A bosszú ösvénye – 10. Apa

– Ugyan már, Paul! Mi okod lenne arra, hogy megölj engem? – vette elő Chris a ravasz mosolyát, valamint a régóta nem használt cinizmusát.
– Épp elég okom van arra, ezt te is tudod – válaszolt Paul, viszonozva Chris stílusát.
– Például?
– Például hogy bezárattál. Miattad szenvedtem a bört-
– Kicsit elkanyarodtunk, nemde? – szólt közbe Chris továbbra is vigyorogva. – Kell neked Jessica pénze, ugye?
– Hogy a viharba ne? – tette fel a költői kérdést.
Chris magában már fogalmazgatta a választ, miközben Paul értetlenül bámulta Christ, hogy vajon honnan jött rá hirtelen ennyi mindenre.

– Ha jól tudom, Jessica felbérelt téged, hogy segíts neki. Lindát utálja, mert azt hiszi, ő ölte meg szeretett kedvesét. Sajnos ez nem igaz, de nem ez a lényeg. Linda ugyanis nincs itt, hogy látná a halálom, és így nem lesz neki olyan fájdalmas, mintha itt lenne. Jessica célja pedig az, hogy Lindának fájdalmat okozzon. – Elégedett vigyor ült az arcára. – Nem fogsz megölni, mert ha igen, akkor nem kapod meg a pénzed.
Paul megvakarta az állát.
– Rátapintottál a lényegre – mosolygott továbbra is, de ez a mosoly inkább keserű volt, mint boldog.

– Szóval miért jöttél ide? – kérdezte Chris.
– Ez igen egyszerű. A halálod pillanata – sajnos – nem most érkezett el, ezért most magammal viszlek – jelentette ki könnyedén, mintha csak a sajtos makaróni receptjét vitatnák meg.
Chris hevesen ingatta a fejét.
– Sajnálom, Paul – mosolyodott el szánakozva Chris. – Tudod, a helyzet az, hogy normális esetben együttműködök, de közölnöm kell, hogy eszem ágába sincs veled menni.
– Sejtettem, hogy nem lesz ilyen egyszerű a dolog. És mivel most nincs kedvem lövöldözni, meg verekedni… – rövid szünetet tartott, hogy végiggondolja a mondat folytatását. – Ideje elmondani neked egy titkot, amit már lassan 20 éve őriz a PER cég.

Chrisre hirtelen hideg záporként zúdult a felismerés. Ez a magyarázata mindennek… Még közel sem Paul és Jessica a legnagyobb ellenség, hanem a PER. A háttérből végig ők irányították a dolgok menetét… A cégről sokat hallott már, és nem kellett sok ész hozzá, hogy rájöjjön: illegálisan szerzik meg a pénzt. Feltehetőleg Paul és Jessica egyaránt a PER-nek dolgoznak.
– Nincs semmid, amivel zsarolni tudnál – fortyant fel Chris. – A PER teljes mértékben hidegen hagy. Szálljatok ki az életünkből!
– Nem tehetjük. Már teljes mértékben beléptünk az életedbe, Chris. Hogyha ezt az információt megtudod, onnantól kezdve nem fog más érdekelni, csak a PER – újabb rövid szünetet tartott, miközben ravasz vigyor ült az arcára – És az apád.
– Az apám? Hogy jön ide az apám? – hüledezett Chris.
– Mert James Willer nekünk dolgozik – vágta rá hűvösen.

Chris elmondhatatlanul meglepődött ezen a válaszon, de egy másodperc múlva eszébe jutott a gondolat, miszerint Paul biztosan hazudik.
– Ugyan, miért higgyek neked? Az apám nem gyilkos! – ingatta a fejét féloldalas vigyorral.
– Nem – értett egyet Paul. – Valóban nem. Ő csak segít nekünk.
– Az apám nem dolgozhat nektek! Az lenne az utolsó, amit tenne… Ő becsületes ember! – kiáltotta mérgesen. Bántotta, hogy Paul ilyen badarságokat hord össze az apjáról az ő jelenlétében.
– Igen. Becsületes, aki a pénzért és a halhatatlanságért mindent megtesz – vágta rá Paul.

– Pénz?! Halhatatlanság?!
Chris már végképp nem értette a helyzetet. Több ok is volt, amiért James nem dolgozna nekik, de Paulnak mi oka lenne hazudni? Ezzel akarja elcsalni a PER-hez? Honnan tud egyáltalán az apjáról?
– Pontosan. Majd ő beavat a konkrétumokba, mert azokat én sem tudom pontosan – emelte meg a vállát.
– Miért higgyek neked? – vonta kérdőre.

