Címke: technikai segitseg

Névgenerátorok

Korábban már foglalkoztunk névadással, mikor Dettyke útmutatót adott nektek, hogyan tudtok a legnépszerűbb online külföldi, illetve egy magyar utónévtárban hasznosan és gyorsan böngészni, és megtalálni a számotokra ideális nevet. Persze van, akinek erre nem kifejezetten van szüksége, mert már eleve a névvel együtt születik meg a szereplő, sőt talán a neve sokkal hamarabb, mint maga a személy. Azzal viszont talán sokat küzdötök, hogy nevet találjatok minden más karakternek is, de lehet csak a vezetéknevekkel álltok hadilábon, vagy a különlegesekkel, amiket még biztos soha senki nem adott szereplőnek. A cikk további részében olyan – többek között – névgenerátorokat gyűjtöttem össze Nektek, amik valamennyi keresztelő-problémára megoldást jelenthetnek. Az is kattintson, aki esetleg büszkén viseli a Kiváló Keresztszülő medált, mert rövidke listám tartogat pár különleges érdekességet is.

List of Random Names
Van, hogy nem különleges neveket keres az ember, csak pár olyat, amit statisztáknak, epizódszereplőknek adhat, akiket azért mégis csak hívni kell valahogy, főleg ha bemutatkoznak a szereplőnkek. Ilyenkor jön jól ez az oldal, ahol tetszés szerint válogathattok random kidobott nevek közül. Kiválaszthatjátok, hogy 5, 10, 20, 30, vagy esetleg 50 nevet generáljon, ami nagy előny, ha gyorsan le akarjátok tudni több szereplő keresztelését. Lehet csak női, illetve csak férfi neveket választani, de akár vegyesen is. A listában minden esetben kékkel jelölik a fiúkat és rózsaszínnel a lányokat. Választható továbbá, hogy csak keresztnevet, vagy teljes neveket dobjon ki, és ami még egy slusz poén, hogy alliteráló lehetőségeket is kérhettek, vagyis a kereszt és a vezetéknév is ugyan azzal a betűvel kezdődik majd. Ha a listán megtetszik egy tétel, de nem tetszik a hozzá generált vezeték- vagy keresztnév, akkor rákattintva kaptok egy újabb listát, ami 20 másik vezeték- vagy keresztnévvel párosítja csak a kiválasztott nevet.

Name Generator
Ez az oldal nem csak hétköznapi, egyéb sok már név generálásában is segítségünkre lehet. Történetíráshoz jól jöhetnek a fiú-lány kategóriák, amiknél első sorban vezetéknevet kell megadni, és ő ad mellé egy random, adott nemű keresztnevet. A Screen Name pont alatt felhasználóneveket generálhatunk, a Random Name címszó alatt pedig olyan lehetőségek vannak, mint például vezetéknév, középső név, vagy középkorban használatos nevek. Szerepel még a listán mindenféle játékokhoz való generátor, de érdekes lehet a fantasy kategória is, ahol az általánosságban különlegesen túl kifejezetten elfeknek vagy vámpíroknak is könnyűszerrel találunk nevet. A generálás során, alul egy kis dobozban gyűlnek az addig kidobott lehetőségek, és ezeket egy kattintással átdobálhatjuk a jobboldali dobozba, hogy keresés közben szem előtt maradjanak a kedvencek. Figyelem! Kategóriaváltásnál elvesznek mind a korábban generált, mint pedig a kedvencek listája!

Random Name Generator
Elérkezett a kis listám a legtöbb lehetőséget rejtő névgenerátorhoz, ami már nem csak külföldi, akár magyar lehetőségeket is kidob nekünk. Miután bejelöltük, hogy csak egy keresztnevet, vagy keresztnevet 1, 2, esetleg 3 középső névvel szeretnék kapni, lehetőség van előre megadni a családnevet is, de egy pipával akár azt is generál nekünk, idomulva a lentebbi kategóriák közötti választásunkat figyelembe véve. Nyelveken és tájegységeken túl különféle mitológiai, ősi, bibliai vagy épp történelmi lehetőségeket is megjelölhetünk, de van például rapper, hippi, tündér és boszorkány kategória is. Sajnos minden esetben csak egy nevet dob ki, de minden elemére rákattinthatunk, ami egy adatlapra vezet minket, ahol jó esetben megtudhatjuk, honnan származik az adott név, illetve milyen más ismert alakjai vannak még.

