Holdfény – 11. A doboz titka

Tom már a pulóverét vette, mikor észrevette, hogy nincs meg a pálcája. Biztosan az a fruska volt! Az lopott meg! Eljátszotta, hogy szeret aztán pedig meglopott!

Tom a lelke mélyéig dühös volt, de mégsem tudott haragudni arra a lányra.
Szemével megtalálta a dobozt. Hirtelen minden érzelme elpárolgott. Tudta, hogy most nem mehet megkeresni Lianát. Inkább leült az ágyra.

Forgatta ujja közt, és a furcsa szavakat nézte:
Jvíh Ah Llek Dörküt Alav Né
Egy hirtelen ötlettől vezérelve összeolvasta a szavak kezdőbetűit, melyek ezt takarták: Jaldan.
Szétnézett nem hallja-e senki és kimondta hangosan:
– Jaldan!

Ebben a pillanatban két dolog is történt. Hangos pukkanás és egy füstfelhő kíséretében megjelent egy átlátszó szellemmacska. A másik, hogy a rejtélyes szavak eltűntek, s most már tisztán kivehető, olvasható szavak tűntek fel:
– Ő Jaldan. A család őrszelleme – Mintha apja kézírása lenne! Hát mégis értett a mágiához! –  Abban az időben, mikor ezt a dobozt megalkották, az emberek még sehol sem voltak – Tom a homlokát ráncolta. Hogyan lehetséges ez? –  Családunk egy nemes ősének készítették, – Vajon ki volt az? – azzal a szándékkal, hogy az Idő és a Tér varázslatát kihasználva el tudja pusztítani a…
Kopogtak. Tom sietve a zsebébe dugta a dobozt, de Jaldant már nem tudta elrejteni. Megpróbálta lábával betolni az ágy alá, aztán rájött, hogy keresztülment rajta cipője.

Carl nyitott be. A macska dühösen fújni kezdett.
– Áóó… nem tudod, hol van Lia… mármint, mit csinálsz? – tette fel a kérdést gyorsan Carl.
– Ööööö… ööööö… hát én… csak pakolok.

Carl lehajolt a földre. Felvette a tükröt.
– Hm, nem is tudtam, hogy sminkelni szoktad magad – mosolygott.

– Az… nem az enyém – Tom gyorsan kirántotta a kezéből. Ahogy hozzáért hirtelen megint fellángolt a szerelem.
Ekkor eszébe jutott valami. Volt egy tippje, hol lehet Liana.
Elindult az ajtó felé. Kifelé menet bedugta a tükröt is a zsebébe. Mikor már szinte kint járt, visszakiáltott Carlnak:
– Sietnem kell! – majd eltűnt az esti szélben.

Mikor a ház teljesen üres volt, egy fekete hajú fiú dörmögése törte meg a csendet:
– Nekem is – s ő is elindult a kijárat felé.

– Anara! Anara, nyisd ki! – dörömbölt az ajtón.

Már épp fel akarta adni, mikor az ajtó nyikorogva kinyílt.

Belépett a dohos, vörös szőnyeggel borított kastélyba. Közvetlen előtte egy lépcső volt. Felment rajta. Mindenütt kísérteties csend. Megállt egy kisebb ajtó előtt, s benyitott egy még kisebb szobába.
Csak néhány könyvespolc, egy szőnyeg és egy fotel volt benne. És egy furcsább és ismerősebb tárgy
A Holdgömb.

Tom közelebb lépett. Nem tudta, hozzá szabad-e érnie.
Mindenesetre megtette.
Egyetlen ujjal ért csak hozzá, s ekkor olyan érzés lett úrrá rajta, mint még soha.
A Holdgömb furcsán villogni kezdett és mágia vette körül.

Teljesen ellazult, és lebegett a semmiben. Hirtelen az egyik oldalról világosság tört elő, s érezte, hogy fejébe tódulnak az emlékek.

Csakhogy nem a sajátjai.