Kísértő múlt – 12. Az igazság pillanata

– Már rég itt kellene lennie – morfondírozott magában. Kilenc óra is elmúlt, de Andrea még mindig nem jelent meg. Aggódott miatta. Gyanította, mi vagy inkább ki állhat a késés mögött, hiszen amennyire eddig megismerte a nőt, az alapján egyáltalán nem vallana rá, hogy elhanyagolja a munkáját, főleg, hogy nem állnak túl jól az üggyel. Szerette volna felhívni, de nem tudta, mit mondhatna neki. Meg lehet ezt egyáltalán magyarázni? Kérjen megint bocsánatot? Annyira új volt neki ez a se veled, se nélküled helyzet. Nem ismert magára, teljesen tanácstalan volt. Bármennyire is próbált volna másra koncentrálni, egyszerűen nem ment, minden gondolata Andrea körül forgott.

Amikor belépett az irodába, meglepve tapasztalta, hogy a főfelügyelőn kívül Tom Baltimore is ott tartózkodik. Éppen kérdezni akarta, mi dolga itt a kölyöknek, de a főfelügyelő gyorsabb volt.
– Mackenzie hol a csudában van? – vonta azonnal kérdőre Woodward.
Dorian megköszörülte a torkát zavarában, majd megrázta a fejét.
– Még nincs itt, de bizonyára hamarosan megérkezik – válaszolta vonakodva.
– Remélem is, de haladjuk, nem érünk rá egész nap – intett a főfelügyelő. – Tom, elmondanád Carson nyomozónak is a fejleményeket?
– Igen, természetesen – lelkesedett a fiú. – A vállalat könyvelésének ellenőrzésekor mindent rendben találtunk.
– Ez az a nagy fejlemény?  – kérdezte gúnyosan Dorian. A főfelügyelő azonban csendre intette.

– Nézze csak – mosolygott önelégülten Baltimore, miközben a laptopra mutatott –, van itt egy másik fiók is, a cégtől teljesen független, a kezelője viszont ugyanaz. Egy alapítvány. Itt már közel sincsenek rendben a dolgok.
– A jótékonysági alapítvány? – kapcsolt azonnal Dorian. – Bradfordék létrehoztak egy alapítványt az árvaház támogatására. Nyilván a befolyt összeget is innen kezelték. Mi van vele?
– Gyanús pénzmozgást fedeztünk fel – kezdett bele a fiú. – Először csak tévesen kiállított számlákra bukkantunk, a különbözet ugyan minden esetben visszaérkezett, mégis meglehetősen gyanús volt, főleg, hogy a titkárnőt megölték.

– Igazad lehet, de a pénz, mint mondtad, visszaérkezett, így ez önmagában még nem bűncselekmény. Van még más is, ami alátámasztaná a feltevést? – kérdezte kíváncsian a nyomozó.
– Ez így igaz, nem bűncselekmény, lehet, hogy csak egyszerű könyvelési hiba – bólintott a fiú, majd újabb ablakot nyitott meg a számítógépen. – Viszont gyanús az is, hogy nincsenek meg a bizonylatok.
– Kezd érdekes lenni – csillant fel Dorian szeme.

– Mindez arra sarkallt, hogy jobban beleássam magam az alapítvány könyvelésébe, és igencsak furcsa dologra bukkantam. Egy nagyobb összeg tűnt el a számláról néhány hete, és ez már nagyon is bűncselekmény.
– Sikkasztás! – vágta rá Dorian.
– Tehát az árvaháznak szánt pénzből tulajdonítottak el – csóválta undorral a fejét a főfelügyelő. – Miféle ember képes ilyesmire?
– Strickland! – vágta rá ökölbe szorított kézzel Dorian. – Csak ő lehet a hunyó, neki van a legnagyobb hozzáférése főkönyvelőként. Viszont nem kizárt, hogy volt bűntársa is.

