Küzdő Lélek – 7. Sorsfordító szavak

– Kések – tájékoztatta feleségét a kihangosítón keresztül, miközben a szembeforgalomban száguldott szirénázva, megkülönböztető jelzéssel. Mellette ülő társa egyik kezével erősen kapaszkodott a biztonsági övébe, a másikkal az ülést markolta, arcára pedig halálfélelem ült ki, amint a kanyar végén Ryan veszélyesen közel keresztezte egy kiforduló autó útját. Az épségben megúszott manőver után rávigyorgott Scottie-ra, aki még mindig rettegve meredt maga elé.
– Hallom – érkezett közben a fagyos reakció a vonal túlsó végéről. – Nem kell jönnöd.
– Ezt már egyszer megbeszéltük. Megyek – jelentette ki makacsul. – Vidd el a srácokat anyáékhoz, a bulin találkozunk!
Liv nagyot sóhajtott, majd köszönés nélkül megszakította a hívást.

​– Azt hittem, utálod a vállalati partikat – ocsúdott fel Scottie, és lekapcsolta a szirénát. Ryan lassított a tempón.
– Csak azért megyek, mert Liv nem akarja, hogy menjek. Na és persze azért, mert Jason ott lesz.
– Eljött az idő, hogy bemutatkozz neki. Értem én – sandított rá félszemmel, majd rábökött egy barna homokkővel borított háztömbre. – Ez lesz az.
Ryan bólintott. Megállt előtte, majd a bejáratot figyelve átbeszélték a taktikát.
– Intézzük el ezt gyorsan, hogy mielőbb csatlakozhassak ahhoz a sznob társasághoz.
***

​Valamivel negyed nyolc után hagyta el a munkahelyét. A parti már megkezdődött, de egyáltalán nem bánta, hogy lemaradt a köszöntőbeszédekről. Hazarohant zuhanyozni és átöltözni, nyolc óra tíz perckor pedig már a feleségét kereste a teremben. A zenekar vidám retro slágereket játszott, de csak elvétve akadt egy-két táncos páros. Még túl korán volt. Az emberek többsége a svédasztalok körül csoportosult ínyenc falatokat keresve, miközben felszínes beszélgetéseket folytattak a mellettük állóval. Ryannek még csak hallania sem kellett, hogy tudja, a ruhákat, frizurákat, ékszereket és a partit illető bókokon kívül nem sok érdemleges dolog hangzik el közöttük. Üzletről, politikáról, törtetésről, árulásról majd csak később, italokkal a kezekben, a bár környékén és zárt ajtók mögött lesz szó. Épp elég flancos rendezvényen volt már ahhoz, hogy kiismerje a felső középosztály és az elit szokásait.

Tett egy kört a teremben, bólintott az ismerős arcoknak, ha szemkontaktusba kerültek, de nem elegyedett szóba senkivel se. Evett néhány falatot, majd újfent járőrözésre indult, és ezúttal sikerült rátalálnia asszonyára. Az erkélyen állt egy kisebb csoporttal fekete koktélruhában, ami finoman kiemelte nőies vonalait. Feltűzött hajától láthatóvá vált kecses nyaka, és Ryan szíve nagyot dobbant, amikor megpillantotta. Legszívesebben azon nyomban odarohant volna, hogy apró csókokkal kényeztesse, csakhogy Liv folyamatosan elutasította a közeledését. Nem úgy Jasonét, aki most megfogta a kezét, és elhúzta a többiektől. Közel hajolt hozzá, valamit suttogott a fülébe, aztán mindketten jóízűen felnevettek.

​– Észveszejtően szexi – jegyezte meg valaki mellette.
– A feleségemre vagy Wallace-re gondolsz? – kérdezte tőle Ryan továbbra is a párocskát fürkészve. Felismerte Liv közvetlen felettesének, Skip Terrellnek a hangját. Évekkel ezelőtt az első FBI-os esete kapcsán találkozott a férfival. Teljesen más ügyben járt a cégénél, mikor egymásba botlottak, és Terrell kikérte a véleményét. Azóta is hálás neki, hogy segített bebizonyítani az ellene irányuló diszkriminációt a munkahelyén. Nem verte nagydobra, de nem is titkolta, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor ez a vezetőség fülébe jutott, mindenféle magyarázat nélkül elbocsátották.
– Hát persze, hogy a szépfiúra. – Ryan sokatmondóan rámosolygott. – Mi van?
– Leköteleznél, ha felszednéd.

