Küzdő lélek – 23. Nemkívánatos személy

Nick nem volt hajlandó beszélni. Több mint négy órája ült a kihallgató szobában üveges tekintettel, magába roskadva, és egyetlen szót sem szólt. Mikor ez Ryan tudomására jutott, azonnal látni akarta. A nyomozást vezető ügynök nem tartotta jó ötletnek, de némi hathatós érv után végül rábólintott.
Két kávéval, egy üveg ásványvízzel lépett be a helyiségbe. Letette őket az asztalra, majd helyet foglalt a sráccal szemben.
– Tudod, általában bemelegítő kérdésekkel szoktam kezdeni, hogy megtörjem a jeget. A te esetedben ilyen lenne mondjuk, ha az orrod hogyléte felől érdeklődnék, de igazából kurvára leszarom, hogy fáj-e még. – Ryan lassan, nyugodtan beszélt. – Egyetlenegy kérdésre akarom tudni a választ, de arra mindennél jobban vágyom, és a mai reggel után, hidd el, jobban jársz, ha megadod nekem. – Rövid szünetet tartott, hogy feldolgozhassa hallottakat, majd előrehajolt. – Miért?

Nick felemelte a fejét az asztalról, és fészkelődni kezdett a székben, de továbbra is kerülte a szemkontaktust.
– Miért pont bankrablás? Nem lett volna elég egy benzinkút, vagy valamelyik sarki vegyesbolt? Miért kezdtétek rögtön a legnagyobb falattal? És mégis mi vett rá egyáltalán titeket, hogy ilyet műveljetek?
Síri csönd. Ryan türelmesen kortyolgatta a kávéját. Már majdnem végzett vele, mikor Nick szája megremegett. Patakzottak a könnyei.
– Azt hittük… – Elcsuklott a hangja.
– Hallgatlak.
– Azt hittük, hogy jó buli lesz.
Ryan megütközve nézett rá.
– Buli? Egy bankrablás? Éles fegyverekkel?

– Nem akartunk senkit se bántani – mentegetőzött zokogva.
– Hát ez rohadtul nem jött össze. Honnan szereztétek a fegyvereket?
– Trevor nyúlta le őket a nagyapjától. Fegyvergyűjtő az öreg.
– És kié volt ez a zseniális ötlet, hogy raboljatok bankot?
– Mindannyian le voltunk égve… hétvégén sokat ittunk… meg… szívtunk, és egyszer csak Brian előjött
ezzel… és… hát… az elmondása alapján… nem tűnt olyan… veszélyesnek és megvalósíthatatlannak.
Ryannek nagy önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy ne verjen be neki még egyet.
– És miért pont ezt a bankot választottátok?
– Mert itt volt csak egy biztonsági őr. A többit ketten-hárman őrzik.
– Vagyis egész héten a célpont után kutattatok – vonta le a következtetést, Nick pedig bizonytalanul bólintott.

​Lettek volna még kérdései a sráchoz, de valaki kopogott az ajtón. Felállt, ám mielőtt magára hagyta volna, Nick utána szólt.
– A kisfiú… Ugye rendbe fog jönni?
– Erősen imádkozz érte, különben nem valószínű, hogy valaha is szabadlábra kerülsz.
– De hát… nem is én lőttem le! Nem bántottam senkit! Együttműködtem magával! – bömbölte reménykedve, de Ryan nem méltatta válaszra. Becsukta az ajtót.

​Közvetlen felettese, Norelle Teagen állt előtte.
– Valaki beszélni akar veled. Az irodámban vár.
– Kicsoda? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian, miközben elindultak a szürke folyosón, de Norelle nem válaszolt.
– Voltál Hardynál? – kérdezte helyette az FBI alkalmazásában álló pszichiáterre utalva.
– Nem.
– Akkor mielőbb keresd fel.
– Nincs semmi bajom.
– Jó. Majd ha ezt ő is megállapítja, akkor folytathatod a munkádat. Ez a szabály. Megöltél két embert.
– Nem volt túl sok választásom.
– Tudom.
– Te nem akarsz vele beszélni? – pillantott rá jelentőségteljesen, miután az érzékelőhöz érintették a belépőkártyáikat, hogy bejussanak az épület nyugati szárnyába, az Értelmiségi Bűnözés Elleni Osztályra.

