Címke: Sims sztori

Tintavér – 114. Óvni akarlak

Ethan

Mióta Bradley-nél lakott, sosem volt kedve egyenesen hazamenni. Hálás volt azért, mert fedél lehetett a feje felett, de mindig úgy érezte, zavarja a többieket jelenlétével. Épp ezért szokott rá a hosszabb kitérőkre, amelyek egy ideje rendszeresen a Thomas Woodrow Wilson magániskola felé vezettek. Napi rutinjához kezdett hozzátartozni, hogy megvárja, ameddig Clara kilép az épületből, és megbizonyosodik róla, hogy nem indul egyedül haza. Eddig minden nap várt rá valaki, vagy Rob Springer, vagy egy szemüveges srác, aki valószínűleg a másik bátyja lehetett – és aki szintén nem tűnt díjbirkózónak –, egy alkalommal pedig egy tenyérbemászó ismeretlen alak, akivel úgy tűnt, jóban vannak. Legalábbis biztosan nem ő volt az a van der Hoom, mert Clara nem is próbálta őt lerázni. Miután azok ketten hazaindultak, ő is rálépett a gázra, és rendszerint bolyongott még az utakon, vagy beült valahova egy üdítőre. Alkoholt már nem ivott, hiszen vezetett. Nem kockáztatott egy újabb figyelmetlenséget, mint Halloweenkor. Talán ez volt az oka, hogy mostanában állandósult melankóliája is. Eddig legalább ez ellazította a nehéz napok végén. Nehezen találta a helyét, hiszen minden megváltozott körülötte, és úgy érezte, már senkinek nincs rá szüksége. Sehova nem tartozott.

Tintavér – 114. Óvni akarlak Tovább olvasom

Tintavér – 113. Kínzó közelség

Morgan

Sosem volt barátságban az alapozóval vagy a sminkekkel úgy általában. Elsős gimnazista korában ugyan próbálkozott egy ideig füstös szemmel, csábos szempillákkal és más csajos dolgokkal, de mindig úgy érezte, mindenki őt bámulja, amikor elmaszkírozott arcával kilép az utcára. Irigyelte a lányokat, akik sminkelés után természetes szépségként tündököltek, nem pedig a cirkusz porondjáról megszökött bohócként. Wes ütésének nyoma azonban még mindig ott díszelgett arcán, három vaskos, lilás csík formájában, és kevés fantázia kellett hozzá, hogy a szemlélő felismerje benne egy tenyér lenyomatát. Így ő kénytelen volt előhúzni titkos dobozkáját, amiben sosem használt, nőcis dolgait őrizgette, hogy megkísérelje a lehetetlent: megtanulni sminkelni.

Tintavér – 113. Kínzó közelség Tovább olvasom

A Sötétség Angyala 2. – 20. Az “A” terv

Ahogy kiléptem az épületből, rögtön azt láttam, ahogy Samu és Ármin beszélgetnek. Talán Samu épp most közölte a rossz hírt, illetve végül a gyászhírt. Nem akartam részese lenni a beszélgetésnek, azonban megláttak. Samu ekkor vállon veregette Ármint, majd elment. Ármin pedig felém fordult.

– El se hiszem, hogy ilyen vak voltam – mondta. – Hogy Vivienne… és a vadászok… és Viktor… Bakker, miért nem szólt erről nekem soha?
– Mert szégyellte, amit tett – magyaráztam. – Amúgy, hogy vagy?
– Leginkább teljesen összezavarodva. Meg dühösen, amiért hagytam, hogy így a bolondját járassa velem az a nő. Szerinted engem is manipulált telepatikusan?
– Azt mondta, csak a halandókat tudja.
– De most mégis, úgy érzem… És közben téged is cserben hagytalak.

