A Bosszú Ösvénye

A bosszú ösvénye – 22. A tűz hatalma

Picture

A semmi felfoghatatlan, vakítóan fehér tengerében úszott egy olyan helyen, ahol az idő nem volt több egy valótlan fogalomnál. Az áramlat eddig érintetlen felülete lágyan, és óvatosan csiklandozta a bőrét a talpától a feje búbjáig, amitől Nick szívverése egyre gyorsabbá vált. Óráknak tűnő időtartamon keresztül ez volt az egyetlen, amit a puszta valóságon kívül érzett. Akár egy álomban is lehetett volna, annyira szürreálisnak tűnt minden. Egyedül a színek változtak, de a nyugalom, a tisztaság megmaradt, és ennek az érzése olyasfajta katarzist váltott ki Nickből, hogy a puszta gondolatától is teljesen lehiggadt.
Nem volt benne biztos, hogy vajon amit lát, hall és érez, létezik-e valójában. Semmi szükség nem volt arra, hogy koncentráljon valamire, hiszen a végtelen tudás megszámlálhatatlan mennyiségű tálcán kínálta fel magát. A látvány, mely talán csak a fejében létezett, teljesen lenyűgözte. A számtalan lehetőség erőteljesen és ellenállhatatlanul hívogatta, mintha csak ez az egyetlen módszer létezne a világon a kimeríthetetlen tudás visszafordíthatatlan megszerzéséhez. Nick azonban csak egy dologra volt kíváncsi, és minden erejével arra összpontosított, hogy megtalálja rá a választ.

Picture

Abban a pillanatban égszínkék füst kíséretében Nick porrá égett, és az új helyszín, ahova megérkezett egy elképzelhetetlen, ember számára felfoghatatlanul magas torony volt. A szakadék, mely ezt körülölelte, legalább annyira hívogató volt, mint az örök nyugalom ebben a világban. Nem mosta többé semmi a bőrét, a csiklandozás elmúlt, helyette a hűvös, tiszta levegő kísérte végig az összes gondolatát, melyet a Végtelen Tudás Könyve létezni engedett.
Egy különös lény jelent meg előtte, közvetlenül a torony széle mellett. Emberi alakja volt, és az arca pillanatról pillanatra váltakozott Nick ismerősei között. Tudta, hogy egy olyan személy képét fogja felvenni, amilyet elképzel. A gondolat már réges-rég a fejében volt, de az utolsó pillanatban, mielőtt Dorothy arcképe megjelent volna, meggondolta magát. Sokkal ésszerűbbnek vélte egy olyan ember segítségét kérni, aki egész életében mellette állt, a születésétől kezdve.

Picture

És ekkor Chris Willer komoly kinézete vibrálva, és töredezve jelent meg az idegen lény helyén. A természetes alakja túlságosan naturalisztikus volt ahhoz, hogy a Végtelen Tudás Könyve azt elviselni tudja. Az apja egész teste kitörésekkel volt tele, és akárcsak a Napból, belőle is hirtelen és váratlanul előtörő fényáramlatok szabadultak fel. Nicknek a kezét a szeme elé kellett tennie, de aztán rájött, hogyha akarja, nem kell tudomást vennie a jelenségről. Immáron nyugodt arckifejezéssel elengedte a kezét, és hagyta, hogy a dereka mellé érkezzen meg. Mély levegőt vett, s végül megszólalt:
– Akarom tudni az Igazságot.
Chris egy határozott mozdulattal felszegte a fejét, és egyenesen Nick szemébe nézett, mintha a tekintetével át akarta volna fúrni az arcát.
– Az Igazság… – ismételte el Chris, és miközben beszélt, a hangja félelmetes süvítése mellett a nyakát ijesztően körbe-körbe mozgatta. – Az Igazság néha fájdalmas.
Nick gyanakvóan összeráncolta a homlokát, és gondolatban próbált valami értelmeset kifacsarni az idegen, Chris bőrébe bújt lény mondatából.
– Ebben a világban nem létezik olyan, hogy fájdalom – válaszolta Nick, mire Chris erőteljesen felnevetett.

Picture

Abban a pillanatban szürkére váltott az ég színe, a láthatatlan felhők milliónyi apró cseppként hullottak alá, és a sötétség, mely talán évezredekig bujkálva várt erre a pillanatra, most leereszkedett, hogy kapzsi módon magába foglalja mindazt, amit immáron soha senki nem vehet el tőle. Nick beleremegett a látványba, és a pánik pár pillanatra eluralkodott rajta, aztán ismételten mély levegőt vett, hogy megnyugtassa magát.
– Tévedsz, Nick Willer – szólalt meg Chris. – Ebben a világban csak a fájdalom létezik.
Nick hosszú idő óta először érezte azt, hogy vesztésre áll egy olyan csatában, ami még gyakorlatilag el sem kezdődött. Azonban ebben a világban, tiszta és érzelemmentes fejjel tudott gondolkodni, és teljesen biztos volt benne, hogy a valóság nem egyenlő azzal, amit ő érez. Így hát kimondta az egyetlen szót, ami képes mindent megállítani a Pokol elszabadulását.
– Nem – kiáltotta, majd hirtelen forró, vörös lángok csaptak fel körülötte, és a tűz váratlanul mindent visszafoglalt, amit a kapzsi sötétség elvett tőle.
Az ismeretlen idegen lény meglepődve nézett fel, és abban a pillanatban egy zombira hasonlított. Nicknek kissé rossz érzés volt az apja bőrében látni. Megbánta már, hogy így döntött.

