Kalózkaland – 4. Veszélyes kaland

Misty és William sietősen rohantak minél messzebb az őrtől, de folyton-folyvást beleütköztek a nézelődőkbe, akik különféle káromkodásokat kiáltottak utánuk. William még sosem csinált semmit, amivel megszegte volna a szabályokat, ezért most eléggé lámpalázas volt, viszont úgy tűnt, Misty nagyon is élvezi a helyzetet. Mikor már olyan messze jártak, hogy a piacon lévő tömeg zaját sem hallották, megálltak kifújni magukat.

– Na végre, már az agyamra ment, hogy folyton a nyakunkon lógott! – szólt Misty, miután sikerült lélegzethez jutnia.
– Nem félsz, hogy megbüntetnek minket? – kérdezte bizonytalanul William. Még mindig bűntudata volt, hogy otthagyták az őrt és megszegték a szabályokat.
– Lazíts már! – intette le türelmetlenül Misty. – A szabályokban az a szép, hogy meg lehet szegni őket! Ne mondd, hogy te eddig mindig minden szabályt betartottál!
– Pedig így van – vallotta be a fiú, mire Misty elnevette magát.

– Te tényleg egy jókisfiú vagy – nevetett.
– Nem vagyok jókisfiú, csak felelősségteljes – tiltakozott sértődötten William.
– Jól van, ne haragudj – mosolygott a lány. – Nyugi, nem lesz semmi gond. Csak sétálunk egy kicsit.

Így hát sétálni indultak egy kihaltabb hely felé, az erdő irányába.
– Amúgy bocs az anyámért, de nem tehet róla, ilyen a természete – szabadkozott a lány.
– Ugyan már, szerintem szórakoztató – mosolygott William.
– Tényleg? – kérdezte őszinte meglepődéssel Misty. – Pedig elég elviselhetetlen tud néha lenni.
– Hát ezt nehezen tudom elhinni – mondta enyhe iróniával William, mire mindketten nevetni kezdtek.

– És amúgy hogy-hogy elfogadtátok a szövetségünket? – kérdezte William. – Eddig azt hittem, hogy a kalózok amolyan önálló, független népség, akik nem szövetkeznek másokkal.
– Az igaz, hogy eléggé magunknak való nép vagyunk, de azért szövetségesekre nekünk is szükségünk van – mondta Misty. – Bár valójában én sem értem, miért pont velünk akartok szövetséget kötni. Ti olyan… mások vagytok – szólt a lány ügyelve arra, nehogy megbántsa a fiút.
– Erről anyámat kérdezd, ő a nagy politika-szakértő, mert szerinte még túl fiatal vagyok, hogy ilyenekkel foglalkozzak, és úgysem értenék hozzá… – mondta bosszúsan William.

– Milyen kicsi a világ, az én anyám is pont ilyen! – kiáltott fel Misty. – Már tizenhat vagyok, és még mindig úgy kezel, mint egy ötévest… ha megtudná, hogy most kettesben vagyok veled, valószínűleg már nem sokáig élnél!
– Ebben biztos vagyok – értett egyet William.
– Ezért is hozott ide magával, egy percre sem mer egyedül hagyni – mondta bosszúsan Misty.
– Most már értem, miért szereted annyira megszegni a szabályokat – mosolygott William a lányra.

Miközben sétáltak az erdő melletti ösvényen, teljesen megfeledkeztek arról, merre is mennek. Egyszer csak levélzörgésre lettek figyelmesek a közeli bokrokból, mire mindketten az erdő sűrű növényzetét kezdték kémlelni.
– Te is hallottad? – kérdezte halkan Misty.
– Igen, de valószínűleg csak egy róka – mondta William, de azért automatikusan megmarkolta kardja nyelét. A szeme sarkából látta, hogy Misty ugyanígy tesz.

– Menjünk innen – javasolta William, és Mistynek sem volt ellenvetése, de mielőtt azonban továbbindulhattak volna, egy bandita ugrott ki az egyik bokorból és egyenesen William torkának szegezte kardját.
– Azt dobd csak el, szépségem, különben átlyukasztom a barátod fejét! – szólt a bandita Mistyhez, aki épp előrántotta saját kardját és a bandita felé szegezte, de jobbnak látta, ha engedelmeskedik neki, nem akarta William életét kockáztatni.