Fake Name Generator
Előfordulhat, hogy személyes adatokra is szükségünk lehet a karakterhez. Ekkor hívhatjuk segítségül ezt az oldalt. Alap dolgok megadásával generál nekünk egy kész adatlapot, és ehhez csupán a nemet, a nyelvet, illetve a lakóhelyét, mint országot kell eldöntenünk. Pontos lakcímtől és születési dátumtól kezdve a telefonszámon át olyan adatokat is létrehoz, mint az e-mail cím, egy jelszó, vagy épp a testmagasság, a kedvenc szín, és hogy milyen kocsija van az illetőnek. Nem csak számos külföldi, magyar fake személyeket is generálhatunk. Az Advanced Options lehetőségre kattintva tól-ig határt is megszabhatunk a korára vonatkozóan.

Családfa Generátor
Ha már lehet a karakterünknek akár random lakcíme és hitelkártyaszáma, akkor miért ne lehetne véletlenszerű családja is? Van ennek az oldalnak két családfától független opciója is, ugyanis az első választási lehetőségnél bandaneveket, vagy helyneveket (pl söröző, kávézó, étterem…) is generál nekünk. Mivel magyar, így nem szorul sok magyarázatra, ezért inkább az észrevételeim osztanám meg. Családfára vonatkozóan lehet valósnak tűnő, a főválasztáson túl más etnikumokat is tartalmazó, de akár fantasy jellegűt is létrehozni. Ez leginkább a nevek terén nyilvánul meg. Megadható a fának egy vezetéknév, vagy keresztnév, amit használnia kell, de inkább csak az előbbit érdemes, az utóbbinak az a következménye, hogy mindenkinek az lesz a keresztneve. Sok más okosságot is lehet még pipálgatni, és a végén kapunk egy szép kis családfát testvérekkel, egyenesági felmenőkkel és leszármazottakkal, születési és halálozási dátumokkal tűzdelve.

Donjon
Végül jöjjön egy olyan oldal, ami nem csak nevek, történetek létrehozásában is nagy segítéségre lehet a fantasy műfaj szerelmeseinek. A neveken kívül segíthet az oldal egy egészen új világ, térkép, helyszínek, üzletek, különféle lények és akár indítószálak, alapsztorik kitalálásában is. Egy külön bejegyzés is kevés lenne, hogy részletesen bemutassam azt a weboldalt, annyi sok lehetőség rejlik benne. Itt van példának a varázsbolt generátor, ami a helyszín és a típus megadása után generál nekünk egy rövid elhelyezkedést, leírást a kinézetről, a tulajról és egy listát pár ott található árucikkről. Vesszetek el benne!

Kiegészítve Romena ajánlásával

Fantasy Name Generators

 

NoAngelBrigi

Segítség a névadáshoz

Megálmodtuk a történetünk cselekményszálát, elhelyeztük egy annak megfelelő világban, azt is kitaláltuk már, hogy a főszereplő fiú lesz vagy lány, netán már el is készítettük őt a családszerkesztőben, na, de mi legyen a neve? – tesszük fel magunknak hirtelen a kérdést. Ismerős a probléma? Nos, ebben szeretnék most a segítségetekre lenni.

Kezdjük a keresztnevekkel

Amennyiben külföldön játszódik a történetünk, vagy csak a hangzásuk miatt előnyben részesítjük a külföldi neveket, ajánlom figyelmetekbe a következő oldalt: Baby Names. 


Maga a honlap így néz ki, minimális angoltudást igényel ugyan, de mindjárt részletesebben bemutatom a számunkra lényeges funkciókat, hogy mindenki tudja használni.

