Down – 3. Epilógus
2017. december 5.
– Köszönöm, hogy eljöttetek – mondta halkan és búbánatosan a hölgy, könnyeivel küszködve. Ám pillanatok alatt kihullottak a könnycseppek a szeméből és keserves sírásba kezdett. Jóllehet, Emma mindig is egy erős, határozott és tettre kész nő volt, de mégis mit lehet tenni ilyen szörnyű helyzetekben, amikor valaki a saját kisfiát veszíti el?
– Mrs. Stoner, kérem… Mégis mi történt? – kérdeztem kisírt szemekkel, én, Rebecca Johnson. Villámcsapásként sújtott a hír, miszerint elvesztettem a legjobb barátomat. Nem tudtam, miért történt, nem értettem semmit, csak keservesen sírtam. Talán még jobban, mint Emma.
– Nyugodj meg, Becca, végre boldog helyen van, hisz mindig is ezt akarta – próbált nyugtatni Melanie, ám a mondat végére ő is sírva fakadt.
– Mrs. Stoner, elmesélné mi történt? – mondta a sírást visszatartani próbálva Russel, aki szintén Aaron egyik legjobb barátja volt. A gyászoló ismerősök közül senki nem értette, mi történt, csak sokkolva és sírdogálva állták körbe az elhunyt fiú koporsóját.
– Gondolom mind szeretnétek tudni, mi történt Aaronnal – mondta szipogva, kissé megnyugodva, de még mindig sírós hangnemben Emma, majd belekezdett a történetmesélésbe.
*Egy héttel ezelőtt*
Minden egy szombat reggelen kezdődött. Aaron a kanapén ülve telefonozott. Egy sms-t kapott az őt bántalmazó osztálytársaitól. Ám legnagyobb meglepetésére egy bocsánatkérő üzenet állt benne, aminek ő különösen örült.
„Hé, Aaron! Napokig nem tudtam szabadulni a gondolattól, amiket elmondtál az egész osztály előtt. Nem gondoltam volna, hogy lesz benned ennyi bátorság és fel mered vállalni magad. Nagyon sajnálom, hogy rossz hatással voltam rád. Napokig csak ilyen történeteket olvastam az interneten, felkeltette az érdeklődésemet a téma, és most jöttem rá, mekkora seggfej voltam. Ne haragudj, szeretnénk kiengesztelni téged egy tisztelet bulival! Te és a haverok, na meg persze mi. Mit szólsz?”
„Hé, Aaron! Napokig nem tudtam szabadulni a gondolattól, amiket elmondtál az egész osztály előtt. Nem gondoltam volna, hogy lesz benned ennyi bátorság és fel mered vállalni magad. Nagyon sajnálom, hogy rossz hatással voltam rád. Napokig csak ilyen történeteket olvastam az interneten, felkeltette az érdeklődésemet a téma, és most jöttem rá, mekkora seggfej voltam. Ne haragudj, szeretnénk kiengesztelni téged egy tisztelet bulival! Te és a haverok, na meg persze mi. Mit szólsz?”
Majd megpillantotta a másik bejövő üzenetet is, amely Deborah Taylortól, egy másik barátnőjétől jött.
„Szia, Aaron! Rég beszéltünk, mizu? Hallottam, hogy felvállaltad magadat az osztály előtt, nagyon büszke vagyok rád, holott eddig én sem tudtam, pedig én amúgy szeretem a melegeket. Mindig is akartam egy meleg legjobb barátot, izé, ugye jössz a bulira, amit a fiúk szerveznek? Csak a te tiszteletedre készül, ki ne hagyd! Na puszi!”
Már kezdett lemenni a nap, Aaron elindult a buli helyszínére. Bizonyára izgult, hisz pár napja még a legnagyobb ellenségeiről volt szó, most pedig barátságos bulit szerveznek neki. Őt ismerve biztosan állítom most, hogy a torkában dobogott a szíve. Egyik része örült, hogy mostantól minden jobb lesz és megoldódnak a problémák, míg másik fele aggódott és izgult, és azt kívánta volna, bár ne lenne ez az egész felhajtás.
