A kő rejtélye – 10. Chris kiszabadítása

– Jessica, szerintem nem jó ötlet felkínálkozni ezeknek a gazfickóknak. Még lehet, hogy megölnek. – tájékoztattam a dolog veszélyességéről.
– Ne aggódj! Én színésznő vagyok. Nekem semmi sem akadály. – kacsintott rám a nő.
– Nos, akkor először én megyek be. Aztán 2 perc múlva gyere be te is, és akkor megfeledkeznek Chrisről. Addig én eloldozom Christ, és a „szobámban” lévő ablakot kirúgom, és elvisszük a teherautót, és visszamegyünk New Yorkba. – mondtam.
– De ez itt T-
Itt csöndre intettem, majd bementem a házba.

– Jó napot kívánok! – köszöntem illedelmesen a gazfickóknak.
– Kislány, tőled nem lehet megszabadulni? – kérdezte Bill.
– Sajnálom. Jöttem kiszabadítani Christ. – mosolyogtam.

– Nem elérhető! A halál után hagyjon üzenetet. – mondta ördögi mosollyal Bob, miközben egy fejszeszerű késsel jött felém. A kés véres volt. „Csak nem Christ bántotta azzal?” gondoltam magamban.

Hirtelen Jessica lépett be a terembe, pedig még nem telt le a 2 perc. Rózsaszín fehérneműben volt. Bob eldobta a kést, ami a földbe szúródott. Én azt gyorsan eltettem védőeszközként.
– Maga csaknem Jessica Hummer? Imádom minden filmjét! Mondja, mit keres Ön itt?
– Épp téged. – mondta Jess, majd kinyomott egy „R” betűt, és megcsókolta Bobot. Bill is közelebb ment.

Kaptam az alkalmon, és leszedtem Chris bilincsét egy fogpiszkálóval. Majd megszólaltam suttogva:
– Semmi gáz Chris. Kiszabadítalak. – mondtam, és beinvitáltam a szobába.
Chris kissé nehezen lépkedett, de egyre jobban belejött. Egy teljes napi ülés után mondjuk megértem. Tiszta véres volt a feje, és karcolásokkal volt teli.

Rúgtam egy enyhén erőset az ablakba.
– Mi? – kérdeztem, ugyanis az ablak nem tört be. Aztán megcsiszoltam a tenyeremet, és teljes erőmből rúgtam. Az ablak szilánkokra tört, majd kiugrottam az ablakon, és kisegítettem Christ is.

Gyorsan beugrottam a kocsiba miután Chris besegítettem.
– Hogy a francba kell beindítani ezt az izét? – kérdeztem és döfködtem a dudát.
– Hé! Még észrevesznek. – mondta Chris, majd a fogpiszkálómmal beindította a kocsit. Elindultunk valamerre.

Megpillantottam egy oázist.
– Itt megpihenhetünk. – mondtam.
Gyerekek, innen átadom a szót Chrisnek.

– Itt megpihenünk. – mondta Linda.
Belül nagyon fájt mindenem, de nem igazán mutattam ki, mert örültem, hogy megszabadultam a gorilláktól. Lindának sok mindent köszönhetek, és elég sokszor megmentette már az életem. Hihetetlenül fájt mindenem, és ez lassan elviselhetetlenné vált, de tartottam magam.

– Végre megmenekültünk! – örvendezett a lány, és megölelt engem.
– Igen. – erőltettem mosolyt.
Eléggé érdekesen éreztem a lány iránt. Akkor még fogalmam sem volt, hogy mit érzek. Az egész kaland előtt még utáltuk, gyűlöltük és szinte megvetettük egymást, de most meg itt öleljük egymást egy Isten háta mögötti sivatag kellős közepén egy oázisban. Egyrészt jó, másrészt nem igazán.

Leültünk egy kőre, és elkezdtünk beszélgetni, hogyan tovább.
– A múzeumban még Clide irodájában volt időm olvasni a kőről. Volt róla néhány jegyzete. Azt írták, hogy ebből a kőből három ugyanilyen van. – Linda ideges lett – Már az egyik kővel olyan erő jut a birtokunkba, amit elképzelni sem tudsz. Ha megvan mind a három kő, akkor világuralomra lehetne törni. Ez borzalmas lenne. A bölcsebb döntés az, hogyha elvisszük az egyik templomba, – amit megjegyzem, fogalmam sincs, hol van – és ott elpusztítjuk a kő összes darabját. Viszont ha két kővel, vagy annál kevesebbel megyünk el a templomba elpusztítani a követ, akkor az ember bezáródik a kőbe. Aztán kiválaszthatja, hol maradjon a kő. A világ bármely pontjára zárhatja. Tehát, az egyik kő már megvan. Én biztos, hogy megszerzem a következő kettőt, és elpusztítom ezt az egészet. – nyögtem ki.
– Nélkülem sehova, fiacskám! – mosolygott Linda. – De várjunk egy percet. Akkor valószínűleg az apád be van zárva az egyik kőbe.
– Sajnos ez a helyzet. – nyögtem ki.

– Ha megbocsátasz, akkor én bemegyek fürdeni. Neked sem ártana lemosni a vért. – mondta.
Én meg csak ott álltam, mint egy szerelmes tizenéves. Néztem a fehérneműben lévő lányt, aki épp a tóba tart a halak közé. Gyönyörű volt. Megnyugodhattok, ez a történet nem a szerelemről szól. Ez csak egy apróbb dolog a történetünkben.

Beljebb ment a lány, és ott maradt.
– Te nem jössz be? – kérdezte.
– Én? Biztos, hogy akarod? – lepődtem meg.
– Neked is jót tenne egy kis kikapcsolódás.

Válaszul ledobtam a ruháimat, és indultam befele. Lindának már a nyakáig ért a víz. Én is bementem, és ott „lubickoltunk” A vér totál lejött rólam, de az arcomon még mindig sebek ültek.

Ekkor váratlan pillanat történt.
– Chris, én többet érzek irántad, mint szimpla barátság. – fakadt ki Linda.
– Én is sokkal többet érzek. Lehet, hogy ez több is, mint barátság, és.. Linda, én, szeretlek – hirtelen kitört belőlem az őszinteség.
Ekkor hirtelen megcsókoltuk egymást. Totálisan úgy, mint a filmekben. Eljött hát a pillanat, hogy beteljesüljön a vágyunk. Ezt már lehetett tudni akkor is, mikor elkezdtem mesélni a dolgot, igaz?

Kiültünk a partra száradni.
– Már régóta érzel így? Mert én igen. – mondtam.
– Eléggé régóta ahhoz, hogy szeresselek. – mondta Linda.
Miután megszáradtunk, úgy döntöttünk ideje menni, tehát felöltöztünk.

Miután mind a ketten felöltöztünk, Lindának hirtelen vörösen csillant meg a szeme. Tekintetünk találkozott.