Hanna – 3. Csalódás

Hanna fáradtan kelt fel reggel, nem aludt sokat éjszaka. Végig Damianon járt az esze. Úgy tűnt- akarata ellenére is- újra beleszeretett. Arra gondolt, hogy talán meg kéne látogatnia a fiút. Mivel még elég korán volt, úgy döntött, előbb sétál. Felöltözött.

A fák színpompás levelei egyértelműen azt jelezték, hogy ősz van, de a levegő olyan meleg volt, mintha még nyár lenne. Hanna egy szál pulcsiban lépett ki a kollégium kapuján, és elindult a sétányon.

Sokszínű levelek hullottak a fákról, és a látvány magával ragadta a lányt. Miközben sétált, egyre inkább elterelődtek a gondolatai. Vajon mi történhet otthon, a családjával? Ott is ilyen szép az idő? Miközben ezen tűnődött, megérkezett a házhoz.

Az ajtóhoz érve megtorpant. Már nyújtotta a karját, hogy megnyomja az ajtó melletti csengőt, amikor hangok szűrődtek ki a házból. A lány összerezzent, nem tudta kihez tartozhat, Damiané sokkal mélyebb. Benézett az ablakon és látta, ahogy Damian egy nővel áll a nappaliban.

>

Beszélgettek, majd egy hosszas ölelés következett. Hanna könnybe lábadt szemmel nézte az eseményeket. Szíve darabokra tört.  A nő látszólag idősebb volt, gyönyörű szőke hajjal, és hatalmas mosoly ült az arcán.

Hirtelen beborult az ég, és elkezdett szakadni az eső. A lány eltávolodott az ablaktól, el akart rohanni, de megbotlott a lépcsőben, és hatalmasat esett előre, a kikövezett út kellős közepére.  A zajra Damian az ajtóhoz sietett, de mire kinézett rajta, Hanna elszaladt.

A parkba rohant. Nem akart visszamenni a kollégiumba, és magyarázkodni barátnőinek. Magányra vágyott. Az eső teljesen eláztatta a ruháit. Leült a vizes fűbe, az alá a fa alá, ahol tegnap emlékeibe merült.

Nem érdekelték már a színes levelek, a fák, az idő, vagy hogy mi történik a családjával. Egyedül egy dolog érdekelte: újra elvesztette azt a fiút, akit mindennél jobban szeretett. Igen, most már belátta: sosem tudta elengedni, akkor sem, ha ő azt hitte: elfelejtette.

A lány teljesen magába roskadt, nem akarta elhinni, hogy Damian mást szeret. A szél hangosan zörgette a fákat, bokrokat.  Hanna hirtelen egy alakot látott meg, aki felé közeledett a sétányon. Először piros esernyője tűnt fel a lánynak, majd ahogy az alak közeledett, felismerte a barátnőjét, aki nem volt más, mint Elise. Csizmája sarka hangosan kopogott a sétány kövein. Ahogy észrevette Hannát, odarohant hozzá.

– Hát te meg mit csinálsz itt?! – nézett döbbenten Elise.

– Nem akarok róla beszélni…

– Az engem nem érdekel, de most hazamegyünk! – utasította barátnőjét, majd ellentmondást nem tűrve karon ragadta, és elindult vele a kollégium felé.

A kollégiumban Mia fogadta őket, aki éppen a konyhában próbálkozott valami ehetőt létrehozni. Megrémült, mikor meglátta a bőrig ázott lányt. Egyből gondolta, hogy valami baj történt. Hanna és Elise leült a nappaliban, közben Mia teát főzött, és a forró itallal kínálta barátnőjét.

Hanna közbe-közbe szipogva elmesélte a két lánynak, hogy mit látott. Alig tudta visszafojtani a sírást. Nem bírta elviselni, hogy újra át kell élnie azokat a fájdalmakat, amiket régen, amikor Damian elhagyta őt. Elise és Mia lélegzet- visszafojtva hallgatták a történetet, majd Elise reagált elsőként.

– Mekkora egy bunkó! Én a helyedben jól megmondanám neki a magamét! – tört ki.

– Szerintem hiba lenne egyből megtámadni. Nem is tudod még, hogy ki az a lány – nyugtatta barátnőit Mia. – És amúgy sem mondta, hogy újra össze akar jönni. Lehet, hogy már nem is érez semmit, hiszen olyan régen láttátok egymást.

– Nem fog csak úgy ölelgetni bármilyen lányt! És láttam, hogy nézett rám. Befektetett az ágyába!!
…Na, mindegy, elmegyek zuhanyozni. Fázom. – Hanna felállt a kanapéról, és csöndben elballagott a mosdó irányába. Nem volt kedve beszélni a történtekről, de valóban elgondolkozott azon, amit Mia mondott neki. Titkon reménykedni kezdett abban, hogy talán a lány tényleg nem Damian szerelme.

Zuhany után Hanna a szobájába vonult. Elhatározta, hogy felhívja édesanyját, szerette volna hallani a hangját. Sokáig beszélgettek, rengeteg dolog történt otthon, amióta egyetemre ment. A beszélgetés végén Mrs. Wanne valami fontosat akart mondani, de aztán valami oknál fogva inkább elköszönt a lánytól, mondván, hogy nem sürgős. Hanna gyanakodva tette le a telefont. Nem tudta elképzelni, mi lehetett az, amit anyja el akart neki mondani. Leült az ágyára, de végül a gondolataiba merülve elaludt.

 

Tovább a következő epizódra