Age Innovators – A.I.A.I. érdekességek

– Eredetileg a játékot Sims 1-el próbáltam leforgatni rossz gép miatt.

– Több világleírás lett volna, de végül egy rövid leírásba szűkítettem a dolgot az 5.részbe. Ennek az oka az volt, hogy túlságosan belementem a témába. A legtöbb rész 90%-a ezekből állt. Egy ”rövid” példa:

A politikai viszályok annyira nem voltak viszályok, mint régen. Annak idején arra mentek ki a párt kampányok, hogy saját diktatúrájukat vezethessék be, viszont most gyermekjátékok voltak, mert lényegében minden esélyes párt ugyanazt az elvet követte (többek közt a FuG és az E.A.I. is). Szinte minden párt jelen volt minden országban. Például a megtévesztés ellenére, a királyságokban nem voltak királyok, és a köztársaságokban a politikai viták mindig arra mentek ki, hogy ki csinálja meg ugyanazt a dolgot, amit a másik ugyanúgy tett volna meg. A kapitalizmusnak jele sem volt, minden tulajdon megszűnt létezni valamikor a XXIII. században. Nem volt pénz, ebből adódóan se szegény, se gazdag. A fejesek is azért dolgoztak rendesen: gyakorlatilag minden jó ötlet tőlük származott. Ha valakinek valamire pedig szüksége volt, akkor szólt a felettesének, aki okvetlenül beszerezte azt amilyen gyorsan csak tudta. Az emberek természetesen nem kértek aranyrudakat, sem pedig tűzijátékot. Inkább új tányért vagy pamut ruhát és mindenféle valójában hasznosítható dolgot.

Azok akik komolyan gyémánttal kirakott, aranyos faliszőnyegre vágytak és addig hisztiztek míg nem kaptak, azokat a közösségbe tartozáshoz alkalmatlannak minősítettek. Őket egy helyre gyűjtötték, hogy egymást boldogítsák. Ezután sem éltek rosszul, csak a gyakorlatban külön nemzetséggé szigetelődtek el. Mindenhez joguk volt, csak nem kaphattak munkát rendes területen. Például egy egoista, aki mindig hisztizett nem mehetett az A.I. földműves munkaágára, csak az A.I. földmunkás ágára, ami lényegében csak az ott dolgozó emberek típusától tért el.

A rendszer titka az volt, hogy úgy teremtsenek világbékét, hogy megszüntetik a szegénység és gazdagság gyakorlati fogalmát. Sem külügyre, sem belügyre nem volt szükség (bár őröket a biztonság kedvéért tartottak, de ők is dolgoztak valami mást is az egész napos szalutálás mellett).

– Eredetileg Peter lett volna a főgonosz, Nious a jófiú, és A.I.A.I. a történet végén feláldozta volna magát, hogy megölje Petert. Ez azért lett volna így, mert Peter át akarta venni az irányítást A.I.A.I. felett.

– Egy másik verzióban Peter kijutott volna a felszínre, és így az derült volna ki, hogy minden hazugság volt: a felszíni világ egyben van, ellenben az embereket így könnyebben tudták irányítani a vezetők. Ez végül teljesen ki lett véve.

– Rengeteg olyan jelenet van még, ami a végső verzióból ki lett kozmetikázva. Kezdetben volt egy jelenet, ahol Peter bemegy a kórházba a műtét után lévő, még alvó Timhez. Mikor még Peter volt a gonosz, akkor utalásokat tett volna rá, hogy ő nem az, akinek látszik. Mikor Peterből „jófiú” lett, akkor ebben a részben nagyon aggódott volna Timért, akit ezért meg is látogat. A rész ekkor rengeteg világleírást tartalmazott, főleg az orvostudomány fejlődéséről. Ebből a részből az égvilágon semmi sem maradt a történetben. Ez lett volna a magyarázat arra, hogy Oliver miért van teljesen felgyógyulva a 9.részben, mikor pár órával ezelőtt még volt egy lyuk a fején.

– Képek a legelső verzióból:

Picture

Itt történik meg A.I.A.I. árulása. Baloldalt két kezdetleges biztonsági őr látható, tőlük jobbra pedig Peter, Ben és Leo.
Picture

 A.I.A.I. eredeti főpanelja az emeleten.

Picture

 Tim elrendeli az indítást.

Picture

Tim a raktárban, ahol Peter fekszik a baleset után.
Picture

 Oliver, Leo és Ben a billiárd asztalnál. A negyedik ember a megjelent verzióban az elején feltűnik, van róla egy említés is, ellenben ezeket leszámítva ki lett írva a történetből.

Picture

Itt látható Tim is. A baleset előtti jelenet.
Picture

 A.I.A.I. irányítójának eredeti földszintje.

Picture

 A 4.rész elején látható jelenet eredeti verziója. A megjelent verzióban is látható a korábban említett névtelen tudós a háttérben.

Picture

 A vonatos baleset eredeti verziója.

Picture

 A baleset, ahol a rotor felkapja Petert és Menchardtot.

Eleinte a Sims 1-es képeket azzal próbáltam feldobni, hogy tele volt pakolva egyedi tartalmakkal, és saját magas is készítettem bele animációkat. Az utóbbi képen ezek mind jól láthatóak. A simek mozdulatai 100%-ban az én készítményeim rajta.

Ezeket láttad már?

Hozzászólás

  Feliratkozás  
Visszajelzés