Kalózkaland – 6. Halálos veszélyben

Misty a barlangban egy rögtönzött tábortűz mellett várakozott arra, hogy visszaérkezzen William a vadászatból. Odakint már javában sötétedett, és William még nem volt sehol, pedig már jó pár órája elment. Nemsokára hangokra lett figyelmes, ösztönösen megmarkolta kardját, de mikor meglátta, hogy csak William tért vissza, megnyugodva eresztette le kardját.
– Legközelebb ne maradj el ilyen sokáig, már kezdtem aggódni – mondta Misty szemrehányóan, de legbelül végtelenül megkönnyebbült. A fiú fáradtan odavánszorgott mellé és ledobott a földre egy zsákot. Misty kíváncsian nézett bele, de rögtön el is húzódott fintorogva.
– De büdös! Mégis mi ez? – kérdezte.

– Nyúl – válaszolt tömören William. – Most csak ennyire tellett, be kell érnünk ezzel.
– Én ezt nem eszem meg! – tiltakozott Misty.
– Ha megsütjük, nem lesz ilyen büdös – erősködött a fiú.
– Hát jó, legyen… de legközelebb én megyek vadászni – szögezte le a lány.

Körülbelül egy óráig sütötték a nyulat, mire nekiláttak, már majdnem éhen haltak. Közel sem lehetett ínycsiklandozónak nevezni: össze sem lehetett hasonlítani a palotai étkekkel, de mivel nem volt más választásuk, kénytelenek voltak megenni, a semminél még így is jobb volt.
– Szóval mi a terv? – kérdezte Misty később.
– Jó kérdés – mondta tanácstalanul William.
– Ezt mégis hogy érted? – kérdezte megütközve Misty. – Azt hittem, gondolkoztál a dolgon!
– Gondolkoztam is – szólt William -, de semmi értelmes ötlet nem jutott az eszembe.

Misty, látva, hogy William ennyire lehangolt és tanácstalan, egészen megsajnálta a fiút. Végül is nem lehetett könnyű helyzetben, és az még csak rátett egy lapáttal, hogy tehetetlenül kell tűrnie ezt az egészet.
– Van ötleted, hol lehetnek az emberek? – kérdezte Misty. – Mármint azok, akik eltűntek.
William elgondolkozva figyelte a tüzet, majd így szólt:
– Mivel az egész kastélyt átkutattuk, ott biztos nincsenek… bár a toronyba nem mentünk fel – szólt végül. – De az nem elég nagy, hogy mindenki elférjen benne.

– Szóval ezek szerint mi ketten vagyunk az egyetlenek, akiket nem raboltak el? – vonta le a következtetést a lány.
– Minden valószínűség szerint – mondta William.
– Akkor rajtunk a sor, hogy tegyünk valamit – mondta ki határozottan Misty. William érdeklődve nézett rá.
– De mit tehetnénk? Ketten aligha tudnánk legyőzni egy egész sereget, azt sem tudjuk, hányan vannak – tárta szét a karját William.
– Nem, nem fogunk harcolni – mondta a lány. – Legalább is nem nyíltan, az öngyilkosság lenne. Csak egy módon győzhetjük le őket – csillant fel Misty szeme.
– Hogyan? – kérdezte izgatottan William.
– Csellel – mondta Misty titokzatos mosollyal.

Isabella királynőt átjárta a félelem; nem csoda, hisz éppen egy kínzószékben volt leláncolva, teljesen kiszolgáltatva az előtte álló és ördögien vigyorgó Jeremynek.
– Hogy tehetted ezt velem? – kérdezte remegő hangon a királyné. – Tizenöt éve állsz a szolgálatomban, mindig jól bántam veled, rendes fizetséged volt, és ezek után képes voltál elárulni engem?!
– Látod, felség, ebben nagyon is tévedsz – szólt komoran Jeremy. – Nem bántál velem mindig jól, mint ahogy te azt hiszed…
– Mire célzol? – kérdezte gyanakodva Isabella.
– Szóval már nem emlékszel? – nézett rá Jeremy lenézően. – Hát persze, te biztos hamar elfelejtetted, de én sosem fogom elfelejteni…

– Tizenöt éve történt, hogy az egyik darabomat adtam elő a kocsmában, ami hatalmas sikert aratott. A történet szerint a fiatal királyné beleszeret egy szegény nincstelen férfiba, és szerelmükért lemond a királyságáról.

– Ez volt az egyik legromantikusabb színdarabom, amit csak írtam, és a nép körében elsöprő sikert aratott. Persze neked már kevésbé tetszett, úgy értelmezted az én ártatlan darabomat, mintha ellened akarnám uszítani a népet és azt akarnám, hogy mondj le a királyságodról, ezért rögtön meg is büntettél.