​Norelle lelassította a lépteit, és Ryan felé fordult. Rajta kívül még hárman tudtak a titkáról, miszerint romantikus viszonya volt az előző délelőtt folyamán elhunyt szökött bűnözővel, Landon Hayesszel. Ő telefonált neki Eric néven. Merthogy valójában ez volt a neve. Eric Bright.
– Jól vagyok, Ryan. De nagyon hálás lennék, ha nem emlegetnéd fel, és tényleg köztünk maradna a dolog.
Ryan bátorkodott megereszteni egy csipkelődő félmosolyt.
– Akkor ne macerálj Hardyval.
– De macerállak, mert ha nem jelensz meg nála, fel fognak függeszteni.
– Jól van. Majd benézek hozzá – ígérte meg. – Van már hír a kisfiúról?
Teagen ügynök megrázta a fejét.
– Még mindig a műtőben van. Nem akarsz kivenni pár napot? – kérdezte tőle váratlanul, mielőtt beléptek volna a terembe. – Rád férne.
Elgondolkodott a dolgon, de végül annyiban hagyta.
– Ja, lehet. De rád is.

​Ryan ereiben meghűlt a vér, miután követte főnökét az irodájába. Olyan hevesen kezdett kalapálni a szíve, hogy azt hitte, menten kiszakad a mellkásából. Torka kiszáradt, lábai nem engedelmeskedtek. Pedig nagyon szeretett volna mielőbb távozni onnan. Várt már rá, Cohen különleges ügynök látogatása óta minden nap várta, hogy felbukkanjon, most mégis villámcsapásként érte a jelenléte. Talán mert annyi minden történt már vele a nap folyamán. Statisztikailag kizártnak tartotta, hogy még ezzel is foglalkoznia kelljen.

​– Nem megyek D.C.-be – jelentette ki határozottan, mielőtt még a kreolbőrű, sötét hajú és szemű, robusztus fickó megszólalhatott volna. Hosszú másodpercekig kifejezéstelen arccal meredtek egymásra, majd a látogató somolyogni kezdett kissé deformált orra alatt. Ryan ösztönei veszélyt sejtettek, ám az első jobb horog mégis a meglepetés erejével csapott le rá. A sajgó fájdalom mellett vér ízét érezte a szájában, és ez a tény annyira felbőszítette, hogy teljesen elvesztette az önkontrollját. Ritkán fordult elő vele, harminchárom éve alatt talán négyszer, ha megtörtént, de ez az ember mindig képes volt belőle kihozni az állatot.

Míg ők dulakodtak – és kis híján romba döntötték a helyiséget -, Norelle üvöltözött, hogy hagyják abba. A kollégák odakintről hirtelen beviharzottak, és szétválasztották őket. Most az iroda két végében ültek farkasszemet nézve egymással, miközben Teagen ügynök dühösen tekintgetett hol egyikükre, hol másikukra. Scottie pedig az előbbi kis incidens megismétlődését elkerülendő, őrt állt az ajtóban.
– Rarick ügynök! Lehet, hogy a CIA-nál engedélyezett az efféle tárgyalási technika, de mi itt az FBI-nál nem toleráljuk az agressziót! Javaslom, fogja vissza magát, különben letartóztatom szövetségi ügynök bántalmazásáért.
A férfit nem igazán hatotta meg a nő monológja. Hozzá volt szokva a fenyegetőzéshez, sőt, aligha élt ember a Földön, aki több fenyegetést kapott volna, mint ő eddigi élete során. Pimasz vigyorral az arcán méregette tovább Ryant.

​– Te pedig Ryan – fordult most felé. Szeméből a döbbenet és a csalódottság keveréke tükröződött. – Soha nem láttalak még ilyen szétcsúszottnak. Nyilvánvalóan nem vagy jól, úgyhogy ha normális emberek módjára sikerült megbeszélni a dolgot, amiért Rarick ügynök ma idefáradt, akkor utána felkeresed Dr. Hardyt, majd hazamész, és hétfőig a környéken sem akarlak látni, különben azonnal felfüggesztelek. Világos?
Ryan kelletlenül bólintott.

​– Kissé berozsdásodtál, Safferty – szólalt meg kisvártatva a CIA ügynök. Ryan visszanyerve teljes higgadtságát keresztbe fonta karját maga előtt.
– Tate, bármit is akarsz, a válaszom nem. – Rarick továbbra is magabiztosan mosolygott.
– Tudod, hogy mindig elérem, amit akarok. De felőlem játszadozhatunk, ha ahhoz van kedved.
– Honnan ismeritek egymást? – kérdezte Scottie némi kellemetlen csönd után. Ryan bizonyos okok miatt nem felelhetett a kérdésre, így kénytelen volt némaságba burkolózni.
– Mielőtt csatlakozott az FBI-hoz, a CIA-nak dolgozott. Én voltam a kiképzője, aztán a felettese – közölte Rarick nemes egyszerűséggel, egyáltalán nem törődve a titoktartási nyilatkozatokkal. Ryan szeme gyanakvóan összeszűkült. Mégis mire készül?
– Erről semmilyen információ nincs az aktájában – hüledezett az ablak előtt állva Norelle. A férfi sokatmondóan megvonta a vállát.
– Nyilván nem véletlenül.
– És most újra a CIA szolgálatába akarják állítani?
– Ezt inkább vele beszélném meg, Teagen ügynök. Megígérem, hogy nem ütöm meg többször – tette hozzá gyorsan vigyorogva.
A nő Ryanre pillantott, mire ő egy bólintással válaszolt.