– Meglehet, és nagyon úgy tűnik, hogy Stacy Johnsonnak is benne van a keze – szólt ismét a főfelügyelő. – Igaz, Baltimore?
– Sajnos igen – helyeselt a fiú. – Ellenőriztünk a számláját, ami múlt héten gyanúsan nagy összeggel gyarapodott, sőt, minden jel arra utal, hogy az ő gépéről fértek hozzá az alapítvány számlájához, amikor eltűnt a pénz.
– Nem – rázta meg a fejét Dorian –, itt valami más áll a háttérben, csak mi nem vesszük észre. – Neki is megfordult ugyan a fejében, hogy Stacynek is köze lehet az ügyhöz, de nem tudta róla elképzelni, hogy ilyen szörnyűségben részt venne épp az árvaház ellen, ahol felnőtt.
– A bizonyítékok ezt mutatják, minden ellene szól – próbált érvelni Baltimore.

Dorian fülében Gregory Dawson tegnapi szavai csengtek: „Nem érti, mert csak a tényeket akarja látni.”
– Hát persze! – kiáltott fel a nyomozó. – Stacy valószínűleg rájött a csalásra, ezért tették el láb alól! Ez mindent megmagyarázna. Ezt akarta elmondani Bradfordnak, ez volt a fontos ügy, amit még el akart intézni.
Az utolsó szóra Andrea rontott be az irodába.

– Tudom, ki a gyilkos – mondta levegő után kapkodva. – Sietnünk kell!

***

– Hova ilyen sietősen? – vonta kérdőre az épp távozni készülő igazgatónőt Andrea. – Csak nem utazik valahová? – mutatott a bőröndre.
– Mit akarnak tőlem? – nyelt nagyot a nő, majd idegesen pillantott körbe, mintha egérutat keresne.
– Tudjuk, hogy maga ölte meg Stacy Johnsont – világosította fel a nyomozónő –, fölösleges tagadnia. Ha mindent bevall, az enyhítő körülménynek fog számítani.

– Ez őrület! – szorította ökölbe a kezét Miss Norton. – Stacyt szinte én neveltem fel, hogy mondhatnak ilyet?
– Stricklanddel közösen eszelték ki a csalást, igaz? Minden zökkenőmentese zajlott, amíg Stacy rá nem jött a turpisságra – sorolta vádolóan Dorian. – Cselekednie kellett! Ismerje be! Bizonyítékunk van maga ellen. Strickland mindent beismert – blöffölt Dorian.
Az igazgatónő megrémült. Tehát Arthurt elfogták. Így már semminek sincs értelme. Feladta, tudta, itt a vége.
– Az a kis senki tönkre akart tenni – morogta. – Nem volt más választásom.

***

– Szervusz – köszöntötte mézes-mázosan a belépő lányt. – Örülök, hogy eljöttél, foglalj helyet.
– Ugye, nem igaz, hogy ön is részt vesz benne? Mondja, hogy nem – könyörgött Stacy. Borzasztó volt megtudni, hogy az, akire anyjaként tekintett, ilyen szörnyűségre képes.
– Miről beszélsz, Stacy? – A nő hangja, nyugodt volt és kimért. – Nyugodj meg, és ülj le szépen!
– Ne nyugtatgasson! – kiabálta a lány dühösen. – Tudom, hogy Stricklanddel mit művelnek. Felfordul a gyomrom maguktól.

– Ha ezt tudod, miért ide jöttél, és miért nem a rendőrségre? – nézett kérdően a lányra Miss Norton. – Ó, hát persze, mert akkor te mennél a börtönbe, hiszen a te számládon van a bizonyíték – mosolygott magabiztosan.
– Ez hazugság, én nem csináltam semmit, nem tudom, hogy került oda – rázta kétségbeesetten a fejét Stacy. Amikor rájött a sikkasztásra, Strickland megfenyegette, hogy megvannak a módszerei, hogy mindent az ő nyakába varrjon, és meg is tette.
– Az teljesen lényegtelen, hogy csináltál-e vagy sem, nyakig benne vagy, aranyom. Senki sem hisz majd neked – simogatta meg Miss Norton a lány arcát, de az eltaszította a kezét. – Hálátlan vagy Stacy, de mivel lányomként tekintek rád, ajánlok neked öt százalék részesedést.

