A bosszú ösvénye – 17. Egy véget nem érő játék

Linda Broken még 18 év elteltével sem felejtette el, milyen is volt a férje, amikor megismerte őt. Tisztán emlékezett a haragra, melyet akkor érzett, és ami szép lassan virágzó szerelemmé változott. Hihetetlen ebbe belegondolni, futott át az agyán a gondolat, miközben a hálószobájában lévő fényképeket nézegette. Ó, mennyivel könnyebb, mennyivel gondtalanabb volt az elmúlt 18 év, mint a mostani napok…
Pontosan egy hét telt el azóta, hogy Nicket a Mesterhez küldték. Azóta vannak bezárva ebbe az istenverte házba, miközben nem tudnak semmiről, ami a külvilágban történik. Ez alatt az idő alatt Linda észrevette, hogy Chris kezd beleőrülni a kutakodásba. Csupán egy rossz szó is elegendő volt, hogy felkapja a vizet, s üvöltözve elküldje onnan a feleségét. Valahányszor segíteni próbált, mindannyiszor elutasította.

Ez mindig is jellemző volt Chrisre. Minden helyzetben csakis saját magára hagyatkozik, még akkor is, ha a lehetetlennel harcol. Ilyen helyzetben nem ismeri a tréfát, s egyetlenegy apró meggondolatlan szó is elég ahhoz, hogy a mérge kiteljesedjen. Linda tudta, hogy a férjének rengeteg hibája van, ám a szerelem képes ezeket a mélyedéseket betömködni, s arra ösztönzi az embert, hogy ne törődjön vele.
És Linda kereken egy hétig nem is törődött vele. Elsiklott a negatív dolgok felett, de a nyolcadik napon megelégelte Chris viselkedését. Ekkor hasított belé először a gondolat, hogy ideje véget vetni mindennek.

Miközben azon vacillált, vajon mennyire őrült dolog, amire készül, óvatos léptekkel az íróasztala felé haladt, majd kihúzta annak legalsó fiókját. Pár percig mozdulatlanul bámulta annak üres tartalmát, végül a kétségbeesett tapogatózás után kihúzott belőle egy pisztolyt. 18 évvel ezelőtt olyan jól sikerült elrejtenie, hogy még maga is alig találta meg… Akkor jött rá, milyen hasznos kis találmány egy rejtekfiók.
A hosszas gyönyörködés után a farzsebébe helyezte a fegyvert, majd határozott léptekkel elindult a földszintre. Mikor az utolsó lépcsőfokot is elhagyta, rájött, hogy most már nem fordulhat vissza. A férje azonban – mint mindig -, most is a legrosszabbkor érkezett meg.

– Hát te meg mi a fenét művelsz? – kérdezte Chris karba font kézzel. A hangja olyan hirtelen sújtott le Lindára, hogy egy pillanatra összerezzent. Lassan megfordult, majd ugyanolyan hangnemben válaszolt.
– Hm… Talán pontot teszek a napokon keresztül tartó indokolatlan dühöd végére?
Chris értetlenül meredt a feleségére, mint egy ragadozó, aki azon töpreng, vajon érdemes-e széttépnie az áldozatát.
– Mi van? – kérdezte összeráncolt homlokkal.

Linda előhúzta a farzsebéből a pisztolyt. – Nézd csak! – Chris a fegyvert meglátva összerezzent. – Még 18 éve szereltem be egy dupla fenekű fiókot az íróasztalomba, oda rejtettem el ezt itt. Most pedig eljött az ideje a használatának.
– Nem beszélnél kicsit érthetőbben?! – háborodott fel Chris.
– Meglátogatom Jessicát, és kivallatom – jelentette ki határozottan Linda, mire a férje nagy, erőltetett kacagásban tört ki.
– Sok sikert! – ironizált Chris, majd mikor észrevette, hogy Linda ügyet sem vet rá, kétségbeesetten követni kezdte a bejárati ajtó felé. – Nem mehetsz el! Hiszen azt sem tudjuk, hol lakik!

– Ne beszélj többes számban… – kezelte le Linda. – Jessica viszonylag népszerű színésznő, annyi esze pedig nincsen, hogy titkolja a címét. Nem is gondolnád, milyen közel lakik hozzánk – mosolygott, majd kinyitotta az ajtót. A nap vakítóan sütött, fénye egy pillanatra beleégett Linda retinájába.
– Elég legyen az ostoba játékodból, gyere vissza! – rivallt rá Chris. – Ez egy öngyilkos-küldetés!

