az isteni finom mogyorós kávéjukat, és a konyhában folytassák az eszmecserét arról, milyen helyszínen tartsák az esküvő utáni ünneplést.

Amint bezárult Elenáék mögött a nappali ajtaja, Cleo felpattant a helyéről, és odarohant Abby gépéhez. Szerencsére meg volt nyitva az „Elena és Randolph” nevű mappa és az abba tartozó dokumentumok. Cleo gyorsan megkereste a megbízó kívánságait és elképzeléseit tartalmazó fájlt, és a kurzort a virágok szóhoz illesztette. Törölte az ott található kód utolsó számjegyeit, és kijavította 37-re. Ugyanígy tett a dekorációk, a székszoknyák és a torta kódjával is. Az egyéni kívánságoknál a tűzijátékot átjavította galambröptetésre tudván, hogy Elena utál minden szárnyas élőlényt, és a csoki szökőkutat is kitörölte a felsorolásból.

Hangokat hallva azonnal visszaszaladt a helyére, és felkapta a katalógust, aminek a tartalmát lassan már kívülről fújta. A lebukás veszélye eszébe sem jutott. Biztos volt benne, hogy Abbynek nem fog feltűnni a változás. Elena az utóbbi húsz percben annyiszor változtatta meg a véleményét, annyiszor kellett már átírnia Abbynek a kódokat, hogy Cleo képtelenségnek tartotta, hogy a lány pontosan visszamondja, végül amarilliszben vagy napliliomban egyeztek meg. Egyedül attól félt, hogy mire visszaérnek, nem tudja majd eltüntetni gonosz mosolyát.
Cleo legnagyobb szerencséjére a kávézás után a megbeszélés véget is ért. Abby összepakolta a dolgait, mentette a dokumentumot, kikapcsolta a laptopját, és a rövid búcsúzkodást követően máris tovaszáguldott autójával a következő helyszínre.
Eddig minden tökéletesen alakult.

***

A Richwood család fél kettőkor látott neki az ebéd elfogyasztásának. Közben Lizzy is megérkezett a városból egy halom ruhát rejtő szatyorral a kezében, és arról hencegett, hány fiú fordult meg utána az utcán.
Cleo unottan kevergette kanalával a paradicsomlevese felszínét. Semmi baja nem volt Clotilda főztjével, csak egészen egyszerűen mostohatestvére pillanatok alatt képes volt elvenni az étvágyát. Inkább kibámult az ablakon, és azt figyelte, hogyan terjeszkednek, és milyen gyorsan takarják el az egyre gyülekező sötét, fekete felhők a tiszta kék égből maradt apró foltokat.
– És neked, drágám, hogy tetszik Abby?
A kérdés Elenától jött. Ezek szerint végre más téma került terítékre, így Cleo ismételten tányérja fölé hajolt, és igyekezett feltűnésmentesen hallgatózni.

– Szimpatikus – foglalta össze tömören a véleményét Randolph. – Mit sikerült megbeszélnetek?
– A díszítést, a zenekart, a tortát, egyéb extrákat – sorolta ujjaival mutogatva, aztán egy pillanatra megállt, mintha elgondolkozott volna. – Most jut eszembe, hiszen én ebből a szervezésből teljesen kihagytalak! Biztos nagyon bánt, hogy egyedül döntök ezekben.
Elena felnevetett, Randolph pedig bosszúsan forgatta meg a szemét.
– Nem áll jól neked a szarkazmus, drágám. Kifejezetten örülök, hogy ebből kimaradhatok. Tudod, hogy nem értek az ilyenekhez, és nekem aztán teljesen mindegy. Egy a lényeg, hogy te boldog légy, és neked tetsszen.
– Ha minden úgy alakul, ahogy elképzeltem, nagyon elégedett leszek. Apropó, akkor ezek szerint azt is én választhatom ki, hol töltsük második mézeshetünket?
– Hát… persze – szólt kissé megszeppenve Randolph. – Csak majd szólj időben, mikor vegyek ki szabadságot. Most lazulás van a cégnél, de július második felében keményen kell majd dolgoznunk a következő projekten.
– Mindenképp szólok – bólintott Elena. – Majd ma szétnézek az interneten.

Miután Lizzy és Elena kitárgyalták, hová utazhatnának el nászútra, sok szó nem esett a továbbiakban a család között. Clotilda felszolgálta a főételt, és javában hozzáfogott a mosogatáshoz, amikor kopogtattak az ajtón.
A cseléd félbehagyta addigi munkáját, és kiszaladt az előszobába, hogy nem sokkal később visszatérjen egy rózsaszín szalaggal átkötött szürke dobozzal a kezében.
– Asszonyom, ez önnek jött!
Elena gyorsan lenyelte, ami a szájában volt, és kisebb örömujjongásban tört ki a csomag láttán.
– Nagyszerű, nagyszerű! Megérkeztek a meghívók. Tedd csak le a pultra! Ebéd után a lányok majd megcímezik a borítékokat.
Cleo kezéből kiesett a kanál, és mintha Lizzy felől is hasonló csörömpölést hallott volna.

