Kettős játszma – 19. Anyai bizalom

Nem értettem. Most először nem értettem saját magamat, és a döntéseimet. Hogy változhattam meg ennyire? Hogyan lehet az, hogy én, Zoey Benett, egy fiú mellett ébredek, másnaposan egy átbulizott éjszaka után, amire a sok alkoholtól még csak nem is emlékszem?

Próbáltam józanul gondolkodni, valami reális érvet találni a tetteimre a káoszban, de a fejemet gyötrő, szüntelen fájdalomtól nem bírtam koncentrálni. Felszedtem a földről a ruháimat, gyorsan felöltöztem, majd mielőtt Logan felébredt volna, kiosontam a szobájából, mint valami olcsó lotyó.

A bál óta, amióta ez az egész elkezdődött, és az életem teljesen a feje tetejére állt, először szégyelltem magam úgy igazán.

Először gondoltam arra, hogy talán mindent elrontottam. Hogy másképpen kellett volna cselekednem bármiről is legyen szó. És a szomorú az egészben az volt, hogy akivel meg akartam volna beszélni a dolgot, azt olyan messzire taszítottam magamtól, hogy már túl késő volt.

Az pedig, hogy az anyám mit fog szólni a kimaradásom miatt, pedig csak akkor jutott eszembe, amikor hazaértem. Addig, még csak nem is gondoltam a dologra. Azt még talán meg tudtam volna bocsátani magamnak, ami történt. De egy anya bizalmának elvesztése olyan fájdalmat okozott volna, amire nem voltam felkészülve.

Nem tudom, hogy a szerencsének, vagy valami másnak volt köszönhető-e a dolog, de amikor hazaértem, anya még aludt.

Az maradt az egyelten boldogságom, hogy mielőtt rám szabadítja az anyai haragját, volt időm lefürdeni.

Le akartam mosni magamról a tegnap estét. És ami a legfontosabb, le akartam magamról mosni Logan-t. Az érintéseit, a csókjait, mindent, ami tegnap történt, még akkor is, ha nem emlékeztem rá. Először a víztől észre sem vettem, de akaratlanul is sírni kezdtem.

Miután a szivaccsal vörösre dörzsöltem a bőrömet, felöltöztem. Amikor a tegnap este nyomait eltüntettem magamról, egy kicsit megnyugodtam. De a szívemet mardosó bűntudatot egy új ruha nem tudta megszüntetni.

– Akkor jól hallottam, hogy hazajöttél – szólalt meg anya, amikor benyitott a szobámba.
– Jó reggelt – köszöntem, de nem reagált rá.
– Hol voltál az éjjel? – kérdezte dühösen.

– Anya… – kezdtem volna a bocsánatkérést, de belém fojtotta a szót.
– Hol. Voltál. Az. Éjjel? – kérdezte újra, és rájöttem, ő nem bocsánatkérést, sokkal inkább magyarázatot szeretne hallani. – Halljam!
– Elmentem egy klubba egy barátommal.

– Igen, tudom. Azt mondtad, hogy Hannával mész el, és legkésőbb egyre itthon vagy. Mit gondolsz, mennyire ért váratlanul, amikor tegnap este betoppant ide azzal, hogy beszélni szeretne veled?
– Hanna idejött? – kaptam fel a fejem a szavaira.
– Nem az a lényeg, hogy mit csinál Hanna, hanem az, hogy te mit csinálsz, lányom! Utoljára kérdezem meg, és választ várok. Hol voltál az éjjel?

– Sokáig tartott a buli, és… Úgy gondoltam, hogy inkább annál a barátnál alszom, mert… Ő közelebb lakott, és már nagyon fáradt voltam, és… – mondtam halkan, alig hallhatóan.
– Szabad tudnom, hogy mégis ki ez a barát? – kérdezte, de nem mertem neki megmondani, hogy egy fiúról van szó.

– Nem – válaszoltam végül, mire a szemöldöke a haja vonaláig ugrott.
– Hogy mondod? – kérdezett vissza. Nem akartam elmondani neki Logant. Nem értette volna meg. Úgy gondoltam, inkább legyen rám mérges, amiért kimaradtam, mint, hogy ezentúl ne bízzon meg bennem Logan miatt.
– Semmi közöd hozzá – feleltem aztán.

– Mi történt veled? – kérdezte, miközben tetőtől talpig végigmért. – Mikor lettél ilyen?
– Miért, jobb volt, amikor olyan voltam, mint te? – kérdeztem vissza. – Amikor mindenki átnézett rajtam, és már lassan én is elhittem, hogy egy senki vagyok? Most legalább már vagyok valaki.
– Tényleg, Zoey? És mégis kik azok, akiknek ennyire számít a véleménye, hogy kifordulsz magadból?

– Ezt úgysem érted – mondtam neki.
– Dehogynem értem – felelte. – Olyanoknak akarsz megfelelni, akik régen lenéztek téged, mert nem álltál be a sorba, és nem voltál olyan, mint ők. És talán, most már vagy valaki a szemükben, de most azokéban vagy egy senki, akik eddig szerettek.

Fájt, amit mondott. Fájt, mert igaz volt. De már nem érdekelt. Csak el akartam szabadulni onnan. El anyám elől, Hanna elől, Logan elől és saját magam elől is.

Ezért fogtam magam, és elrohantam onnan. Ki akartam szaladni még a házból is. Friss levegőre volt szükségem. De amikor kinyitottam a ház ajtaját, odakint nem a szabadság várt.

– Szia Zoey!