Küzdő Lélek

Küzdő Lélek – 17. Trauma

Picture

​– Apa – szólította meg egy hang a távolból. – Apa – hallotta ezúttal közelebbről. – Apa!
Ryan Safferty lassan feleszmélt, és kinyitotta a szemét. A fia állt előtte sírásra görbült szájjal a félhomályban.
– Nem sikerült. Megint bepisiltem – mutatott a kisember az ágyéka körül éktelenkedő, nedves foltra, majd a következő pillanatban elpityeredett szégyenében. Ryan felült, és magához ölelte.
– Semmi baj. Majd kitalálunk valami mást – vigasztalta álmos, rekedt hangon. Kezdett nagyon komolyan aggódni a fiáért.

Picture

​David február vége óta különösen viselkedett. Valami történt akkor, valaminek történnie kellett, ami miatt teljesen magába zárkózott, és elkezdődtek nála az éjszakai bevizelések, de nem beszélt róla.  Se vele, se Livvel, se a kedvenc nénikéjével, Morgannel, se a nagyszüleivel, még a gyermekpszichológussal se. Igaz, az első találkozás után a nő figyelmezette őket, hogy a probléma gyökerének megtalálása egy hosszadalmas folyamat lesz, de Ryan nem gondolta volna, hogy ennyire. Türelmes embernek tartotta magát, és az is volt, most viszont a tudatlanság és a tehetetlenség majd’ felemésztette. Segíteni akart a gyerekén, megérteni, hogy mi történik vele, nemcsak kívülállóként szemlélni a bensőjében vívott harcot.

Picture

​Voltak megérzésen és következtetésen alapuló teóriái, ám bizonyíték hiányában inkább nem bocsátkozott feltételezésekbe.  Vagyis tudta, hogy nem kellene, de miután David egyre gyakrabban akart nála aludni, és már hétköznapokon is, képtelen volt megállni, hogy ne tegyen megjegyzést a feleségének. Liv persze azonnal vérig sértődött, amiért őt okolta a fiuk állapota miatt.
– Ne kend rám, nem csináltam semmit! Szeretem a fiamat.
– Ebben biztos vagyok, de nem is mondtál neki semmit, amit esetleg félreérthetett, vagy összezavarta?
Liv gondolkodóba esett.
– Nem. Nem hiszem. Nem rémlik – rázta tagadólag a fejét, majd az ajkába harapott, és felsóhajtott. – Olyan kedvetlen és csöndes. Nagyon aggódom érte.
– Én is. De jó kezekben van, nem? Elvégre van szakértő segítségünk és nem mellesleg mi vagyunk a szülei – mosolygott Ryan biztatólag, Liv pedig viszonozta.

Picture

​– Milyen nap is van ma? – kérdezte Ryan a tévé előtt reggeliző fiútól, miközben iskolai egyening után matatott a szekrényben. Nagyot ásított, míg a válaszra várt, és azon tűnődött, mi értelme van színekkel jelezni a napokat. Miért nem viselhetnek a gyerekek azt, amit akarnak? Vagy ha már ragaszkodnak az egyenruhához, miért nem használnak egyfélét? Miért kell belőle több szín? Hogy megnehezítsék a szülők dolgát és még több pénzt húzzanak ki a zsebükből? Valószínűleg így van – döntötte el, majd nevén szólította a fiát, mert még mindig nem felelt.
– Ööö… kék.
– Köszi. Ha megetted, mosakodj meg és öltözz fel, oké? – tette le mellé a ruháit.

Picture

​– De még csak negyed hét van – méltatlankodott David.
– Korábban bent kell lennem az irodában, anya visz suliba – magyarázta neki Ryan a fürdőből, mire a kisfiú kétségbeesett arckifejezést öltve jelent meg az ajtóban. – Mi a baj?
Nem válaszolt, csak idegesen tekintgetett jobbra-balra. Az apja úgy döntött, figyelmen kívül hagyja, amíg nem mondja el, mi bántja. Míg készülődött, folyamatosan a sarkában volt, ment vele egyik szobából a másikba, és nagyra nőtt, ártatlan kiskutya szemekkel szuggerálta, hogy találja ki a gondolatait. De Ryan eltökélte, hogy szóra bírja, nem hagyta magát befolyásolni.

Picture

​Már az ajtóban álltak indulásra készen, mikor Davidnek végre sikerült erőt vennie magán.
– Nem mehetnék inkább be veled az irodába iskola előtt? – kérdezte a cipőjét fixírozva.
– Sajnos nem. Dolgoznom kell. Most nem tudok ellógni húsz percre se, hogy bevigyelek.
– Ó, értem – motyogta remegő hangon, majd könnyes szemeivel felnézett az apjára. – És… akkor… talán… esetleg… nem vinnél inkább át Peter bácsihoz és Charlotte nénihez? Közel laknak, és a lányok iskolája is közel van az enyémhez – próbálta győzködni, de Ryan hirtelen közbevágott.

