Címke: Sims sztori

Tintavér – 99. Búcsú a gyermekkortól

Ethan

Csak félig tudatosultak benne a körülötte zajló események, mialatt a pap hosszú beszédben búcsúzott Joseph Flynntől. A szavakat nem is hallotta. Csak a fagyos göröngyökre tudott figyelni, amelyek nem sokkal később apja koporsóját fogják takarni, most már örökké. Az a hideg föld lesz az otthona, a teljes sötétség. Nem jut el hozzá többé napfény, hogy melegítse arcát, nem mosolyog rá már senkire, és nem járja be a világot, ahogyan mindig is álmodott róla. Ethan tudta, hogy az, ami a lezárt koporsó fedele alatt pihen, már nem az apja, de mégis beszélt hozzá magában. Hiszen ha úgysincs ott, nem számít, kimondja-e hangosan, amit gondol, ha pedig ott van, tudta jól, hogy meg fogja őt hallani így is.
Először megköszönt mindent, amit valaha kapott tőle. Minden bölcs szót, törődést, kedvességet. Minden olyan alkalmat, amikor megvédte őt akár azon az áron, hogy utána ő hajtotta haraggal álomra fejét egy házastársi vitát követően. Majd a bocsánatkérés következett. Amiért csalódást okozott. Amiért soha nem sejtette, mennyi mindent megtenne örege azért, hogy jobb életük legyen. Amiért ő tiszteletét egyetlen rossz döntés miatt megtagadta tőle. Igen, nagy hiba volt bemocskolnia kezét alvilági ügyletekkel, de mindig jó apa volt. Annyi idősen vállalt felelősséget egy egész családért, mint ő most, és sosem éreztette, hogy megbánta volna. Lehajtotta fejét, és összeszorította szemeit, hogy még csak véletlenül se jusson eszébe egyetlen könnycseppnek sem kiszöknie szemhéja mögül. Most már egyedül volt, és ha apja még látta őt, ennél jobb esélye nem volt, hogy megmutassa, ő erős. Bárhová is tér meg ezután, érte nem kell aggódnia. Ethan sosem hitt a túlvilágban, de most jólesett kapaszkodni egy kicsit abba, hogy talán csak egy fejezet zárult le apja életében.

Tintavér – 99. Búcsú a gyermekkortól Tovább olvasom

A Sötétség Angyala 2. – 13. Kérdések, és talán válaszok

A klánodban gyakran mindenki hamarabb tud rólad mindent, mint te magad. Ezt már akkor is megtapasztaltam, amikor annak idején Árminnal összejöttem. Így arra nem is számítottam,hogy majd várhatok a megfelelő pillanatra, hogy bejelentsem az Erikkel való kacsolatomat. Csak egyszerűen készpénznek vettem, hogy már mindenki tudja. Az anyám és Kitti meglehetősen örültek nekünk. Anyám szerint már éppen ideje is volt, hogy találjak magamnak egy „rendes fiút.” Az anyukák szeretnek ilyen szavakat használni, akármit is jelent.

A Sötétség Angyala 2. – 13. Kérdések, és talán válaszok Tovább olvasom

Tintavér – 98. Kelletlen megbeszélések

Morgan

Kevés olyan dolog akad, amitől egy gimis ajka mosolyra húzódik az iskolában, de az elmaradt óra mindenképp közéjük tartozik. Persze, csak ameddig a pótlás nem kerül szóba, de azon a hídon ráér akkor átmenni, amikor már előttünk van. Morgan azt sem tudta, mihez kezdjen a hirtelen rászakadt idővel, de aztán úgy döntött, meglátogatja a könyvtárat – romantikus regények iránti lelkesedése rejtélyes okból ismét ébredezni kezdett.
Fél óra múlva amilyen reménykedve indult, olyan csüggedten lépkedett visszafelé a folyosón. Mindent olvasott már. Mindent! Az elmúlt három évben kikölcsönzött minden olyan írást, ami kicsit is érdekelte, vagy legalább a borítóján volt valami, ami megfogta. Volt ugyan bérlete a városi könyvtárhoz is, de ott kortárs regényeket szinte alig talált, mintha a Brontë-nővérek idején frissítették volna utoljára a készletet. No, nem, mintha baja lett volna a klasszikusokkal. Elgondolkodott azon, milyen érdekes, hogy azok írják a legszebb romantikus történeteket, akik valójában sosem találnak rá az igazira. Vajon igaz lehet, hogy az alkotás mindig valami hiányából fakad? Hogy aki boldog, nem tud többé írni egy sort sem? Egyre valószínűbbnek érezte, hogy így van. Hiszen ezek a regények álmodóknak szólnak, akik keresik a saját boldog végüket, csak hasonló lélek ismerheti őket.
Elmélkedéséből egy nem vár kép rázta fel, az üres folyosón ugyanis megpillantott valakit, akit más napokon elkerült volna. Nagy volt a késztetés, hogy sarkon forduljon és elrohanjon, főleg, hogy úgy tűnt, Spencer még nem vette észre érkezését. Vidáman nyomkodta telefonját, néha el-elmosolyodva azon, amit olvasott. Biztos chatelt valakivel, és ez foglalta le minden figyelmét. Most, vagy soha. Már többször elkezdte a neki szánt bocsánatkérő levelet, de sosem jutott tovább a megszólításnál. Talán egyszerűbb lenne egyszerűen túlesni az egészen.

