Hanna – 5. Elise eltűnése

Hanna szíve majd kiugrott a helyéről, olyan hevesen dobogott. Nem tudta eldönteni, mit tegyen. Feláldozhatja magát a barátnőjéért, de akkor lehet, hogy csak ront a helyzeten és ő is a csapdájukba esik. Szegény lányt már a földre teperték, és mivel ő ellenkezni próbált, az egyikőjük ütni kezdte és a hajától fogva rángatta. Csakhogy a szőkeség nem engedett.

Ekkor Hanna kitalálta a tökéletes tervet. Kiskorában imádott dobálózni, hát most megtalálta a módját, hogy hogyan tudja hasznosítani ezt a tulajdonságot. Felvett egy hatalmas követ, és egyenesen az álló férfi fejéhez vágta. Szerencséjére sikerrel járt, eltalálta a férfit, aki a földre zuhant és fejét fogva káromkodott.

A másik ember felkelt a lánytól, és körbenézett, hogy honnan jöhetett a kő. Ez a röpke pillanat elég volt, hogy elvonja a figyelmét Elise-ről, aki úgy a gyengepontján rúgta a férfit, hogy az összerogyott és ordított, káromkodott. A két lány menekülni kezdett a sikátorból, ki a fényes utcára, ám ekkor Hanna elesett, és ez elég volt, hogy a szakadt ruhás elkapja a lábát.

Hanna gondolkodás nélkül rúgott egy hatalmasat, és pont orron találta az idegent. Aztán felállt és Elise után futott. A két lány reszketve tért be a legközelebbi kávézóba, hogy elbújjanak az ijesztő hajléktalanok elől, de szerencsére már nem követték őket.

 Egyenesen a mosdót vették célba, nem törődve a csodálkozó vendégekkel és felszolgálókkal.

– Mégis hova tartottál drágám?! – kérdezte Hanna dühösen barátnőjét.

– Hosszú történet – válaszolt flegmán.

– Szerintem nem kellene így beszélned velem, miután megmentettelek. És ennyivel tartozol, hogy legalább elmondod. Mi lett volna, ha nem vagyok ott?

– Tényleg, te hogy kerültél oda?

– Az nem lényeg.

– Szóval követtél? Úgy tudtam, a legjobb barátnőket nem szokás követni! Csalódtam benned. – Elise dühösen kiáltott barátnője arcába, majd távozni készült. Hanna pedig még gyorsan visszavágott:

– Várhatod, hogy még egyszer kihúzzalak a bajból!

A vita után mind a két lány kiviharzott a kávézóból. Hanna a kollégium felé tartott, ám útközben összefutott valakivel. Damian jött vele szembe a járdán, és a kezében egy rózsacsokrot szorongatott.

– Szia, Hanna! – köszönt rá boldogan, ám a lány reakciójára nem számított.

– Óh, azt a rózsát a barátnődnek szántad? – kérdezte a lány ironikusan.

– Hát, igen… ami azt illeti, pont itt…

– Igen? Ne is folytasd! Képzeld, nekem is van valakim! – vágott közbe Hanna dühösen.

– Oh… hát akkor…, azt hiszem mennem kell. – A fiú látványosan elszomorodott a hírek hallatára, és lassan továbbsétált a lányt kikerülve.

Hanna nem értette, hogy Damian miért akarja az orra alá dörgölni, hogy barátnője van.  A feldúlt lány továbbviharzott az utcán. A kollégium ajtaja hatalmasat csapódott, innen jelezve, hogy a méregtől fűtött lány megérkezett. Néhányan az előtérben tanultak, mert ott nagyobb a csend, mint az épület többi részén. A nagy zajra viszont mindenki felkapta a fejét. Ő csak berontott a konyhába, és elővett egy nagy adag fagyit, mint a filmekben. Leült az étkezőbe és csak bámulta a falakat, közben fagyit evett.

Időközben megérkezett Mia, de nem egyedül jött: egy fiú társaságában. Felmentek a szobába, és Mia becsukta az ajtót. Nagy volt a csend egy darabig, végül Mia kezdte meg a beszélgetést.

Fél óra elteltével Elise berontott és kiabálni kezdett.

– El sem fogod ezt hinni! Hogy tehet valaki ilyet?! Nem hiszem el! – tört ki a lány, aztán hirtelen abbahagyta és nagy szemekkel bámulta az idegen fiút.

– Hát ez meg ki a fene? És mit keres a szobámban?! – folytatta Elise az üvöltözést, közben a fiúra mutogatott.

– Hát, azt hiszem akkor mára elég is volt, magatokra hagylak.  – A fiú összepakolta a cuccát, és kisétált a szobából.

– Most jól megcsináltad! Képzeld, korrepetáltam! Meg amúgy is, mi okod volt elüldözni?! – dühöngött Mia.

– Bocs, hogy elüldöztem a pasikádat, de nekem nagyobb gondjaim vannak!

– Képzelem. Beszéld meg a legjobb barátnőiddel. – Azzal Mia dühösen sietett ki a szobából, és hatalmasat csapott az ajtón. Lement az étkezőbe, ahol összefutott Hannával.

– Szia! Hát téged mi bánt? – kérdezte csodálkozva, barátnője kisírt szemei láttán.

– Damian. És Elise! – tette hozzá a lány.

– Elise? Ne is mondd! Most zavarta el a fiút, akit korrepetáltam. Borzalmas! Nem tudom mi ütött belé!

– Én megmentettem két szakadt csövestől, erre letámadott, hogy én milyen szörnyű barátnő vagyok. És faképnél hagyott a kávézóban.

– Na, jó. Beszéljünk vele!

– Én biztos nem állok vele szóba ezek után! – vágta rá sértődötten Hanna.

– Akkor majd én – azzal felállt a székről, és elindult a lépcsők felé, amikor csapódott a bejárati-ajtó: Elise rohant ki a kollégiumból.

Mia visszasietett az étkezőbe, és felszólította Hannát, hogy meg kell keresniük barátnőjüket. Az ősz ezen szakában már nagyon hamar leszállt a sötétség a kis városra, és köd burkolta a szürke falakat. Még csak délután négy-öt óra lehetett, de már alkonyodott.

A lányok meleg pulcsikba és kabátba bújva keresték barátnőjüket. A fél várost végigjárták, de nem találták a szőke lányt. Már egészen sötét volt, amikor feladták a keresést.

– Haza kell mennünk – jelentette ki Hanna.

– De Elise sehol! – aggodalmaskodott Mia.

– Tudom, de mégsem kereshetjük őt a sötétben… lehet, hogy elkerültük, és ő már rég otthon van.

– Nagyon remélem, hogy így van!

A lányok aggódva tértek vissza a kollégiumba. Aggodalmuk csak nőtt, mikor szembesültek azzal, hogy Elise nincs otthon, de nem mehettek csak úgy ki a várost kutatni, főleg éjszaka. Nehezen aludtak el aznap, és elhatározták, hogy másnap reggel mindenáron megkeresik barátnőjüket.

***

Elise dühösen rohant végig a városon. Senki sem tudta, merre megy, és hogy miért. Ő pedig a dühtől fűtve nem is gondolkozott, csak ment előre. Már nem félt a hajléktalanoktól vagy az utcán járkáló veszélyektől. Bele sem gondolt, hogy mibe keveredhet az éjszaka közepén.

 

Tovább a következő epizódra