A kő rejtélye – 3. A démonok előestéje

Linda puffanást hallott a szomszédból, ami az én házam, ugyanis szomszédok vagyunk. Mikor beért, látott engem a földön fekve, ahogy aludtam. Nem tudta még, hogy ki van a lakásban. Körbenézett a házban, és meglátta az akváriumot.

Lehajolt valamiért. Fogalmam sincs, hogy miért, ugyanis nem voltam eszméletemnél, ezeket is csak a lány mesélte el nekem. De azonban nem sejtette, hogy mögötte ki, vagy micsoda állt.
– Véged, kislány! – kiáltotta az idegen, és a lány fejét belenyomta az akváriumba. Linda levegő után kapkodott, majd miután kiszabadult a szorításból, elindult a folyosó vége fele, azonban zsákutcába ment.

Az álarcos alak meglökte a lányt, aminek következtében hanyatt esett. Kezét nyújtotta az idegen Linda nyaka fele. Linda beütötte a fejét a falba, és ettől elájult.

Ekkor hirtelen felébredtem, és öntudatlanul megfogtam a hangtompítós pisztolyt, amit még apa irodájában találtam, és fejbelőttem az idegent. Eldobtam a fegyvert a földre, és hátrálni kezdtem. Az ember nem halt meg! És még el sem ájult, nem is vérzett! Semmi sem történt.

Az alak megfordult.
– Én nem élek, öcsi! – és felém tartott.
A követ elővettem, és felé tartottam. Nagyot ordított a démon, majd füstöt hagyva maga után eltűnt.

Ekkor elkezdtem aggódni. Most fogtam csak fel a történet igazságát, majd megcsíptem magam. Nem ébredtem fel. Nem álom volt az egész. Linda még mindig a fal mellett feküdt. Erőt kaptam, és odamentem a lányhoz, majd próbáltam felébreszteni.

– Linda! – motyogtam, és ezt a szót ismételtem sokszor, míg végre felébredt.
– A démon – kezdte el mondani Linda, de ekkor hirtelen gyorsasággal felugrott.

– CHRIS! – ordított.
– Itt vagyok. Megúsztuk az egészet. A démon elment – próbáltam nyugtatni a lányt, és magamat is.
– H-hogy csináltad? – kérdezte, és még a levegőben is lehetett érezni a félelmét.
– A követ az alak fele tartottam. Már abban sem vagyok biztos, hogy az illető ember egyáltalán.
– Nem lenne biztonságos itt maradnod. Menjünk inkább hozzánk aludni.
– Jó ötlet.
– Szedd össze, ami kell.

Bementem a szobába, és kerestem egy megfelelő felsőt. Nem szenvedtem Ruha hiányban, tehát volt választási lehetőség.

Mire kimentünk, elkezdett zuhogni az eső. Linda szerette az esőt, ezért őt nem igazán zavarta.

– Linda, nem azt mondtad, hogy nem szereted az autókat? – kérdeztem.
– De, ezt mondtam. Miért kérded?
– Csak mert látom, van garázsod.
– Még az apám lakott ebben a kéróban. Ő meg imádta a kocsikat.
– Ja, értem.

Én mentem fel a lépcsőn először. Mit ne mondjak, nagyon szépen be volt rendezve a lakás, és nagyon elnyerte a tetszésemet.  Egy valamit nem értettem. Minek Lindának ekkora ház? Mint mondtam, minden tetszett a házban, kivéve egy szoba.

A gótikus hálószobája. Ez a csaj tényleg gótikus. Szóval igazak a pletykák!
– Hol akarsz aludni? A nappaliban, vagy az ágyon?
– Jó nekem a nappali.
– Alhatsz az ágyon, ha akarsz. – mosolygott a lány.
– Jól van, de te akartad! – kacsintottam.

– Akkor jó éjt! – mondta a lány, és kiment a szobából.
Különös volt ez a nap. Néhány órája még gyűlöltük egymást Lindával, most meg az ágyában alszok. Nem is tudtam, hogy a szellemes dolgain kívül más is érdekli.