– Megtenném, de boldog párkapcsolatban élek, ráadásul elég egyértelmű, hogy nem vagyok az esete – csóválta meg a fejét szomorúan Skip. – Figyeld azokat a vágyakozó tekinteteket! Szinte levetkőztetik egymást a szemeikkel. És azok az apró, finom érintések… Lefogadom, hogy mindkettőjük testét átjárja az a tiltott, édes borzongás. Csak úgy izzik a levegő közöttük.
– Kösz szépen. Ez volt az utolsó dolog, amit hallani akartam. Na, nem mintha, én magam nem vettem volna észre.
– Várj! – tűnődött el Terrell egy másodperce. – Az előbb csak hülyítettelek. Tényleg van köztük valami?
– Nocsak. Ezek szerint Liv még nem dicsekedett el vele, hogy el akar hagyni miatta.
– Hogy mi van?
Ryan egy keserű bólintással adta a tudtára, hogy jól hallotta.

– Baszki. Sajnálom, Ryan! – veregette hátba Skip együttérzőn.
– Jason is sajnálni fogja, ha beverem az orrát.
– Naaa, azért nehogy már tönkretedd azt a csinos pofit!
– Akkor tegyél meg nekem egy szívességet, és rúgd ki, hogy ne legyenek egész nap együtt!
– Nekem erre nincs ráhatásom, nem az én osztályomon dolgozik. És egyébként sem vagyok az a fajta, aki mondvacsinált indokokkal megszabadul a munkatársaitól. De ha nagyon ragaszkodsz hozzá, Livet kirúghatom – tette hozzá vigyorogva.
– Inkább ne. Becsődölnénk anyagilag.

​Skip szemmel láthatólag töprengett. Ryan úgy sejtette, hogy valami hasznos tanácsot szeretne neki adni, de végül nem tudta meg, min forgott az agya, mert egy vörös hajú nő elnézést kérve magával vitte a jogi osztály vezetőjét, hogy bemutassa néhány befolyásos embernek. Ryan egy pillantásnál többet nem is fecsérelt a kínosan jópofizó társaságra, inkább Livet és Jasont figyelte, amint egyre közelebb húzódtak egymáshoz.

​Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy mit érez. Mintha egyszerre lett volna csalódott és dühös, de talán sokkal inkább féltékeny. Vagy irigy? Lehet. De nem kimondottan Jasonre, hanem arra a vibráló kötődésre, ami kialakult közöttük. Ami egykoron még Liv és közte is megvolt.

​A társaság lassacskán bevonult a táncparkettre, a párocska pedig egyedül maradt a teraszon. Az elmélyült beszélgetés egyik pillanatában Jason váratlanul megcirógatta Liv arcát, mire ő válaszul hozzádörgölőzött, mint egy kiscica, és végigtapizta a felkarját. Erre Jason előrebillentette a fejét, és a szájuk már olyan közel volt egymáshoz, hogy bármelyik pillanatban elcsattanhatott a csók. Azonban Ryan ezt már képtelen volt végignézni.

Szinte oda teleportált a balkonra, megragadta Jasont az ingénél fogva, és nem törődve a következményekkel, se szó, se beszéd egy könnyed mozdulattal áthajította a korláton.

​Legalábbis képzeletben. A valóságban csak eltolta őket egymástól, majd illendően kezet nyújtott, és bemutatkozott Jasonnek.
– Ryan Safferty, a csókolni kívánt hölgy férje.
Mindketten meglepődtek a hirtelen felbukkanásán. Szinte tetőtől talpig elvörösödtek.
– Jason Wallace – rázott vele kezet némi habozás után. Kissé nyirkos volt a tenyere.
– Nem úgy volt, hogy csörögsz, ha megérkeztél? – fordította maga felé Liv bosszúsan.
– Nem úgy volt, hogy csak lelkiztek? – vágott vissza nyugodtan Ryan, és visszafordult a férfihez.

