Az Idő-vonal: Út egy jobb jövő felé – 2. A szörnyű igazság

 – Végre kész vagyok a cikkel! Na, ideje kikapcsolni a gépet, és átöltözni – ujjongott magában John, amikor is megszólalt a telefonja.

– Üdvözlöm, Főnök! Épp most küldtem el önnek a cikket. Remélem tetszeni fog. Sok munkám van benne – beszélt felettébb nyugodt hangon John, annak ellenére, hogy rendkívül izgatott volt.
– Rendben John, akkor nem is zavarom, kellemes délutánt magának! – mondta John főnöke és letette a telefont.

– Na , keressünk egy normális ruhát – sóhajtott fel John. Hirtelen meglátta azt a ruhát, amit pár nappal ezelőtt vett neki Hera.

– Ez már valami! Bevallom, Hera jól döntött, amikor ezt választotta – gondolta magában John, és nem győzte dicsérni kedvesét.
Eközben a lány is hazaérkezett a Claudettel való találkozás után. Pár óra múlva egy furcsa alakra lett figyelmes.

– Elnézést, segíthetek? – kérdezte Hera Geraldtól, persze akkor még nem ismerte.
– Tehát John még nem mondta el? – kérdezte Gerald a nála kb. 14 évvel fiatalabb lánytól.
– Miről kellett volna beszélnie? Hagyjon engem békén! – parancsolt rá Hera, hisz számára idegen volt, ehhez mérten, pedig tartotta tőle a távolságot
– Hívd ide őt – mondta Gerald annak a nőnek, akiről tudta jól, hogy a jövő alakulásában létfontosságú szerepe lesz.
– Ne parancsolgasson nekem! – ezután bement a házba és lehívta kedvesét. Amint kiértek Herának mindent elmagyarázott kedvese.

– John, ezt mégis hogy képzelted? Lehet, hogy ártani akar nekünk – üvöltötte le barátja fejét, bár a férfi jól tudta, hogy kedvesének igaza van.
– Kicsim, kezd lemenni a nap, és ma telihold lesz. Inkább bent folytassuk ezt a beszélgetést.
– Rendben. És ne haragudj, de most mérges vagyok rád – egyezett bele Hera, akinek a hangján hallatszott, hogy kezd lehiggadni, habár még mindig rettentő dühösnek látszott.

– Szóval te a jövőből jöttél? – tette fel a kérdést pár óra múlva Hera.
– Igen. Egy nem is olyan távoliból – felelt Gerald.
– Miért? – érdeklődött John.
– Mert pár év múlva egy katasztrófa fog bekövetkezni, amely Moonlight Falls pusztulását okozza majd és mindenki meghal – mondta Gerald, habár hallatszott a hangján, hogy egy igencsak fontos dolgot nem említ.
– Mindenki meghal abban a katasztrófán? – kérdezte a lány, akinek észrevehető volt a hangján, hogy aggódik. Leginkább Johnért, Claudetteért és Odetteért. Eszébe se jutott, hogy ő maga megsérülhet, vagy akár meg is halhat. Még abban a pillanatban könnyek gyűltek a szemébe, mert eszébe jutott, mi lesz, ha valamelyik szerette a kezében hal meg. Mindig is szégyellte, ha sírnia kellett. Úgy érezte, hogy ettől gyengének nézik, amit ki nem állhatott, mert erősnek akart látszani.
– Akkor te hogyan élted túl? – tette fel a racionális kérdést John.
– Én még a katasztrófa előtt elszöktem egy kísérleti időkapun keresztül. Valahol a távoli jövőben találtam magam, amin látszott, hogy teljesen tönkre ment. Ott mindennaposnak számít, hogy meteoritok hullanak, és gejzírek törnek fel mindenhol. Ahhoz viszont, hogy megakadályozzuk a szörnyű jövőt, engedélyt kell kérnünk Arthur Wright-tól, hogy arra a helyre és időpontra menjünk. Ugyanis a jövő szempontjából fontos történésekre egyfajta korlátot tettek, amit csak engedéllyel oldanak fel. Viszont az igazi ok, hogy itt vagyok azaz, hogy rengeteg ember halálát láttam, és ha megváltozik a jövő, akkor én magam is ki törlődők és a szenvedésem végre véget ér. E cél érdekében akármire hajlandó vagyok – mesélte Gerald.
Egy pillanattal később megszólalt John telefonja. Odette hívta őt.

– Szia Odette. Át tudnál jönni egy hét múlva? Egy fontos dolgot meg kéne beszélnünk
– Persze Öcsisajt! Szívesen átmegyek– mondta Odette testvérének, akit mindig is Öcsisajtnak hívott.
– Ne hívj így! Már nem vagyunk gyerekek! – morgott rá nővérére.
– Nekem mindig is az álmodozó öcsém leszel, aki egyszarvúkról hablatyol – vágta rá válaszul Odette. Ezt meghallva Hera elkezdett kuncogni.
– Rendben. Akkor majd találkozunk – zárta ezzel a beszélgetést John.
Ahogy belerakta a zsebébe a telefont, kipillantva az ablakon meglátott egy zombit. Ez kicsit se lepte meg, hiszen telihold volt, akkor pedig tele van az utca velük.

– Jajj ne! Már megint? Van itthon gyógyító elixír? – nyafogott John, hiszen elege volt már az egészből.
– Sajnos nincs. Megyek, hívom a befogókat. John hova tetted a telefonszámukat? – kérdezte Hera, akinek szintén tele volt a hócipője a zombikkal.
– Ott van a szekrényben, ahol az elixírnek kéne lennie.
Pár perc múlva meg is érkeztek a befogók, akik azon nyomban munkához láttak.

John felment, miközben a zombi befogásán dolgoztak a lentiek. Hősünk úgy gondolta, hogy végez egy kis kutatást Gerald után, de mindhiába. Semmit nem talált róla, ami azt jelentette, hogy vagy nevet változtatott, vagy hazudott a nevével és kilétével kapcsolatban.

– Mi okozza majd szeretett városunk pusztulását? – tette fel a kérdést Hera, hátha tud segíteni.
– Egy tárgy, amely el fog pusztulni, de az ereje megmarad, és lényegében ezzel pusztul el a Moonlight Falls – válaszolt röviden és tömören Gerald.
– És miért pont ide utaztál?
– Üldöztek, és ez a dátum és hely jutott eszembe – mondta Gerald.
– Csak nem az a bizonyos Arthur üldözött? Pontosan ki ő? – érdeklődött.
– Az idő mestere, akit Arthur Wrightnak hívnak. Egy elszánt katonai vezetőszerű ember, akit azzal bíztak meg, hogy ne hagyja megváltoztatni a – felelt Gerald.

– Hosszú volt ez nap! Ideje fürdeni – mondta magában John.
Eközben Hera bevezette Geraldot a szobájába.

– Milyen régen voltam itt! Hiányoztak ezek a régi, de kényelmes bútorok! – sóhajtott fel magában, hiszen rég találkozott ezekkel a székekkel.