– Egy hétig voltam ott, az alatt mindenki tojással és paradicsommal dobált. Mindeközben a népszerűségem megszűnt létezni, mindenki már csak a „bolond zenész”-nek emlegetett. Ezek után már se kedvem, se ihletem nem volt darabok írására, így jött helyettem a híres és nagyon tehetséges Barnabas, aki rögtön belopta magát az emberek szívébe…

– Barnabas?! Ő volt az első áldozata a rejtélyes gyilkosnak… – szólt döbbenten Isabella, majd úgy nézett Jeremy-re, mint egy őrültre. – Te ölted meg…. te öltél meg mindenkit!
– Igen – nevetett halkan Jeremy. – Kieszeltem, hogy az lenne a legjobb bosszú, ha úgy tennék, mintha hűségesen szolgálnálak, közben pedig a hátad mögött tönkreteszem a királyságod! Nem sokkal később szövetséget kötöttem az ellenséggel, Cratfhole-lal és ezek után folyamatosan kémkedtem nekik.
Isabella királyné szólni sem tudott a döbbenettől.

– Régóta tervezgettem az uralomátvétel menetét, és csak a megfelelő pillanatra vártam, ami most jött el – magyarázta a férfi. – Rögtön küldtem is egy táviratot Crafthole-ba, miszerint eljött az ideje az uralomátvételnek, így megindították katonáikat az országba. A tervemre valószínűleg már magad is rájöttél: a borba álomitalt csempésztem, és gondoskodtam róla, hogy mindenki igyon belőle, ezt nem volt nehéz elérni ennyi iszákos katonával – vigyorgott. – Miután mindenkinél hatott a bájital, a katonákkal együtt szépen mindenkit átszállítottunk a kastély börtöncelláiba, kivéve téged és Clarisát. Veletek más tervem is volt – szólt ördögi vigyorral.
– És még is mit akarsz tőlem? – kérdezte rémülten Isabella.
– Bosszút – felelt vérben forgó szemekkel Jeremy.

Mikor leszállt az este, Misty és William óvatosan kilopóztak rejtekhelyükről. Elhatározták, sötétedés után felderítik a helyzetet, majd visszatérnek a barlangba és kieszelnek egy használható tervet. Észrevétlenül elosontak egy közeli házhoz, ahol találtak néhány száradó ruhadarabot, amit kölcsönvettek álruhának. Mivel Williamnek bűntudata volt a ruhaeltulajdonítás miatt, hagyott a ház mellett egy maroknyi simoleont, ami biztosan kárpótolni fogja a ház lakóit az eltűnt ruhákért.

Bár az álruha már rajtuk volt, mégis elővigyázatosnak kellett lenniük, ugyanis Williamet bárki felismerhette, ezért minél inkább kerülték a feltűnést. A városban immár rengeteg idegen, feltehetőleg Crafthole-i katona járőrözött, ebből arra következtettek, hogy most már hivatalosan is átvette az ellenség az uralmat az ország felett. Az egyik ház falán észrevettek egy kitűzött papírlapot, közelebb mentek, hogy megnézzék. Nagy meglepetésükre a képről William arcképe nézett vissza rájuk, a kép alatt pedig ez a szöveg állt: „Aki elénk szolgáltatja a képen látható közveszélyes fiút jutalomban részesül.”
– Vérdíjat tűztek ki rád? – kérdezte meghökkenve Misty. – Ez nem jó jel.
– Mi az, hogy közveszélyes?! – kérdezte sértődötten William, de ekkor Misty figyelmeztetően megszorította a fiú karját. William követte a lány pillantását, majd megpillantott egy katonát tőlük nem messze, aki őket figyelte.

– Menjünk innen, mielőtt még valaki felismer – mondta Misty, majd gyorsan elindultak az ellenkező irányba. A szemük sarkából látták, hogy az a katona, aki előbb őket figyelte most kellő távolságból követi őket. Megszaporázták lépteiket, de továbbra is igyekeztek ártatlannak tűnni, azonban a katona nem tágított, ő is gyorsabb tempóra váltott. Végül már futásnak eredtek, de a katona szorosan a nyomukban volt. Az erdő felé vették az irányt, ahol könnyűszerrel elbújhatnak. Mikor odaértek, egyből bevetették magukat az első bokorba, a katona pedig elrohant mellettük, de tíz méterrel arrébb megállt körülnézni. Ekkor már előrántotta kardját, úgy kémlelte az erdőt a legkisebb rezzenést várva. William és Misty még a lélegzetüket is visszatartották, nehogy zajt csapjanak. Végül a katona feladta és elindult visszafelé a város irányába. Mikor már nem hallották páncéljának zörgését, előbújtak a bokorból.

– Inkább menjünk vissza a barlangba, majd holnap újra megpróbáljuk – mondta William, mire Misty egyetértően bólintott, így hát sietősen visszamentek a barlanghoz. Mikor már épp fellélegeztek volna, hogy senki nem vette őket észre, hirtelen hangokra lettek figyelmesek a közeli bokrokból. Mindketten automatikusan előrántották kardjukat, de ekkor a semmiből hirtelen körülbelül tíz katona lépett elő, élükön egy tetőtől talpig páncélos emberrel. A fején lévő sisaktól nem látszódott az arca, de mikor megszólalt, Williamnek ismerősen csengett a hangja:
– No lám csak, szóval itt bujkáltatok – mondta diadalittas hangon.

