Küzdő Lélek

Küzdő Lélek – 10. Másnaposan

Picture

Hosszú másodpercek óta kellemetlenül hangosan csörgött a telefon, de Ryan nem bírt megmozdulni. Még a szemét is képtelen volt kinyitni. Csak ott feküdt az ágyban valahol az ébrenlét és az álom határán, arra várva, hogy valaki megszüntesse a zajt.
– Szia, Abby! Mi a helyzet? – hallotta távolról felesége üde hangját, és újfent elcsodálkozott azon, hogy egy átbulizott éjszaka és alig néhány óra alvás után milyen fitten pattant ki mellőle az ágyból. Neki meg még az is nehezére esett, hogy átforduljon a másik oldalára.

Picture

​– Ryan, tűnj el innen! – rántotta le róla Liv a takarót a következő pillanatban, majd széthúzta a sötétítő függönyt, utat engedve a decemberi nap gyenge, ámbár egy ilyen kómás délelőttön igencsak zavaró sugarainak.
– Utálom, ha ezt csinálod – mordult fel bosszúsan. Kitapogatta a takarót, és visszahúzta magára.
– Abby hívott, apámék David kérésére beugrottak Justinért, mindjárt itt lesznek – magyarázta gyors öltözködés közben.
– És? – dünnyögte érdektelenül Ryan, mire Liv csípőre tett kézzel fenyegetően megállt felette.
– És? Külön élünk, ha nem emlékeznél. Nem akarom összezavarni a gyerekeket, ráadásul a szüleim is úgy tudják, hogy elköltöztél. Szóval húzzál el szépen, mielőtt még ideérnek!

Picture

– Kidobsz a saját házamból?
– Ki – vágta hozzá a hajnalban levetett ruháit, és a korábban hallott kedvességének nyoma sem volt már a hangjában.
– Azért azt, ami történt, meg kellene beszélnünk, nem gondolod? – vakarta meg a tarkóját az ágy szélén ülve, majd megpróbált elnyomni egy ásítást. Liv zavartan elé lépett, és felsóhajtott.
– Meg fogjuk, de nem most. – Megszólalt a csengő, és mindketten összerezzentek. – Már itt is vannak. Nagyszerű! – dünnyögte a nő, és kiviharzott a szobából, miután közölte vele, hogy az erkélyen keresztül kell távoznia.

Picture

​– És a kabátom? – szólt utána, de már nem érkezett válasz, így hát felöltözött, és teljesítette a parancsát. Kiment a teraszra, átmászott a korláton, óvatosan leereszkedett a fal mentén, aztán elengedte a peremet, és lehuppant az előkertbe a bokrok közé. Szinte vacogott, ahogy felegyenesedett, semmi kedve nem volt abban a hidegben kabát nélkül lófrálni a városban. És különben is meg akarta beszélni vele, hogyan áll a kapcsolatuk jelenleg, ezért úgy döntött, nem megy sehová. Vett néhány mély levegőt, hogy teljesen magához térjen, aztán a garázson keresztül belépett a házba, hogy megjátszott vidámsággal köszöntse Hunningsékat.

Picture

​– Sziasztok! Na, hogy viselkedtek a srácok? Nem volt semmi gond? – kérdezte, miközben két puszival üdvözölte Gretát, az anyósát, és egy erős kézfogással Richardot, az apósát. Liv gyilkos pillantást lövellt felé, de úgy tett, mint aki észre sem vette.

Picture

​– Aaapaaa! – David kitörő örömmel rohamozta meg egy multifunkciós robottal a kezében. Ryan ereiben kis híján meghűlt a vér, mikor észrevette a karácsonyi ajándéknak szánt játékot. Kétségbeesetten pillantott Livre, aki erre csak hitetlenkedve a szemét forgatta.
– De király robotod van! Honnan van? – kérdezte, bár sejtette a választ.
– Nagymamiék vették nekem. Jó mi?
– Nagyon klassz – borzolta össze fia haját, aki ezt követően a barátjával együtt eltűnt az emeleten.

Picture

​– Szinte könyörgött érte, mikor meglátta a játékboltban – mesélte Greta nevetve.
– Azért még nem kellett volna megvennetek neki – vetette oda az anyjának flegmán Liv. Ryan jól tudta, miért ilyen ellenséges a szüleivel. Ugyanazt csinálják az unokáikkal, mint egykor vele: megadnak nekik mindent, amit csak akarnak, de semmi olyat, amire szükségük lenne.
– Ez csak egy játék, Livia, ne húzd fel magad! Nem kapott ennél többet – lépett közbe az apja békítő bíróként, de Ryan látta a feleségén, hogy ugyanarra gondol, amire ő is. Az iskola időben kalandparkozás nem éppen büntetés egy gyereknek.

Picture

​– Maradtok ebédre? – csapta össze Ryan a két tenyerét oldva a kialakult feszült helyzetet. – Pillanatok alatt összehozunk Livvel valamit, de rendelhetünk is.
– Nem, köszönjük, fél óra múlva üzleti teniszmeccsem lesz, délután pedig hivatalos vagyok egy pókerpartira – utasította vissza a meghívást Richard mindenki nagy megkönnyebbülésére.
– Ti most megint együtt vagytok? – nézett Greta felváltva hol a lányára, hol a vejére. Mindketten gondolkodás nélkül vágták rá válaszukat. Ryan azt, hogy igen, Liv pedig határozottan a nem mellett döntött. – Akkor ezt még úgy látszik, tisztáznotok kell – kuncogta, majd búcsúzás után belekarolt a férjébe, és távoztak.