– Engem hagyj ki ebből az egészből! – rázta a fejét Cleo.
– Anyu, délutánra már van programom! – nyafogott Lizzy is.
Elena összehúzta a szemét, mintha bántaná az erős fény, ajkait pedig penge vékonyra préselte. Úgy nézett ki, mint egy mérges kígyó, ami arra vár, hogy lecsapjon áldozatára és elevenen felfalja.
– Amikor azt mondtuk tegnap, hogy szükségünk van a támogatásotokra, arra gondoltunk, hogy mindenben segítetek, amit mondunk. Most mondtam valamit, kiadtam egy feladatot, szóval ha tetszik, ha nem, segíteni fogtok. Senki nem húzza ki magát ez alól, még te sem, Lizzy. Téma lezárva!  – tette fel a pontot az i-re ingerülten.
Lizzy duzzogva karba fonta a kezét, és a továbbiakban nem szólt egy szót sem. Cleónak azonban lett volna ellenvetése ezzel kapcsolatban, de nem akarta kihúzni a gyufát, így hát ő is csendben beletörődött a délutáni programjába, és közben azon kezdett el inkább morfondírozni, hol és hogyan tudna még ártani a boldog párnak.

***

Ebéd után csak a három lány maradt az étkezőben. Randolph jobb elfoglaltság híján bevonult a dolgozószobájába, Clotilda pedig arról motyogott valamit, hogy feltétlenül ki kell takarítania a fenti fürdőszobát.
Elena, mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándékát, úgy tépte fel a doboz csomagolását, és gyorsan ki is vett belőle egy összegumizott meghívóköteget. Csak úgy sütött az arcáról a büszkeség és az öröm, hogy milyen csodaszép lett az általa kiválasztott és megtervezett meghívó. Kihúzott egyet a sok papír közül, kinyitotta azt, de csak egy gyors pillantásra méltatta a belsejét. Úgy tűnt, mindent rendben talált a szövegezést illetően.
– A feladatotok roppant egyszerű – csapta össze a tenyerét. – A dobozban találtok borítékokat, azokat kellene megcímezni a vendéglista alapján. – Azzal eléjük tolt egy A4-es lapot tele nevekkel.

Cleo nem tudta pontosan megmondani, de úgy saccolta, hogy nagyjából százötven-kétszáz név szerepelhet azon a listán.
– Jó pár meghívott mellett találtok címet, ahol nincs, ott elő kell vennetek a telefonkönyvet, és abból kell kikeresnetek.
– Aha, és te közben mit fogsz csinálni? – kérdezte Cleo morcosan.
– Én? Lefoglalom a nászutunkat – felelte széles mosollyal az arcán. – És persze felügyelem a munkátokat.
– Anyuci, Cleo egyedül is meg tudja ezt csinálni. Háromkor moziba szeretnék menni Vivienne-nel – nyafogott Lizzy.
– Félórát csak rám tudsz szánni, nem? Megírsz annyi borítékot, amennyit tudsz, aztán odamész, ahova akarsz, megegyeztünk?
Lizzy megszeppenve bólintott.

Bár egyik lánynak sem volt kedve hozzá, kénytelen-kelletlen hozzáfogtak a munkához, minél előbb végeznek, annál hamarabb szabadulhatnak alapon.
Cleo kiválasztott egy nevet a listáról, amelyhez szerencsére cím is tartozott, kihúzta onnan, majd megírta a borítékot. Unottan kivett egy példányt az előtte heverő meghívókötegből, és mielőtt belecsúsztatta volna borítékba, elolvasta a tartalmát:„Itt van, eljött a nagy nap, amikor szív a szívnek másodszorra hűséget fogad.
Legyenek hát tanúi ezen eseménynek, s jelenlétükkel tiszteljenek meg bennünket.
Szeretettel várjuk Önt és Kedves Családját 2007. június 16-án 14 órakor a Rózsás tóparton tartandó esküvőnkre, majd az azt követő ünnepi vacsorára.

Elena & Randolph”

Cleo még egyszer átfutotta a szöveget. Június 16.? Június? Határozottan emlékezett rá, hogy tegnap a vacsorán arra a kérdésre, mikor lesz az esküvő, a válasz az volt, hogy: „Bő egy hónap múlva, július 16-án.”

