Jelzőfény: Végzet – Érdekességek

A második évadot már az előtt elkezdtem írni, hogy az első leforgatását befejeztem volna (tehát összességében 2013-ra datálódik vissza)

A tale-hez összesen 3491 darab képet készítettem (borítóval, headerekkel együtt), és ebből 1020 darab került bele végül (plusz van még ugye a borító meg a 27 header)

A helyszíneket a templom kivételével mind én építettem, az Omega-központ egy részét kétszer is le kellett gyártani, mert meghalt a telek és nem lehetett többet megnyitni 🙁

Nem is lenne érdemes összeszámolni, hogy mi minden egyedi tartalmat gyártottam össze hozzá, de talán a legfontosabb megemlíteni, hogy a tale miatt tanultam meg pózokat (pontosabban overlay pózokat) készíteni.

A 11. és 12. részt legszívesebben egybe raktam volna, de az Interlude miatt ketté kellett vágni.

Egyébként az Interlude azért maradt Interlude és nem fordítottam le, mert furcsán hangzott, hogy Közjáték.

Az első elképzelésben több angyal ment volna az Omega-központ ellen, de végül rájöttem, hogy 3 szálat is elég macerás párhuzamosan vinni, úgyhogy végül csak ennyien maradtak. (bocsi többi angyalok…)

Az ügynökök igazából egy sim. Úgy kell őket sokszorosítani, hogy moveobjects-szel fel kell venni, majd nyomni kell a Shift gombot, és így annyi ügynököt lehet lerakni, amennyi jól esik. Utána persze kijelölhetővé kell őket tenni.

Mike egyébként az apja második neve után lett elnevezve. De általánosan a nevek választásánál sokszor figyeltem a jelentést is.

Ha már itt tartunk, a főbb szereplők teljes nevei:

  • Michael Caleb Lindberg
  • Skylar Valerie Hewitt
  • Grace Evangeline Swanson
  • Orion Isaac Marshall

Sky „halálát” volt a legnehezebb megírnom, vagy háromszor újraírtam, mire jónak találtam.

Egyébként sokat gondolkodtam, hogy őt vagy Grace-t kellene „megölni”, de végül rá esett a választásom. Hát igen, ez a gyilkolási ösztön XD

A „Mike születése” jelenetben látható bébi nem Mike, de még csak nem is fiú.

Amikor először mutattam meg Mike-ot egyből megkaptam, hogy nagyon hasonlít Damianre. Hogy kiderítsem, kire hasonlít jobban, végeztem egy „genetikai kísérletet”

Picture

Az első Mike, a második Elsie és a harmadik Damian. Mindenki vonja le a következtetéseket 😛
És a tornasor:
Sky (0.92) – Annie (0.94) – Grace (0.95) – Mrs. Ainsworth (0.97) – Margaret (0.98) – Rick (0.99) – Elsie, Orion, JJ, Omega (1) – Mike, Donovan (1.02) – Emeric, Karl, Clayton (1.03) – Lewis, Gabriel (1.04) – Damian (1.06)
Picture

(Oké, talán nem túl illusztratív a kép, de higgyük el, hogy ezek az értékek)
​Most jönnek a röhejes képek XD
​És jó szokásomhoz híven megcsináltam a szereplőket Sims 3-ban is 🙂
Picture

Picture

Picture

Picture

Latest posts by Sims Addicts (see all)

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés