Egy Elfeledett Isten

Egy elfeledett isten – Porba hulló macifejek – 6. Hitetlen

– Marilyn, hol a fenében vagy? – hallottam nagyapa dühös hangját a földszintről.
– Azonnal! – ordítottam vissza miközben a fekete cipőm után kutattam az egyik szekrényemben.

Picture

Péntek reggel volt, a temetés napja. A világon semmi sem történt mióta Fanny meglátogatott, csupán magamban próbáltam folyamatosan helyrerakni a történtetek, na meg feldolgozni. Olyan volt, mintha valami sorozattá változott volna az életem annak ellenére, hogy azért még határozottan a való világban éreztem magam.

Picture

A cipőmet az ágyam alatt találtam meg a dobozában, nyilván ott, ahová tettem, mikor megvettem. Nem is volt rajtam soha.
A tükörbe nézve az nézett vissza rám, akinek kellett: egy lány, aki az anyja temetésére indul. A baj csak annyi volt, hogy ez a legkevésbé sem volt így. Úgy éreztem, képtelen leszek sírni, vagy úgy viselkedni, ahogy kellene. Legszívesebben ledobtam volna fekete ruháim, és közöltem volna mindenkivel, hogy nem akarok elmenni, mert az én anyám él! De Conor nem ezt várta tőlem, és anya sem.

Picture

Lassan ballagtam lefelé a lépcsőn talpig gyászban, a cipőmet még magamra erőltetve. A nappaliban ott voltak a nagyszüleim, a nagynéném és az aznap reggel érkezett unokatesóim, Brandy és Sam, valamint Ophelia férje, Tony. Mindnyájuk arcán komorság ült. Olyasfajta, amilyet én is szerettem volna produkálni.
Szánakozva néztek rám. Először olvastam le valódi részvétet a tekintetükről. Elképesztő, hogy az ember képes valamit mutatni akkor, ha annak alkalma van. Vannak, akik csak karácsonykor szeretnek, Valentin napon szerelmesek, és csak a temetés napján szomorúak? Ezeknek az érzéseknek nem kellene máskor is jelen lenniük? Ez nem túl felszínes?

Picture

– Akkor, indulás! – csapta össze a kezeit nagyapa. – Marilyn, te velünk jössz!
Bólintottam, majd sajnálkozó arccal Brandyre néztem. Tizenöt éves volt, magas és vékony, Ophelia pontos mása az öltözködést és viselkedést kivéve. Azt szerencsére nem tőle örökölte, így nem volt eleve veszett ügy, hogy jóban legyünk. Sam öt évvel volt nála fiatalabb, de ő inkább az apjára hasonlított. Megjegyzem, neki is szerencséjére.

Picture

Átadtuk magunkat, ha erre a kis időre is a néma gyásznak, bár az én hangulatomat másféle érzelmek is meghatározták, hiszen már előre irtóztam a kocsiúttól. Nagymamával és nagypapával kellett összezárva lennem, ami még önmagában nem is lenne szörnyű, de eleve feszült volt közöttünk a hangulat a macilefejezős incidens óta.
– Miért nem azt a felsőt vetted fel, amit tőlünk kaptál tavaly? – kérdezte nagyi. Arra a kardigánra gondolt, amit akkor viseltem, mikor a hullaházban voltam. Valószínűleg még mindig egy szekrényben van abban a házban, ahol Conor is.

Picture

– Mert nem találtam meg. Valaki felforgatta a szobám – hazudtam, bár simán mondhattam volna, hogy: mert ronda, de nem bírtam megállni, hogy ne tegyek neki szemrehányást a múltkoriért.

Picture

Mégsem volt olyan szörnyű az út, mert a kedves beszólásom után nem szóltak hozzám többet. Viszonylag gyorsan odaértünk és könnyen találtunk parkolót is. Amikor kiszálltunk még akkor is mélyen hallgattunk, ahogyan a járdán, a ravatalozó felé menet is. Kicsit lemaradtam, hátha Brandynek feltűnik, és odajön. Hát nem jött oda.

Picture

Csonka családommal egy szó nélkül értünk be arra a helyre, ahol a hamvasztás előtt végső búcsút vehetünk a halottól. A teremben sok-sok gyertya állt, és székek sorakoztak a nyitott fedelű koporsó előtt.

Picture

Aki akarta, még vethetett egy utolsó pillantást az élettelen testre, vagyis a kamuanyámra. Ekkor azért összeszorult a gyomrom. Magam sem tudtam, miért de aggódni kezdtem, hogy rájönnek a csalásra, pedig semmi okom nem volt rá, hogy izguljak, ugyanis halvány fogalmam sem volt arról, hogy anyának miért kellett „meghalnia”. Viszont éreztem, hogy csak akkor tudom meg, ha azt teszem, amit Conor mondott, így összeszedtem minden erőmet, és megpróbáltam néhány könnycseppet kipréselni magamból. Nyilvánvalóan nem sikerült.
Végignéztem a jelenlévő embereken, láttam sok ismerős és ismeretlen arcot. Anya munkatársai, barátai voltak és távoli rokonok. Sokan odamentek nagyiékhoz, hogy részvétet nyilvánítsanak, de hozzám csak egy-két ember jött.