– Elena, szerintem itt valami nem stimmel – vakarta a fejét Cleo.
– Micsoda? – pillantott fel a laptopjából.
Cleo nem válaszolt. Elkerekedett szemmel bámult maga elé, mert már másodszor érezte, hogy valami, egy szunnyadó szörnyeteg most megmozdul benne, és olyan dolgot sugall neki, amit soha nem mert volna megtenni. Egészen mostanáig. A gonosz gondolatra, ami megfogalmazódott benne, szája széle ismételten felfelé görbült.
– Öhm… Mrs. Kraus nem a Wildom streeten lakik? Mert itt egy másik utca van feltüntetve, másik házszámmal.
– Amíg nem voltál itt, a fiához költözött. Nincs itt semmi elírás, mindent leellenőriztem. A szád helyett inkább a kezed járjon, mert Lizzy már az ötödik borítékot írja, te pedig még eggyel sem végeztél – vetette oda ridegen, és ismét a képernyőre szegezte a tekintetét.
Kedve lett volna visszaszólni nevelőanyjának, de helyette inkább a feladatára koncentrált. Nagy önuralom kellett hozzá, hogy elfojtsa nevetését, miközben megcímezte a borítékokat. Csak az járt a fejében, hogy vajon mit fog majd szólni hozzá Elena, ha meg tudja, hogy a nyomdában elírták a hónapot.
A szörnyecske benne viszont többet akart. Doris Varley következett a listán, aki a Main street 16. szám alatt lakott. Cleo tollát a boríték címzett részéhez irányította, és hagyta, hogy a sötét oldala irányítsa az íróeszközét: Doris Trever, Liliomvölgy, Mushroom street 120.

Már nem tartotta számon, hány borítékra írt helyes, vagy helytelen nevet és címet, csak az lebegett a szeme előtt, hogy tönkretegye Elenáék esküvőjét, és minél kevesebben jöjjenek el erre az eseményre. Életük legszebb napját a legrosszabbá akarta tenni.
– Anyuci, én végeztem mára. Megvolt a félóra, ráadásul már a csuklómat sem érzem – sóhajtotta Lizzy. – Elmehetek végre?
– Menj csak nyugodtan! Előtte viszont egy kérdés. Le akarom már most foglalni az utunkat, viszont nem tudok választani. Ibisa vagy Madeira?
– Ibiza – vágta rá Lizzy, azzal kilibbent a konyhából.
Cleo egyedül maradt az étkezőben nevelőanyjával. Szorgosan írogatta a borítékokat, míg Elena éppen a foglalását rögzítette. Egyszerre forróság öntötte el az arcát, és hevesen kezdett el verni a szíve, amikor egy újabb ötlet született meg benne. Felkapta a fejét, és úgy tett, mintha nagyon fülelne.
– Elena, lehet, hogy tévedek, de mintha Randolph a nevedet kiabálná.
– Igen? Nem értem, miért kell állandóan ordibálni. Ha akar valamit, jöjjön ide. Mindegy, amúgy is egyeztetnem kell vele a nászúttal kapcsolatban – mondta, majd felállt az asztaltól, és kiment az étkezőből.

Cleo megvárta, amíg eltűnik a fal mögött Elena, majd gyorsan átszaladt a túlsó oldalra, és ledobta magát a laptop elé.
Szerencséjére úgy tűnt, minden ki van töltve a foglalást illetően, neki nem maradt más dolga, mint hogy az utazás dátumát módosítsa júliusról június 17-re. Furcsa izgatottság járta át a testét, és egy csepp lelkiismeret-furdalás nélkül kattintott volna rá a „Küldés” gombra, ha nem hallotta volna meg nevelőanyja cipőjének egyre hangosabb kopogását a padlón, miután kinyílt a dolgozószoba ajtaja.
Gyorsan visszarohant a helyére, és úgy tett, mint aki teljesen belemerült a munkájába.

– Meg kellene nézetned a füledet, mert Randolph egyáltalán nem szólt nekem – jegyezte meg kissé bosszúsan Elena, amikor újra felbukkant Cleo mögött.
– Pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy valaki a nevedet kiáltja – védekezett Cleo, mire Elena megrántotta a vállát, és visszaült a gépéhez.
– Hát akkor, irány Ibiza! – kiáltott fel boldogan, és szavainak nyomatékot adva kattintott egyet egerével.
– Ezek szerint már le is foglaltad a nászutatokat? – Minden erejét latba kellett vetnie, hogy visszafojtsa kaján vigyorát.
– Igen, de ne is álmodjatok róla, hogy magunkkal viszünk titeket.
– Én nem is… – kezdte Cleo, de Elena már nem várta meg a magyarázkodását. Elindult a konyha felé, hogy főzzön magának egy jó erős kávét, így már nem láthatta a nevelt lánya arcán szétterülő ördögi mosolyt, amit már képtelen volt visszatartani.