A Sötétség Angyala 2. – 20. Az “A” terv Tovább olvasom

Tintavér – 112. Friss hús

Bradley

Aznap a délutáni tantestületi értekezletet lefújták, így a szokásosnál jóval hamarabb hazaért. Szerencsére ezt most napokkal előre tudta, így nem úgy járt, ahogy szokott, hogy a hirtelen felszabadult plusz két órában nem tud mit kezdeni magával. Nem mintha most túl konkrét elképzelése lett volna arról, mivel töltse a délutánját. Egy azonban biztosan kilátásban volt: az Átváltozás, Franz Kafkától.
Régi kedvence volt a könyv, és most, hogy egyik osztályával aktualitást nyert a tananyag miatt, élvezettel vette le a polcról régi barátját. Már érezte az illatot, ami a könyvbe ivódott, és várta, hogy az olvasás öröme jobban megrészegítse, mint Jennifert az egyre gyakrabban kiürített boros üvegek. Legalábbis egyelőre csak gondolatban, hiszen még épp úton volt a gimnáziumból hazafelé.
Hazaérve pedig egy cseppet sem meglepő látvány fogadta: Jennifer a kanapén üldögélve kortyolgatta vörösborát. Néha már úgy érezte, aggódik a nőért, hiszen nem tudta, min mehet keresztül, amire az ilyen gyakori alkoholfogyasztás a válaszreakciója. De végül is, most van két szabad órája, talán pont most jött el az ideje, hogy megtudja.
– Hogyhogy ilyen korán itthon? – kezdeményezett beszélgetést a nővel, aki látszólag csak most vette észre, hogy hazaérkezett, mivel letette poharát a kávézóasztalra, majd a kanapéról felállva válaszolt csak.
– Egy kicsit… intenzív napom volt. És a főnök úgy érezte, jobban tenném, ha hazamennék – magyarázta, Bradley pedig csak így, hogy felállt, vette észre, mennyire ki van öltözve a nő a megszokotthoz képest. Illetve pontosabban fogalmazva ahhoz képest, amit a többi ember átlagosan hordott a mindennapokban. Arról ugyanis fogalma sem volt, Jennifer milyen szerelésben feszít munkahelyén, hiszen minden reggel üresen ásítozott mellette a nő fekhelye, mire ő felébredt.

Tintavér – 112. Friss hús Tovább olvasom

Tintavér – 111. Lány a küszöbön

Clara

Nem tudott gondolkodni.
A képek egymást kergették a fejében, az érzések pedig olyan gyorsan váltakoztak benne, hogy a mellkasa gyors egymásutánban szorult össze és engedett ki.
Alig kapott levegőt, és nem tudta, hogy ez a sírás miatt volt, vagy azért, mert kezdett eluralkodni rajta a pánik.
Talán ilyen érzés lehet Robnak, amikor rosszul van? Talán egy ilyen sötét pillanat borított fel mindent?
Clara reszkető kézzel ölelte át magát, és próbálta letörölni a könnyeit is, ahogy megállt a takaros ház küszöbén. Abban a pillanatban még csak meg sem próbálta magát lebeszélni arról, hogy becsöngessen.
Nem ide akart jönni, mert a legutóbbi találkozásuk alkalmával nem egyszerűen tisztázatlan maradt az ügyük Ethannel, hanem a csók láthatóan fel is zaklatta a fiút. Pedig ő volt az, aki kezdeményezett, nem? Akkor miért? Talán ilyen hamar megbánta? Az elmúlt hetekben sokszor gondolkozott ezen, de minden alkalommal arra jutott, hogy talán így volt a legjobb.
Most viszont kusza gondolatok és zaklatott légvételek közepette nem vágyott semmi másra, csak arra, hogy egy ismerős arcot lásson. Hogy miért pont az övét, arra nem volt magyarázata.
A másodpercek kínzó lassúsággal múltak, mire végre kinyílt az ajtó, és megjelent valaki. A könnyein keresztül csak homályosan látta őt, de valószínűleg az a bizonyos irodalomtanár lehetett.
– Köszönöm, de nem veszünk cserkész sütit – hárított reflexből a férfi, Clara pedig nem tehetett róla, de az elutasítás nyomán kibukott belőle egy kétségbeesett hüppögés. ¬– Mi a gond?
– Ethan… Ethan Flynn itt van? – kérdezett vissza elcsukló hangon.
– Ethan, téged keresnek – fordult hátra ezúttal máris készségesebben a házigazda.

Tintavér – 111. Lány a küszöbön Tovább olvasom