Picture

– Pedig a döntés megszületett – válaszolta Chris, és Nick ekkor jött rá, hogy olvasnak a gondolataiban. – Az egész élet döntések sorozatából áll, Nick Willer. Döntésektől függ, hogyan haladsz tovább egy úton… Az is egy döntés volt csupán, hogy te megszülettél. Mindig van másik út, és csupán az elhatározásainktól függ, hogy merre lépünk. Azt mondtad, tudni akarod az Igazságot. Saját magad fogod meglátni azt – de csak persze, ha így döntesz. Semmi sem kötelező.
– Hogyan?
– Le kell vetned magad a mélységbe – mondta, majd lenézett a feneketlennek tűnő szakadékba. A nyakát közben olyan lassan forgatta, mintha ez lenne a legmegerőltetőbb mozgás a világon. – Az Igazságot menet közben fogod megtudni. Ha lassan jár az agyad, felülkerekedik az iszonyat, a félelem tetőpontra tér, s így az egész mit sem ér. Viszont ha mindent megértesz, többet soha nem kételkedsz, a végtelen tudás a tiéd lesz, de erről is csak te döntesz. Meglátjuk, Nick Willer, vajon látni fogsz-e, mielőtt leérsz a mélység aljára. Sok szerencsét!

Picture

Az idegen égnek emelte a tekintetét, gyengén és erőtlenül megemelte a vállát, majd eltűnt egy láthatatlan fuvallat apró lökésében. Nick egyedül maradt a saját harmóniájában, habár tudta, hogy ennek az érzésnek a helyét bármelyik pillanatban átveheti a nyugtalanság. Az események kezdeti békéje elmúlt, és a levegő tele volt feszültséggel és pánikkal. Az ég bizonyos szinten kivilágosodott, de a sötétség még mindig éberen figyelte Nicket, hogy bármelyik pillanatban lecsaphasson rá.
Lassan, egészen lassan odasétált a torony szélére, közel a szakadékhoz, mely legalább annyira ijesztően nézett rá, mint egy sötét erdő közepén vadászó farkas. Ahogy feltekintett, magát a végtelenséget látta csak, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha a saját gondolatainak tompa visszhangját hallaná a tökéletes határtalanságban. Érezte, hogy közvetlen a szakadék fölött állva már réges-rég nem a harmónia illatát szimatolja, sokkal inkább valami sötétebbet, mintha csak perzselő tűz lángjai jutnának el a tüdejébe az egészen távoli szakadék aljáról.

Picture

Tudta, hogy mit fog tenni, most már egészen biztos volt benne. Mély levegőt vett, és engedte, hogy a forró tűz lángja uralma alá vegye az egész testét, majd Nick egy elhagyott bábúként zuhanni kezdett a feneketlen mélységbe. A sötétség az egész testét beterítette, és az egyetlen fényforrás pusztán a teste volt, amint a lángok jóleső fájdalom kíséretében végigperzselték a bőrének legfelső rétegét.
Miközben zuhant, csupán egyetlen gondolat járt a fejében, ami elterelte a figyelmét a fájdalomról. Egészen biztos volt benne, hogy ki akar szabadulni ebből a világból. Akármennyire próbált nyugodt maradni, érezte, hogy nem tudja megkülönböztetni a fikciót a valóságtól, és attól félt, hogy ezúttal a saját elméje sodorja majd az elfeledettnek hitt emlékek robbanásszerű felélénkítése felé. Ismert egy színésznőt, aki ismerte ezt az érzést, és aki az egész életét ezzel a tudattal élte le.

Picture

Halott, futott át az agyán a gondolat. Ez a magyarázat arra, miért nem volt ott a szeméttelepen. De vajon honnan tudta? A gondolat váratlanul jutott eszébe, és erőteljesen törnie kellett volna a fejét, hogy miért, de abban a pillanatban nem volt erre képes, mert hirtelen Jessica Hummer egész életét egy másodperc alatt megismerte, pusztán azért, mert kíváncsi volt rá.
– Nem! – kiáltotta Nick, és megállt a levegőben.
Nem zuhant tovább, mert egyszerűen nem volt rá szüksége… Hiszen abban a pillanatban mindent megértett… Tudta az Igazságot, és azzal is tisztában volt, hogy most már visszatérhet a Földre. A valóság gondolata valahogy most különös szépséget keltett benne, és örömmel töltötte el, hogy kiléphet a tökéletes harmónia világából… Ezúttal örökre.
***

Picture

A csend olyan váratlanul és alattomosan ereszkedett le a szeméttelepre, hogy a jelen lévő emberek szinte észre sem vették. Linda dobhártyája a szívverése ritmusára dübörgött, és ez a fajta zaj – még ha fiktív is – olyannyira összezavarta, hogy legszívesebben ott helyben kettészelte volna a Végtelen Tudás Könyvét. Ekkor azonban – a csendhez hasonló alattomossággal – vakító fény töltötte be az egész teret. Gyorsaságával és nesztelenségével azonnal megölte a körülöttük uralkodó sötétséget, és Linda minden porcikájában érezte, hogy győztek. Tom rosszul döntött, hogy elolvastatta Nickkel a könyvet, hiszen ezáltal ő érezhette meg először a kifogyhatatlan tudás édes ízét.