Picture

​– Mi az, hogy nem? – lépett Ryan a felesége elé kérdőn.
– Ne idegesíts most ezzel, kérlek! – kerülte ki Adammel a karján, majd letette a gyereket a nappali szőnyegére. Ryan utánuk ment. – Direkt csinálta.
– Ki? Mit?
– Anyám. Direkt ugrasztott össze minket. Ez a specialitása. És láttad, hogy volt felöltözve? És az az erős smink? Jesszus, még mindig azt hiszi, hogy a huszas éveit tapossa. Ráadásul csak azért vitték magukkal a srácokat, mert a köreikben mostanság igencsak trendi lett az unokákkal pózolni. Ezzel van tele a Facebook – taglalta rosszallóan, de Ryan átlátott rajta.
– Ne terelj, Liv! Nem érdekel az anyád, se a képmutatásuk. Te viszont annál inkább. Miért mondtad, hogy nem vagyunk együtt?

Picture

​– Mert így van. Nem változott semmi.
Ryan azt hitte, rosszul hall.
– Tényleg? Semmi? – állta el az útját, amint megpróbálta elhagyni a helyiséget.
– Ryan, kérlek, hagyjuk ezt máskorra! Iszonyatosan fáj a fejem, nagyon fáradt vagyok, ráadásul van egy vendégünk is odafent.

Picture

​– Nem, én ezt most akarom megbeszélni – fonta keresztbe a karját a mellén, mint egy durcás kisfiú.
– Hát nem fogjuk – emelte fel a hangját Liv, de észbe kapott, mikor a legkisebb gyermeke ijedten pillantott fel az építőkockák mögül. – Mikor én akarok megbeszélni veled valamit, folyton elrohansz és kifogásokat keresel, miért nem alkalmas az időpont. Most én jövök – vágta összeszorított fogakkal, ingerülten a képébe, és azzal el is süvített mellette.

Picture

​– Na, kisöreg, ebben mondjuk igaza van anyádnak – mondta Adamnek a konyhába menet. Némi maradék után kutatott, míg főtt a kávé, mert majd kilyukadt a gyomra az éhségtől. Gyorsan csinált magának két szendvicset, leöblítette egy eszpresszóval, és máris jobban érezte magát, noha még mindig felettébb bosszantotta felesége makacssága. Miközben arra próbált rájönni, hogy mégis mi játszódhat le a fejében a tegnap este és a ma hajnal után, egy óvatlan pillanatában teljes erejéből belerúgott a kanapé lábába.

Picture

​– Picsába! – kiáltott fel, de egy másodperccel később már nem a fájdalma miatt aggódott. Hallotta, hogy kisfia megismétli, amit az imént mondott. Majd újra. És újra. Gyorsan lekuporodott mellé a szőnyegre, megfogta a kis kezét, és határozottan rámutatott.
– Nem szabad, Adam! Ez csúnya szó! Anya még jobban megharagszik apára, ha meghallja, hogy így beszélsz.
– Nyem.
– De bizony. Nem szabad!

Picture

​– Picába! – ismételte meg a gyerek minden erőfeszítése ellenére. Ryan pánikba esett. Valaki lefelé igyekezett a lépcsőn, és biztosra vette, hogy Liv az. Jobb ötlet híján átvágtatott a konyhába, és addig kutakodott a polcokon, míg a kezébe nem akadt valami rágcsálnivaló, amivel lefoglalhatja Adamet. A babapiskóta tökéletesnek bizonyult. Mielőtt Liv leért volna, visszarohant a nappaliba, és a kissrác szájába nyomta, aki már készen állt rá, hogy ismét kimondja új kedvenc szavát.

Picture

​– Justin elhozta a leckét Davidnek – informálta férjét a ház asszonya. – Szerencsére nem maradt le semmi fontosról, viszont az olvasást mindenképpen gyakorolnunk kell vele a hétvégén – mondta, miközben kávét töltött egy bögrébe. Tett bele két kockacukrot és egy kis tejszínt is, aztán megkeverte. Adam épp ekkor végzett a babapiskóta elmajszolásával, Ryan pedig átkozta magát, amiért az előbb csak egyet vett ki a zacskóból. Úgy be volt tojva, mint még eddig talán soha.

Picture

​– Még mindig nem akarok róla beszélni – szögezte le Liv, ahogy átvonult hozzájuk. – Majd talán, ha ezt megittam – emelte meg a bögrét jelzésképpen ugyanabban a másodpercben mikor helyet akart foglalni a kanapén, és ekkor a forró ital hirtelen kilöttyent a nadrágjára, a kanapéra és a szőnyegre is. – Picsába! – mérgelődött széttárt karokkal az ügyetlenségén.

Picture

​Ryan észrevette Adam szemében a felismerést, és csendben próbálta ösztönözni a rettegett szó kimondására. A kisfiú morzsás ajkai lassan szétnyíltak, és olyan gyönyörűséggel csusszant ki a száján, hogy Ryan örök időkre az emlékezetébe véste.
– Picába!
– Szép volt, Liv – mondta a férfi nem minden kaján élvezet nélkül, majd felállt, és egy rövid időre magára hagyta elborzadt feleségét.

 

Tovább a következő epizódra