Kettős játszma – 23. Új barátok

Két hét telt el a könyvtárban letöltött büntetés óta. A két hét alatt egy szót sem váltottam Maddox-szal, sem Hannával, és még az anyámat is megpróbáltam elkerülni. Az egyetlen, akivel naponta találkoztam újra és újra Logan volt.

Az a Logan, aki nem volt se a barátom, se a szerelmem. Az a Logan, aki régebben ugyanúgy megalázott, mint mások. Az a Logan, aki kihasználva az ittas állapotom azon az éjszakám elvette az ártatlanságomat. De nem tudtam haragudni rá.

Vágytam arra, hogy vágyjak arra, hogy érezzek valamit. Akármit. Dühöt, sértettséget, vagy akár szomorúságot. De akárhányszor Loganre gondoltam, én nem éreztem semmit sem. Talán ez rosszabb volt, mintha a haragom emésztett volna fel. Így csak a bensőmben lévő üresség volt az, ami szépen lassan elszívta minden erőmet, és már nem érdekelt semmi. Hogy mit gondolnak rólam mások, hogy megbántok-e valakit, vagy akár saját magam.

A Logannel töltött időben szinte kivétel nélkül ugyanazt csináltuk. Az első alkalomra nem emlékeztem, a másodikra nem találtam racionális magyarázatot, harmadjára már én akartam, utána már csak élveztem. A légyottjaink egyetlen oka az volt, hogy élveztük. Logan azt, hogy akármikor szüksége volt egy lányra, ott voltam. Senkit nem kellett meghódítania előtte. Én pedig azt, hogy sosem voltam magányos. Barátok híján, pedig egyre többször éreztem magam egyedül.

– Kérdezhetek valamit? – kérdeztem tőle egyszer, késő délután.
– Naná – mondta ő.
– És fogsz is rá válaszolni? – kérdeztem újra, mire felvonta a vállait.
– Az a kérdésedtől függ – felelte.
– Voltál már valaha szerelmes?

A kérdésemre felhúzta a szemöldökét, és ülő helyzetbe tornázta magát.
– Miért vagy erre kíváncsi? – kérdezte halkan, mire hasra feküdtem az ágyon.
– Mert tudom, hogy én miért váltam ilyenné. Ha jól emlékszem a gimnázium első hónapjaira, te sem voltál mindig ilyen – mondtam. – Kellett történnie valaminek, hogy megváltozz.

– És miből gondolod, hogy pont egy lány volt az oka? – kérdezte újra, mire felvontam a vállaimat.
– Biztos nem azért kezdted váltogatni magad mellett a lányokat, mert egyszer legyőztek billiárdban, nem igaz?
– Talán volt valaki – mondta végül.
– Mesélj róla! – böktem meg a lábát.

– Miért tenném?
– Mert megkértelek rá – mondtam neki, mire elvigyorodott.
– Nahát, milyen erőszakos lett valaki – felelte, majd egy unott sóhaj kíséretében beszélni kezdett.

– Már gyerekkorom óta ismertem. Barátok voltunk. Ő és egy haverom. Szinte elválaszthatatlanok voltunk mi hárman. Mindig együtt lógtunk, és mindig bajba keveredtünk. Aztán ahogy nőttünk, megváltoztunk. Az érzések átalakultak, tudod, hogy megy ez. Nem tudom, hogy akkor szerelmes voltam-e, vagy csak azt hittem. De ő nem engem akart, hanem a haveromat. Így én lettem a harmadik kerék. De ez a lány, még sekélyesebb és gőgösebb lett, ahogy rájött, hogy egy kis szépséggel és népszerűséggel mi mindent el lehet érni.

Logan szavain érződött, hogy már lezárta magában a dolgot. Régen volt, és már csak egy emlék volt.
– Ismerem őt? – kérdeztem, miután befejezte.
– Aha – bólintott.
– Hogy hívják? – kérdeztem, mire a szemembe nézett.
– Josie.

