Hanna – 17. Logan

– Logan?? Te mi a fenét keresel itt? – Hannában előtört a düh, de annál inkább a kíváncsiság.

– Beszélnem kell veled – nyögte ki végül.

– Tönkretetted a legjobb barátnőm életét, és beszélni akarsz velem?? Inkább vele kéne…

– Ő nem lenne hajlandó beszélni velem. De veled igen – tette hozzá.

– Jól van, mit akarsz? – Hanna rettenetesen gyűlölte Logant azért, amit tett, de kénytelen volt meghallgatni. Kíváncsisága nem hagyta nyugodni.

–  Hogy van Elise? Hallottam, mi történt… Én…, én nem akartam ezt.

– Örülök, hogy legalább annyi pofád van, hogy sajnálod. Egy szemét vagy Logan, tudod?! – Hanna alig tudta visszafogni magát. Sosem volt egy visszafogott típus.

– Tudom… De tudnom kell, mi lesz a gyerekkel.

– Ó, szóval csak az érdekel? – Nem sok kellett, hogy Hanna jól megcsapja a szőke fiút, de próbált nyugodt maradni. – Pofátlanságod szárnyal drágám.

– Mi lenne, ha nem kötnél belém minden mondatnál?! Csak válaszolj, jó?

– Rohadtul semmi közöd ahhoz a gyerekhez, és ne is álmodj róla, hogy bármit is elmondok. Majd ha akarsz valamit, odatolod a pofád Elisehez, és beszélsz vele.

– Értem én, hogy utálsz, de kicsit nagyképű vagy édesem.

Hannának ennyi kellett, elszakadt a pohár, betelt a cérna, és jól képen törölte a szőke fiút. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, büszkén elsétált.

– Ha ez nem segít nekem, kénytelen leszek személyesen meglátogatni Elise-t – gondolta magában Logan.

***

– Nocsak, nocsak, ki van itt?

– Logan?? Mi a fenét keresel te itt? – Elise ijedtében kiejtette kezéből a joghurtos poharat, ami aztán szétloccsant a földön. – Oh, remek! Még ez is…

– De ügyetlen valaki – nevetett Logan, és segítség helyett csak átlépett a lányon, aki próbálta feltakarítani a joghurtot a földről.

– Mi a bajod? Miért jöttél ide?! – Elise felállt, és kétségbeesetten hátrálni kezdett.

– Oh, nem kell félned, én nem bosszúból jöttem – gúnyolódott.

– Mit akarsz már?!

– Csak tudni akartam, mi lesz a gyerekem sorsa. Nem tartod meg, igaz?

– Semmi közöd hozzá! Ez nem a te gyereked!! És most húzz el innen! – Elise-t elöntötte a gyűlölet, alig bírt a szemét fiúra nézni.

– Igenis közöm van hozzá! Én csináltam… – vigyorgott megint.

– Te gyökér… – Elise kis híján nekiugrott a fiúnak, de szerencsére közbelépett Mia.

– Hé, gyerekek! Mi folyik itt? – Mia értetlenül nézett hol Ellisre, hol Loganre. Elise pedig egy szót sem szólt, sírva fakadt és kirohant a konyhából. – Elise!

Mia barátnője után futott, Logan pedig ismét szerencsétlenül állt magában a konyhában.

– Remek! Megint én estem pofára. De ha szépen nem megy, majd elintézem másképp… – gondolta, majd elmenekült a kollégiumból.

***

– Elise! Mit mondott neked az a szemét?

– Nem tudom, valójában mit akart. De a gyerekről kérdezősködött… – szipogta.

– Miért érdekli egyáltalán? Eddig sem törődött vele…

– Lehet, csak most tudta meg. Vagy nem tudom. De azt akarta, hogy elvetessem.

– Te is ezt akarod, nem?

– Már nem tudom… – Elisre újra rátört a zokogás, és nem bírta abbahagyni. Kínozta a döntés, és már kezdett kifutni az időből.

– Lassan letelik a három hónap… De ne más vezéreljen. Ez a Te babád, és nem kell meghalnia, ha te úgy döntesz.

– Egyre inkább úgy érzem, hogy megszerettem, de mégis csak attól a mocsoktól van…

– Nem az számít, hogy kitől van! Egy egészséges, gyönyörű baba van odabenn! Nem kell más miatt feladnod az életét. A te döntésed!

– Igazad van… De annyira nem tudom – tört ki ismét a szőke lány. – Az egész életem odalenne, a szüleim kitagadnának! Nem bírom már, Mia.

– Minden rendben lesz, ígérem!

– Köszönöm!

***

– Igen? Anyu? Szia!

– Hanna! De rég hallottam a hangod! Hogy vagy?

– Jól, épp órám volt. Te?

– Nagyon jól mennek a dolgok! Képzeld, eljegyeztük egymást Johnnal! – mesélte boldogan.

– MICSODA? – Hanna teljesen kiakadt, nem is tudott mást kibökni.

– Jaj, drágám! Nem kell aggódnod, ő nagyon jó ember!

– Anyu, megvert! Rémlik?? Ezt nem hiszem el!

– Nyugodj meg, túlreagálod. Az csak egy pofon volt, és hidd el, azóta megbánta! És én elhiszem, hogy csodálatos férj lesz!

– Nem gondolod, hogy ez egy kicsit gyors?! – Hanna pulzusa duplájára nőtt, szíve majd kiugrott a helyéről. Csak kapkodta a levegőt a hír hallatán.

– Kicsim, nyugodj meg! Ismerem már egy ideje. Tudom, hogy boldogok leszünk. Meg akartalak kérni, hogy legyél a koszorúslányom! – Hanna nem tudta, mit válaszoljon. Hallva édesanyja boldogságát hangjában, úgy érezte, most muszáj lesz félretennie saját érzéseit, és támogatni őt.

– Rendben. Legyen.

– Köszönöm! Az esküvő egy hónap múlva lesz, addig túl leszel a vizsgákon. Majd beszélünk, most mennem kell. Szia!

– Nem hiszem el, hogy az az idióta máris az ujjai köré csavarta anyut. De ha ő így gondolja, kénytelen leszek elfogadni a választását. Viszont én akkor sem fogok megbízni ebben az alakban… 

 

Tovább a következő epizódra