Linda válaszra sem méltatva ült be a kocsiba. Elforgatta a kocsikulcsot, majd egy hirtelen mozdulattal kitolatott, miközben végig arra gondolt: mielőbb tűnjön el innen. Amint a visszapillantó tükörbe nézett, Chris értetlen arcát pillantotta meg. Mintha még mindig arra várna, hogy egyszer csak kiszáll, és csak annyit mond: vicceltem.
Még intett egy utolsót, mielőtt végleg eltűnt férje látóköréből.

***

Nick Willer hosszú percekig sem tudta eldönteni, hogy amibe hirtelen belecsöppent, az valóság-e, vagy álom. Ott állt magányosan a szobájához vezető lépcsőfokok egyikén, amikor meghallotta, hogy egy ismerős, női hang gyanúsan sokszor ismételgeti a nevét. Ez a hang túlságosan édes és simogató volt számára ahhoz, hogy valódinak higgye. Néhány perc elteltével azonban nem bírta tovább: a Nicket szólító nő irányába fordult, és meglepődve tapasztalta a tényeket.

Egy csodaszép lányt pillantott meg. Vállán végigsimuló barna haj két copfba volt kötve, gyönyörű arcán már-már csillogott a varázslatosan szép szempár. Dorothy Hummer még mindig épp olyan gyönyörű volt, mint amikor Nick a halála napján látta őt, pontosan akkor, amikor az igazi élete véget ért számára.
Nick teljesen lesújtva érezte magát. Ötlete sem volt, hogy mit kellene ilyenkor mondania, ebben a gyönyörű álomban. Igen, még mindig álomnak vélte, pedig minden teljesen valóságos volt körülötte. Az összes berendezési tárgy, a lépcső, és maga Dorothy is.

– Ez lehetetlen – suttogta alig hallhatóan, de a vele szemben álló lány fülébe mégis eljutott.
– Nem lehetetlen, Nick – A fiú hátán felállt a szőr, amint újra meghallotta a lány hangját. – Én vagyok az.
Dorothy besétált a mellette lévő szobába, majd magára csukta az ajtót. Ez egy jel. Egy jel arra, hogy Nick kövesse őt, és ugyan mi mást tehetett volna?

A fiú valóban bement a szobába, és az ott álló Dorothy Hummer azon nyomban megcsókolta őt…
De ez a csók teljesen más volt, mint régen. Ahogy a lány megérintette Nicket, a fiú majdhogynem fájdalomként kezelte azt.
Rájött, hogy továbbra is csak egy báb szerepét tölti be a kifogyhatatlan fegyvertárú PER cég sakktábláján.

***

Jessica háza meglepően hétköznapi volt. Linda valójában azt hitte, a nőnek fényűző élete lehet egy hatalmas rezidenciában, de a valóság ettől az elképzeléstől jócskán elmaradt. A hatalmas rezidencia jelen esetben csak egy apró ház volt, környezete aligha nevezhető szépnek, ugyanis csak egy-egy fa, és a rendezetlenül lenyírt gyep díszítette a ház udvarát. Úgy tűnt, a színésznő soha nem alacsonyodott le annyira, hogy olyan átlagos és hétköznapi munkát végezzen, mint a kertészkedés. Linda meg mert volna esküdni rá, hogy a börtönben eltöltött 18 év előtt még takarítónője is volt, de azóta aligha törődhetett ilyesmivel. Az egyetlen dolog, ami éltette, az értelmetlen bosszú, hiszen neki már csak ez maradt.

Linda óvatosan a ház mögé lopózott, miközben körültekintően méregette a szomszéd épületeket. Nem lenne túl előnyös, ha valaki feljelentené illegális behatolás gyanújával. Gyengéden megfogta az ablakot, majd a zsebéből előhúzott fémdarabka segítségével kinyitotta. Miután nesztelenül bemászott rajta, megállapította, hogy egy hálószobában van… Jessica hálószobájában. Maró gyűlöletet érzett minden dolog iránt, ami hozzá kapcsolódott. Még egy napfényben csillogó aranykorona sem tűnt volna szépnek, ha az a színésznő tulajdonában áll.

