Kalózkaland – 3. A szökés

Másnap reggel Isabella királyné már kész haditervvel fogadta vendégeit.
– Remélem kialudtátok magatokat, mert rengeteg mindent terveztem mára! – szólt örvendezve Clarisához és Mistyhez.
– Ami azt illeti – kezdte Clarisa – nem aludtam valami jól, az ágy túl puha volt, majd’ belesüppedtem, alig bírtam kimászni! És hiányzott a tenger zúgása, meg ahogy hánykolódunk a tengeren! Azt hiszem, holnaptól inkább a saját hajómon alszom – fejezte be panaszáradatát, miközben sajgó vállát masszírozta.
– Hát… ahogy óhajtod, Clarisa – felelt udvariasan Isabella. Tényleg lehetetlen megfelelni neki – állapította meg magában. – Na szóval… mivel nem akarom, hogy a kedves lányod unatkozzon, mialatt mi a politikai ügyeket beszéljük – nézett Mistyre, aki szintén laposakat pislogott a fáradtságtól -, ezért úgy gondoltam, rábízom a fiamra, Williamre, aki körbevezeti a birodalomban.

– Ugye nem gondolod, hogy elengedem a lányomat kettesben a fiaddal?! – kérdezte megrökönyödve Clarisa. – És ha valaki megtámadja őket odakint, ki védi meg őket?
– Jaj, dehogy kettesben – nevetett Isabella. – Sosem engedem sehova a fiamat testőr nélkül, ez most sem lesz másképp! – nyugtatta meg a felindult kalózt.
– Ja, az más – nyugodott meg kissé Clarisa. – De ajánlom, hogy az én gyönyörűséges Mistymnek egy haja szála se görbüljön!
– Nem fog, ígérem – biztosította őt a királyné.

– Áh, épp időben! – fordult Isabella az épp ekkor érkező Williamhez. – Fiam, téged bízlak meg, hogy vezesd körbe a birodalomban Mistyt!
Williamet váratlanul érte a parancs, ezért hirtelen köpni-nyelni nem tudott. Majd miután felocsúdott meglepetéséből, hirtelen megmagyarázhatatlan idegesség és lámpaláz öntötte el.
– Csak… én? – kérdezte félénken.

– Nem, veletek megy Samuel – mutatott az őrre. – Ő fog rátok vigyázni.
– Akkor jó… – mondta megkönnyebbülve a fiú, majd miután mindhárman furcsán néztek rá megjegyzése miatt, gyorsan hozzátette: – Azért így mégis csak biztonságosabb lesz, veszélyes egyedül mászkálni odakint – tette hozzá gyorsan, magyarázatképp.
Mikor látta, hogy senkinek nem tűnt fel apró ferdítése, észrevétlenül elfordult és megtörölte a homlokát.

– Jobb, ha el is kezdjük a megbeszélést – fordult a királyné Clarisához. – Délig szeretnék végezni, és utána aláírjuk a szerződést. Nektek pedig – fordult Mistyhez és Williamhez -, jó szórakozást, és ne menjetek túl messzire!

– Igen, jobb is ha nekikezdünk, legalább csinálunk is végre valamit! – kiáltott a távozó Isabella után Clarisa, majd gyorsan visszafordult és halkan William fülébe súgta: – És ha megtudom, hogy egy ujjal is hozzáértél az én kislányomhoz, akkor egyesével vágom le mind a tízet és megetetem a papagájommal! – mondta, aztán megejtett egy mézesmázos mosolyt, majd követte Isabellát a másik terembe.
William, miután magához tért sokkos állapotából, odafordult Mistyhez, aki épp a körmét piszkálta.
– Akkor… indulhatunk? – kérdezte bizonytalanul.
– Ja – felelt unottan a lány.

William lázasan töprengett, hogy hova is vihetné Mistyt, de képtelen volt koncentrálni a szorosan mögöttük haladó őr páncéljának zörgésétől. Végül, mikor belátta, hogy semmi értelme tovább próbálkoznia, Misty-hez fordult:
– És hova szeretnél menni?
– Fogalmam sincs, most járok itt először – vetette oda a fiúnak.
– Na jó, de… mit szeretnél csinálni? – próbálkozott tovább.
– Mit lehet itt csinálni? – kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában Misty.

– Elég sok mindent – bizonygatta William, bár érezte, hogy nem volt túl meggyőző. – Például… megnézhetnénk az erdőt!
– Uncsi… – intette le Misty.
– …vagy a főteret! Ott mindig történik valami és sokan vannak!
– Uncsiiii – mondta még hangsúlyosabban a lány.

William erősen törte a fejét, majd beugrott neki a megfelelő helyszín.
– Megvan! Nézzük meg a szörnyet! – kiáltotta.
Misty szeme felcsillant, és végre-valahára először érdeklődés ült ki arcára.
– Miféle szörnyet? – kérdezte mohón.

