
Nővérek harca érdekességek
Gondoltam, a Nővérek harca búcsúztatásaként összeállítok egy kis érdekességcsokrot. Nos, akkor bele is kezdek.
A történetemet idén (2014), augusztus elején kezdtem, és a vége felé fejeztem be. A szülinapom tájékán Marcello közölte velem az örömhírt, miszerint megjelenhet a történetem az oldalon. Nagyon izgatott voltam. Naponta többször is felmentem az oldalra, hogy megnézzem, érkeztek-e újabb kommentek. Most megragadnám az alkalmat, és köszönetet mondok azoknak, akik ezt megtették bármelyik résznél. Egyébként ez az első hosszabb történetem. Volt két rövidebb, de azokban rossz minőségűek a képek, látszanak a gondolatbuborékok és a simek feje fölött a kristály.
Akkor most bemutatnék néhány dolgot a Tale-lel kapcsolatban.
A legnehezebb dolog az volt, amikor a helyszínt építettem. Gondolom, nem okozok senki olyannak meglepetést, aki már játszott a Sims 3-mal, ha azt mondom, hogy a történet Sunset Valley-ben játszódik.
A legtöbb probléma a helyszín építésekor volt. Először megépítettem a házakat, készítettem pár képet, de lemerült a laptopom, ezért újra kellett kezdenem. Másodszor is felépítettem, szintén készítettem képeket, de ebben az esetben pedig lefagyott a játékom, nem tudtam semmit csinálni, ki kellett kapcsolnom a gépet. Ekkor már teljesen ideges voltam. Úgy döntöttem, meg se csinálom. Aludtam rá egyet, és meggondoltam magam. Harmadszorra sikerült.
Ez pedig a jobboldali. Aki elég szemfüles volt, észrevehette, hogy ez a ház volt az elején Amy, és a lányainak otthona, csak átfestettem, és néhány bútort kicseréltem.
Bebizonyítom:
Egyébként ebbe a részbe nem terveztem betörést, csupán a véletlen műve volt, de legalább színesebbé tette.
Végezetül pedig jöjjön Emily érdekes „szemállása”.
Ezeket is érdemes megnézni

Más, mint a többi érdekességek és kulisszatitkok
2018. január 16.
Jelzőfény: Végzet – Simlandia térképe
2018. január 16.