– Ki maga és mit akar tőlünk? – kérdezte fennhangon William.
– Hogy mit akarok? – kérdezte ördögien a férfi. – Eltenni titeket az utamból – válaszolt, majd lehúzta fejéről a sisakot, és William belenézett egyenesen Jeremy szemeibe.
A fiú nem akart hinni a szemeinek, kis híján a kard is kiesett a kezéből a meglepetéstől.
– Te…? – kérdezte döbbenten. – Te tehetsz erről? Elárultál minket!
– Jó meglátás – vigyorgott Jeremy. – És most szépen odaadjátok a kardotokat és velünk jöttök!

– Nem megyünk sehová! – kiáltotta William, majd kardját továbbra is előreszegezve nézett farkasszemet Jeremyvel. Mögötte a katonák türelmetlenül mozgolódtak, készen a támadásra, de úgy tűnt, amíg Jeremy nem ad nekik rá parancsot, addig nem támadnak. Jeremy mosolya még szélesebbre húzódott.
– Még ennyi év után is képes vagy meglepni az ostobaságoddal – mondta gúnyosan Jeremy, mire William keze ökölbeszorult az elfojtott dühtől. – Ha nem vetted volna még észre, mi tízen vagyunk, ti pedig ketten.
– Hagyd, William, el kell mondanunk nekik! – kiáltott fel kétségbeesetten Misty.
Jeremy szeme megcsillant a lány szavai hallatán.

– Mit kell elmondanotok? – kérdezte kíváncsian a férfi.
– Hogy hol rejtettük el a kincset – mondta Misty lemondóan. William majdhogynem annyira meglepődött, mint a katonák és Jeremy, de aztán rájött, hogy miről is van szó, így hát próbált úgy tenni, mintha nem most hallaná először Misty szavait.
– Na és hol rejtettétek el? – kérdezte sóvárogva Jeremy.

– Előttük nem mondom el! – mutatott a lány a Jeremy háta mögött álló katonákra.
A férfi nagy dilemmába esett, de végül úgy döntött, elküldi csatlósait, mondván amúgy is el tud bánni két ostoba kölyökkel.
– Jobb is, ha ők nem hallják, így többet tarthatok meg magamnak – vigyorgott Jeremy. – Szóval hol van az a kincs? – türelmetlenkedett.
– A hajónkon – mondta Misty halkan. – Úgy gondoltuk, ott úgy sem keresné senki.
– Akkor indulás a kikötőbe – mondta Jeremy, majd kardját a két gyerekre szegezve elindultak.

A kis csapat körülbelül fél óra múlva érkezett meg a kikötőbe. Már javában tartott az éjszaka, így a kalózhajó körül most csend honolt.
– Jól van, egyikőtök idehozza nekem a kincset, addig a másik itt marad velem – jelentette ki Jeremy.
Misty és William egy pillanatra tanácstalanul néztek egymásra.
– Te hozod ide nekem – nézett Williamre a férfi. – És ha fel mered ébreszteni a kalózokat, akkor a barátnődet félbevágom! – mordult a fiúra.
William bizonytalanul elindult a hajó felé. Most még is mi tévő legyen?

Halkan felosont a fedélzetre, ahol néhány kalóz az igazak álmát aludta, kezükben még mindig ott volt a sörösüveg, amit valószínűleg elalvás előtt ittak. Egyelőre fogalma sem volt róla, mi legyen a következő lépés, viszont jobbnak látta, ha tesz valamit, vagy legalább is úgy tesz, mintha csinálna valamit, mert Jeremy le sem vette róla a szemét, miközben kardját fenyegetően Misty nyakához tartotta. William elindult, hogy körülnézzen, de véletlenül pont egy meglazult deszkára lépett, így az hangosan megnyikordult a lába alatt. Ekkor az egyik kalóz álmában megmozdult, majd végül kinyitotta szemét és egyenesen Williamre meredt.
– Te meg ki a fene vagy?! – kiáltott a kalóz, előhúzva kardját. William rémülten hőkölt hátra, kezeit feltartva.
– Hadd magyarázzam meg… – kezdte, de ekkor a többi kalóz is felriadt, majd körülállták Williamet. Egy hajszál választotta el Williamet attól, hogy az egyik kalóz leszúrja, de ekkor hirtelen egy éles sikoltás szelte át az éjszakát. A hang egyenesen a partról jött. Mind a hang irányába fordultak, majd a kalózok megfeledkezve Williamről felháborodva megindultak a part felé. A látványtól William ereiben megfagyott a vér: Misty ájultan feküdt a földön, Jeremy pedig futásnak eredt, nyomában a feldühödött kalózokkal.

– Ne! – kiáltott holtra válva William, majd lerohand a partra a földön fekvő lány mellé.
Mikor látta, hogy a lány lélegzik, és pulzusa is van, kissé megnyugodott, de ekkor észrevette, hogy a vállán egy hatalmas nyílt seb éktelenkedik, amiből ömlik a vér. Sebtében leszakított egy darabot ruhájából, majd szorosan átkötötte a lány sebét, hogy minél jobban csillapítsa a vérzést, majd felkapta a lányt és elindult segítséget keresni.