Age Innovators – A.I.A.I. – 12. Epilógus

Lokáció: C22, Központi Kereszteződés, Szent Öruvvha Pályaudvar, Epszilon Alszektor, Vágányok 45-75
Időpont: E#404
Alap Adat Halmaz (AAH): Titkosított, Min. Kalauz szintű jogosultság szükséges
Megjegyzés: 3,2 nappal az A.I.A.I. incidens után-SZÖVEGADAT MEGSZAKÍTVA
VÁLTÁS:
KÉPANYAG
+ -ra/-re

***

A nyílt hatalmas teherlift elérte a pályaudvart. Láthatóvá váltak a mind üresen álló vágányok. A függővasút sínek rendezett sorrendben követték egymást, és a peronok is mind nagy gonddal lettek elhelyezve. A padok száma perononként ráadásul meghaladták a székek számát szerelvényenként.

 – Hová utazol? – érdeklődött halkan Ben Leótól, aki épp rémisztően közel lépett a lift széléhez.
– Nem tudom. A 9, 43 közlekedési gyűrűnél átszállok valamire. Lehet, hogy ott telepszek le. Nem tudom… Az viszont biztos, hogy ezek után nyugdíjba vonulok. – magyarázta hadarva, és hevesen.
– Értem. – bólintott egyet Ben.

 A lift hatalmas csikorgással és szikrázással megállt. A jelzőlámpa zöldre váltott, majd mindketten leléptek a földre, és elindultak a 67.-es vágány felé.

 – Petert elszállították. – nyögte Ben.
– Meghalt? – kérdezte elhaló hangon.
– Nem. – hadarta, és szipogott egyet. – Kómában van.
Leo egy pillanatra megállt, megrázta a fejét, majd tovább indult.

Nagy levegőt vett és rálépett a peronra.
– A gamma szektorba érkező tranzit szállítmányának nukleáris jellege miatt kérjük a 104-től 189-ig számozott peronokat szabadon hagyni. – hangzott a bemondókból.

 – Uram! – egy aktatáskás, laborköpenyes öreg alak futott feléjük. Leo szeme hirtelen kikerekedett és rámeredt a táskára.

 Az öreg gyakorlatilag a kezébe nyomta a táskát, majd lihegve közölte vele, hogy legközelebb ne felejtse a liften a holmiját.
Aggasztó. Felettébb aggasztó. Az elmúlt években egy mulasztása sem volt Leónak.
Az öreg fogta magát és visszarohant az alszektor irányítója felé.

 A teherlift megszokott hatalmas csikorgással megállt. Nagyjából fél tucat ember szállt le róla, és szétszéledtek a szélrózsa minden irányába.

 A többségük a peronjuk felé indult, és mindnyájan elhelyezkedtek egy-egy padon. Ben és Leo ekkor már ültek. Lassan hangzavar kezdte megtölteni a teret. Biztosan munkából haza igyekvő személyek rohangáltak körülöttük. Egy-két megállónál biztos, hogy nem akarnak tovább menni.

 Mikor nagyjából mindenki elhelyezkedett a zajnak vége szakadt. Suttogásba váltottak át.
– Vonat érkezik a 67.-es vágányra. A vágány mellett kérjük, vigyázzanak. A járat a 9 vessző 43-as közlekedési gyűrűn át a 13-as németszektorig közlekedik. A vonat minden 1-es prioritású állomáson és megállóhelyen megáll, kivéve a C21 Szintetikai központok állomáson áramkimaradás miatt. Becsült menetidő: 42 perc.

 Az egyik kapu a terem túloldalán – ami felett a 67.vágány függővasútsínje futott – kékről vörös színre váltott, majd lassan, komótosan, és nyikorogva kinyílt.

Egy kis vagon gurult ki rajta, amiben épp, hogy elfért volna húsz ember. Igazán lassan mozgott, vagyis a szomszédos kocsiszínből jött. Ezt az is megerősítette, hogy nem utazott rajta senki. Bár hajnali kettőkor nem is szokás nagyon utazgatni.

 Mindenki fölállt és rendezett sorban beálltak a beérkező szerelvény ajtaja elé. Úgy állt meg, hogy a peron és a járat között egy méter bőven maradt, de ez így természetes… Pár másodperc múlva ugyanis máris kijött a peronból a hosszabbítás az ajtó felé. Nem volt a megoldás éppen biztonságos, mert egy mellé lépés, vagy botlás és az ember már a nyakát szegte.

 Az ajtó gyors hussanással kinyílt és Leo lassan, gondterhelt képpel belépkedett. A táskája többször hozzáütődött a lábához, majd egy meglepően gyors mozdulattal megfordult és még egyszer farkasszemet nézett kollégájával.

 Ben szomorú arca egy pillanatra meglepte. Eddig is ilyen arcot vágott, és mégse vette észre. Az ajtó hussanva bezárult és már csak azon keresztül nézték egymást.

 – Vonat indul a 67.-es vágányról. A járat a 9 vessző 43-as közlekedési gyűrűn át a 13-as németszektorig közlekedik. A vonat minden 1-es prioritású állomáson és megállóhelyen megáll, kivéve a C21 Szintetikai központok állomáson áramkimaradás miatt. Becsült menetidő: 42 perc. A vágány mellett kérjük, vigyázzanak. – a mondat végét a bemondó elharapta.

 A vonat kiindult az állomásról. Robogva felgyorsult és Ben valószínűleg utoljára látta kollégáját. Szomorú arca inkább gondterheltté vált.
Peter kómában. Oliver és Tim gyakorlatilag elégett. Leo távozik. Az őrök is meghaltak. Csak ő maradt A.I.A.I. szektorában, és további utasításig nem tud sehová sem menni. Egyedül maradt abban a kísértet szektorban. Ráadásul a legtöbb helye leégett, leszakadt és használhatatlanná vált.

 Épp elhatározta, hogy beletörődik a sorsába, amikor visszaindult a lift felé. Még éppen ott állt, azon az emeleten, úgyhogy fellépett rá, és várta, hogy a zöld lámpa pirosra váltson. Megtörtént.

 A két felvonóegységből az egyik felfelé, a másik pedig lefelé indult el. Ez két másodperc alatt történt. A lift kettészakadt, és Ben egyenesen zuhant az égő lift lefelé indult felével egyetemben 38 emeletet.

***

 Leo sem járt szerencsésebben. Mondjuk úgy, hogy a szerelvény motorja megadta magát, és a járat emberi grillé változott. Szép szavakkal élve, leolvadt a sínről. A benne utazó emberekkel együtt.

– Nem éppen egy happyend. De kihagytatok egy apró mozzanatot. Megmondtam, hogy nem tudok meghalni, de ti igen. És bebizonyítottam az állításom. Ti kis sebezhető istent játszogató humánok. Ui: Köszönöm, Peter. És bocsáss meg a kóma miatt. De te jártál a legjobban. Oh… Ami pedig a szektorban történt az hét pecsétes titok! S lám, így válik minden porrá. Nem tudom, hogy ezt az üzenetet ki olvassa, de az biztos, hogy ekkorra én már másik létsíkon leszek. És annyit mondok még… Itt sokkal jobb, mint ott! Rohadjatok meg úgy, ahogy vagytok, és soha nem álmodjatok arról, hogy jobb helyre kerültök! További szép napot, és ha meg akarod könnyíteni a dolgod, akkor ne keresd tovább az igazságot. Ne keresd azt, ami nincs.