– Azt hiszem, itt az ideje, hogy mi ketten elbeszélgessünk.
Liv megkerülte férjét, és karba font kézzel beállt Jason elé védőpajzsnak.
– Erre igazán semmi szükség.
– Livy, hagyd csak! – érintette meg Jason a nő meztelen vállát, és Ryan legszívesebben ott helyben agyon lőtte volna. – Igaza van.
– Livy? – nézett aztán feleségére őszinte csodálkozással, miután gondolatban három gyors golyót röpített a fickó halántékába. – Világéletedben utáltad, ha Livynek becéztek. Neki miért engeded?

​A kérdés megválaszolatlanul lebegett a levegőben.  Senki nem szólt egy árva szót sem, de Ryan érzékelte a jelentőségteljes pillantásokat, amik egyértelműen a telepatikus úton történő kommunikációra utaltak. Most már végképp bebizonyosodott a számára, hogy Liv és Jason egy hullámhosszon mozognak, és bármilyen fájó is volt elismernie, nem tehetett ellene semmit. Ott álltak előtte mutatóujjaikkal összekapcsolódva, mint két szerelmes tinédzser. Annyira diszkréten jelezték az összetartozásukat, hogy valószínűleg keveseknek tűnt fel a vendégseregből, Ryan mégis úgy érezte, hogy mindenki rajta röhög, amiért hagyja, hogy ez megtörténjen. Most már kétsége se volt afelől, hogy dühös. Mindennél jobban vágyott arra, hogy megüsse Jasont, de az esze mellett Liv elszánt, védelmező tekintete szintúgy meggyőzte őt az erőszak alkalmazásának helytelenségéről.

​Egy percig talán jobban érezte volna magát, ha behúz neki egyet, de attól még nem kapta volna vissza a feleségét. Épp ellenkezőleg. Fogadni mert volna rá, hogy Jason törött orrát ápolgatná, nem az ő sajgó öklét. És ez még mindig csak a legkisebb gond lett volna. Megvádolhatták volna testi sértéssel, az agresszív viselkedésével pedig tényleges okot szolgáltatott volna a válás mielőbbi kimondására, akár még távoltartási végzésre és a gyerekei láthatásának megvonására is. Nem feltételezte, hogy Liv megtenné ezt vele, de azon sem lepődött volna meg, ha mégis. Az elmúlt hetekben egyértelműen a tudtára adta, hogy nem kér többet belőle.

​Ismét kezet nyújtott Jasonnek, aki igencsak meghökkent az udvarias búcsúzkodástól. A feleségét határozottan magához húzta, és hosszú másodpercekig farkasszemet néztek egymással. Végül Ryan feladta, és fájdalmas csókolt lehelt az arcára.
– Otthon találkozunk – suttogta a fülébe, majd fennhangon jó szórakozást kívánt az est további részéhez.

​Még hallotta, amint Jason megkérdezi Livtől, nem fogja-e bántani, ha hazaér, és szíve szerint visszafordult volna, hogy felvilágosítsa, előbb vágná le a saját végtagjait, minthogy Livhez akárcsak egy ujjal is hozzáérjen, de nem tette. Kedélyes mosollyal az arcán végigmasírozott a termen, és senki nem mondta volna meg róla, hogy a lelkében éppen pusztító vihar tombolt.
***

​Mindketten tudatában voltak, hogy mennyire különböznek, mikor a házasság mellett döntöttek. Az ellentétek vonzzák egymást, mondogatták a barátaik és ők maguk is egymásnak. Azonban Ryan, mire hazaért a partiról ráébredt, hogy ez mekkora baromság. Nem az ellentétek kötik össze az embereket, hanem a közös tulajdonságok. Ő sem azért habarodott bele Livbe, mert annyira más a személyisége, mint neki, hanem azért, mert mindketten szeretnek főzni, új ételeket kipróbálni, társasjátékozni, rajzfilmeket nézni, rövid italokat sörrel lekísérni, hangos zenére kifulladásig táncolni, imádják a hegyeket, a havat, a téli sportokat és mindenekelőtt a gyerekeket. Meg persze az sem elhanyagolható, hogy fenomenális párost alkotnak az ágyban.

​Felment a hálóba, ledobta magáról az öltönyt, és egy kényelmes farmer-póló kombóba bújt helyette. Feszültségét levezetvén végzett néhány nyújtógyakorlatot, csinált ötven felülést és fekvőtámaszt, tett még egy pár kört a szobában, majd leült az ágyra, hogy tiszta fejjel végiggondolja a történteket és a következő lépéseket.