Picture

​– David, miért nem akarsz anyával lenni? – Egy percnyi néma csönd, vállvonás, aztán váratlanul zokogni kezdett.
– Mert nem és kész! Miért nem érted meg?! – bömbölte már-már hisztérikusan. Ryan sztoikus nyugalommal figyelte fia kitörését. Megvárta, míg lecsillapodott, aztán egy zsebkendőt nyomott a kezébe.
– Befejezted? – tekintett le rá atyai szigorral. David néhány szipogás után bizonytalanul bólintott. – Akkor induljunk.

***

Picture

– Kösz, hogy vállalod – hálálkodott Ryan a nővérének a bejárati ajtóban állva. Charlotte betessékelte a gyerkőcöt, aki gyorsan ledobta a sarokba az iskolatáskáját, levetette kabátját, és csatlakozott Hannah-hoz a nappaliban. Éppen a kedvenc rajzfilmje ment a tévében.
– Te is bejöhetsz ám – jelezte Charlotte öccsének, de az visszautasította.
– Jó lenne, de rohannom kell. Hannah hogy van?
– Á, szóval mégis van pár perced csevegni – fonta keresztbe a karját mosolyogva a nő. – A tavasz ellenére egész jól. Azt hiszem, tényleg használt a terápia.
– Ezt örömmel hallom.
– Na és David? Bár az, hogy idehoztad már elég sokat elárul.
– Hát igen. Ma is sírva ébresztett hajnalban, hogy bepisilt. Aztán hisztizett egy sort, hogy ő nem megy az anyjához, mikor néhány héttel korábban az éjszaka közepén kellett hazafuvaroznom, mert a hasfájását csak Liv tudja elmulasztani. Fogalmunk sincs, mi ütött belé. Liv váltig állítja, hogy nem történt semmi és nem is mondott neki semmit, amivel ennyire felzaklathatta volna.

Picture

– A pszichológus legalább mondott valami újat?
Ryan megrázta a fejét.
– Csak azt hangoztatja, hogy legyünk türelemmel.
– Mintha az olyan könnyű lenne – sóhajtotta Charlotte együttérzőn, és magához húzta a közelükben settenkedő kislányt. – Nem szép dolog hallgatózni, Mia.
– De én nem is hallgatóztam – védekezett a szőkeség két kezével átkulcsolva anyja derekát.
– Csak éppen erre volt dolgod, igaz? – kacsintott rá Ryan, ő pedig elvigyorodott.
– Pontosan. Biztos, nem jössz be egy kicsit?
– Nem, most már tényleg mennem kell. Szép napot, lányok! És köszi!

***

​Berohant Norfolk üzleti negyedének legimpozánsabb épületébe, többedmagával beszállt az első földszintre érkező felvonóba, majd megnyomta a harmadik emelethez tartozó fémgombot. Kissé feszült volt, bár ezt ezúttal sokkal inkább zsúfolt munkanapjának tudta be, mintsem a találkozónak. Húzós hetek voltak a háta mögött, mind szakmai, mind magánéleti szempontból, és a közeljövő sem kecsegtette éppen láblógatással. Hiába kötelezték a töménytelen mennyiségű túlórái miatt szabadságra, a hét utolsó két napján is ugyanúgy el lesz havazva munkával, csak otthonról egy kicsit talán kényelmesebb körülmények között írja majd a jelentéseit.

Picture

​A liftajtó harmadszor is szétcsusszant, Ryan maga elé engedett egy hölgyet, majd határozott léptekkel elindult a felesége irodája felé. Fontos közölnivalója volt vele, ami nem tűrt több halasztást. Egész délelőtt a birtokába jutott információn rágódott, de annyi szabadideje se volt, hogy felhívja. Kora délután végre kivehette az ebédszünetét, amit rögtön be is áldozott arra, hogy személyesen mondja el neki a fejleményeket. Elhaladt két jókedvű férfi és egy titkárnő mellett, majd megpillantotta a folyosó végén tárgyaló Skip Terrellt. Mikor a férfi is észrevette őt, széles mosoly terült az arcára, aztán felmutatta mutatóujját egy percnyi türelmet kérve ügyfelétől, hogy meg tudja előzni a katasztrófát. De Ryan addigra már benyitott Liv irodájába.

Picture

​– Remek – tört ki belőle a szarkazmus meglepettségében, miután a felesége kifejezetten intim pozícióban feküdt a kanapén Jason Wallace alatt.
– Na, valami ilyesmit szerettem volna megakadályozni – fékezett le az ajtó előtt a jogi osztály vezetője. A párocska megsemmisülten rebbent szét.
– Kifelé! – utasította Ryan a tollászkodó szépfiút. Régen érezte magát ennyire dühösnek. Hevesen kalapált a szíve, önkéntelenül is megfeszültek az izmai, és komolyan tartott attól, hogy bármelyik pillanatban átrendezheti Wallace képét. Nemcsak azért, mert a feleségével enyeleg, hanem azért is, mert miatta szenved a fia.