– Oda nem mehettek, túl veszélyes! – szólt közbe az őr.
A két fiatal szomorúan törődött bele a döntésbe, majd mivel további ötletük nem volt, az őr felajánlotta nekik, hogy elviszi őket a gyakorlópályára. Ez az ötlet már tetszett Mistynek, bár kevésbé, mint a szörnyes, azért úgy tűnt, ezzel is beéri.

Mikor odaértek a gyakorlópályához, egyből választottak maguknak egy-egy bábút és gyakorolni kezdtek. Egy idő után azonban Misty ezt is megunta, így hát kihívta egy barátságos párbajra Williamet. Az őr a szemét forgatta, de végül beleegyezett azzal a feltétellel, hogy nem sebesíthetik meg egymást.

Miután nagysokára William magára öltötte páncélját, beállt a kezdőpozícióba, jelezve, hogy készen áll a harcra, de ekkor észrevette, hogy Mistyn nincs páncél.
– Te nem veszel fel páncélt? – kérdezte csodálkozva.
Misty titokzatosan mosolygott, majd kirántotta kardját.
– Nekem nincs szükségem rá – mondta, azzal lesújtott kardjával, de William gyors reflexeinek köszönhetően kivédte a támadást. Ahhoz képest, hogy lány volt, igen jól forgatta a kardot, be kellett látnia.

William próbálta legjobb formáját hozni, hogy megmutathassa, mit ért el hosszú éveken át tartó gyakorlásával, de legnagyobb meglepetésére Misty olyan gyorsan és ügyesen kardozott, hogy sikerült kicseleznie őt, és mire észbekapott, már a földön térdepelt, kardja pedig szép ívesen kiröppent kezéből és pár méterrel odébb beleállt a földbe. Misty diadalittasan ujjongott győzelme felett, közben testőrük próbálta elfojtani kitörni készülő nevetését, kisebb-nagyobb sikerrel.

– Gratulálok – nyögte William, miután nagy nehezen talpra állt súlyos páncéljában. – Nagyon ügyes voltál.
– Bók elfogadva – mosolygott Misty.
– De csak hogy tudd – szólt tudálékosan a fiú -, visszafogtam magam, mivel lány vagy.
– Ezt csak azért mondod, mert szégyelled, hogy egy lány elvert – vágott vissza Misty.
– Nem is igaz! – tiltakozott vöröslő fejjel William.

Miután a herceg nagy nehezen beletörődött szégyenletes vereségébe, megeskette Mistyt és az őrt – meg még azt a pár embert, akik szemtanúi voltak ennek a felettébb kínos jelenetnek -, hogy senkinek nem mondják el, ami itt történt. Így hát William szégyentől sújtva, minden becsületétől megfosztva vonult félre, hogy megváljon páncéljától. Ekkor hirtelen váratlanul ott termett mellette Misty.

– Te meg mit keresel itt?! – rántotta vissza magára riadtan a páncélt, amit épp az imént akart levenni. – Nem látod, hogy épp öltözöm?
– Jaj ne már, van rajtad ruha a páncél alatt is – intette le a fiút. – Szerintem koptassuk le, benne vagy? – intett fejével az őr felé, aki épp vidáman dudorászott és kardját fényesítette.

William tudta, hogy ezt nem lenne szabad megtenniük, de valamiért képtelen volt ellenállni a lány gyönyörű kérlelő szemeinek.
– Jól van – egyezett bele kissé lámpalázasan. – De hogy csináljuk?
– Csak bízd rám – szólt Misty, majd határozott léptekkel elindult az őr felé.

– Elnézést, uram – szólt az eddigiektől eltérő, mézesmázos hangon a lány. – A papagájom éhes, meg kellene etetnem.
– Öhm… – szólt zavartan az őr, mivel semmilyen tapasztalata nem volt a papagájok etetéséről. – És mégis mit eszik a madarad?
– Leginkább magvakat – válaszolt Misty.
– Hát jó… de akkor el kell mennünk a piacra – mondta.
– Rendben – egyezett bele a lány, majd hátrafordult és Williamre kacsintott.

Tíz perc múlva megérkeztek a piacra. Mint mindig, most is rengeteg ember volt ott. William már kezdte érteni, mit tervez Misty, de továbbra is hallgatott és várta a fejleményeket. Az őr elvezette őket az élelmiszerek részlegéhez és megszólította az eladót.
– Elnézést, lehet itt venni magvakat?
– Milyen magvakra gondol? – kérdezett vissza az eladó.
– Sima magvakra, mit nem ért ezen?!

– Úgy értem, ültetni szeretne valamit, vagy más célra használná fel? – pontosított az eladó.
– Ja, vagy úgy – szólt az őr -, hát a lány papagájának lesz – mutatott a háta mögé.
– Miféle lányé? – kérdezte értetlenül az eladó.

Az őr megperdült a tengelye körül és kis híján megállt benne az ütő: William és Misty ugyanis eltűntek!
– Ez nem lehet igaz! – dühöngött. – Ezért még megölöm a kis mocskokat!