Hanna – 8. Újra együtt

Hanna kinyitotta a száját, de egy szó sem jött ki a torkán. Pár másodperc múlva Damian hirtelen magához húzta a lányt.

– El sem tudom mondani, mennyire hiányoztál! – Szorosan ölelte, és úgy érezte, soha nem akarja elengedni őt.

– De mi lesz a barátnőddel? – bújt ki Hanna Damian karjaiból.

– Milyen barátnőmmel? – csodálkozott a fiú.

– Akivel a lakásodban ölelkeztél, meg még kitudja miket csináltál…

– Te miről beszélsz? Ő a nővérem, Diana. Néha meglátogat, de még mondtam is neked egyszer, ha jól emlékszem…

– Istenem! Hogy ez eszembe se jutott! Ne haragudj, én nem akartam bunkó lenni – kezdte könnyes szemekkel. – Akkor ez az egész csak egy félreértés volt?

– Úgy látszik – mosolyodott el. – De mi van a barátoddal? Utóbb hozzám vágtad, hogy van valakid…

– Ő nem is létezik… csak ideges voltam. – Hanna ismét átölelte a fiút, akit mindennél jobban szeretett. Úgy érezte, végre visszakapta Damiant, akit oly rég elveszített.

– Haza kísérlek! Hideg van. – Damian kézen fogta a vörös hajú lányt, és elindultak a kollégium felé.

Végigsétáltak a sétányon. A friss hóban ottmaradtak egy csodálatos pillanat lábnyomai az utcalámpa alatt. Bár a hóesés elállt, a szél erősen csípte a fiatalok arcát. A kollégium előtt megálltak, és egyszerre fordultak egymás felé. Kézen fogva csókolóztak hosszasan, a kapu előtt.

– Ne menj még – kérlelte Hanna.

– Késő van már, haza kell mennem!

– Kérlek… – Damian nem tudott ellenállni a lány kérésének, és bement vele a kollégiumba.

– Nem vagy éhes? – kérdezte Hanna, miközben levették kabátjukat és felakasztották a hallban álló fogasra. – Főzhetek vacsorát.

A két fiatal besétált a konyhába, ahol Hanna máris nekilátott a főzésnek. Damian mellette állt, és figyelmesen nézte barátnője mozdulatait.

Hanna könnyedén dobálta a hamburgerhúst a tepsiben, és mikor már szép barnára sültek, egyenként elkészítette az ízletes hamburgereket. Tányérba helyezte őket, és elindultak az étkezőasztalok felé.

– Sosem ettem még ilyen finom hamburgert! – dicsérte meg a vacsorát Damian.

– Ezt nem hiszem el! – nevetett Hanna. – De köszönöm.

Miután felfaltak mindent, Damian megköszönte a vacsorát, és hazaindult. Az egyetemváros már teljesen sötét volt, bár a fehér hó erősen világított. Hanna ismét a szobájában volt. Nyugodtan hasalt az ágyán, bár legbelül ujjongott.  Még mindig nem fogta fel igazán, hogy ismét együtt van Damiannal.  Az ajtó nyikorgása ébresztette fel gondolataiból az elvarázsolt lányt. Mia volt az. Belépett az ajtón, majd meglátta az álmodozó lányt. Leült mellé az ágyra, és faggatni kezdte.

– Min jár az eszed? – kérdezte.

– Azt hiszem, összejöttem Damiannal – ujjongott.

– Hűha! Mi történt a barátnőjével?

– Az egy félreértés volt… a szőke lány a nővére – pirult el szégyenében Hanna.

– Megmondtam én neked! Nem kellett volna úgy magadba zuhanni! Nagyon örülök nektek! – mosolyodott el Mia.

– Én is gratulálok – lépett be Elise kedvtelenül.

– Beszéltél anyukáddal? – kérdezte Hanna.

– Igen. De nem mertem neki elmondani.

– Jaj, nem fog megenni! – szólt közbe Mia.

– Azt pont nem, csak valami durvábbat csinál. Hagyjuk is. – Elise ledobta a ruháit, majd pizsamába bújt. Nem akart beszélgetni, csak fogta magát, és lefeküdt aludni.