Picture

Kevesen voltak azok, akik megszemlélték a holttestet, de az ő arcukat egyenként végignéztem meglepetést, rémületet vagy kétséget keresve, de egy üres tekintetnél többet senki sem mutatott. Be kell, hogy valljam, kezdetben csodálkoztam. Aláírom, hogy a nő, aki ott feküdt a hullaházban, valóban hasonlított anyámra, de annyira nem, hogy a közelebbi ismerősei összekeverjék vele. Habár én sem mondtam meg rögtön, hogy nem ő az, nekem azért elterelte a figyelmem a teste többi része.

Picture

Kíváncsi lettem, ezért a koporsó felé indultam.
– Én nem tenném a helyedben Marilyn – szólt utánam nagymama, amikor észrevette, mire készülök. – Ki fogsz tőle borulni, inkább gyere vissza!
– Az anyám volt! – közöltem vele hátra sem nézve és meg sem álltam a holttestig. Persze, nem sejthette, hogy már túl voltam egy ilyen élményen.

Picture

Amit ott láttam, az valóban nem anyám volt, de még csak arra a nőre sem hasonlított, akihez a test valójában tartozott. A törzse teljesen be volt takarva, csak az arca látszott ki, de fel volt püffedve és olyan erősen kisminkelték, hogy bárkit bele lehetett képzelni. Ha azt mondják nekem, hogy az a matektanárom kifestve, én még azt is elhiszem, annak ellenére, hogy ő férfi.

Picture

Egy pillanatra kitágultak a szemeim, de nem adtam meg azt az örömöt a nagyszüleimnek, hogy azt gondolják, megviselt a halott látványa, ezért ugyanolyan faarccal léptem vissza hozzájuk, ahogy eljöttem. Egy szót sem szóltak, még csak rám sem néztek, persze ez annak a jele volt, hogy zavarta őket, nem lett igazuk.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a koporsót átkísértük a kocsihoz, hogy az a krematóriumba szállítsa a testet. Szégyelltem, hogy untam az egészet, és azt is, hogy belül mosolyra fakadtam, amiért nem anya, hanem az az idegen fekszik a koporsóban, de továbbra is gyászolásra képtelennek bizonyultam.

Picture

Megnézhettük, de csak a közeli hozzátartozók, hogy miként helyezik be a kemencébe az idegen nőt, viszont a hamvasztásnál nem lehettünk ott. Vagyis nagyiék nem akartak ott lenni és az ő beleegyezésük nélkül én sem mehettem be.
Miután minden készen állt, immár a megfogyatkozott gyászmenet élén mentünk oda, ahol végleg nyugovóra lel majd a névtelen nő. A temető a város szívében állt területén rengetek fával, szemkápráztató zöld fűvel, és ódon, gyönyörű épületeivel. Szinte sírba szólította az embert.
Csak mentünk tovább, fogalmam sem volt, merre, és nem is emlékszem, hogy kerültem a kertbe, ahol mindent zölden tündöklő fű borított.

Picture

Öntudatlanul néztem, ahogy nagyapa megfogja az urnát, amibe a hamvak kerültek, és szétszórja a tartalmát, kínosan a gyep felé célozva, de a szél belekapott a könnyű porba és messzire repítette minden egyes részecskéjét. Néztem, ahogy messzire száll a szürke, élettelen szemcseáradat, és eltűnik a szem elől. Azt kívántam, sodorja el magával minden rossz emlékem, és fájdalmam.

Picture

Hazafelé úgy döntöttem, gyalog megyek. Nem volt hangulatom semmiféle beszélgetéshez a nagyszüleimmel. Három óra körül lehetett, sütött a nap, és lágy, nyári szél simogatta a bőrt. Boldogságban úszott az egész város. Az emberek kacagtak, vidáman csacsogtak, a gyermekeikre nevettek. Gondtalannak tűntek, nem érződött ki, hogy bármikor érheti őket valami, nem készültek fel a halálra, egy esetleges balesetre.

Picture

Hisznek Istenben, a sorsban, a tiszta jóban, esetleg szerencsehozó talizmánt hordanak a nyakukban, megjósolták nekik, hogy megérik ezt az évet, vagy a horoszkópjuk szép napot ígért. Hiszik, hogy holnap is felkel majd a Nap, hogy a következő hónapban is lesz még munkahelyük, hogy úgy történik majd minden, ahogy szokott. De hisznek! Van mibe kapaszkodniuk, van támaszuk, amitől élhetnek úgy, hogy nekik az jó legyen.

Picture

Én pedig nem hiszek semmiben. Csak abban, hogy egyszer majd én is por leszek. Szürke, könnyű por.