Kísértő múlt 2. – Sötét árnyak – 2. Áldozatok

Egy héttel korábban
Augusztus 16, 22:00
Városi Rendőrkapitányság, Twinbrook

Edward zár kattanására lett figyelmes, amire azonnal felpattant a helyéről.
– Hello Edi, hogy érzi magát? – lépett be a szőke nyomozónő.
– Most, hogy itt vagy, egyre jobban – vigyorgott kihívóan a férfi, miközben szinte levetkőztette tekintetével a nőt.
Andrea az asztalra dobott egy vaskos dossziét, majd hanyagul a felületnek támaszkodva farkasszemet nézett a rács mögött álló férfival.
– Edward King, elég hosszú a bűnlajstroma – kezdett bele. – Csalás, kocsi lopás, ittas vezetés, súlyos testi sértés, nemi erőszak, és még sorolhatnám.

– A legtöbb csak ócska rágalom – húzta fel az orrát a férfi.
– Azt mindjárt gondoltam – bólintott Andrea. –  Nézze, Edi, mindketten tudjuk, hogy a főnöke piszkos módszerekkel játszik, és köze van a lány halálához, szóval…
– A gorilládat most nem hoztad magaddal? – kérdezte Edward, mit sem törődve a nyomozónő kérdéseivel.
Andrea tekintete hirtelen megváltozott, ami Edward figyelmét sem kerülhette el.
– Rendben, Edi, így is játszhatunk – indult el a szoba másik irányába. A férfi kíváncsian figyelte, mire készül.

– Iszonyú ez a hőség, nem gondolja? – Andrea egy hideg italt vett ki a kis hűtőszekrényből, majd visszasétált az asztalhoz, és egy mozdulattal kinyitotta az üveget. Lassan a szájához emelte, de mielőtt még belekortyolt volna, a férfire mosolygott. Edward nagyokat nyelve nézte végig a folyamatot.
– Jaj, hogy én milyen illetlen vagyok, talán kért volna egyet maga is?
– Semmire sem vágyok jobban, bébi! Leköteleznél – nyomta a rácsnak izzadt homlokát Edi.
– Semmi akadálya, csak először beszegessünk a főnökéről.
– Mint azt látom, nemcsak külsőleg vagy szőke, édes. – A férfi kezdett dühbe gurulni – Már megmondtam, hogy semmit sem tudok.

– Sebaj – vont vállat Andrea, majd ismét kortyolt egyet. – Én ráérek egész este… édes – felelte gúnyosan kihangsúlyozva az utolsó szót, majd hátradőlt a székben, és behunyta a szemét.
– Na idefigyelj, kisanyám, velem ne szórakozz! Add ide azt az átkozott piát! – kezdte rázni a rácsot Edward. Andrea továbbra is zavartalanul ült a székében, tudomást sem véve a férfiról, ami csak még inkább felhergelte azt.
– Mi a baj, Edi? Ilyen könnyen elszakad a cérna? – kérdezte, de tartása nem változott.

– Inkább hívd ide az átkozott társad, még vele is szívesebben beszélnék – köpködte a férfi.
– Ő már nem dolgozik itt, be kell érnie velem – világosította fel Andrea.
Erre a mondatra Edi hangosan felnevetett. Andrea eddig megőrizte a hidegvérét, de ez a fennhéjázó nevetés szinte elviselhetetlen volt számára.
– Hát persze, hogy is viselt volna el egy ilyen idegesítő nőszemélyt, mint te? Remélem, legalább volt annyi esze, hogy mielőtt lelépett, azért kipróbált egy menetre.

– Ebből elég!  – pattant fel a helyéről ingerülten Andrea, de tudta, hogy hatalmasat hibázott.
– Na, mi a baj, ilyen könnyen elszakad a cérna? – utánozta a nőt gúnyolódva Edward. – Tehát telitalálat, igaz? A végén még megkedvelem a fickót. De ne szomorkodj, cicám, inkább gyere be, megvigasztallak – kacsintott a nőre.
Andrea, visszanyerve magabiztosságát, a rácsokhoz sétált. Megvetéssel nézte a férfi arcát.
– Vicces fiúnak gondolod magad? – jelent meg egy apró mosoly a szája szélén. – Remélem, ezen is olyan jól szórakozol majd. – Ezzel egy jól célzott rúgással a legnemesebb testrészén találta el a férfit, mire az térdre roskadt a fájdalomtól, miközben Andrea nőrokonait emlegette.

– Örvendtem a találkozásnak, felség. – Ezzel sarkon fordult, és otthagyta a fájdalomtó összekuporodó férfit.

Napjainkban
Augusztus 25, 10:43

– Ennyi – mondta el az Edivel történt incidenst az ügy vezető nyomozójának, Frank Gerardnak Andrea, természetesen a Dorianes részt „véletlenül” kifelejtve. Kissé feszengve ült a férfi irodájában, úgy érezte, mintha gyanúsított lenne.
– Miért tartóztattad le? – nézett rá gúnyos mosollyal a férfi.
– A halott prosti miatt, akit a Blue Moon öltözőjében találtunk. Szerintem nagyon jól emlékszel az ügyre – forgatta a szemét a nő.