– Mer’ miért ne? – kérdezett vissza.
Néhány perc csend következett, ugyanis Chris nem válaszolt erre a költői kérdésre. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy az apja, James Willer azoknak az alakoknak dolgozik. Ez lehetetlen! – gondolta ő, de akkor még nem is tudta, milyen rossz nyomon jár.
Évekig… sőt! Majdnem két évtizedig kutatott az apja után. Szinte beleőrült a nyomok megtalálásába, majd az elvesztésébe, és a gondolat, hogy James a PER-nek dolgozzon, mindeddig annyira elképzelhetetlennek tűnt, mint a vihar utáni szivárvány… és mégis lehetséges.
– Mindenesetre én indulok vissza – állt fel hirtelen Paul.
– Várj! – kiáltott rá Chris.
– Hm?

– Én is megyek – bökte ki végül.
Paul elmosolyodott.
– Örülök, hogy nem kell erőszakot alkalmaznom. Okos vagy, hogy nem akarsz még egyszer ugyanitt kikötni.
Chris egy keserű fintort vágott.
– Na jó, átöltözök – nyilatkozta, és a cuccai felé baktatott.
– Uh… öhm… Én addig elszívok egy cigit – dadogta, azzal már itt sem volt.
A srác megvonta a vállát, majd elkezdett öltözködni.

Chris beszállt az autóba Paul mellé, aki épp most dobta el a cigarettacsikket. Rövid, feszült csend uralkodott a kocsiban, míg a maffiózó el nem indította azt. Chris szólalt meg először, hisz oly’ sok mondanivalója van Paulnak.
– Paul… – kezdte halkan, mégis határozottan. – Te megölted az anyámat – Chris beleborzongott, hogy ki kellett mondania. – Miért?
– Te pedig elárultál – Paul válasza olyan egyszerűen hangzott, mintha egy jelentéktelen dologról beszélnének.
– Amit tettél, egyáltalán nem volt tisztességes – mondta Chris. – Egy ember életét elvenni…

És ekkor eszébe jutott Linda és Brian története. Chris továbbra sem tudja, helyesen döntöttek-e, amikor megölték a mágust. A gyilkosság téma elég régóta foglalkoztatja az emberiséget: helyes vagy nem helyes. Milyen jogon döntünk mi mások sorsa felett?
De van egy másik nézőpont: hiszen a bűnözők megölése jobb világhoz vezetne minket. Milyen szép is lenne egy világ, ahol még csak eszébe se jutna senkinek, hogy bántson másokat! (De lehet, hogy ez mégsem lenne olyan szép…)

– Tisztesség? Azt mondod, tisztesség? – Paul kezein megfeszültek az izmok. – Mi volt abban a tisztességes, hogy ott hagytál, és beköptél a zsaruknak?! Megmondanád?!
– Te tényleg nem érted a helyzetet – ingatta a fejét Chris. – Mondd, hány embert öltél már meg? Hány emberrel végeztél már azzal a fegyverrel? Hány olyan embert öltél meg, akiknek családjuk volt? Vagy nem számoltad?! Egy csepp bűntudat sincs benned?!
– Na ide figyelj, öcsi! – oldalra fordult. Cseppet sem érdekelte, hogy fennáll az ütközés veszélye. – Mi jogon oktatsz te ki engem?!
– Ismerős szöveg – jegyezte meg Chris egy dühödt fintorral.

Az út további részében az utcán elhaladó embereket figyelte, közben mindvégig azt a kérdést tette fel magának, mikor érnek már az épülethez. Bő öt perc telhetett el, mikor Paul leparkolt a cég előtt. Mindketten kiszálltak az autóból, majd bementek az épületbe végül besétáltak a liftbe. Feszült csend uralkodott úton a második emelet felé, és mint minden ember, Chris sem szerette az ilyesféle csendet. Szerencsére ez nem tartott sokáig.

A második emeletre érvén Paul és Chris “érzékeny” búcsút vett egymástól. A maffiózó nem akarta végignézni a csöpögős jelenetet, legalábbis ezt mondta Chrisnek, aki kezdte egyre jobban elhinni az apjáról szóló mesét. Véglegesen csak akkor uralkodott el rajta a libabőr, amikor benyitott egy szobába, ahol James Willer sápadt arcát tekintette meg.
– Szervusz, fiam! – köszönt neki kifejezéstelen arccal.
– Ezt nem hiszem el…