Picture

​– Talán célszerű lett volna kopogni – oktatta ki Jason krákogásnak színlelve, amivel csak még inkább sikerült felbosszantania.
– Skip – intézte hirtelen barátjához a szavait –, van védőügyvéd ismerősöd?
Terrell gyanakvóan méregette.
– Van. Miért?
– Mert ha nem tünteted el innen kurva gyorsan ezt az arrogáns pöcshuszárt, akkor minden bizonnyal szükségem lesz rá.
Döbbenethullám söpört végig az irodában tartózkodókon. Nem voltak hozzászokva ehhez a nyers stílushoz, pláne nem Ryan Safferty szájából. A félpercnyi némaságot előbb zavarodott, majd jelentőségteljes pillantások követték. Skip Terrell és Liv nyomására pedig Wallace végül peckesen távozott a helyiségből.
– Sajnálom – fejezte ki őszinte együttérzését Skip, és becsukta maga után az ajtót.

Picture

– Liv, délután negyed kettőkor a munkaidő közepén? Most komolyan? – szólalt meg egy rövid hatásszünet után Ryan, bár nem éppen így tervezte indítani a beszélgetést.
A felesége magassarkú cipőjében kecsesen elé tipegett, csípőre tette kezét és egyenesen a szemébe nézett.
– Nicsak, ki beszél.
– Az egyetlen egyszer történt meg, és akkor is zárt ajtók mögött. Ráadásul a te kedvedért. Úgyhogy tüntesd csak el ezt a gúnyos tekintetet.
Liv megeresztett egy amolyan régi szép emlékek mosolyt, majd sarkon fordult.

Picture

​– Hónapfordulónk van – szagolt bele az íróasztalon álló vörös rózsacsokorba.
– Gratulálok – vágta rá a férfi szenvtelenül, majd a felesége pollenallergiájára utalva megjegyezte, örül, hogy használ a gyógyszere. Liv még mindig mosolygott.
– Lehet, hogy félreérthető volt a pozíció, de nem történt semmi. Mivel még ma el kell utaznia céges ügyben Chicagóba, úgy gondolta, indulás előtt meglep egy kis aprósággal. Romantikus hangulatba kerültünk, és elnyúltunk a kanapén beszélgetni – taglalta tovább, mire Ryan egészen közel ment hozzá, és felvonta a szemöldökét.
– A nyelvével a szádban?
Liv elnevette magát.

Picture

​– Örülök, hogy ilyen jól szórakozol – súgta a fülébe –, de sajnos el kell, hogy rontsam a kedvedet.
A nő hirtelen eltolta magától, amit Ryan most egyáltalán nem bánt. A szemébe akart nézni, látni akarta benne a bűntudatod, mikor elmondja a történteket. Látni akarta egy kicsit szenvedni. Mikor belépett az irodaházba még sajnálta, hogy fájdalmat fog okozni neki a szavaival, mostanra viszont teljesen átértékelte a helyzetet. Itt az ideje, hogy a felesége is megtapasztalja azt a kínt és tehetetlenséget, amit ő minden egyes nap átél, mióta egy másik férfit választott helyette. Most megtudja, milyen érzés, ha az, akit a világon a legjobban szeret, elfordul tőle és nem viszonozza az érzelmeit.

Picture

​– David… – Megcsörrent a mobilja. Utánanyúlt a zsebébe. A kijelzőn főnöke, Norelle Teagen neve villogott. Biztos volt benne, hogy fontos ügyben keresi, de kinyomta. A feleségére akart koncentrálni.
– Mi van Daviddel? – lépett vissza Liv a másodperc töredéke alatt az anya szerepbe. Ryan kivárt egy pillanatot, hogy kellő feszültséget teremtsen a bejelentéshez.
– Látott téged és Wallace-t smárolni a ház előtt.
– Az nem lehet – Liv ijedtében a szájához kapott. Hófehér lett. – Hohohonnan tudod? Elmondta?
– Nem nekem. Miának.
– Miának? – ismételte meg hitetlenkedve. Ryan telefonja újfent megszólalt. Ismét Norelle Teagen kereste. Tudta, hogy bajba kerül, ha megint ignorálja, ennek ellenére hagyta, hadd csörögjön.

Picture

​– Na? Milyen érzés?
– Micsoda? – nézett fel rá Liv zavarodottan. Látszólag teljesen elveszett a gondolataiban.
– A férjed után a fiadat is tönkretenni.
A kijelentésre a nő gyönyörű világoskék szemei azonnal megteltek könnyel.
– Ne mondd ezt! – nyögte elfúló hangon. Ryan telefonja üzenet érkezését jelezte. A felettese sürgősen látni kívánta. Eltette a készüléket, és elindult kifelé az ajtó irányába magára hagyva összetört feleségét.
– Mindezt Jason Wallace miatt – jegyezte még meg, ahogy kilépett a fejét csóválva.

 

Tovább a következő epizódra