– Soha! – szörnyedt el a lány. – Ha sikerül is a tervük, és emiatt börtönbe kerülök, akkor sem fogom hagyni, hogy ezt tovább folytassák! Az a pénz a gyerekeké, és maguk galád módon eltulajdonítanak belőle. Holnap első dolgom lesz, hogy feljelentsem magukat – fenyegetőzött.
– Ugyan, Stacy, ne légy álszent! Eddig se tetted. Legyen tíz százalék, ez az utolsó ajánlatom.
– Csak azért nem tettem eddig, mert nem volt bizonyítékom, de most már van – vette elő mosolyogva a kis hangrögzítőt Stacy.

– Nem érdekel a pénzük, sohasem érdekelt. Azt fogom tenni, ami helyes. Szépen megy a börtönbe a szeretőjével együtt – fordított hátat a nőnek. Már épp menni készült. Hihetetlenül boldog volt. Végre tisztázhatja magát.
Az igazgatónő teljesen ledöbbent, nem számított rá, hogy Stacy ennyire dörzsölt lesz. Cselekednie kellett. Hirtelen felkapta a komódon lévő nehéz szobrot, és minden erejét arra összpontosítva leütötte vele a lányt. Stacy egy pillanatra meginogott, majd marionett bábuként rogyott a földre.

<span “font-size:12.0pt;line-height:115%;=”” font-family:”times=”” roman”,”serif”;mso-fareast-font-family:calibri;=”” mso-fareast-theme-font:minor-latin;mso-ansi-language:hu;mso-fareast-language:=”” en-us;mso-bidi-language:ar-sa”=””>Csak állt ott Stacy élettelen teste felett. Páni félelem fogta el, szíve vadul kapált, szaporán szedte a levegőt. Amikor Strickland felhívta, hogy a lány mindenre rájött, kétségbeesett, de tudta, meg kell őriznie hidegvérét. Reménykedett benne, hogy Stacy hajlani fog a megegyezés felé. Nem akarta, hogy ez legyen a vége, de azt sem hagyhatta, hogy mindent tönkretegyen.

– Most mit csináljak? – járkált fel s alá a szobában. El kell tüntetnie a holttestet.  Az asztalon lévő telefonhoz ugrott, majd remegve tárcsázott. – Arthur, azonnal ide kell jönnöd. Történt egy kis baleset…
A hátsó ajtón keresztül cipelték ki a testet. Az árvaházban egy lélek sem volt, a gyerekek már rég aludtak, feltűnésmentesen tudtak eljárni. Az építkezés Strickland ötlete volt, úgy gondolta, ha mindent jól csinálnak, balesetnek fog tűnni az egész, az ügyet pedig lezárják.

– Mi van, ha nem tüntettünk el minden nyomot? – sopánkodott a nő. – Rá fognak jönni!
– Nyugodj meg, kedvesem! – ölelte át a férfi. – Mindent eltüntettünk. Nem lesz semmi baj!

***

– Hogy lehet ennyire aljas? – Andreát teljesen letaglózták a hallottak.
– Én szerettem Stacyt, segítettem, amiben tudtam, de ő hátba támadott. Húsz éve dolgozom ezen a nyomorult helyen, szinte a semmiért. Nekem jár az a pénz, megdolgoztam érte!
– Georgia Norton, letartóztatom sikkasztásért, és Stacy Johnson meggyilkolásáért. Százados, bilincselje meg! – adta ki a parancsot Dorian.
– Jogában áll hallgatni. Minden, amit mond, mostantól felhasználható ön ellen a bíróságon. Jogában van ügyvédet fogadni. Ha nem áll módjában, hivatalból kirendelünk egyet. Megértette az előbb felsorolt jogait? – Az igazgatónő némán hallgatta a rendőr szavait, majd bólintott.

Dorian és Andrea figyelték, amint a rendőrök elvezetik az igazgatónőt.
– Szép munka volt – tekintett elismerően társára a férfi –, de miért voltál ennyire biztos abban, hogy ő a gyilkos?
– Biztos már csak azután voltam, miután elmondtátok a sikkasztást, de mondjuk úgy, hogy kaptam egy kis segítséget – mosolyodott el Andrea, amikor eszébe jutott a délelőtti találkozás…
Néhány órával ezelőtt.