A mai nap során minden a lehető legjobban alakult. Legalábbis Cleo számára. Erősebbnek, magabiztosabbnak és még inkább bosszúra éhesnek érezte magát. Kétség sem fért hozzá, ma melléje pártolt a szerencse, és bízott benne, hogy nem fogja elhagyni egyhamar.
Megtudta, hogy az édesanyja közelebb van hozzá, mint hinné, és egy olyan bűnért ül börtönben, amit el sem követett. Mindennél jobban vágyott rá, hogy találkozzon vele, hogy elmondja, tudja az igazat, de addig nem merte megtenni ezt a lépést, amíg nevelőszülei árgus szemekkel figyelték őt. És most végre lehetősége adódott rá, hogy a bosszújában is előrelépjen, végre tegyen is valamit, cselekedjen, és ne csak a szája járjon arról, hogy mit akar.

Ma bátornak kellett lennie, és fel kellett adnia korábbi énjének egy részét, hogy a szörny, a sötétség, aki benne szunnyadt mindeddig, végre felébredjen, előtörjön, és segítsen neki. Mert minél előbb túlesnek ezen az esküvőn, annál hamarabb kerül sor a nászútra, és végre megnyílik előtte az út, hogy rájöjjön Richwoodék titkára, és találkozzon végre az édesanyjával.
A gondolatra elégedett vigyor áradt szét az arcán, miközben kibámult az ablakon. Az ég minden pontját sötét, komor, fekete felhők fedték be, elzárva a legfőbb fényforrást a városkától. Hangos mennydörgés hallatszott, majd egy fényes villám cikázott keresztül az égbolton. Egy kis idő múlva a felhők sírni kezdtek, hatalmas könnycseppjeikkel elárasztva a földet.
A legtöbb emberre – látva ezt a szomorkás időt – átragad ilyenkor valamilyen nyomott, borús hangulat, Cleónak viszont soha nem volt még ennyire jókedve, mert eljött végre… Eljött a bosszú ideje.

***

Valahol a város túlsó végén egy barnahajú nő is kitekintett a rácsos ablakon, hogy figyelemmel kísérje az égi játékot.
– Ennyit arról, hogy délután kimehetünk levegőzni – dörmögte valaki odafentről, és megjelent két pár láb az emeletes ágy lépcsőjén, majd egy ugrással lent is termett a földön egy köpcösebb, markáns arcú nő. Beletúrt rövid, fekete, zsíros hajába, és csak azután szólalt meg. – Hé, Rose! Meddig olvasod még azt a könyvet?
A Rose-nak nevezett nő rápillantott az ágyán heverő olvasmányra.
– Lassabban haladok vele, mint gondoltam. Folyton-folyvást elkalandozok – mondta csendesen. – Tracy, nem gondolkoztál el még azon, hogy bárcsak vissza tudnád forgatni az időt, mert akkor…
-… akkor mindent másképp csinálnál. De, számtalanszor.
Rose szája sarka halvány mosolyra húzódott, amitől csak még nyúzottabbnak tűnt piszkos, színtelen arca.

– Willard! – Egy mély, öblös hang bejárta a cella minden szegletét. – Látogatója van.
Rose kikászálódott az ágyból, hogy lássa a fegyőrnő arcát.
– Nekem? – csúszott ki a száján a buta kérdés.
– Ki mást hívnak itt Willardnak? Szedd össze magad, aztán gyerünk! Állj hátrébb, Grant! – rivallt rá a nő Tracyre, és elővette a rádióját, hogy utasításba adja a 76-os cella kinyitását.
A rácsok lustán mozdultak el a helyükről, hogy szabad utat engedjenek Rose-nak. Kattant a kezén a bilincs, és a fegyőrrel együtt elindultak a beszélő irányába.

– Ott vár téged a sarokban – morogta a nő, miközben megszabadította Rose-t a bilincseitől, és kinyitotta neki a beszélő rácsos ajtaját.
Izgatottság lett úrrá rajta, amikor belépett a helyiségbe. Először végigjáratta szemét a teremben beszélgető rabokon és az őket meglátogató hozzátartozóikon, keresve azt, aki hozzá jött.
Őszinte meglepődöttség ült ki az arcára, amikor megpillantotta őt a sarokban, és semmi mást nem tudott kinyögni csak egy rövid, csodálkozó kérdést:
– Te?