Útközben próbált többször is hívni minket. Ám ekkor követtem el a legnagyobb hibát *pityeredtem el a többiek előtt*, kinyomtam a hívásait. Nem érdekelt, azt hittem, csak unatkozik, vagy az apjával akar beszélni. John viszont azóta is minden nap alkoholba fojtja a bánatát, képtelen volt feldolgozni először azt, hogy a fia meleg, most pedig azt, hogy halott. Kinyomtam, nem beszéltem Aaronnal. Még csak elbúcsúzni sem tudott rendesen. Kérlek, adjatok egy pillanatot! *sírva fakadtam, majd pár perc múlva folytattam*
Aaron izgatottan és kíváncsian lépett be a buli helyszínére. Egy egyszerű, nem túl nagy terem volt, melynek különböző szobrokkal, növényekkel és díványokkal teli, egyedi és változatos stílusát színes neonfények világították meg. A fiú kíváncsian várakozott a terem közepén állva, majd felhívta az egyik barátnőjét, azt hiszem téged, Rebecca, ám nem voltál elérhető, így egy SMS-t hagyott neked. Az üzenetben annyi állt, hogy „Haha, itt vagyok a helyszínen, mikor jön a meglepetés?”, a válasz pedig annyi volt, hogy „Milyen buli??”. Ám erre Rebecca soha többé nem kapott választ.
– Jó estét a kis homokláda barátunknak. Mondd csak, Aaron, készen állsz életed utolsó bulijára? – kérdezte Noel.
– Élvezd ki életed utolsó perceit, te pöcs! – nevetett gúnyosan Deborah. Mint kiderült, az egész csak egy átverés volt. Egy nagyon csúnya átverés, sőt mi több, egy merénylet.
– Gyerekek én ezt nem értem, mi történik itt? Magyarázzátok meg! Hol van Rebecca és Melanie? – értetlenkedett Aaron.
– Gyerekek én ezt nem értem, mi történik itt? Magyarázzátok meg! Hol van Rebecca és Melanie? – értetlenkedett Aaron.
– Hát nem érted, te szerencsétlen? Azt hiszed, olyan okos vagy és jobb vagy nálunk, pedig csak egy buzi vagy, nem több. Ezúttal tévedtél. Vedd észre: mindezt magadnak köszönheted, úgy sem fogsz hiányozni senkinek. Game over – mondta Noel, majd meghúzta a kezében tartott pisztoly ravaszát. Ekkor Aaron számára elsötétült minden.
– Itt ér véget a történet. Az én egyetlen kisfiam története – mondta sírva Emma -, csak egy dolgot bánok, hogy nem bántam vele rendesen, ahogy egy anyának kellene. Nem tudtam őt megvédeni, nem tudtam őt szeretni. Magára hagytam ebben a nagyvilágban, egyedül, a legnehezebb időszakában.
– Szóhoz sem tudok jutni. Köszönöm, hogy eljöttek, most pedig egy perc néma csenddel emlékezzünk elhunyt szerettünkre – mondta John. Akármennyire is erős és szigorú ember ő, hallottam a remegő hangján, hogy könnyeivel küszködik. Éreztem, legbelül bánja ő is, hogy nem volt ott a fia életében, amikor szüksége lett volna rá.
Ez volt tehát az én legjobb barátom története. Bár már nincs az élők között, nem tudom átölelni, nem tudjuk egymásnak éjt nappallá téve kiönteni a szívünket, de tudom, hogy mindig velem lesz, történjen akármi. Bármerre is sodor az élet, talán ő az egyetlen, akit sosem feledek, örökké a szívemben fog élni. A mottóját pedig sosem feledem: „I am falling down, down and down.” Magyarul: „Egyre lejjebb és lejjebb esek.” is, hogy nem volt ott a fia életében, amikor szüksége lett volna rá.
A tanulság, hogy soha, de soha ne ítélj el senkit azért, mert önmaga mer lenni. Nem ismered a történetét, az életének fonalait, így nem bírálhatod el a tetteiért és tulajdonságaiért. Nem tudhatod, milyen szürke napokat él át vagy, hogy mennyire tönkre teheted a napját és életét, akár egyetlen mondattal. Legyen fiú, lány, hetero, homoszexuális, fehér- vagy színesbőrű, vallásos, vagy sem – minden embernek vannak érzései, amiket nem tehetsz tönkre. Legyél támasza inkább, ha szüksége lenne egy segítő kézre. Sosem tudhatod, mikor látod utoljára, vagy mik az utolsó szavaid hozzá. Ha pedig neked is gondjaid akadnak az életben, próbálj túljutni rajtuk, hisz annyi minden vár még rád az életben. Sosem vagy egyedül, mindig gondolj arra, hogy Aaron odafentről őriz téged, és nem hagyja, hogy kárt tegyél magadban.
Vége!