Kilopózott a szobából, s ekkor vette észre, hogy remegnek a lábai, és izzad a tenyere. Félt, kár is lett volna tagadni. Bal kezét végig a farzsebében lévő fegyveren pihentette, s tekintetével nem csak egy tárgyat méregetett, hanem az egész szobát. Most már bármelyik sarok mögött ott lapulhat Jessica, a halál ismét olyan közel van, hogy szinte tapintani lehet…
Ekkor Linda halk motoszkálás hangját hallotta a szemközti szobából. Leginkább tányérok csörömpölésére emlékeztetett, és valószínűleg az is volt. Közelebb sétált az ajtóhoz, és ekkor meglátta a nőt, aki tönkre tette az életét; a nőt, aki miatt most kétségbeesetten bujkálniuk kell; a nőt, aki egy el nem követett gyilkossággal vádolja; a nőt, akit pillanatnyilag mindenkinél jobban meg akart ölni…

Jessica éppen kávét főzött, s alighogy elkezdte forralni a vizet, Linda a lehető leghangosabb módon átlépte a konyha küszöbét. A színésznő riadtan fordult hátra, s elejtette a kezében lévő csészéket, melyek szilánkokra törve zuhantak a padlóra. Arcán a gyűlölet és a meglepődés érzése ötvöződött, miközben meredten Lindát nézte, csak úgy, mint az ember, aki nem tud mit reagálni egy hirtelen jött támadásra.
Linda azonban nem viszonozta a tekintetét, sőt: nyugodt volt, mint az állóvíz. A küszöbnek támaszkodott, majd egy lépéssel közelebb ment a döbbent Jessica felé, kinek szeméből úgy sütött a harag, mintha csak meggyújtották volna.

– Látom, ép bőrben vagy – szólalt meg Linda, s a benne fellángoló hirtelen gyűlölettől azt sem tudta, mit beszél. – Helyes. Annál fájdalmasabb lesz a vereséged.
– Mit keresel a házamban? – vonta kérdőre Jessica, miközben továbbra is mozdulatlanul meredt Lindára.
– Válaszokat akarok. Hol van a Végtelen tudás könyve? – kérdezte Linda, miközben látta, ahogy Jessica kezdett észhez térni. Összekulcsolta a kezét, és szórakozottan nekitámaszkodott a pultnak. Az arcára kiülő gyűlölet szerepét átvette a maró gúny érzése. Linda akarva sem tudott rajta kiigazodni. Ez a nő sokadszorra bizonyítja be nekem, hogy megőrült.

– Miből gondolod, hogy tudom? – A kérdés megállt a levegőben.
Igaza van, ez csupán egy megérzés volt, gondolta kétségbeesetten Linda, de továbbra is állta Jessica tekintetét. Lehet, hogy Chrisnek igaza van, és tényleg meggondolatlanság volt idejönni? Túl késő ezen gondolkodni. Habár nem bírta megindokolni, egyszerűen tudta, hogy a színésznő a teljes tudás birtokában van a könyvvel kapcsolatban. Talán még nem ijedt meg eléggé ahhoz, hogy feleljen a kérdéseire.

– Sok mindenről tudok, még arról is, amiről te nem – válaszolta, s habár nem tűnt túl meggyőzőnek, Jessica arcáról mégis lefagyott a mosoly.
– Nagyon bátor ember vagy, Linda – jelentette ki. Hangjából csak úgy sütött a megvetés. – Idejössz egyedül, fegyvertelenül, és válaszokat kérsz tőlem. Már-már dühítő a naivságod.
Linda elmosolyodott, s válaszra nem méltatva előrántotta a pisztolyát. Jessica szeme a fegyverre szegeződött, s ijedten hátrahúzta a nyakát. Most pont olyannak tűnt, mint egy gyámoltalan mókus, aki a légynek sem tudna ártani. Csakhogy ez a mókus tudott – hajaj’, de még mennyire, hogy tudott!

Jessica már vette a friss levegőt, hogy megszólalhasson, de a vízforraló egyre erősödő sípolása a torkára forrasztotta a szavát. Nagy lendülettel meg akart fordulni, de Linda rászegezte a fegyverét.
– Eszedbe ne jusson! – parancsolta, mire Jessica halkan szisszent egyet.
– Azt akarod, hogy háztartási balesetnek legyünk az áldozatai? – kérdezte mosolyogva, de Linda nem nevetett. Hagyta, hogy a színésznő megforduljon, majd leállítsa a gépet… És ez nagy hiba volt.

