Címke: Sims sztori

Tintavér – 129. Utolsó találkozás

Bradley

Mindig is izgatottan készült az írókörök előtt, most azonban még egy lapáttal rátett minden korábbira. Mivel ez volt a tanév utolsó írókörös foglalkozása. Ráadásul igencsak hosszú és szép utat jártak be együtt. Az elején azokkal a diákokkal indult, akik csak azért jelentkeztek, mert máshová már nem vették be őket, vagy épp kényszerítették rá őket. Most pedig már az első nyilvános publikálásuk küszöbén álltak. Büszke volt rájuk, ehhez kétség sem fért. Egyértelműen hiányozni fog neki ez az érzés.
Igazából már a legelső írókör előtt nekiállt agyalni azon, hogy milyen lesz a legutolsó. Annyit tudott, hogy mivel itt már nem ad ki új feladatot, majd megpróbálnak nosztalgiázni, és visszaidézni, milyen volt ez az utazás, kinek mi tetszett benne. De ismerve az általános hozzászólási kedvet, hamar letett erről. Így sokáig ötlettelenül állt ez előtt az utolsó foglalkozás előtt. Főleg azután, hogy a legutóbbi feladatot, az iskolaújság különszámába írást, nem is ő adta ki, így kétségei voltak afelől, mennyire tudnak majd beszélgetni róla a mostani alkalommal.
Tintavér – 129. Utolsó találkozás Tovább olvasom

Tintavér – 128. Rendezzük lapjainkat

Liam

Még soha életében nem fájt annyira a feje, mint akkor. Először azt sem fogta fel, hol van. Annyit tudott, hogy fekszik, valami puhán. A szemét csak nagy erőfeszítések árán tudta kinyitni, de rögtön meg is bánta, hogy erre szánta el magát, mert a retináján beáradó fény szinte lyukat ütött a koponyája hátulján. Szóval ilyen érzés másnaposnak lenni.
– Jól érzed magad? – szűrődött át a kótyagosság ólmos falán valaki féltő kérdése. Mivel ilyen állapotban nehezére esett volna gondolkodni, örült, hogy szinte azonnal leesett neki, hogy Spencer az illető, aki beszél hozzá.
– Azt hiszem – felelte. Ennél jobbat sajnos nem tudott mondani. És nem csak azért, mert a halálán volt, hála tegnap esti dorbézolásának, hanem mert Spencer kapcsán is vegyes érzései voltak. – Hol vagyunk? – próbálkozott meg közben ismét a külvilággal való vizuális kapcsolatteremtéssel, ezúttal óvatosabban.
– Sean házában, még mindig – felelte Spencer, miközben Liamnek végre sikerült kinyitnia a szemét, maradandó látási károsodások beszerzése nélkül. Először is látta, hogy valószínűleg Sean szobájában lehet, és az ágyon fekszik. Amitől kissé megrémült, hiszen a házigazda az előző éjszaka minden követ megmozgatott, hogy ott köthessenek ki, ahol Liam épp most feküdt. Mielőtt azonban megbotránkozott volna azon, mi történt vele, miközben ki volt ütve, azt is sikerült megállapítania, hogy még mindig ugyanabban a ruhában van, mint tegnap. Ezek szerint mégsem történt közte és Sean között semmi. Szerencsére. Máskülönben most égne a pofája, hogy Spencerrel kell beszélnie.
– Hoztam vizet és aszpirint – lépett be ekkor a szobába a tulajdonosa is, majd megeresztett egy halvány mosolyt Liam felé, mikor látta, hogy időközben magához tért.