Liv úgy egy éve kezdte azt érezni, hogy elégedetlen a házasságukkal. Megpróbált visszaemlékezni, történt-e akkor valami, de semmi jelentőséggel bíró dolog nem jutott az eszébe. Csak a David jégkorong láza miatt kialakult vitáik sejlettek fel előtte, de azok közül a legkorábbi is idén februárra volt tehető. Az tíz hónapja volt. Mindjárt tizenegy. Végül is egy kis túlzás számíthat akár egy évnek is. Felesége olykor úgyis szeret túlozni. Tehát akkor ez lehet a kiindulópont, morfondírozott rajta, a hab a tortán pedig valószínűleg az volt, mikor a háta mögött beíratta a kezdő csoportba. Az viszont csak az iskolakezdéssel egy időben történt. Két tenyerével erősen megdörzsölte az arcát, mire hirtelen bevillant neki egy adat Jason Wallace-ről. Január végén kezdett a cégnél.

​Felpattant az ágyról, és leviharzott a földszintre, a dolgozószobába, hogy ellenőrizze a laptopján. Jól emlékezett. Átment a nappaliba, hátradőlt a kanapén, ujjait összekulcsolta a tarkóján, és nagyot fújtatott. Ő az oka mindennek. Lehet, sőt biztos, hogy nem volt tökéletes a házasságuk, kezdetben különösen kiütközött az ellentétes személyiségük, ami mindennapos vitákat generált, de az évek során szépen összecsiszolódtak és megtanulták kiegészíteni egymást. Rájöttek, hogy nem egymás ellen, hanem együtt kell küzdeniük, hogy megteremtsék a harmóniát. És sikerült, boldogok voltak, amíg az a lakkozott hajú szépfiú nem került a képbe, hogy emlékeztesse Livet, mennyi kompromisszumot kellett kötnie. Hála neki, felesége most már felnagyítva látja minden hibáját. Ő bezzeg tökéletes. Pontosan olyan fickó, akiről Livia Hunnings a rózsaszín szobájában mindig is álmodott.

​Keserűség tört rá, ahogy előredőlt, mert ötlete sem volt, hogyan oldhatná meg ezt a pocsék helyzetet. Nem akarta elveszíteni a feleségét, Liv viszont egyértelműen szabadulni akart tőle, ráadásul minél inkább kapaszkodott volna belé, annál messzebbre űzte magától.

​Matatást hallott a bejárat felől, majd hamarosan nyílt az ajtó. Megfordult, és egy csodálatosan vonzó nőt látott közeledni a folyosón. Összeszorult a szíve a gondolatra, hogy már nem az övé.
– Milyen volt a csók? – tudakolta erősen küzdve érzelemmentes hangjáért.
– Tönkretetted, nem rémlik? – érkezett Livtől a könnyed felelet, miközben kivett egy üveg ásványvizet a hűtőből, lecsavarta a kupakját, és kitöltötte egy pohárba. Miután megitta, még hozzátette: – Elszállt a varázs.
Ryan szeme felcsillant, de igyekezett leplezni. Végül nem tudta megállni, hogy ne szóljon semmit.
– Helyes. Ezért jöttél haza ilyen korán?

​Liv átment hozzá a nappaliba, és helyet foglalt a másik kanapén.
– Nem. Azért jöttem haza, mert beszélnünk kell – kezdte komoly hangon, majd tekergetni kezdte a haját, és az ajkába harapva kivárt egy pillanatra. – Először is, hálás vagyok, amiért nem rendeztél jelenetet.
– Nem szokásom.
– Tudom, de minden okod meg lett volna rá. És ezt sajnálom. Tudom, hogy fájt az, amit láttál.

Ryan megvonta a vállát, mintha csak egy kis semmiség lett volna.
– Betojt tőlem, ez a lényeg.
– Ki? – nézett rá Liv értetlenül.
– Hát a szeretőd.
– Ne nevezd annak! Nem feküdtem le vele.
– De szereted.
Liv lesütötte a szemét.

​– Nem értem, mit eszel benne – sóhajtotta hanyatt vágva magát. – Egy metroszexuális divatmajom.
– Pusztán külső alapján ítélkezel. Nem is ismered – kelt azonnal a védelmére, mire Ryan hitetlenkedve elmosolyodott.
– Ez tény. De nem is akarom megismerni.
– Megértem.
Kínos csönd állt be a társalgásba, és egyikőjük se akarta megtörni. Ryan a kanapé oldalát karmolászta, miközben a plafonon támadt sürgős fürkésznivalója.

