Egy angyal bakancsban – 26. Minden újrakezdődik – Nia ismét mesél

Szörnyen fájt a fejem és voltak kisebb gondjaim a mozgással is, de mindezek ellenére pozitívumként éltem meg, hogy egyáltalán élek.
Clay mellettem volt.
Tíz perc múlva teljesen rendben voltam. Na jó, azért nem teljesen…
Kaptam normális ruhát, enni, egy hatalmas napszemüveget és egy szőke parókát, mivel meg akartam nézni a temetésemet, ami Clay szerint még akkor is tartott.  “Viccesen” néztem ki.

De tényleg tartott, majdnem. A pap már elment és a legtöbb ember is, de néhányan még a síromat csodálták.
Nagyon sokan eljöttek – Clay állítása szerint. Teljesen meg voltam hatva.
És meglepődtem, hogy kik maradtak tovább.
Ott volt Teresa anyukája, vagyis a nagymamám, és Zora, Lille, Zac és még Nicky is, eljött Deon is, de ő azt hiszem tudta, hogy élek. Ő mindent tud.

Percekig csendben álltak és néhányan sírni kezdtek. Aztán hirtelen vége lett. Az emberek hazamentek. Csak Apa maradt ott. Az egész történetben ő volt a legnagyobb vesztes. Elvesztette, ami fontos volt, a lányát, a feleségét, az otthonát, a munkáját és gyakorlatilag mindent, amiért élt.
Aztán Clay odajött és mondta, hogy menni kellene.

Azonban Apa észrevette.
Megindult felénk.
Utólag végiggondolva az ő szemszögéből én is szemétnek tartanám Clay-t. Meghal miatta a lányom – vagyis azt hiszem, hogy miatta-, aztán eljön a temetésére a szőke barátnőjével, bakancsban. Pedig ha tudná…
Azért arra nem számítottam, hogy kiabálni kezd.

Utána meg meg akarta ütni.
Vicces volt nézni, ahogy a barátom, aki sokkal nagyobb embereket is kiütött már, az Apám elől “menekül”. Csak nem volt kedvem nevetni. Tehetetlenül álltam és néztem.
Végül Clay úgy döntött, hogy feladja. Megállt előtte és hagyta, hogy megüsse.

Utána Apa elment és nem láthattam többé.
Aztán odamentünk a síromhoz, ahol immár senki sem volt.

Anyám jött oda, a szeme csillogott a könnyektől és látszott rajta, hogy régóta nem aludt.
Clay-hez kezdett beszélni. Én mozdulni sem mertem. Kavarogtak bennem az érzelmek.

Ekkor kitört belőle a zokogás. Letérdelt és hisztérikusan, sírva beszélni kezdett: Hallottam, mit mondott neked Matthew, de nem a te hibád volt, hanem az enyém, az enyém és csakis az enyém. Ha én nem hagyom ott, amikor szüksége lett volna rám. Ha támogatom és nem csak magamra gondolok… akkor még most is élne! – bár gyűlöltem, mégis könny szökött a szemembe.

Mégis – szólalt meg Clay – miért hagyta ott? – Mintha olvasott volna a gondolataimban. Ez volt az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem is.

Én… csak meguntam az állandó feszültséget. Egyszerűen nem bírtam tovább azt, hogy Matthew minden egyes nap felhozta nekem azt, hogy nincs munkám és egyedül neki köszönhetjük, hogy normális körülmények között élünk. És ami a legrosszabb, igaza volt. Nem tudtam feldolgozni, hogy ennyire tehetetlen vagyok. Egyedül akartam lenni. Gondolkodni, de én nem akartam, hogy… ez történjen. Azt hittem Nia erős. De… – könnybe fulladtak a szavai. Én pedig szédülni kezdtem.

Clay észrevette, hogy baj van. Utánam kapott, de elkésett, sírva csuklottam össze a lelkiismeretfurdalástól.

Anya csak térdelt és értetlenül nézett könnyes szemekkel, én pedig a földön rázkódtam a zokogástól.
Nem ismerhetett fel. Nem tudhatta, hogy ki vagyok, nem ölelhettem meg és nem bocsáthattam meg neki. Ha elmondom az igazat ő is veszélybe kerül.
Clay vitt el Anya mellől és magyarázta meg, hogy nagyon közel álltam Niához és nagyon hiányzik nekem. Utána ott hagytam egész addigi életemet.Évekkel később:

Messzire költöztünk Clay-el. Deon mindenben támogatott és segített.

Első lakóhelyünk persze nem a Seychelle-szigetek volt, mert ott keresték volna először Clayt és nekem ráadásul, még ugye be kellett fejeznem az iskolát, de szép helyen vettünk házat egy kisvárosban. Új személyazonosságot kaptam. Az új nevem Alenia Yates lett. A szüleim nevén és a lakcímen kívül minden más maradt. Clay nem követte el azt a hibát, hogy egy új állami iskolába íratott. Egy nagyon elit magániskolában tanultam tovább, ahol összesen öten jártunk egy osztályba. Nem találtam meg egyik csoporttársammal sem a közös hangot. Őket egészen más dolgok foglalkoztatták, mint engem. A divat, a zene, a bulik. Ők sem kedveltek, hiszen ki barátkozna egy fekete-fekete lánnyal, akinek a lelke mélyén ül a nyomor és teljesen magába fordult.

Clay nem sokszor volt otthon, mert muszáj volt intéznie az ügyeinket. Vagyis főleg az övét, mert én halott voltam. Hiányzott, de beláttam, hogy szükséges volt a távolléte.
Amikor pedig otthon volt, akkor sem volt kellemes társaság, de én beértem azzal, hogy egyáltalán nézhettem.

Persze nem voltunk egyedül.
Deon néha benézett hozzánk és együtt vacsoráztunk. Így meg kellett tanulnom főzni…

Hamarosan persze egyetemre mentem. Itt végre találkozhattam olyan emberekkel, akik hozzám hasonló komolysággal voltak megáldva. Noha valószínűleg nem hasonló élményeik miatt.
Felvettek egy olyan helyre, ahol tanulhattam azt, amit mindig szerettem volna. Tengerbiológiát.
Miután befejeztem a tanulmányaimat, munkát akartam keresni, Clay tiltakozása ellenére.

Imádom a munkám. Szeretem csinálni és mellette még szórakozni is tudok. Például a barátommal.
Clay átvette apja cégének irányítását. Sok munkával jár, de mindig szakít rám időt. Persze ő is új személyazonosságot kapott, hogy munkába állhasson, pedig senki nem keresett minket.
Jobban nem is alakulhatott volna az életünk, hiszen ketten éltünk egy szigeten, teljes nyugalomban, viszont ha másra vágytunk, akkor csupán félórára volt a legközelebbi város hajóval.
Azonban a szórakozás már nem azt jelentette nekünk, mint régen. Nem keseredtünk meg, vagy törtünk össze lélekben, de a tombolós, piálós bulikat mellőztük, nem mintha én olyan nagyon sokon vettem volna részt, de Clay gondolom igen. Nem szívesen beszéltünk a történtekről még egymás között sem és igyekeztünk kerülni mindenféle beszélgetést a múltunkkal kapcsolatban.
Bár lett volna rá lehetőség, nemigen hagytuk el nyugodt kis lagúnánkat. Hiszen ott voltunk egymásnak.

Hamarosan pedig hivatalosan is egy párnak tudhattuk magunkat. Nem ragaszkodtam az esküvőhöz, hiszen az egy darab papír, de Clay erősködött.
Csodálatos szertartás volt a tengerparton.