Tintavér – 98. Kelletlen megbeszélések Tovább olvasom

Tintavér – 97. Romantika a levegőben

Kitty

Az utóbbi időben a szünetei legtöbbjét vagy Rob, vagy Adrian társaságában töltötte, és bár mostanra a főszerkesztőjével is megtanult együttműködni, kezdte úgy érezni, hogy elfáradt. Nem igazán látta a megoldásokat, kiváltképp azóta, hogy Russel a bátyja megkérdezése nélkül rohant Hauserhez, és megpróbált elébe menni a balhénak. Csak épp nem sikerült neki – az igazgatónő érthető okokból kifolyólag nem hitte el neki, hogy valaki azzal töltötte a szabadidejét, hogy őt bemártsa. Tényleg nagyon valószínűtlennek tűnhetett egy kívülálló számára, hogy ellopják valaki pulóverét, hogy abban rongálják meg egy iskola falát, majd fotót szerkesszenek úgy, hogy az áldozat arca kerüljön a képre.
Kitty mégsem kételkedett, méghozzá azért, mert ismerte Thomas van der Hoom aljas kis játékait. Nem kellett neki különösebben nyomós indok ahhoz, hogy valakit kiszemeljen magának, és aztán a végsőkig játsszon vele macska-egér harcot. Talán ő is az adrenalin miatt csinálta?
Russel viszont így nem úszta meg, hogy fegyelmit írjanak ki az ügyében – ez pedig azt jelentette, hogy záros határidőn belül valamelyik szülője megjelenik majd a városban. Adrian könyörgött az öccsének, hogy ne árulja el senkinek a fenyegető leveleket, és ezen a ponton már Kitty sem értette, miért ragaszkodott annyira az évfolyamtársa ahhoz, hogy saját maga próbálja rendezni a helyzetet.
Felnőtt segítséget kérni messze nem a legrosszabb opció volt, sőt.
A Robbal töltött időt sokkal jobban élvezte, mert jó érzés volt látni, hogy a fiú a történtek ellenére sem veszítette el a humorát, tudott mosolyogni, lelkesedni, és próbálkozott is. Mégsem volt egyszerű megfeledkezni arról, hogy az egyik legjobb barátja nem is olyan régen még a halálát fontolgatta. Egyszerűen nem tudott igazán feloldódni mellette, mert féltette őt.
Tudta, hogy Rob éppen ezért nem akarta elmondani senkinek a kísérletét, mert nem erre volt szüksége, hanem arra, hogy ugyanúgy kezeljék, mint bárki mást. És Kitty próbálta; csak épp egyelőre nem járt sikerrel.
Talán ezért is volt olyan Spencerrel szemben leülni az ebédlőasztalhoz, mintha hosszú vándorlás után végre megpihenhetett volna egy kicsit.

Tintavér – 97. Romantika a levegőben Tovább olvasom

A Sötétség Angyala 2. – 12. Újból szerelem

– Ébresztő, szépségem, ágyba jött a reggeli… illetve, hát, vacsora!
Új szerelmem hangjára ébredtem, már jócskán sötétedés után. Kissé elaludtam, így meglehetősen hálás voltam az ébresztésért. És persze az ismerős illatú zacskóért, amit a fiú lerakott elém.
– Ez… vér? – kérdeztem álmosan.

A Sötétség Angyala 2. – 12. Újból szerelem Tovább olvasom