Hanna – 10. Az idegen szerető

Hanna és Damian álmosan pislogtak egymásra. A fiú szélesen mosolygott, Hanna viszont elpirult, ahogy a pár pillanattal előbbi eseményekre gondolt.

***

Hanna még mindig hevesen csókolta a fiút, amikor észrevette, hogy már csak az alsóneműje maradt rajta. Tudta, mi fog következni, de nem félt. Inkább izgatott volt, mert már sokszor elképzelte ezt az alkalmat, de sosem úgy, hogy a saját szobájában lesz, azzal a fiúval, akit már a középiskola óta nem látott. Damian nagyon óvatos volt vele, mindent úgy csinált, hogy Hannának a legjobb legyen. Nagyon szerette őt, és azt akarta, hogy egy örök élmény maradjon benne a közös szünidejükből.

 

– Én még sosem csináltam ilyet – suttogta a lány.

– Örülök, hogy én lehetek az első – mosolygott Damian bíztatóan.

 

A percek gyorsan teltek, és egy órával később mindketten fáradtan bújtak össze a takaró alatt. Hamarosan el is aludtak. Hanna mindig is szeretett volna Damian karjaiban aludni, és most végre ott feküdt, a fiú hatalmas karjai között, és érezhette az illatát. Sosem volt még ilyen boldog. Körülbelül egy órát aludhattak, amikor mindketten felébredtek…

 

– Le kéne mennünk enni – vetette fel Hanna.

– Igazad van, már nagyon éhes vagyok!

 

Hanna és Damian lementek a földszintre, ahol Mrs. Wanne nyugodtan beszélgetett Markkal. Hanna furcsállotta, mert eddig ők ketten sosem voltak ennyire jóban, Markot állandóan leszidta az anyja, mert lusta, hanyag, és minden héten új barátnőt visz haza. Most meg nyugodtan beszélgetnek a nappaliban? Ez furcsa volt a lány számára, de vállat vont és továbbment Damiannal a konyhába. Út közben visszakiabált anyjának:

– Főzök vacsit!

– Rendben, köszönöm drágám!

– Igazán nincs mit.

Hanna imádta a lazacot, így azt készítette el. Anyja úgyis mindenből bevásárolt a fiatalok érkezésére, így bőven volt választék. A lazac a kedvenc receptjei között szerepelt, csak elég sokat kellett babrálni vele, amíg kész lett. Damian örömmel segített neki, odavitte a hozzávalókat, és amikor már csak sütni kellett, megállt Hanna mellett és nézte.

– Igazán jó volt délután… – kacsintott, mire a lány elpirult.

– Csitt már! Anyáék kint ülnek a nappaliban… – Erre a fiú nem felelt, csak vigyorgott a szégyenlős lányra.

A vacsora nagyon jól sikeredett, otthon mindig imádták a lány főztjét. Mindenki vett egy tányérral és leült az asztalhoz. Vacsora közben bort ittak, mert Mrs. Wanne szerette finom itallal megkoronázni a jó ételt. Mindig koccintottak valamire.

A remekül sikerült este után mindenki nyugovóra tért, a fáradt fiatalok pedig egy habos fürdőt vettek. A víz lassan csordogált a habok között, és lassan feltöltötte a szűkös kádat. Hanna imádott télen forró fürdőt venni, mindig felmelegítette. A fürdőszoba után Damian és Hanna is elindult a hálószoba felé. Sötét volt, de a kinti hó erősen fénylett az utcai lámpák fényétől. A hópelyhek pedig még mindig szállingóztak odakinn.

Hanna és Damian pizsamát vettek, és ismét összebújtak a takaró alatt. Hamar álomba merültek a hosszú, fárasztó nap után.

Reggel a bevilágító napsugarak köszöntötték az ébredőket. Hanna álmosan ébredezett Damian karjaiban, majd felült, megtörölte a szemeit, és körülnézett. Furcsa volt megint a saját szobájában kelni, megszokta a kollégiumi légkört. Aztán visszabujt a fiú karjaiba, aki már ébren volt egy ideje, csak nem akarta felkelteni alvó barátnőjét.

Miután megunták a lustálkodást, felöltöztek, majd elindultak lefelé.

Hanna boldogan ugrált lefelé a lépcsőkön, ám lent egy nem várt meglepetés fogadta.