A kereső sáv alatt (Search for a baby name ) láthatjuk az angol ABC betűit, melyekre kattintva kilistázhatjuk az összes adott betűvel kezdődő nevet. Én most az A-t választottam, az alábbi képen láthatjátok is az eredményt.

Szép színes felsorolást kaptunk, amit nyugodtan tovább szűkíthetünk, ha nekünk csak fiú (kék, Boy Names) vagy éppen csak lány (rózsaszín, Girl Names) nevekre van szükségünk. A zöld nevek (Unisex Names) mindkét nemnek adhatók.

Ha lejjebb gördítünk, újabb felsorolást láthatunk, ami tulajdonképpen a lapok közti navigációra szolgál. Ha nem találtunk a fenti listában nekünk tetsző, A-val kezdődő nevet, csak kattintsunk a követketkező párosra (ebben az esetben az Adolf-Agape) és így tovább.

HALADÓKNAK, ÉRDEKLŐDŐKNEK!

Ha azonban az Aaron – példának okáért – elnyerte tetszésünket, kattintsunk rá, hogy bővebb információt tudjunk meg róla:

– Jelentését (the meaning of the name)
– Eredetét (the origin of the name)
– Egyéb, választható írásmódot (alternate spellings)
– Némi információt arról, hány híres embert hívnak így, illetve azok, akiknek tetszik az adott név, milyen nevekkel szimpatizálnak még (notes, people who like the name also like)
– Statisztikai adatokat, mennyire népszerű

Lentebb képeket is találhatunk, hogyan néznek ki az adott nevet viselők, ez is könnyítheti (vagy éppen nehezítheti) a döntésünket. 🙂

Amennyiben visszalépünk a főoldalra és teljesen a lap aljára gördítünk, egy újabb listát találhatunk. Ez abban az esetben lehet hasznos a számunkra, ha kifejezetten eredet szerint szeretnénk neveket keresni. Például ha a történetünkben Kínába utazunk, és szeretnénk egy helyi karaktert szerepeltetni, akkor a Chinese Baby Namesre kattintva kedvünkre válogathatunk a kínai eredetű nevek közül.

Ha nincs kedvünk keresgélni, akár rögtön a főoldalon is találhatunk egy-két szimpatikusnak tűnő nevet, “A nap neve” (Name of the Day) és az aktuális “Napi trendi nevek” (Today’s Trending Names) rovatokból.  Azonban itt érdemes figyelni, mert nem minden esetben egyértelmű, hogy az adott név, melyik nemhez tartozik. A biztonság kedvéért nézzétek meg az adatlapjukat.

Ha továbbra sincs ötletünk, hogy milyen betű alatt keressük az Igazit és a főoldalon is csak húztuk a szánkat az elénk táruló neveken, akkor van még egy egyszerű, ám annál nagyszerűbb megoldás! Az oldalsó sávban, a Most Popular Names, azaz a Legnépszerűbb nevek fülre kattintva megtekinthetjük az amerikaiak által leggyakrabban adott keresztnevek listáját éves lebontásban.

Lehet mazsolázgatni közülük. 🙂

Ha kis hazánkban játszódik a történetünk, akkor szép magyar (vagy legalábbis magyarosított) keresztnevekre lesz szükségünk, ebben is számos oldal lehet a segítségünkre, de újfent kiemelek egyet.

Egyszerű a kezelőfelület, rákattintunk a nekünk tetsző betűre és azonnal kilistázza az alatta futó neveket.

A példa kedvéért ismét rányomtam a férfi neveknél az A-Á-ra, láthatjátok is az eredményt. Még az adott név eredetét és jelentését is megtudhatjuk.


Na, de mi a helyzet a vezetéknevekkel? – tehetitek fel jogosan az újabb kérdést. Nekem leginkább ez szokott gondot okozni, de erre is találtam megoldást, hála jó öreg barátunknak, a Google-nak. Kezdjük előbb megint a külföldivel. A honlap eléréséért KATT IDE.