​Miután Norelle és Scottie is távozott az irodából, Rarick közelebb merészkedett Ryanhez.
– Emlékszel, mivel engedtelek el a CIA-tól?
– Hogyha már kiképeztél, legalább legyek a hasznodra.
– Így van. Nos, Ryan, eddig kurvára nem voltál a hasznomra, úgyhogy ideje ezen változtatni.
– Nem megyek vissza a CIA-hoz – jelentette ki kategorikusan. – Választottam. Tudom, hogy ezt neked rohadt nehéz megérteni, de próbálj meg valahogy beletörődni. Nem tudok olyan lenni, mint te. Nem tehetem. Túl veszélyes.
– Ja, mert ügyet intézni a bankban kész életbiztosítás. – Telitalálat. Ryan hirtelen nem tudott mit reagálni. – Mindegy, Ryan. Eddig is tiszteletben tartottam a kibaszott döntésedet, még ha nem is értem meg és egyáltalán nem tetszik. Pláne, hogy aktualitását vesztette.
– Hogy érted?

​– Nyolc hónapja különéltek. Ez azért elég sokat elárul a kapcsolatotokról. Mikor fogod fel végre, hogy nem kellesz már neki? Mást választott. Ideje lenne továbblépned. És egy kis környezetváltozás biztos segítene abban, hogy mielőbb elfelejtsd. Liv csak egy nő. Nem pótolhatatlan.
– Nem vagyok hajlandó párkapcsolati vitába bonyolódni veled – mondta lassan, kimérten, de bensőjében ádáz küzdelmet vívott érzelemmentes hangjáért. Nathaniel Rarick lenne az utolsó ember a Földön, akire szívügyekben hallgatna.  Már ha egyáltalán valóban így hívták, de Ryan erősen kételkedett benne.

​Egykori főnöke tizenhét éves kora óta állt a Központi Hírszerző Ügynökség szolgálatában, miután egy iskolai kirándulás végzetes katasztrófába torkollott. A diákokat és szüleiket szállító buszon pokolgép robbant. Egyedül Tate és a barátnője élték túl a merényletet túlfűtött hormonjaiknak köszönhetően. Városnézés helyett inkább a hotelszobát választották. A tragédiát követően a lány mélységes gyásza közepette öngyilkosságot követett el, az akkor tizenhat éves Tate pedig bosszút esküdött. Megszállottan nyomozni kezdett a szülei, barátai, szerelme haláláért felelős merénylők után. Ekkor figyelt fel rá az Ügynökség. Megpróbálták leállítani a rendkívül veszélyes terepekre merészkedő fiút, de olyan eltökéltség sugárzott belőle, hogy végül beszervezték maguk közé. Azóta a CIA legeredményesebb terepügynöke, bizonyos körök az ország bérgyilkosaként szoktak hivatkozni rá. Harminchat éves kora ellenére szakmája egyik legtapasztaltabb öreg rókájának számít. Egyedül a hivatásának él. Nem létezik számára más a munkán kívül. Se szülők, se testvérek, se feleség, se gyerek, se barátok. Nincs mit veszítenie. A legveszélyesebb ember, akivel Ryan valaha találkozott.

​– Akkor ne tedd. De jó lenne, ha végre kinyitnád a szemed. Még csak fel se hívott a bankrablás után.
Ryan érezte, hogy megint emelkedni kezd a vérnyomása. Nem tudta eldönteni, hogy mi bosszantotta jobban: az, hogy Tate kémkedett utána, vagy az, hogy Livet tényleg ennyire hidegen hagyja, hogy mi van vele.
– Tök mindegy, hogy állunk éppen Livvel, az nem változtat semmin – közölte hűvösen. – Nem megyek vissza a CIA-hoz.
Rarick bosszúsan megcsóválta a fejét.
– Nem is akarom, hogy visszagyere!
– Akkor mit akarsz? – kérdezte meglepetten egy percnyi csönd után. Rarick előrehajolt, és egyenesen Ryan barna szemeibe nézett.
– Hogy fogadd el a Cohen által felkínált pozíciót, és vonszold fel a seggedet D.C.-be! Tíz éven belül a Terrorelhárító Osztály élén akarlak látni!
– Miért?
Rarick bizalmatlanul körbepillantott.
– Hát azt nem itt fogjuk megbeszélni.