Minden egy szempillantás alatt történt. Jessica felnyitotta a kancsó tetejét, majd megfordult, és Linda felé hajította, aki még alig fogta fel a történéseket. A felforralt víz egy része a jobb kezére fröccsent, amitől fájdalmasan felkiáltott, és elejtette a pisztolyt. Jessica egy pillanatig még nézte a levegőben repülő fegyvert, majd azonnal rávetette magát… De Linda gyorsabb volt. Az egész kezét átható fájdalom felébresztette, majd egy határozott mozdulattal a pisztoly felé nyúlt, és még épp időben sikerült elkapnia.
Jessica azonban – kihasználva a gyorsaság és hirtelenség meglepetésérzetét – nekiugrott Lindának, és ez végzetes hiba volt számára. A nő ugyanis egy pillanatig sem habozott, gondolkodás nélkül meghúzta a ravaszt.

Egy másodperc múlva Jessica már a földön feküdt, s lábából világos vér fröcskölt szerteszét. Az egy perce még kristálytiszta padló a színésznő lábai alatt vörös színbe öltözött.
– Te rohadt szemétláda! – ordította torkaszakadtából, mintha csak az egész világgal akarta volna közölni a fájdalmát. Úgy szorította a lábát, mint akinek az élete múlik rajta. A farmerja egymással párhuzamos vonalakban felgyűrődött, miközben Jessica gyilkos tekintettel Lindára meredt.

– Én mondtam: válaszokat akarok, bántani a legkevésbé sem – hazudta Linda. Valójában a szíve mélyén mindennél jobban vágyott arra, hogy visszaadhassa az őt ért sérelmeket a színésznőnek… Ám azzal ő is a bosszú ösvényére lépett volna, és így egy újabb élő példa lenne arra, milyen könnyedén el lehet bukni a sérelmünk megtorlása miatt. – Hol van a könyv?
Jessica válasz helyett gyilkos tekintettel méregette Linda arcát, óvatosan, mint egy macska. Nem lehetett eldönteni, hogy a fizikai sérelem miatt néz ilyen keserűen, vagy a gyötrődés az okozója: hogy elárulja-e az információt Lindának, vagy sem…

– Szeretnél egy golyót a másik lábadba is? – hangzott a fenyegetés Lindától fél perc elteltével, mire a nő szemlátomást engedett a fájdalomnak, és ezzel elindította a meredek hegyoldalról az évek óta készülő lavinát.
– Egy elhagyatott raktárban… – bökte ki végül. – Bronx, Kinsella street 23.
Linda elhallgatott, és összehúzott homlokkal tanulmányozta Jessica arckifejezését. Vagy tökéletesen megtanult hazudni, vagy tényleg igazat mondott. Túl sokszor verték már át ahhoz, hogy mindent elhiggyen, amit hall. De mégis… Ez az egyetlen esélyem. Jessica biztosan nem kockáztatna meg még egy golyót a lábába.

– Honnan tudom, hogy igazat mondasz? – vonta kérdőre Linda.
– Most hülyéskedsz?! – kérdezte felháborodva. – Épp a halálomon vagyok, szerinted ilyenkor hazudnék? Ha szorulna beléd egy kis emberség, hívnád a mentőket, különben elvérzek…
– Emberség? – szisszent fel Linda, majd lehajolt, és a pisztolya hegyével Jessica állát kezdte el döfködni. – Egy olyan ember beszél nekem az emberségről, aki a véres és értelmetlen bosszú áldozatává vált? Aki egy teljes családot akar kiirtani mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül? Nevetséges – az utolsó szót már szinte kiköpte, majd felállt, és elindult a kijárat felé.
– Tudod mi az ironikus, Linda? Hogy már elég régóta te is a bosszú áldozatává váltál – kiáltotta vissza Jessica.

Linda az utolsó szavakat már alig hallotta. Mikor kiért a házból, mély lélegzetet vett a friss levegőből. Négy óra körül lehet, futott végig rajta a gondolat, miközben szüntelenül az égre emelte a tekintetét. Elérte a célját, és mégsem volt teljesen elégedett. Hiszen akármennyire is ellenkezett a tények ellen, Jessicának igaza volt. Ő is már régóta a bosszú ösvényének a kényszerített rabjává vált, mely egy véget nem érő játék formájában kísérti az életét.