– És most szépen odaadjátok az összes pénzt, ami nálatok van! – nyújtotta feléjük másik kezét a bandita. William úgy tett, mintha a zsebéből akarná elővenni pénzét, majd egy óvatlan pillanatban előrántotta saját kardját és rátámadott a banditára. Misty ijedten hőkölt hátra a párbajozók útjából.

William tudta, hogy ha most nem hozza ki magából a legjobbat, akkor lehet, hogy egyikük sem éri meg a holnapot, így hát minden erejét beleadva küzdött a bandita ellen, aki látszólak kétszer annyit nyomott, mint ő. A helyzet koránt sem volt kecsegtető William számára, ugyanis a bandita igencsak jól értett párbajozáshoz, de William nem adta fel.

Végül sikerült kicseleznie a banditát, aki a földre esett, és ezt kihasználva William gyorsan elvette tőle a kardot, és odadobta Mistynek, így már ketten szegezték rá kardjukat. A bandita rájött, vesztett, így hát felemelt kezekkel kelt föl a földről.
– Ravasz kölykök vagytok ti, mi? – kérdezte vigyorogva a bandita. – Szerencsétek, hogy most csak egyedül voltam, különben már rég végetek lenne!
– Tűnjön innen és ne is lássuk többé! – parancsolta William, mire a bandita bosszúsan hátat fordított nekik és eltűnt az erdőben.

Pár percig csak álltak és szótlanul nézték az erdőt, attól félve, hogy további banditák ugranak onnan elő.
– Ez meleg volt – mondta kiszáradt torokkal Misty.
– Jobb lesz, ha gyorsan eltűnünk innen, mielőtt még hívja a társait – mondta William, majd sietve elindultak.

– Úgy sajnálom – mondta bűntudatos arccal Misty, mikor már messzebb értek az erdőtől. – Mindez az én hibám! Én kényszerítettelek erre, megértem, ha most utálsz…
– Viccelsz? – kérdezte William nevetve. – Legyőztem egy banditát, teljesen egyedül! Végre harcolhattam élesben, amit anyám sosem engedett! De azért többé ne csináljunk ilyet, mert lássuk be, nem sokon múlt, hogy otthagyjuk a fogunkat – tette hozzá még mindig riadtan, mire Misty hevesen bólogatott.

Mindketten úgy gondolták, jobb, ha visszatérnek a palotába, mert mostanra már biztos mindenki tudomást szerzett arról, hogy eltűntek. Mikor beértek a városba, meglátták, hogy igazuk is lett: katonák egy egész csoportja rohant oda hozzájuk élükön Samuellel, majd visszakísérték őket a palotába, ahol már a holtra vált Isabella várta őket.

– Mégis hol jártatok?! – dühöngött Isabella. – Hogy képzelitek, hogy megszöktök az őrtől? Mélységesen csalódtam bennetek!
– Nagyon sajnáljuk – mondta lehajtott fejjel William.
– Ezért büntetés jár, mindkettőtöknek! – kiáltott a királyné. – Most pedig menjetek fel a szobátokba!

– Elnézést, de hol van az anyám? – kérdezte Misty.
– Olyan ideges volt, hogy megivott pár pohárral – szólt kissé lehiggadva Isabella. – És hát… elaludt.
– Talán jobb is – mondta Misty -, ő még jobban ki lesz akadva.
– Meg is értem! – mondta mérgesen a királynő, azzal visszatért trónjához.

William és Misty csendben felmentek az emeletre. Mindketten jobbnak látták, ha hallgatnak a bandita támadásáról, már így is elég nagy bajba keveredtek.
– Milyen büntetést fogunk kapni? – kérdezte Misty később.
– Fogalmam sincs – felelt őszintén William. – Még sosem büntettek meg – tette hozzá kissé csalódottan.
– Hát, valamikor ezt is el kell kezdeni – tréfálkozott Misty. – Később találkozunk – mondta, majd belépett saját szobájába és bezárta maga mögött az ajtót.