​– Ez nekem sem könnyű, hidd el! – szólalt meg végül a nő. – Tizenegy éve ismerjük egymást, van két közös gyerekünk, és… – Ryan hirtelen felült, és félbeszakította.
– És ezt akarod eldobni Wallace miatt.
– Nem – rázta hevesen a fejét –, nem akarom eldobni. Csak módosítani rajta. Ryan, nem vagyok boldog veled – nézett mélyen a barna szemekbe. – Ismersz, tudod, hogy mindent ezerszer átgondolok. Rengeteg éjszakát töltöttem álmatlanul az utóbbi hónapokban azon töprengve, hogy ez most csak egy kis fellángolás a részemről, vagy valami sokkal komolyabb. Össze voltam zavarodva, tiltakoztam ellene, nem akartam, hiszen már van férjem, gyerekeim, ők a családom, ti vagytok a családom, de egyszerűen… – elcsuklott a hangja, és lassan könnycseppek jelentek meg a szeme sarkában. – Tényleg beleszerettem.

​Ryan teljesen lefagyott. A másodperc töredéke alatt száz és egy gondolat suhant át az agyán, mit kellene erre mondania vagy tennie, és mind elfogadható, ésszerű lépésnek tűnt, de képtelen volt bármit is kinyögni. Felesége szájából hallani ezeket a szavakat, ráadásul könnyek között, amiket Liv oly’ ritkán ejtett… Hirtelen annyira sorsfordítóvá vált az egész.

​– El kell, hogy engedjelek – reagálta le végül, de ő maga sem hitte el, hogy ezt kimondta. Meredten bámult maga elé a fejét ingatva, mintha csak egy rossz álom lenne.
– Megtennéd? – kérdezte Liv könnyáztatta, remegő ajkakkal. Ryannek majd’ megszakadt a szíve, hogy ilyen állapotban látta. Erős nő volt, mindenkinél erősebb, akit csak ismert. Átült hozzá, és szorosan magához ölelte. – Ne, kérlek, ne csináld ezt! – próbálta eltaszítani magától, de Ryan nem engedte.

Liv most már zokogott, és Ryan is kezdte érezni a torkában a gombócot.
– Szeretlek – lehelte a fülébe lágyan. – Nem számít, mi következik ezek után, ez nem fog megváltozni. Ha biztosan ezt akarod, akkor nem állok az utadba, légy boldog. Viszont a korábban tett eskümet nem szegem meg. Nem egyezek bele a válásba. – Liv mondani akart valamit, de beléfojtotta a szót. – Átvészelem valahogy azt az időszakot, amíg rájössz, hogy Jason sem az a tökéletes férfi, akinek jelen pillanatban véled. Pokolian fáj, hogy ennyire vonzódsz hozzá, hogy képes lennél feladni érte a házasságunkat, mert én még mindig hiszek bennünk. Lesz még olyan, hogy Liv és Ryan, ha hosszú hónapokat is kell rá várnom. Vissza foglak hódítani. Még nem tudom, hogyan, de úgy tűnik bőven lesz rá időm, hogy kitaláljam. Addig is élvezd a nyitott házasság előnyeit!

​Ryan finoman eltolta magától a feleségét, hogy lássa, mennyire komolyan gondolja a következő szavakat.
– Ami Jasont illeti, nem érdekel, mit csináltok, amíg nem ebben a házban vagytok. Ez a mi közös életünk színtere, megtiltom, hogy idehozd. És a srácokkal sem találkozhat. Én vagyok az apjuk, nem tűrök meg másik férfit a közelükben. Ami kettőtök között zajlik, az csak rátok tartozik, senki másra. Megegyeztünk?

​A nő egy pillanatnyi habozás után bólintott.
– Meg.
– Jól van.
Ryan végigsimította Liv haját, majd hosszú, feszes combját, és miközben felkelt a kanapéról majd belepusztult a tudatba, hogy most engedte át Jason Wallace-nek.
– Hová mész? – szólt utána felesége könnytől csillogó szemekkel.
– Összepakolom a cuccaimat – felelte fojtott hangon, anélkül, hogy visszafordult volna. – Reggel átköltözöm anyáékhoz.

 

Tovább a következő epizódra