Sims 2 Letöltés – Wilson ház a Dennis, a komisz című filmből
Régen közöltünk már látogatói cikket, most viszont pótoljuk, és nem is állunk meg ennyinél – Greg Samsa egy teljes, letölthető Sims 2-es házzal lepett meg minket a napokban. Mivel a széria még ma is nagyon népszerű, az új alkotások viszont…
Hogyan építsünk? – 5. Húzzunk rá tetőt!
Az előző két alkalommal már megalapoztuk a házunkat, és a falakkal el is indultunk felfelé, ideje hát, hogy megkoronázzuk épületünket egy tetővel! A tető mindig egy fordulópontot jelent az építésnél, ez ugyanis az ún. szerkezetkész épület egyik lehetséges határa. Innentől…
A Zord Kaszás Nyomában – 2. The Sims 2
A Sims 2-ben a Zord Kaszás megjelenése eltér a többi szériáétól; külseje szürke és szellemszerű, nem pedig csontvázjellegű és fekete. Olive Specter egyik emléke szerint egyszer etyepetyézett a Kaszással, majd nem sokkal később életet adott a gyermekének, Zsezse G. Alanynak…
SimFacts – Skip Broke rejtélyes halála / Sims 2
A Chrillsims3 által készített SimFacts sorozat által újabb rejtélyes esetbe tekinthetünk be a Sims világán belül. A legutóbbi posztunk alapján már sejthetjük, hogy a nyomozás ezúttal sem egyetlen szériára korlátozódik, továbbá rengeteg információt a különböző, interneten közzétett közlemények és cikkek alapján…
Bella Goth nyomában – 2. The Sims 2
Legutóbb megismerkedtünk Bella karakterével, valamint kiderítettünk mindent a The Simsbeli megjelenéséről. Ezúttal a The Sims 2 rejtelmeibe fogunk bepillantást nyerni – minden kétséget kizáróan ez az a széria, ahol Bella Goth rejtélye kiteljesedik. Amikor felvesszük a történet fonalát Szépkellemesben, a…
Állati Családfa Kihívás / Pet Pedigree Challenge
Bár még időnk sem volt megunni a Sims 4 legújabb kiegészítőjét, a legelhivatottabb játékosok máris újabb Cats and Dogs kihívásnak vethetik alá magukat. Ez pedig nem más, mint a Pet Pedigree Challenge! Számtalan több generációs öröklődéses kihívás létezik már, és…
Földműves vagyok kihívás
Sziasztok, kedves Simmerek, itt Greg, és elbitoroltam a mai cikk írásának lehetőségét a szerkesztőktől 😀 Egy saját kihívásomat hoztam el Nektek, mely a „Földműves vagyok” nevet kapta, ugyanis jobb cím nem jutott eszembe. A kihívás lényege, hogy simjeidnek meg kell…
Ismerkedés az egyedi tartalmakat kínáló oldalakkal
Ebben a cikkben a világ talán két legnépszerűbb egyedi tartalmakkal foglalkozó oldalát fogom bemutatni nektek: a The Sims Resource-t és a Mod The Sims-et. És persze ne felejtkezzünk el legjobb barátunkról, a Google-ről sem. The Sims Resource Regisztráció Bár nem kötelező regisztrálni,…