– Jó napot! – csicseregte egy ismerős hang.
– Te? – kérdezte meglepődve. – Mi járatban erre, kisasszony? – huppant le a padra a kislány mellé.
– A nevelőnő megengedte, hogy bejöjjek vele a városba – mosolygott bűbájosan a kislány. – Látja, ott beszélget azzal a hölggyel.
– Nagyon örülök, hogy látlak, Annabell – mosolygott a kislányra Andrea.
– Én is nagyon örülök. – Majd szégyellősen hozzátette: – Sokat gondoltam magára, olyan kedves volt velem a múltkor.
Andreát teljesen meghatották a kislány szavai, hirtelen nem is tudta, mit mondjon neki.

– Ó, itt van a mackód is – figyelt fel az ismerős plüssjátékra.
– Mindig magamnál tartom, egy nagyon kedves barátomtól kaptam – szorította magához a játékot. – Ő is árvaházban élt, mint én, Stacynek hívják. Mindig meglátogat, olyankor sokat beszélgetünk.
– Stacy Johnson? – kérdezte csodálkozva.
– Ismeri? Nagyon aggódok érte, már rég nem láttam – válaszolta szomorúan a kislány. Andrea szíve összeszorult. Nyilván nem tudja, mi történt a lánnyal. – Hétfőn azt mondta, a hétvégén elmegyünk vidámparkba. Ő is megfeledkezett rólam.
– Egészen biztos, hogy nem – szerette volna átölelni a kislányt. – Várjunk csak, azt mondtad hétfőn? – kapott észhez. – Pontosan mikor?

– Már nagyon késő volt, meg is lepődtem, amikor bejött a szobába – emlékezett vissza a kislány. – Akkor mondta, hogy elvisz a vidámparkba, bármire felülhetek, és kapok vattacukrot is. Azt nagyon szeretem ám.
– Nem mondta, miért volt ott olyan későn? – faggatta tovább Annabellt.
– Miss Nortonnal kellett beszélnie. Nagyon félt, láttam rajta. Miss Nortontól mindenki fél, nagyon szigorú, és mindig olyan mogorva – magyarázta a kislány. – Tegnap is leszidott, mert elszakítottam a ruhámat, azt is mondta, hogy szerencsére már nem kell sokáig elviselnie minket.
– Ó, te jó ég – szörnyedt el a nyomozó. Összeállt a kép. – Figyelj, kicsim, most sietnem kell, de még találkozunk, megígérem.
– De, ugye, nem feledkezik meg rólam?  – szól utána bánatosan, de a nő ezt már nem hallotta…

– Ha akkor elbeszélgetünk a kislánnyal…
– Lényegtelen, a fő, hogy a bűnös rács mögé kerül – válaszolta hűvösen a nő. Amennyire csak lehetett, távolságtartó volt Doriannal.
– Szerencse, hogy találkoztatok! Ha egy kicsivel később érkezünk, meglépett volna – mosolygott a nőre.
– Minden okkal történik, és ennek így kellett lennie – indult meg a rendőrök után a nő.
– Andrea, ha van egy kis időd… meg kellene beszélünk a… tegnap történteket – szólította meg halkan. Andrea szerette volna pofon vágni, de türtőztette magát.
– Dorian – nézett a férfi szemébe, tekintete hideg volt és érzéketlen –, ne fáraszd magad, nincs rá semmi szükség. Az ügyet lezártuk, innentől kezdve, nincs közünk többé egymáshoz… bármi is történt köztünk – válaszolta, majd faképnél hagyta a férfit.
Dorian csalódottan nézett utána, bár tökéletesen megértette Andrea álláspontját. Kissé elkésett a beszélgetéssel. Pocsékul érezte magát. Azt hitte, ha legalább az ügy megoldódik, elégedett lesz, de csak még nagyobb ürességet érzett…

Az utolsó rész következik

13. Visszautasíthatatlan ajánlat