Tintavér – 128. Rendezzük lapjainkat Tovább olvasom

Tintavér – 127. Képszakadás

Kitty

Már csak néhány napjuk volt hátra a jótékonysági estig, és mostanra nagyjából összeállt minden – a színdarab utolsó simításai voltak szinte már csak hátra. Eredetileg azt beszélték meg, hogy Adriannel együtt ülnek be megnézni, mit alakítanak a színjátszósok, de az évfolyamtársa végül inkább visszament a kollégiumba, mert egész nap szörnyű fejfájásra panaszkodott. Ha valami, hát egy betegség most egyáltalán nem hiányzott volna egyiküknek sem.
Kitty már éppen beletörődött volna, hogy egyedül üli végig a főpróbát – hogy aztán majd az újság következő, hagyományos számába írhasson róla egy rövidebb cikke –, amikor Rob odacsapódott hozzá azzal a felkiáltással, hogy még sosem látott igazi színjátszós próbát.
– Elég húzósnak tűnik, hogy nem csak a különkiadást rakjátok össze, hanem még mellette a rendszeresen megjelenő számokat is viszitek – jegyezte meg a fiú, Kittynek pedig valahol kifejezetten jólesett, hogy volt valaki, aki rajtuk kívül is észrevette, mekkora fába vágta a fejszéjét az iskolaújság szerkesztősége.
Mindannyian folyamatosan azon munkálkodtak, hogy az igazi nagyágyú cikkeket a különkiadásra tartogassák, de közben a hetente érkező kiadványok színvonala se zuhanjon meg, és lehetőleg ne legyen túl nagy átfedés a témáik között. Néha Adriannel ketten is úgy érezték, hogy kicsúsznak a dolgok a kezeik közül, de azért kitartóan állták a sarat.

Tintavér – 127. Képszakadás Tovább olvasom

Tintavér – 126. Végjáték

Ethan

Ethan utálta a plázát, Darcy viszont imádta a szuperhősös filmeket. Nem tudta, hogy a kigyúrt fickók vagy a badass női karakterek izgatták jobban, de mindkettőről órákig tudott beszélni. Sejtette, hogy azzal, hogy beült vele megnézni a végtelennek tűnő új Bosszúállók filmet, még nincs vége megpróbáltatásainak, ugyanis a mű hosszával vetekedő elemzés is vár még rá az est folyamán. Tulajdonképpen tetszett neki a film, de ne már, hogy megint órákig a Kapitány seggéről kelljen himnuszokat hallgatnia. Azt még megértette, miért nem Jimmyt rángatta el mozizni, na de voltak barátnői, akik biztos jobban élvezték volna ezt a témát nála.
– Nyomulj már egy kicsit jobban, sosem fogunk kijutni – sürgette a lány, és türelmetlenül toporgott helyében. Ethan biztosra vette, hogy a fél liter üdítő lehetett a dologban, amit a film végéig sikerült elpusztítania.

Tintavér – 126. Végjáték Tovább olvasom

Tintavér – 125. Lelkesítő szavak

Morgan

Mikor megtudta, egy másik államba költöznek, először a düh kerítette hatalmába, aztán a kétségbeesés, majd dac következett. Végül túljutott a krízisen, és világosan is át tudta gondolni, milyen lenne maga mögött hagynia iskoláját. Bárhogyan is kereste a pozitívumokat, csak a katasztrofális végkifejletet látta maga előtt. Az anyja tévedett, amikor azt hitte, így a tanulásra tud majd koncentrálni, nem vette ugyanis számításba a Morgan-faktort. Neki fogalma sem volt róla, milyen különcnek lenni, milyen az, amikor az ember lánya nem tud beilleszkedni, és emiatt pokollá teszik életét a gyengébbeket szekírozni vágyók. Ha a helyszín változik is, ő azért önmaga maradna. A Brightwoodban azonban elindult végre egy úton, még ha hosszú ideig tartott is feloldódnia. Tagja volt az írókörnek, egy színdarabba is jelentkezett, és mentorokat is talált, akik motiválták őt – Bradley-t és Angela Windet.
Nélkülük sosem győzi le kishitűségét, és mer álmodozni az állatorvosi egyetemről, vagy adja le novelláját az iskolaújság különszámába, márpedig mindkettőt megtette.
– Morgan Valentine-t várják az igazgatói irodában. Morgan Valentine-t várják az igazgatói irodában – adta hírül a feje fölött lógó hangosbemondó, hogy a váratlan fordulatok sora még nem ért véget. Fogalma sem volt, mit követhetett el, ami miatt Hauser igazgatónő látni kívánja, úgyhogy félve, de kíváncsian indult az irodák irányába.
Mikor belépett a rettegett helyiségbe, Hauser éppen az ablakából figyelte az odalent bandázó diákokat. Morgan agyán átszaladt, ha társai tudnák, ki kémleli őket árgus szemekkel a szünetekben, ki sem dugnák orrukat a tanteremből.
– Ülj csak le – intett az igazgatónő, miután felé fordította arcát, és ezzel figyelmét is. Morgan engedelmesen helyet foglalt. – Nem beszéltünk a fegyelmi tárgyalásod óta. Történt azóta bármi, amiről úgy gondolod, az iskolának tőled kellene értesülnie?
Tintavér – 125. Lelkesítő szavak Tovább olvasom