Nagyon sok lehetőségünk van a különböző keresésekre, de én azt javaslom, hogy használjátok az oldalsó sávban a Leggyakoribb (Most Common Surnames) és az ABC sorrendbe rendezett (Surnames Alphabetical) vezetéknevek listáját. Vigyázat! Minden esetben a bőség zavara léphet fel! 🙂

Hazai oldalak közül EZT ajánlom figyelmetekbe (keresztneveket is lehet böngészni, ha szimpatikusabb, mint amit fentebb mutattam).

Szokásos betűre kattintgatás, és lehet is válogatni!

És hogy még inkább megkönnyítsem a dolgotokat, tartottam egy kis közvélemény kutatást a szerkesztők körében, hogy kinek mi a kedvence. Íme az eredmények!

Magyar lánynevek
Brigi: Anna, Emma, Fanni, Zsófia
Dettyke: Adél, Beatrix, Zoé
Etti: Hanna, Klaudia, Ramóna, Réka, Viktória
Marcello: Emma, Léna, Virág
Matt: Bernadett, Brigitta, Csilla, Daniella, Fanni, Gabriella, Gréta, Nikolett, Noémi, Nóra, Tímea, Zsófia
Nana: Hanga, Miléna, Olívia
Magyar fiúnevek
Brigi: Ádám, Bence, Dávid, Márk
Dettyke: Ábel, Áron, Erik,  Márk, Milán, Vince
Etti: Bálint, Benjámin, Dániel, Dávid
Marcello: Ádám, Gábor, Máté
Matt: Áron, Bálint, Bence, Botond, Dávid, Endre, László, Levente, Olivér, Róbert, Rómeó
Nana: Csaba
Külföldi lánynevek
Brigi: Faith, Haley, Hope, Isobel, Molly
Dettyke: Becca, Haley, Sophia, Zoe
Etti: Amelia, Emily, Emma, Felicity, Lisa, Rachel, Sarah
Marcello: Carrie, Jessica, Lara
Matt: Abby, Adele, Addison, Amelie, Bree, Calliope, Christina, Claire, Elena, Gloria, Grey, Haley,
Katherina, Liz, Lucy, Meredith, Sofia, Susan
Nana: Hope, Katherine, Milena
Külföldi fiúnevek
Brigi: Adam, Daniel, David, Mark, Nathan
Dettyke: Aaron, Benjamin, Grant, Leo, Preston, Ryan, Wyatt
Etti: Jack, Noah, Nick, Oliver, Peter, Stephen
Marcello: Chris, Grant, Jaden, Nick
Matt: Calvin, Derek, Dylan, Felix, Luke, Olaf, Zack,
Nana: Aaron, Anthony