– Én úgy emlékszem, inkább azért, mert Edward King kikezdett veled – javította ki Gerard.
– Azért hoztam be, mert akadályozta a hatósági eljárást – válaszolta nyugodtan Andrea, de keze ökölbe szorult.
– Rossz döntés volt, pláne, hogy utána még fegyelmit is kaptál, amiért rántottát csináltál a tojásaiból – dőlt hátra nevetve Gerard a székében, majd amikor Charlie ráugatott, majdnem felborult a székkel. – Ennek a kutyának muszáj mindig a nyomodban lenni? Kezd elegem lenni belőle, hogy folyton vicsorog rám.

– Mondd csak, Frank, ilyen jól állsz a nyomozással, hogy van időd cseverészni? – kérdezte hirtelen Andrea.
– Ha tudni szeretnéd, igen, jól állok – vágott vissza a férfi önelégülten.
– Képzelem – szúrta oda Andrea. Bántotta, amiért a főfelügyelő Gerardra osztotta ki az ügyet. – Ha nem haragszol, én erre nem érek rá – állt fel a székéből, és elindult az ajtó felé, nyomában Charlie-val.

– Hé, még nem végeztünk! – pattant fel a székből a férfi, de a kutya nem engedte Andrea közelébe. Hangos morgással kényszerítette vissza a helyére. – J-j-jó kutya, ott marad.
Andrea mosolyogva nézett vissza rá.
– Frank, te is jól tudod, hogy ezzel semmire sem megyünk. Amit tudtam, elmondtam. Sok sikert a nyomozáshoz!

***

– Szóval dobtad a pasast? – kérdezett vissza Madison meglepetten, miközben próbálta bemérni a darts tábla középpontját, de az apró nyíl megint csak mellément.
– Így is mondhatjuk, de végül is nem is volt a pasim, csak randiztunk párszor – sóhajtott Andrea.
– Akkor ti nem is…
– Nem feküdtem le vele, ha erre gondolsz – válaszolta, mielőtt Madison befejezte volta a mondatot.

– Én?! Jézusom, dehogy! Soha nem gondolnék ilyesmire – fordult el megjátszott szörnyülködéssel Madison. – Azt akartam kérdezni, hogy akkor meg sem néztétek együtt a Szerelmünk lapjait?
– Nem – nevetett fel Andrea –, de jól tudjuk, hogy nem ez érdekelte a beteg fantáziád.
– Rossz az, aki rosszra gondol – válaszolta sértetten Madison.
– Hülye, aki nem, igaz, Madison? – emlékeztette Madisont a kifejezésre, amit annyira szeret.
– Na jó, kit áltatok? – adta meg magát. – Tényleg ez érdekelt, és apropó, ha már itt tartunk, emlékszel arra csajos estére, amikor nálad maradtam, mert egy kicsit… nagyon kiütötted magad? – kérdezte sokat sejtetően Madison.

– Nem ütöttem ki magam – vágta rá felháborodva –, csak fejembe szállt a bor. Tudod, hogy nem bírom a piát, mégis odahoztad – forgatta a szemét a szőke nyomozónő. Valóban nem emlékezett semmire abból az estéből.
– Ugyan, édes, a legjobb barátnőd vagyok, és akkor piára volt szükséged, én csak tettem a dolgom – válaszolta a lehető legkomolyabban Madison. – A lényeg, hogy akkor mondtál egy-két érdekes dolgot.
– Miről? – kérdezte ijedten Andrea.

– Hát… – harapott az ajkába Madison. Andrea tudta, olyan dolgok fognak elhangzani, amikre nem lesz büszke. – Inkább kiről!
– Jaj, ne! – szörnyedt el a felismeréstől Andrea. – Ne kímélj! Mit hordtam össze?
– Nos, az alkoholtól kissé mámorosan, értsd matt részegen, azt ecsetelted – kezdett bele színpadiasan –, hogy még soha senki nem volt rád olyan hatással, mint Dorian Carson, és hogy mekkora hülye voltál, hogy akkor nem vetetted magad szerelmesen a karjaiba, amikor elment.
– Nem mondtam ilyet – tiltakozott Andrea. Bár volt némi igazságalapja a feltételezéseknek, mégis nehezen hitte, hogy ennyire kifordult volna magából, akár részeg volt, akár nem.

– Ez még semmi – folytatta komolyan Madison. – Azt is mondtad, hogy vele volt eddig a legjobb, és hogy neki van a legnagyobb… – Andrea kétségbeesett arckifejezését látva nem bírta visszatartani a nevetését –… bicepsze, amit valaha láttál.
– Madison, te őrült vagy – nevetett fel ő is. Hálás volt barátnőjének, amiért mindig meg tudta nevettetni.
– Oké, csak marhulok, túl prűd vagy hozzá még részegen is, hogy ilyeneket mondj, arról nem is beszélve, hogy eldőltél, mint egy zsák krumpli – nevetett fel ismét, majd komolyra fordította a szót. – De tényleg kezdek aggódni érted. – Andrea értetlenül nézett rá. – Dorian óta pasival sem voltál, azért ez elég gáz, nem gondolod?

