La Media Naranja – 2. Egy kis társaság

Flóra nem tudta nem bámulni az ajtón belépő srácot. Valami láthatatlan erő a fiúra szegezte a tekintetét. Ám mikor a fiú feléjük nézett, Flóra mégis idegesen elkapta a fejét. Borzasztóan zavarban volt a gondolattól, hogy a fiú esetleg észrevette, hogy bámulja. Gyanús volt a csend, másfél óra után Emma először hallgatott el.

– Szia! Úristen, hát te itt? – hallotta Flóra, mire a hang felé nézett. Mikor felpillantott látta csak, hogy a srác megöleli újdonsült szobatársát és puszit nyom az arcára.
– Nem is tudtam, hogy te is idejársz – mondta meglepetten Emma. – Gyere, ülj le – invitálta a fiút. Flóra kikerekedett szemekkel nézett Emmára és érezte, már remeg a keze idegességében.

– Jézusom, de bunkó vagyok. Flóra, bemutatom Bencét. Egy suliba jártunk – mondta mosolyogva. Flóra felállt és remegő kezét Bence felé nyújtotta. A srác csak rávillantott egy félmosolyt, mire Flóra alól majdnem kicsúszott a talaj.
– Bence vagyok – mondta egyszerűen. Mielőtt elájult volna, Flóra jobbnak látta óvatosan visszaülni a helyére.

Emma értetlenül nézett a lányra, Bence csak kuncogott kicsit.
– Flóra, ugye? – kérdezett vissza, mire ő bólintott. – Örülök, hogy megismerhetlek. Egyébként rohanok, mert szemináriumom lesz, de összefuthatnánk valamikor. Mondjuk ma este? A bowling klubban gólyafogadó est lesz. Titeket is szívesen látnánk. Lesz kaja, pia. Gyertek el! – mondta és lopva az órájára nézett.

– Meglátjuk – mondta Emma és puszit nyomott a felé hajoló Bence arcára.
– Örülök, hogy megismertelek. De tényleg – villantotta még egyszer elbűvölő mosolyát Bence Flóra felé, majd olyan gyorsan eltűnt, ahogy megjelent az életében. Flóra szíve hevesebben vert és csak azon emésztette magát, hogy miért nem volt képes egy értelmes mondatot alkotni. Még a nevét sem bírta kinyögni. Totál idiótának tűnhettem – gondolta.

A nap hamar elment, Flóra egyre jobban megnyílt az idegen lány számára. Bejárták az egész campust, körülnéztek a nagy parkokban és lopva benéztek az előadókba, míg a professzorok nagyban magyaráztak. Flórának egyre jobban tetszett a hely, de ha nem Emma a szobatársa, valószínűleg ma egész nap csak pakolt és olvasott volna.
– Szerintem el kéne mennünk ma abba a buliba – mondta Emma, miközben épp azon vitázott magával, hogy milyen pizzát rendeljenek estére. – Szocializálódunk kicsit, ránk fér. Új hely, új emberek, új élet – áradozott Emma. Flóra valahogy ma nem is akart ellenállni. Emma kérésének nem lehetett. Az új barátok is ráfértek, szinte biztos volt benne, hogy a régiekkel maximum jubileumi osztálytalálkozókon fog találkozni.

– Menjünk el – mondta most határozottan. Emma elégedetten bólintott, a pizzás honlapot bezárta és szaladt készülődni, kutakodni kezdett bőröndjében az esti szerelése után. Flóra nem tervezett nagy kiöltözést, nem is nagyon volt olyan ruhája, ami az alkalomhoz illene. Így hát csak felvette azt, amit Emma ajánlott neki, feltett egy kis sminket és kiengedte a haját. Míg Emma másfél órán át készülődött, Flóra csak az ágyán olvasott és várta, hogy elinduljanak.

Emma nem olyan szegény családból származott, mint Flóra. Bár sportkocsija nem, de egy jó állapotban lévő, elég korrekt kis autója volt. Flóra nem sokat ült autóban, az anyjának sem volt jogosítványa, neki sem. Csak akkor ült kocsiban, ha rokonok jöttek hozzájuk és elmentek valahova étterembe. Mindig is imádott elöl ülni, mint egy gyerek, úgy örült minden lehetőségnek, amikor autóba ülhetett.

A bowling pálya nem volt messze, alig tíz percet autóztak. Az épület előtti parkoló egyelőre még üres volt, korábban érkeztek a kelleténél. Flóra nem vallotta be Emmának, hogy tetszik neki Bence, gondolta hagyja magában leülepedni a dolgot, aztán, ha már vannak olyan viszonyban, beszél róla. Mikor beléptek az ajtón, Flóra rögtön a srácot kereste a szemével. Bence vette őket előbb észre, nevetve sétált feléjük, közben Emmát szólítgatva.

– Nem gondoltam, hogy eljöttök – mondta, egyenesen Flórára nézve. Bence rögtön meg akarta hívni egy italra a lányt, de a mögötte megjelenő két srác félbeszakította. Barátai már alkoholmámorosan dőltek egymásra.

– Hali! – köszönt Emma. – Ti aztán nem szórakoztok, még csak fél nyolc van, de már el vagytok ázva – rázta a fejét. A két srác röfögve nevetett és kezet nyújtottak a két lánynak. Az egyik srác, nevezetesen Levente, ismerős volt Flórának és rá is jött honnan: ő ült a kávézóban laptoppal maga előtt még délelőtt. A fiú huncutul rákacsintott Emmára, mikor kezet fogtak.