Hanna és Mia nem akartak zavarni, így ők is nyugovóra tértek. Lekapcsolták a villanyt, de a szobában nem lett sötét. Az ablakon beszűrődő fény megvilágította a kék falakat. A hó odakint újra hullt, és földre érve egyre magasabb takarót formált a fagyott talajon. Fehérsége megvilágította az utcákat, és az épületek falait. Olyan volt, mintha apró csillagok rejtőznének a hótakaró alatt.

Reggel mindenki korán elment otthonról, csak Mia maradt a szobában, egyedül. Úgy gondolta, jó lenne nekilátni a tanulnivalónak, mert pár nap múlva vizsga lesz. Legutóbb Kevinnel tanult, azóta nem nyúlt a könyveihez.  Felöltözött, összekötötte a haját, majd leült a géphez. Kis idő elteltével könyvhalmok között ült, és szorgalmasan gépelt.

Egyszer csak kopogott valaki az ajtón. Mia észre sem vette, hogy az illető lassan belépett a szobába, és megállt az ajtó előtt. Egy kis ideig állt némán, majd megköszörülte a torkát, hogy megszólítsa a lányt. Erre Mia úgy megijedt, hogy majdnem lehuppant a székről.

– Kevin! Megijesztettél – mondta a lány, majd észrevette a hatalmas rózsacsokrot a fiú kezében.

– Ezt neked hoztam… – A fiú elvörösödött, és lehajtotta a fejét. Elszállt a bátorsága, amint belenézett a lány hatalmas, barna szemeibe.

– Nagyon aranyos vagy! – állt fel Mia, és megölelte Kevint, aki még mindig fülig vörös volt. A barna hajú lány elvette a csokrot, majd vázába tette. A vörös rózsák illata hamarosan beterítette az egész szobát.

– Én… én… arra gondoltam, hogy esetleg… elmehetnénk sétálni – bökte ki végül a fiú.

– Örömmel! – Mia hatalmas mosollyal az arcán átölelte a fiút. Kevin még vörösebb lett.

– Nagyon meleg van itt – közölte Kevin, hogy magyarázza a vörös arcát, de Mia úgy is átlátott rajta.

– Akkor azt mondom, siessünk! – nevetett, és a kabátja után kezdett kutatni. – Valahová ide tettem… áhá! Megvagy! – gyorsan magára kapta, felvett még néhány meleg ruhát, majd elindult a még mindig vörös fiúval.

Dél volt, így alig akadt ember az utcán. Mindenkinek volt valami dolga.  A hóesés pedig nem állt el, hatalmas pelyhekben hullott az utcán sétáló emberekre. Mia és Kevin nem tudták abbahagyni a csevegést, egész úton beszélgettek. Sokat sétáltak, utcáról utcára. A kirakatokban már karácsonyi díszlet volt, és látni lehetett a piros-zöld függőket a boltok belsejében is. Néhol már kis karácsonyfák is álltak. Ahogy elhaladtak a kávézó mellett, fahéjas kávé illata csapta meg az orrukat. A kávézó tele volt emberekkel, ilyenkor mindenki szeret egy forró italt inni szabadidejében.

A fiatalok séta közben megéheztek, így Mia felajánlotta, hogy menjenek el egy gyorsétterembe. Már érezte a hatalmas, forró hamburger ízét a szájában. Betértek a legközelebbi helyre. Ez volt a három lány kedvenc étkezdéje. Mindig finom ételekkel várják vendégeiket, és a sor sem szokott hosszú lenni. Nem volt még hétvége, így most sem kellett sorban állni. Mia két sajtburgert vett, Kevin pedig pizza szeletet. Forró kakaót ittak és még ajándékba járt két kóla is.

– Azt hiszem ma már nem eszek semmit – tekintett az asztalra Mia.

– Én sem igazán – nevetett Kevin.

Nagyon sokat beszélgettek, az étel pedig lassan fogyott. Mia úgy érezte, végre kezdi megismerni Kevint.

 

Tovább a következő epizódra