– Anya, ő ki? Ugye nem az, amire gondolok? – Hanna kétségbeesve nézett végig az idegen férfin a nappaliban.

– Ó, jó reggelt, Drágám! Ő az új menedzserem, segít a fellépéseimben, amíg távol vagy.

Hanna levonszolta magát a lépcsőn, és szemügyre vette az idegent, aki csak szótlanul állt, majd pár másodperc csönd után a férfi kezet nyújtott:

– John Parker vagyok. Te pedig bizonyára Hanna – mosolygott féloldalasan a lányra.

– Igen, így van. – A vörös lány is megpróbált kedvesen mosolyogni, de valamiért elsőre nem volt szimpatikus a férfi.

– John néha nálunk marad vacsorára, ha sok a munka, ezért ne lepődj meg, ha párszor találkozol vele este – szólt közbe Mrs. Wanne.

– Örülök, hogy végre megismerhetlek. Sokat hallottam már rólad – kacsintott a szőke férfi.

– Igen? – Hanna a hátrébb álló anyjára pillantott, majd vissza. – Én is örülök. Most viszont mennünk kell. Selena meg fog ölni, ha nem látogatom meg – nevetett, majd leakasztotta a kabátját és a sálát. Damian is így tett, majd kiment az ajtón a lány után.

Selena Hanna legjobb barátnője volt, mindent együtt csináltak, mielőtt a lány egyetemre ment. Nem lakott messze, ezért úgy döntöttek, sétálnak. A város gyönyörű volt télen, mindent eltakart a fehérség, és csillogott, ahogy a nap megvilágította a hóval borított tájat.

Hanna esze egész úton az idegen férfin járt. Remélte, hogy megérzései csalnak, és semmi gond nincs vele.

A megfelelő háznál a vörös hajú lány megnyomta a csengőt, és hamarosan egy meglepett lány pislogott rájuk az ajtó túloldalán.

– Hanna! – kiáltotta el magát, és barátnője nyakába borult. – El sem hiszem, hogy itt vagy!! – kiabálta.

– Meglepetés! – kiáltotta Hanna mosolyogva.

– És ő… Na ne! Damian?! – Selena álla úgy esett le, amikor meglátta Hanna mögött a fiút. – Mit keresel itt?

– Velem jött! Képzeld, összefutottunk az egyetemen, és összejöttünk!– mondta Hanna boldogan.

– Örülök nektek, meg minden, de… – A lány szúrós tekintettel fordult a fiú felé. – Ha megint meg mered bántani Hannát, saját kezűleg nyírlak ki!

– Nem fogom – nevetett a fiú, majd mindhárman bementek a házba.

– Kértek kávét? – kérdezte Selena, mint egy jó házigazda.

– Azt hiszem, elfogadom – nevetett Hanna.

– Nekem is jöhet.

Selena kávét töltött két bögrébe, majd helyet foglalt a többiek mellett. Hanna mindent elmesélt neki az egyetemről, meg azt is, hogy hogyan jöttek össze ismét a fiúval.

– És veled mi van?

– Találtam munkát! – ujjongott Selena.

– Komolyan? Hol?

– Csak nem kukás lettél? – kötözködött a fiú.

– Ha-ha. Valaki sosem változik – forgatta a szemét, majd folytatta. – Egy boltban vagyok eladó.

– Hűha! Akkor valóra vált az álmod!– lelkendezett a lány.

Még sokáig beszélgettek Selena új munkájáról, az idő pedig hamar elrepült. Egyszer csak Hanna állt fel a kanapéról.

– Nekünk viszont mennünk kell. Este utazunk megint, Damian szüleihez.

– Jól van. Örülök, hogy beugrottatok, gyertek még máskor is! – mondta lelkesen Selena.

– Úgy lesz! Szia! – Hanna megölelgette barátnőjét, Damian pedig egy pacsival köszönt el, ahogy régen is tették.

Otthon Hanna összedobott valamit enni, aztán mindannyian asztalhoz ültek. A fincsi ebéd hamar elfogyott, utána pedig a fiatalok izgatottan mentek fel pakolni. Csak két napra mentek, de szokásához hívően, Hanna mégis minden felesleges cuccát bepakolta.

Az út hosszúnak ígérkezett, de az izgalomtól mindig hamar elrepül az idő. A repülő délután háromkor szállt fel, és kezdetét vette az izgalmas utazás.

 

Tovább a következő epizódra