Sikeres keresztelést kívánok mindenkinek! 🙂

Írta: Dettyke

Idéző mondatok és határozói igenevek gyűjteménye

Adta meg a választ

Aggodalmaskodott

Állapította meg

Álmélkodott

Biggyesztette le ajkát

Bizonygatta

Biztosította

Bólintott

Bólintott rá

Bólogatott

Bökte ki végül

Búcsúzott

Csattant fel

Csendült … hangja

Csendült egy hang a háta mögött

Csitította

Csóválta a fejét

Dadogta

Darálta unottan

Döntött

Dörmögte

Duruzsolta

Dühöngött

Dünnyögte

Élénkült fel

Ellenkezett

Emelte fel a hangját

Érdeklődött

Értetlenkedett

Fakadt ki

Felelte

Figyelmeztette

Folytatta

Fordult

Fordult fel/hátra

Fortyant fel

Förmedt rá

Füstölgött

Hadarta

Hallatszott … hangja

Hangzott a felelet

Harsogta

Hebegte

Helyeselt

Hirdette ki

Hökkent meg

Hüledezett

Ígérte

Ismerte be

Ismételte

Javasolta

Jegyezte meg

Jelentette ki

Kapott az ötleten

Kapta fel a fejét

Kérdezte

Kezdte

Kiáltott fel

Kiáltotta

Kíváncsiskodott

Kotyogott bele

Köhintett

Köszönt

Közölte

Magyarázta

Méltatlankodott

Mentegetőzött

Mennydörögte

Mérgelődött

Mondta

Mormolta

Morogta

Mosolygott

Motyogta

Mustrálta

Mutatott rá

Nevetett fel

Nézett

Nézett rá

Nézett vissza rá

Nyilatkozta

Pattant fel

Pirított rá

Próbálkozott újra

Ráncolta a homlokát

Rázta a fejét

Recsegte

Rikkantotta

Ripakodott rá

Rivallt rá

Sipította

Sóhajtott

Sopánkodott

Súgta

Suttogta

Szabadkozott

Szakította félbe

Szipogta

Sziszegte

Sziszegte összeszorított fogakkal

Szisszent fel

Szitkozódott

Szólalt meg végül

Szólt

Szörnyülködött

Tárta szét a karját

Tiltakozott

Tódította

Töprengett

Töprengett hangosan

Ugrott a következő kérdésre

Ujjongott

Újságolta

Unszolta

Vágott a szavába

Vágott vissza

Vágta rá

Válaszolt

Védekezett

Vélekedett

Vetette ellen

Vetette közbe

Vetette oda

Vigyorgott

Vigyorodott el

Visította

Vonta fel a szemöldökét

Vonta meg a vállát

Zárta le

Zárta le a témát

Zihálta

Aggódva

Álmodozva

Barátságtalanul

Bizonytalanul

Boldogan

Bosszúsan

Csalódottan

Csendesen

Csevegő hangon

Csípősen

Csodálkozva

Csüggedten

Döbbenten

Drámaian

Dühösen

Elborzadva

Élesen

Elfúló hangon

Elgondolkodva

Elhaló hangon

Elismerően

Elképedve

Ellenségesen

Elpirulva

Eltorzult arccal

Emelt hangon

Émelygős hangon

Érdeklődve

Értetlenül

Fásultan

Feldúltan

Felháborodottan

Feljebb görbítette szája sarkát

Félszegen

Fennhangon

Fintorogva

Fojtott hangon

Fürkészve

Gondolkozás nélkül

Gonosz mosollyal

Gonoszan

Gorombán

Gúnyosan

Gyorsan

Habozva

Halkan

Hangosan

Hangsúlyosan

Határozottan

Hátrapillantva

Helyeslően

Higgadtan

Homlokát ráncolva

Hűvösen

Ijedten

Ingerülten

Izgatottan

Jeges nyugalommal

Kerülve a tekintetét

Kétkedően

Kétségbeesetten

Kissé kábán

Kitartóan

Kíváncsian

Komolykodva

Komor magabiztossággal

Komoran

Kórusban

Könnyeivel küszködve

Közönyösen

Kurtán

Legyintve

Lelkesen

Lelombozódva

Lesújtó pillantással

Makacsul

Megborzongva

Meghökkenve

Megkönnyebbülve/megkönnyebbülten

Megjátszott könnyedséggel

Megjátszott közönnyel

Megköszörülve torkát

Megrendülten

Megrökönyödve

Megütközve

Mélabúsan

Méltatlankodva

Mély sóhajtással

Mogorván

Mohón

Mosolyogva

Mögül kilesve

Nagy komolyan

Némán

Nyomatékosan

Nyugodtan

Nyugtalanul

Óvatosan

Önelégülten

Összeszedve

Pirulva

Rekedten

Reménykedve

Rémülten

Részvétlen közönnyel

Rezzenéstelenül

Riadtan

Rosszkedvűen

Sértődötten

Sietve

Sötéten

Sugárzó arccal

Sután

Suttogva

Szárazon

Széles mosollyal

Szelíden

Szemlesütve

Szemrehányó hangsúllyal

Szigorú arccal

Szigorúan

Színpadiasan

Szórakozottan

Tanácstalanul

Tartózkodóan

Tátott szájjal

Tehetetlen dühvel

Tele szájjal

Tétován

Torz mosolyra húzódott

Tűnődve

Türelmetlenül

Ujjongva

Undorral

Unottan

Vállat vonva

Vállvonogatva

Vészjóslóan

Vidáman

Vigasztalóan

Zavartan

Zihálva

 

