A kő rejtélye – 22. A párbaj

– Megállni! – kiáltotta egy mély, rideg hang a hátunk mögött.
Libabőr futott végig a testünkön, majd hátrafordultunk, és a cél előtt olyat láttunk, amit álmunkba sem tudtunk elképzelni. Öt kegyetlen maffiózó állt előttünk, közülük kettőt már ismerünk: Bill és Bob. Ők azok, akik meg akartak minket ölni.
„Ilyen nincs!” gondoltam magamban. Egy karnyújtásnyira van tőlem a kilincs, mely kinyitná az ajtót, amit nem érek el.
– Nem állunk meg! – kiáltott vissza Linda. Több se kellett a maffiózóknak, lőni kezdtek.

Gyorsan az egyik szobor mögé futottam, nehogy eltaláljon valamelyik gorilla. Ijedten figyeltem, ahogy a maffiózók közelítenek Linda felé, aki folyamatosan hátrált. Kapkodtam a levegőt, és izzadtam, mint a ló; nem elég az, hogy fülledt meleg volt, de még rohangálnom is kellett ebben a vastag farmerban. Bár ez lett volna a legnagyobb gondom…

– Kezdj el imádkozni, kislány! – célzott Lindára az egyik szőke maffiózó.
– Nem! Chris! – bömbölte a lány, aki időközben sírva fakadt. Tudta, hogy ez a vég.
Kiugrottam a szobor mögül, nem érdekelt, hogy továbbra is lőnek rám, a gorilla felé futottam, miközben a hajamtól szinte semmit sem láttam, de egyszerűen megéreztem, merre kell mennem. Valami utat mutatott.

Fejbe rúgtam a támadót, aki hasonlóan nagyot esett, mint mikor Brian talált el a varázslatával. Linda látszólag megnyugodott, de erre aligha volt ideje, mikor a következő ellenséggel kellett szembenéznie.

– Csönd legyen, édesem! – Bill befogta Linda száját, hogy ne tudjon megszólalni, így én se vettem észre a veszélyben lévő lányt – Már régóta észrevettem, hogy milyen jól nézel ki. Mi lenne, ha.. ÁÁ!!
Linda a férfi leggyengébb pontját rúgta meg a lábával. Miközben Bill a földön elterülve ordítozott a lány a kőre nézett. Talán használhatná ellenségekre is? A pohár erejét felhasználva rúgta fejbe a földön fekvő maffiózót, aki nem mozdult többé.

A hosszú barna hajú maffiózót megrúgtam, majd a zsebéből kiesett pisztolyt őrá céloztam.
– Így átverni engem.. – úgy nézett rám, mint a sátán.
– Tudni kell veszíteni – mosolyogtam, aztán meglőttem a vállát, és összerogyott a földre.
Hárman maradtak.

Nem sejtettük, hogy még ennél is nagyobb meglepetések érhetnek minket. Az ajtó mögül kijött Jessica Hummer. Linda tátott szájjal nézte a nőt. Átállt volna a maffiózók oldalára? Bob ennyire megtetszett neki? Biztosan az utóbbi az igaz, hiszen amikor meglátta az ájult férfit a földön, tekintete Lindára irányult, aki pont a gorilla fölött állt.
– MIT TETTÉL?! – bömbölte, és a lány felé szaladt.

Meglökte Lindát, aki beverte a fejét Norvenil sírjába.
– NEM BÁNTHATOD ŐT! – és minden szó után Linda kapott egy rúgást Jessica minimum 12 centis magas sarkú cipőjével.
Mikor megláttam a bántalmazást, megütöttem a nőt, – két kő erejével – aki elrepült a terem másik végébe, a fejét beverve.

– Úgy tűnik, itt mindent nekem kell elintéznem! – ropogtatta meg ujját a vezérnek hitt gorilla.
Leporolta magát, feljebb húzta a nadrágját, és jeleket kezdett el mutogatni.

A mutogatás után nagyon úgy nézett ki, hogy varázsolni akar. Bal kezét derekáig felemelte, mintha egy labdát tartana. Szépen lassan egy vörös gömb jelent meg a tenyerében, miközben tekintete minket pásztázott.
Linda hamarabb észrevette a jelenséget, mint én. Hátrált egy lépést.
– Megpróbálod? – néztem rá.

– Túlvilági erők, segítsetek a gonosz ellen! – motyogta, és egy kék gömb jelent meg a kezében.
Én elbújtam megint az egyik szobor mögé (egészen a szívemhez nőtt), nehogy én is kapjak a varázslatból, mert úgy éreztem, ez a küzdelem keményebb lesz, még Németországban történteknél is.

Egyszerre küldték egymásra a bűbájt, amit hatalmas, vakító fénycsóva követett. Oda se lehetett nézni. Olyan volt, mintha a napot intenzíven néztem volna.
A nagy fénycsóva egyre inkább Linda felé haladt, és én tudtam, hogy ez mit jelent. Ha eléri őt a varázslat, akkor vége van.
– Linda, használd a köveket! – erre a lány zsebéből elővette az egyik poharat, de az nem volt elég. Odadobtam neki mind a kettőt, és az események hirtelen gyorsulni kezdtek.
A fénycsóva egyre gyorsabban haladt a maffiózó felé, aki már nem bírta az iramot, így elengedte a varázslatot, ami eltalálta őt.

A saját átka végzett vele, miután a fejét beverte.
Linda hátraesett. Nem sikerült elkapnom. Egy ideig csukva maradt a szeme, de egy perc múlva azok már nyitva néztek rám. A lány megcsókolt, aztán egy utolsó pillantást vetettünk a földön fekvő gorillákra – és nem utolsó sorban Jessica Hummerre.

A köveket a helyükre tettük.
– Nos, Linda… mielőtt elpusztítjuk a köveket, el kell mondanom, hogy nagyon köszönöm neked azt, amit velem végigcsináltál – mondtam.
– Nem kell köszönni semmit – mosolygott a lány – Én meg azt köszönöm, hogy közelebbről is megismerhettelek.

– Mehet? – kérdeztem.
– Mehet.
Azzal lehúztam a kart, és hirtelen minden elsötétült. Egy fehér emberforma jött felém, és a nevemet mondta. Mikor észrevette, hogy én nem mozdulok, megfogta a kezem, és berántott a fénybe.