Egy angyal bakancsban – 24. Félig holtan

Mikor megláttam a tűt és a sivár, sötét, földalatti szobát tudtam, hogy ez nem kísérlet lesz.
Hogyan is képzelhettem, hogy megmenthetem Clay-t? Honnan gondoltam, hogy az én aprócska áldozatom kiválthat bármit is?

Kezdettől ezt tervezték. Először csak szórakoznak egyet, aztán megölnek és darabokban küldenek vissza Deon-nak vagy Clay-nek, vagy ha pozitívabban állok hozzá, akkor egészben.
Talán még megmenekülhettem volna, felkaphattam volna a tűt és belevághattam volna egyikkőjükbe. Persze ez teljesen reménytelennek tűnt, mivelhogy mozdulni se tudtam.
Másodpercekig csak álltam ott némán aztán a nagydarab fickó elkezdett közeledni felém. Felidéztem, hogyan is kell járni és hátráltam.

Nem fogtam fel a szavai jelentését.
Megálltam és megadtam magam.
Az őr lefogott, vagyis inkább csak tartott, mert nem tudtam állni se magamtól.

Persze nem a fájdalom miatt aggódtam.
Hanem, hogy egy rohadt nagy tűvel közeltett felém, amibe kitudja mi volt! Nem néztem oda.
Éreztem a hideg fémet a karomban és a folyadék áramlását az ereimben. De lehet, hogy csak képzeltem.

Egy idő után kezdtem zsibbadni tőle.
Aztán hirtelen rántást éreztem, kitépték a bőröm alól a tűt.
Kinyitottam a szemem.
Clay állt az ajtóban. Kiáltani akartam, hogy menjen el.

                                                                            *****

Nem hittem, hogy túlélem.
Mielőtt végleg eltűnt volna tudatom utolsó foszlánya is, még hallottam, hogy valaki lőtt.
Utána teljes semmi. Nem láttam, nem éreztem, nem hallottam és nem emlékeztem.
Azonban néhány napja “felébredtem”. Még mindig nem látok és mozogni sem tudok, de hallok és érzem, ha valaki hozzám ér és tudom, ha visznek valahová. Valamint gondolkodom, emlékezem és aggódom.
Most éppen vizsgálaton vagyok.

Ez persze nem ritka, mert ez már vagy a tízedik, mióta tudok magamról.
De ők nem tudják, hogy mi zajlik le bennem, folyamatosan arról beszélnek, hogy romlik az állapotom és hamarosan meg fogok halni és csak annak köszönhetem, hogy még egyáltalán élek, hogy nem jutott elég méreg a szervezetembe.
Én persze nem tudom, mert úgy érzem, máris halott vagyok.
Nem beszélhetek senkivel. Főleg, hogy nem tudok, de nem is lenne kivel, mivel csak Apa van mellettem, vele meg nem lenne miről. Clay nem jött be egyszer sem, legalább is mióta majdnem élek. Gondolni se merek rá, hogy miért.
De még így is, annak ellenére, hogy mindenki azt hiszi, nem vagyok magamnál, jó hallani azt, hogy körülöttem van élet és én talán még nem haltam meg.
Viszont az éjszakáim szörnyűek, mert akkor teljes a csend, csak a gépek zúgnak, de azt elnyomja a megszokás. Ilyenkor mindig belegondolok abba, hogy lehet, hogy halott vagyok. Vagy bárki megölhetne. Bármikor.

                                                                                *****

Fél órával később egy nő érkezett a kórházba és egy lány hollétéről érdeklődött.

A nővér még nem sejthette, hogy valami történt, így megadta a kért adatot.
A nő felment és egy magába zuhant férfit talált.

Meghalt. Most értem be. Az orvos még bent van.- mondta neki a férfi, de fel sem nézett feleségére.