​Ryan egy pillanatra eljátszott a gondolattal, de aztán kezébe temette az arcát, és lemondóan megrázta a fejét.
– Nem tehetem. Egyrészt nem vagyok hajlandó kettősügynököt játszani a CIA és az FBI között, másrészt pedig nem hagyhatom itt a srácaimat. Most pláne nem!
Rarick keze ökölbe szorult. Ryan felkészült az ütés kivédésére, de a CIA-ügynök végül csak az asztalra csapott.
– A kurva életbe, Safferty! Kibaszott sok energiát fektettem beléd, nem hagyom, hogy kárba vesszen! Eleget lógattad a lábad, ideje, hogy befejezd a kislányos picsogást és újra férfi légy! Ha a sivatagba küldenélek, hogy egyedül küzdj meg egy tálib hadsereggel, talán megérteném a rinyálásod, de, baszki, csak azt akarom, hogy fogadj el egy kikúrt állást a fővárosban és építsd a rohadt karriered! Amivel, igen, az én munkámat is segítenéd, de nem várnám el tőled, hogy felrúgd a szabályokat, csak azt akarom, hogy végre olyan emberek dolgozzanak azon a részlegen, akik értik is, hogy mi forog kockán! A feleséged és a kölykeid pedig egy cseppet sem érdekelnek! Mondtam, hogy ne alapíts családot, hát most viseld a következményeit!

​Felállt a kanapéról, odalépett az íróasztalhoz, és elvett róla egy mindaddig ott heverő, lila színű dossziét, aztán hozzávágta egykori alkalmazottjához.
– Én nem szarakodok, Ryan! – figyelmeztette fölé tornyosulva. – Ma este hatig kapsz haladékot, hogy jobb belátásra térj, és aláírd ezeket a nyamvadt papírokat, különben halott ember vagy! – Azzal lendületesen bevágta maga mögött az iroda ajtaját, és elviharzott.

Sarokba szorította. Tate Rarick nem az üres fenyegetőzéseiről volt híres. Éppen ellenkezőleg. Ha azt mondta, megöli, akkor meg is fogja tenni, és nem fog álmatlanul forgolódni miatta. Nem maradt választása. Ryant elöntötte a tehetetlenség dühe. Belemarkolt sűrű, szőke hajába, és mély levegőket véve próbálta csillapítani indulatait. Nem járt sikerrel. Feltépte a dossziét, és átfutotta a szerződést. Ugyanaz volt, mint amit Cohen elé tett.

Aláírta, majd Rarick után rohant, és ingerülten a kezébe nyomta. Búcsúzásképpen pedig olyan erővel vágta hozzá a folyosóra nyíló üvegajtóhoz a nála jó tizenöt kilogrammal többet nyomó férfit, hogy csak a beépített biztonsági fóliák akadályozták meg az üveg apró szilánkokra törését.
A teremben és a folyosón is nagy riadalom támadt, többen szolgálati fegyvereik után nyúltak. Négyen futottak oda hozzájuk, hogy szétválasszák őket. Ám mielőtt ez még bekövetkezett volna, Ryannek sikerült bevinnie egy-két szép ütést.
– Soha többé ne merészelj megfenyegetni! – szűrte ki a fogai között.
Rarick megigazította a zakóját, megtörölte vérző orrát, majd, mint aki jól végezte dolgát, diadalittas mosollyal az arcán távozott a helyszínről.

A Szövetségi Nyomozóiroda norfolki kirendeltségének Értelmiségi Bűnözés Elleni Osztályán dolgozó ügynökök elképedve bámultak birkatürelemmel bíró, minden válság helyzetet a leghiggadtabban kezelő kollégájukra. Szóhoz sem jutottak a döbbenettől.
– Sajnálom – nézett végig rajtuk Ryan, miután sikerült visszatalálnia önmagához.
– Scottie, vidd haza – adta ki a parancsot Teagen ügynök.
– Norelle, erre semmi szükség. Sajnálom, ami történt, de nem…
– Ryan! Indulj! Most! Mielőtt meggondolom magam és elveszem a fegyveredet a jelvényeddel együtt. Mozgás!