– Tessék? – kérdeztem, miután az agyam feldolgozta a tényt, miszerint Josie volt Logan első, és valószínűleg egyetlen szerelme.
– Maddox-ot választotta helyettem. És együtt is voltak egészen addig, míg néhány hónapja szét nem mentek.
– És bánod? – kérdeztem, mire felnevetett.
– Hogy nem engem választott? – kérdezte, mire bólintottam. – Nem, dehogy. Nem bírtam volna elviselni minden nap. Az a néhány éjszaka elég volt vele.

– Mi van? – kérdeztem. – Őt is?
– Úgy egy éve történt, néhány alkalommal – mondta visszagondolkozva.
– De hát akkor még Maddox-szal járt, nem?
– Hidd el, nem én voltam az egyetlen, akivel összeszűrte a levet, mialatt a szívszerelmed ott volt neki – felelte.

Végiggondolva a dolgot, sajnáltam ami Maddox-szal történt. De az csak lassan esett le, hogy ugyanazt tettem, mint Josie.
– Sajnálhatod, amennyire akarod – mondta, mintha csak a gondolataimban olvasott volna. –  De nem az én hibám, hogy a könnyűvérű csajok jönnek be neki. Na gyere ide! – húzott magához.
– Minek?
– Mert még nem végeztem – mondta, majd megcsókolt.

Az egyik szombat este, amikor nem terveztem semmi programot, váratlanul kopogtattak az ajtón. Unottan lépdeltem az ajtó felé, miközben újabb türelmetlen kopogással próbáltak siettetni. Mikor az ajtóhoz értem, és kinyitottam nem az állt velem szemben, akire azon az estén számítottam volna.

– Sziaszia! – köszönt Dawn, majd benyomakodott mellettem az ajtón. – Cuki a házatok, melyik a szobád? – kérdezte, és el is tűnt az egyik ajtó mögött, ami történetesen pont a szobám volt. Miután a döbbenettől újra gondolkodni tudtam, bezártam az ajtót, és utána mentem.

– Hű, de sok könyved van – állt a könyvespolcom előtt, a címeket tanulmányozva. – Biztos sokat is olvasol. Nem csoda, hogy rossz a szemed.
– Mit keresel te itt? – kérdeztem végül, mire rám nézett.
– Szombat van. Ruccanunk – mondta olyan hangsúllyal, mintha mindez értelemszerű lenne.

– Értem – mondtam monoton hangon. – És mi van Josie-val?
– Kivel?
– A legjobb barátnőd? Tudod, akivel megkeserítettétek az életem – feleltem.
– Ja, mi már nem vagyunk jóban – mondta, majd felém fordult. – Tudod, mióta… Csóró lett – nevetett fel.

– Én sosem voltam gazdag – feleltem neki faarccal, mire ő értetlenül nézett rám.
– De soha nem is voltál az, nem igaz? – kérdezte. Ezzel nem tudtam vitába szállni.
– Szóval, csak hogy jól értem-e a dolgot, azért nem barátkozol Josie-val, mert már nem gazdag?
– Jézuskám, mit képzelsz te rólam? – kérdezte hüledezve. – Dehogyis. Azért nem barátkozom vele, mert már nem népszerű. Ezért jöttem, inkább hozzád, butus.

– Lehet, hogy már nem népszerű, de ő legalább még a barátod. Én viszont sosem voltam az.
– Igen, és szerintem ezen változtatnunk kellene, nem gondolod? Hiszen jelenleg mi vagyunk a két legnépszerűbb csaj a suliban. És én nem vagyok irigy. Osztozhatunk a trónon.
Furcsa volt az egész helyzet. Dawn a szobámban arról beszél, hogy osztozkodjunk egy trónon, ami csak a képzeletében él, miközben Josie helye még ki se hűlt rajta. A legfurcsább az egészben mégis az volt, hogy a gondolat, hogy Josie helyén legyek elégedettséggel töltött el.

– Tudod mit, Dawn? – kérdeztem végül, közelebb lépve hozzá. – Rendben van. Lehetünk barátok.
– Éljen – lelkendezett. – Akkor első fontos dolog, mint új legjobb barátom, hogy elmondd, mi van közted és Logan között? Aztán indulhat a készülődés a buliba! Mert nem fogunk itthon ülni szombat este.

És így indult nagyon felszínes, ám kevésbé hosszú barátságunk Dawn Blyke-kal.