Andreának nyomban elszállt a jókedve.
– Nem is voltam olyan viszonyban senkivel, hogy lehetett volna bármi is – vágott vissza.
– Bla, bla, bla… Ugyan Andy, ne add itt az ártatlan szűzlányt – mosolygott kissé gúnyosan Madison. –  Dorian Carsonnal sem voltál olyan viszonyban, mégis khm…
– Most mit vársz, hogy feküdjek le az első pasival, aki bejelöl facebookon?
– Neked nincs is facebook profilod, szóval ez kilőve – tárta szét a kezét Madison megjátszott sajnálkozással.

– Madison, te mindig megragadod a lényeget – forgatta a szemét a nyomozónő.
– Ez csak természetes, és ha már itt tartunk, mi ez rajtad? – mutatott végig a ruháján rosszalló hanglejtéssel. – Templomba készülsz?
– Mi a baj a ruhámmal? – kérdezte megrökönyödve Andrea. – Szerintem teljesen ízléses.
– Az… egy templomba – nyomatékosított Madison.
– Nekem tetszik.

–  Talán, ha kigombolnál pár gombot – próbált javítani barátnője viseletén.
– Hagyjál már…
– Csak egy gomb, meglátod, hogy a férfi kollégák értékelni fogják – erősködött a másik. Tom épp akkor ment el az ajtó előtt, és kíváncsian nézte, ahogy a két nő marakodik.
– Tom Baltimore! – kiáltott rá Madison. – Leskelődünk? – Amíg Andrea megilletődve igazította meg blúzát, Madison csöppet sem zavartatta magát.
– Mi? Nem, én csak… – hebegte a fiú.

– Pont jókor jöttél! Ugye szerinted is jobban állna Andynek, ha nem gombolná be nyakig a blúzait?
– Madison! – szólt rá barátnőjére erélyesen a nyomozónő.
– Hát, így is gyönyörű, mint mindig – mondta vonakodva a fiú.
–  Ejha, ügyes! Ezt nevezem, Tomy, a végén még féltékeny leszek – ütötte meg ököllel a fiú vállát játékosan Madison, de Tom fájdalmasan kapta oda a kezét. – Na mindegy, nekem mennem kell, gyerekek. Egy hulla csak arra vár, hogy feltárjam belső értékeit. Aztán jók legyetek! Andy, te pedig hallgass a jó öreg Madisonra – kacsintott rájuk, majd sietve távozott. – Ja, és cseréld le a naptárad, már szeptember van.

– Madison néha túlpörög – fájlalta még mindig sajgó vállát Tom.
– Enyhén szólva.
– Mackenzie nyomozó – szólt be egy rendőr az ajtón –, helyzet van. Harmincas halott férfi a Capri motel egyik szobájában.
– Azonnal indulok!

***

Andrea magabiztosan lépett be a motel 64-es szobájának ajtaján. Charlie, mint mindig, hűségesen követte gazdáját egészen a hálószobáig, ahol a helyszínelők már megkezdték a bizonyítékok begyűjtését. Körbenézett a szobán, de a hullát egyelőre sehol sem látta. Nyoma sem volt dulakodásnak, épp úgy nézett ki, mint egy lepukkant motelszoba, csak a szokásos rendetlenség uralkodott: vetetlen ágy, szétdobált ruhadarabok, üres üvegek.

– Szia, Mike – lépett az egyik helyszínelőkhöz, Charlie pedig nyomok után kezdett szimatolni. – Hol a hulla?
– A fürdőszobában, de nem túl szép látvány, készülj fel.
– Találtatok valami használhatót? – érdeklődött kíváncsian a nyomozónő.
– Egy biztos, egy nővel volt itt az éjszaka, hosszú barna hajszálakat találtam az ágyban, valamint közösülésre utaló nyomokat.

– Legalább volt egy jó éjszakája – vont vállat a másik helyszínelő.
– Lehet, ez a nő végzett vele. Küldd be a laborba minél hamarabb a mintákat. Hátha benne van a nyilvántartásban.
– Oké, főnök – mosolygott kedvesen a helyszínelő.
– Még valami?
– Még néhány ujjlenyomat, de azokat is beküldöm a laborba. Az ajtón nem találtam illetéktelen behatolásra utaló jeleket. Tehát a támadót vagy beengedték, vagy volt kulcsa.
– Értem, köszi. Megyek, megnézem az áldozatot. A halottkém már itt van?
– Előtted érkezett néhány perccel. – Andrea bólintott, majd elindult a fürdőszoba felé.
– Szia, Madison… – lépett be az ajtón, de az elé táruló képtől teljesen ledermedt.
– Csó – fordult felé Madison, immáron teljesen megvillantva az áldozatot.
Andrea pislogott párat, de a kép csak nem akart változni. Szó nélkül, lassan kihátrált a szobából, majd a falnak támaszkodott, nehogy elájuljon.

– Minden rendben? – sietett utána a halottkém.
– Semmi sincs rendben – nyögte Andrea. – Ismerem őt.