Gyűjtötte: Etti

Írással kapcsolatos idegen szavak szótára

Cliffhanger: függőben maradó cselekményt, melyet általában az írók az egyes epizódok végén alkalmaznak. Ebben az esetben az olvasó számára nem feltétlenül derül ki a szereplők sorsa, vagy az esemény végkimenetele. A feszültségkeltés egyik legjobb eszköze, melynek során a függőben maradó cselekmény eredménye az olvasó számára csak a következő rész elolvasásával válik egyértelművé.

Epilógus: jelentése zárószó, végszó, befejezés. A történet legvégén a szereplők sorsát mutatja be a cselekmény eltelte után néhány évvel.

Évad: egy adott történet egy évada általában lezárt történet, mely nyitva hagyja a folytatás lehetőségét is. A Sims Tale-ek esetében előfordulnak többévados történetek, melyek egy hosszú, komplex cselekményfolyamot mesélnek el. A történetünket célszerű évadra bontani, ha két évad között eltelik egy hosszabb időtartam, vagy ha úgy érezzük, túl hosszú lenne egyben elmesélve.

Finálé: egy történet legutolsó epizódja, mely a fordulatos tetőpontot és a megoldást foglalja magában. Több részből is állhat, amennyiben a tetőpont sokáig elhúzódik, de célszerű maximum 2-3 részt rááldozni.

Klisé: más szóval közhely. Egy olyan gondolat, vagy esemény, amit már olyan sokszor használtak, hogy eredeti célja és gondolatmenetének lényege elvész. Egy előre kiszámítható esemény, vagy akár egy unalomig ismert szereplőtípus.

Lektor: egy (általában) szakértő ember, aki átnézi és szerkeszti az író történetét, felsorolja annak hibáit. A legtöbb írónak van lektora (még a Harry Potter írónőjének, J. K. Rowlingnak is), mivel így más nézőpontból is megszemlélheti a saját írását, ezzel rávilágítva az egyes hibákra.

Opening: a Sims Tale-ek esetében az opening lehet egy kép vagy egy videó. A történetek adatlapján jelenik meg, legfőbb célja a kedvcsinálás, hogy az író még több olvasót csábítson az írása elé.

Pilot: egy adott történet legelső része. Leginkább sorozatoknál szokták használni, de itt, a Sims Tale-ek esetében is találkozhatsz ezzel a kifejezéssel.

Premier: egy adott történet bemutatásának időpontja.

Prológus: a történet első fejezetét megelőző rövid szösszenet, mely az előzményeket mutatja be, vagy csak hangulati útmutatást ad.

Promó: egy történethez készült adalék, egy plusz kedvcsináló anyag. Sims Tale-ek esetében ez lehet egy kép, videó, vagy akár részlet a műből.

Spoiler: az olvasók legnagyobb ellensége. A történet egy kulcsfontosságú pontját, nagy fordulatát, de akár a végkifejletét is elárulhatja. Rontja az olvasás élményét, emiatt igyekezzünk kerülni! Ha „spoiler”, vagy „spoilerveszély” feliratot látunk egy tale-lel kapcsolatban, amit még nem olvastunk, akkor ne nézzük tovább a posztot!

írta: Marcello

Zen Writer

A minap egy érdekes programra találtam rá, ami segíthet a Word monoton kereteibe zárt, de változatosságra vágyó íróknak. A ZenWriter lényegében egy fullscreen íróprogram, némi extrával. Amint megnyitjuk a programot, ez szembe is tűnik, hiszen a háttér egy kép, a karakterek gépelésekor billentyűhangokat lehet hallani, illetve emellett egy halk, nyugodt zene is elindul.

