Tale Extra

Kísértő múlt érdekességek

  • A történet ötlete 2014 májusában kezdett motoszkálni a fejemben. A szereplők és helyszínek nagy része körülbelül július közepére elkészült, és csak azután láttam hozzá az íráshoz.
  • A 13 rész összesen 21 230 szóból és 303 képből tevődik össze.
  • A legrövidebb a 11. rész, igazából együtt alkotott volna egy egészet a 10. résszel, aztán mégis úgy döntöttem kettévágom, egyrészt túl hosszúnak éreztem, másrészt meg nem szerettem volna, hogy a 10. rész, ami a kedvencem, szomorúan érjen véget. Nem mintha ezzel bármin is változtattam volna, de akkor így jobbnak éreztem.
  • Apró érdekesség, ami szerencsére nem volt feltűnő, hogy Crystal a táncosnő, aki már a 2. részben is felbukkant nem ugyanaz a sim volt, akivel a nyomozók elbeszélgettek a 7. részben. Véletlenül kitöröltem, így kénytelen voltam egy másolatot létrehozni. 😀

357089_orig-7935637

Ki mondta, hogy csak az Ezüst krónikák szereplői találtak rá az időgépre?

7159875_orig-2175279

5907636_orig-9698206

Főszereplők személyiségjegyei
Dorian Carson
– Céltudatos
– Forrófejű
– Bátor
– Magányos farkas
– Borongó
Andrea Mackenzie
– Barátságos
– Családközpontú
– Céltudatos
– Karizmatikus
– Jó megfigyelőJött egy őrült ötletem, miszerint mi lenne, ha a Kísértő múlt egy film lenne, és ennek kapcsán elgondolkodtam, kik lennének a főszereplők, és a következőkre jutottam:Chris Pratt (Dorian Carson), Katheryn Winnick (Andrea Mackenzie) és egy kis bónusz, Andrew Garfield(Tom Baltimore)

906648_orig-1542606

Főszereplők a The Sims Medievalban (Köszönet Nita90-nek ^^)

9147038_orig-6056538

4155466_orig-9807161

3396388_orig-3759111

Főszereplők The Sims 2-ben (Köszönet DeeDee-nek ^^)

1868529_orig-2366267

995064_orig-6878025

6539613_orig-2093033

…különben dühbe jövünk!

4937752_orig-8792351

  Hogy mi? Elfogyott a fertőtlenítő?

7573704_orig-8491326

  Bibibí, akkor is én vagyok a Király.

6984542_orig-2799016

Andreának a kihallgatás helyett cicázni támadt kedve, ami Doriannak nem túlzottan tetszik (vagy csak szívesen lenne a cica helyében? 😉 )

1169353_orig-6633265

Na várj, mindjárt összeszedem magam

222944_orig-3483867

Szegény Edward, senki sem akarja elfogadni a rózsáit. 🙁 😛

955542_orig-4429114

Mindent bele, Carson nyomozó!

7713819_orig-2743296

No comment…
8438724_orig-9420595
Ne maradj le semmiről!
Kérj értesítést minden friss cikkünkről, vagy állítsd be, milyen típusú tartalmakról küldjünk hírt neked! A feliratkozással elfogadod adatvédelmi tájékozatónkat.

Hozzászólás

Kérjük, jelentkezz be a hozzászóláshoz
  Feliratkozás  
Visszajelzés