Picture

A fény egy kis idő múlva eltűnt. Linda egy pillanatra úgy látta, mintha szilánkokra törve hullana össze a földre. A fia… Az egyetlen fia ott állt ökölbe szorított kézzel a Könyv előtt, miközben kifejezéstelen arccal a távolba meredt. A tekintete ellenére legalább olyan magabiztosnak nézett ki, mint amennyire a mögötte álló Tom elbizonytalanodott. A maffiózó kérdően tekintgetett Chrisre és Lindára felváltva, majd miután nem kapott választ senkitől, mély és rekedtes hangján felsóhajtott… Ám ez sokkal inkább morgásnak tűnt, mint valódi sóhajnak.
– Nos… Milyen volt? – hadarta el Tom a kérdését, és látszólag ennyi pontosan elég volt ahhoz, hogy Nicket feldühítse… Hiszen abban a pillanatban az események sebessége hirtelen a duplájára nőtt.

Picture

A Nick előtt lévő asztal felborult, a rajta lévő Könyv a magasba emelkedett. Pulzáló villám csapott belé, és az ismeretlen betűkkel teleírt lapjai a maffiózók felé vezették a hatalmas, égből jövő csapást. Tom Wiles, és a többi testőre rémült kiáltással hanyatt vágódtak, míg a csatateret egyik pillanatról a másikra vörös lángcsóvák töltötték be, ami talán sosem volt még ennyire perzselő, mint most. Egy oroszlán szabadult fel a tűzben, és Linda ekkor már tudta, hogy a fia, aki még mindig ökölbe szorított kézzel nézett a távolba, az elpusztíthatatlan vörös lángoknak, a tűznek a gyermeke. Egy ember hatalma talán még a történelemben soha nem volt ekkora, mint most.

Picture

– Tom Wiles… – fordult meg szánakozó tekintettel Nick. – Most a saját bőrén tapasztalhatja meg, milyen valójában a tűz hatalma.
Tom arckifejezésén most először lehetett észrevenni a csontig hatoló félelmet. Linda meglepődve követte az eseményeket, és félig mosolyogva nézett rá a mellette álló döbbent Chrisre. Túlfűtött érzelmei hatására erősen megmarkolta a férje kezét, és ennek köszönhetően valahogy sokkal nyugodtabb lett minden.

Picture

– Győztünk… – suttogta lágyan a férje fülébe. Chris szépen lassan megfordult, miközben Linda szemébe nézett… és a következő pillanatban megcsókolták egymást, és mintha tisztán érezték volna mindketten, hogy ez egy új kezdet jele. Aztán Lindának eszébe jutott, hogy még koránt sincs mindennek vége. Megfordult, és ismételten próbálta követni az eseményeket.
– Még az örök nyugalmat sem érdemelné meg – mondta gyűlölettel teli hangon Nick, és közben gyilkos tekintettel Tomra meredt. – Az élet viszont túlságosan nagy kegyelem lenne számára…
– Ne hidd azt, Nick Willer, hogy nyertél… – szólalt meg egy hang Lindáék háta mögött, és rá egy másodpercre hangos pisztolydörrenés törte meg a tűz ropogását.
Nem mert hátrafordulni. Félt attól, hogy bekövetkezik az, amitől a legjobban tartott. Tisztán hallotta, hogy valami lezuhant a földre… Valami nehéz, de mégsem törékeny, és nem kemény… Érezte, hogy Chris már nem szorítja többé a kezét, és mikor megfordult, látta, amint ugyanaz a kéz élettelenül a földre zuhant, és vonaglott egy utolsót a talajon. Kétségbeesetten letérdelt a férje mellé, közben nagyon halkan egy félelmetes, morgásszerű hangot hallott a távolból, mely talán egy hamis hegedű hangjához hasonlított.

Picture

Linda minden porcikáját átjárta az iszonyat. Egy utolsó, egészen halk levegővétel hallatszódott, mintha Chris mondani akart volna valamit, míg Linda kétségbeesett kíváncsisággal várta a sorsát megpecsételő mondatot, aztán hirtelen ismét csend lett, és ekkor már tudta, hogy a férje utolsó gondolatát a torkára forrasztotta a halál.
Lágy és friss szellő süvített végig New York utcáin. A sötétség, akárcsak a pánik, ismételten leereszkedett a világos vérrel elárasztott csatatérre. A füsttel teli levegő megtelt haraggal, s ahol egykor virágzó jókedv uralkodott, ott most a tűz járta el a rettenetesen forró és monumentális halálkeringőjét.