 

A szöveg gépelése közben a képernyőről minden egyéb eltűnik, így teljes mértékben az írásra tudunk koncentrálni. Viszont mindenképp megéri szétnézni a menük között is, hiszen ez is a ZenWriter egyik fontos tulajdonsága: szinte mindent át lehet rajta állítani.

 

A „close” gomb bezárja a programot, a „minimize” pedig tálcára teszi azt. A „documents”-re kattintva tallózhatunk a saját szöveges dokumentumjaink között (kompatibilis más szövegszerkesztő programokkal), újat hozhatunk létre, illetve a ZenWriter mappán belül is rendezhetjük írásainkat.

 

A „Settings” gombra kattintva egy ablak ugrik fel, amiben be tudjuk állítani, hogy bezárás előtt kérjen-e megerősítést a program, hogy frissítse magát, ha elérhető új verzió, illetve, hogy a háttér mozogjon a kurzor helyzetétől függően. Az „info bar” a szöveg alatt található sáv, ami, ha beállítjuk, megszámolja nekünk a szavakat, a karaktereket, a sorokat, oldalakat, és, hogy hány perc lenne elolvasni az adott szöveget. Plusz pont, hogy órát is lehet bekapcsolni, ami egy fulscreen program esetében nem éppen hátrány, de ha valakit idegesít, hogy mindig szem előtt van, mennyit szenvedett egy adott szövegrészen, el is rejtheti azt.

Ezen kívül az egy oldalon megjelenő sorok számát, a sorok közötti távolságot, a zene hangerejét, a mentés helyét, és az üdvözlő szöveget lehet módosítani.

Az „Appearance” menü tartalmazza a betűkészlet-változtatási lehetőséget, ami beépített karakterekkel, de a saját betűtípusainkkal is működik, illetve, a betűméretet és a háttér fényességét (nappal/éjszaka) lehet változtatni. Hasznos, ha éjszaka nem akarunk feltűnést kelteni a fehéren fénylő monitorral.

A „Backgorund” menüben tudjuk megváltoztatni a hátteret. Néhány beépített képen kívül a saját fotóinkat is beállíthatjuk, csak tallózni kell a programon belül, és kész is.

Zenék terén nincs túl nagy változatosság, viszont ezt is lehet orvosolni: A saját zenéinket is (akár csak a képek esetében), lejátszhatjuk a programon belül. Csak bele kell húzni az mp3 fájlokat a C:\Users\Rendszergazda\AppData\Local\Beenokle\ZenWriter\Music mappába, és a szám megjelenik a listán.

Mint már az elején is mondtam, a ZenWriter billentyűhangokat is produkál. Három opció van, kinek melyik a legkevésbé idegesítő, vagy éppen megnyugtató hang. A neten kutakodva lehet még találni 1-2 billentyűhangot, amiket a zenék tallózásával egyezően (de legalábbis hasonlóan) lehet működésre bírni.

Ha angolul írunk, szerencsénk van, beépített helyesírás-ellenőrző is dukál a programhoz. Ezt a jobb alsó sarokban találhatjuk meg, „spell checker” néven. De az angolul nem-értőknek sem kell elkeseredniük, egy kis trükközéssel más nyelvek helyesírás-ellenőrzőjét is be tudjuk állítani.

A bal alsó sarokban található „contents” gombra kattintva egy fül ugrik föl, ahol az általunk előre megadott fejezetek és szakaszok között ugrálhatunk. A fejezetek helyét # Chapter 1 illetve 2-3-4 stb., a szakaszok helyét pedig ## section 1 és 2-3-4 stb. beírásával határozhatjuk meg.

A programot a www.beenokle.com/zenwriter.html linken tölthetjük le. A próbaidő 15 nap, ezután fizetőssé válna a program, de az ingyenes és fizetős verzió között semmilyen különbség nincs. A letöltés után egy rövid és gyors installálás után a program használatra kész.

Oxeye