– Ti kértek valamit? – érdeklődött Bence. Miután haverjai megjelentek, nem akart nyíltan Flórára hajtani, félt, hogy kellemetlen helyzetbe hozná a lányt.
– Megyek veled, hozunk neked is sört Flóra – mosolygott Emma és elindultak a bár irányába. Az óra nyolcat ütött és a bowling verseny kezdetét vette. Homályos, lila fénybe burkolózott a hely, ami nem segített az ittas egyetemistáknak a gurításban.

Flóra körbenézett, majd kiszúrt egy csendes boxot, ahol az asztalon ugyan üres poharak álltak, de ember nem volt körülötte. Az üvegeket egy arra haladó pincérlány tálcájára rakta, majd leült egyedül a boxba.

Először csak nézte a bowlingozó egyetemistákat, a rossz fiúkat, ahogy szédítettek jó kislányokat, meg persze a fáradhatatlan táncos lábúakat. Nem zavarta, hogy Emmáék már vagy egy órája felé sem néztek, szinte ámult, a környezetén, nem sokszor járt el ezelőtt idegen társaságba. Otthon ugyan elkísérte barátnőit szórakozni, de 15 éves kora óta mindig ugyanazokkal találkozott bulizás közben, ami elég unalmassá vált számára. Épp azt figyelte, hogy az egyik enyhén becsípett lány vajon a lábára ejti-e a kezében tartott bowlinggolyót, mikor Bence becsúszott mellé a boxba.

– Szia! – köszönt rá, Flóra csak kínosan tudott mosolyogni. – Emma eltűnt, ahogy látom. Te is zeneszakos vagy? – Flóra csak megrázta a fejét. Ismét úrrá lett rajta a némaság, amiért utálta magát. Nem jutott eszébe semmi épkézláb mondat.
– Most kérdezzem végig az összes szakot, vagy megmondod magadtól? – kérdezte újra Bence.

– Művtöri – nyögte ki végül Flóra és büszke volt magára, hogy legalább ennyit sikerült.
– Szóval szabadbölcsész. Mint a világ nagy gondolkodói – próbált bókolni neki Bence.
– Vagy mint sokan, akik nem tudják, hol tanuljanak tovább.
Na… Első teljes mondat. Megy ez. –gondolta magában Flóra.

– Én sporttudományt tanulok. Régen versenyszerűen úsztam, aztán egy idő után nem folytathattam. Úgyhogy most sportmenedzsernek készülök. Tehát éhen fogok halni – mondta nevetve.

– Bagoly mondja… – mosolyodott el Flóra. – A szabadbölcsészeknek általában egyenes az út a mekibe.
– Persze, annak, aki nem elég talpraesett. De legalább itt vagyunk, tanulhatunk, élhetünk, fiatalok vagyunk. Az élet ilyen jó buli – mondta, mire a lány csak bólintott.

– Emma szerint nem beszélsz sokat.
Flóra csak összeszorított szájjal nézte a már dülöngélő részeg lányt. Nem tudta mit mondjon erre.
– Nem baj. Az sem jó, ha olyan sokat beszél az ember, mint Emma. Elveszik a fontos információ a rengeteg mondanivaló között.

– Beszélek, ha szeretnék. Azzal, akivel szeretnék. Nincs még elég komfortérzetem, de remélem, ez hamar megváltozik.
– Milyen szép hangod van – nézett meglepetten Bence a lányra. – Azért ennél egy kicsit többször hallathatnád.
– Növekvő bizalom, növekvő szótagszám.
– Áhá. Értem. Jogos. És mitől függ, hogy valakit a bizalmadba fogadsz, vagy sem?
– Hát, mondjuk, ismernem kéne egy napnál régebben – mosolygott Flóra. Egyszerűen elbűvölte a fiú sármja, nem tudta magának megmagyarázni ezt az érzést.
– Részletkérdés – válaszolt a szemébe nézve Flórának.

– Azért az illető vezetéknevét illene tudnom.
Flóra érezte magán, hogy a vodkanarancs, amit még az eltűnése előtt Emma a kezébe nyomott kezd hatni. Ritkán ivott, nem lelte benne túl nagy örömét. Látott elég barátnőt a saját hányásába esni, úgy gondolta, az nem az ő világa.
– Hát ezen ne múljon. Darázs Bence. Ez a becses nevem – mondta egyre vidámabban. Valószínűleg a negyedik üveg sör nála is megtette a hatását.

A lány, aki eddig szenvedett a bowlinggolyóval a kezében, mostanra csak röhögve fetrengett a földön és magával húzta egy másik barátnőjét is. Abban a pillanatban annyira viccesnek tűnt minden, hogy mindketten csak nevetni tudtak.
Aztán a nevetésből kuncogás lett, a kuncogásból mosoly, a mosolyból pedig csak Bence arcán egy apró gödröcske. Bámulták egymást, valószínűleg a sör és a vodka hatása volt, de Flóra olyanra gondolt, amire általában nem szokott. Hogy milyen lenne megcsókolni ezt a jóképű srácot. Milyen lenne beletúrni a hajába és megérezni a fiú illatát.

Egyre csak közeledtek egymáshoz, miközben Flórának csak azon kattogott az agya, hogy milyen régen is csókolózott. Aggódott, hogy a fiú biztos észreveszi majd és elveszti a lelkesedését iránta. Próbálta felidézni, milyen is volt az a csók a szalagavató utáni bulin, próbált olyan információkra bukkanni agya legmélyebb bugyraiban, ami segítségére lehet. Már érezte az arcán a srác leheletét, ami meglepő módon nem sörszagú, hanem kellemes, menta illatú volt.
És ekkor, ebben a szent pillanatban, csak egy sikítást lehetett hallani…