Címke: krimi

A fekete özvegy

Írta: adamz

 

Picture

A mai is egy olyan monoton napnak indult, amihez Alison Gray már hozzászokott. Délután 3 óra múlt, az özvegy nő a félig tele lévő kávéscsészét szürcsölgeti, miközben az iroda csendjét a billentyű kopácsolása tölti be. Épp a délutáni híreket írja, melyekben egy megállíthatatlan sorozatgyilkos szerepel. Az elmúlt hónapban több feleségét megcsaló férfi vesztette életét, de a feleségek bizton állítják, hogy nincs közük az esetekhez. Persze ki hinné ezt el? Bizony, egy viszonylag remek hírnévvel rendelkező írónő dolga sosem könnyű, főleg, ha maga sem tudja, mi értelme van újból és újból felkelni ezeken a szürke hétköznapokon. Egy pillanatra megállt, hogy pihentesse fürgén dolgozó ujjait, majd egy nagy sóhajtás tört ki belőle. Rápillantott számítógép háttérképére, amin ő és hajdani férje látható.

Picture

Mióta férje, Brendon elhunyt, rá nehezedik minden munka. A megboldogult férfi egy jól menő ügyvédiroda tulajdonosa volt, de vajon azért tanult ennyit, és dolgozott keményen, hogy 30 évesen már az égi mezőkön pihenjen? Ha mást nem, annyit megért, hogy Alisonnak mindene meglegyen: gazdagság, luxusvilla, autó, stb. De ő ezekre nem vágyott igazán: ő csak a férjét akarta, akivel boldog volt.

Picture

– Alison, zavarhatlak egy percre? – Toppant be a szobába a szeleburdi és fiatal kolléga, Regina.
– Persze miben segíthetek? – kérdezte Alison. Nem volt sok barátnője, sem rokona, alig tartotta valakivel a kapcsolatot. A munkahelyén is Regina volt az egyetlen, akivel olykor szót váltott.A fiatal szöszi közelebb lépett a dolgozóasztalhoz, majd néhány darab papírt tett le az asztalra, csak a szokásos: szerződések és könyvelnivalók.

Picture

– Ezeket a papírokat kellene lefénymásolni 3 példányban.
– Rendben Regina, megoldom – mondta higgadtan és nyugodtan Alison. Fontos tudni róla, hogy sosem kapja fel a vizet, vagy neveti el magát. Már sírni sem tud többé. Egyhangú és unalmas az élete, amióta egyedül maradt, mondhatni elvesztek az érzései.
​- Köszönöm! – Lelkesedett Regina, majd pár pillanatnyi töprengés után feltette következő kérdését. – Egyébként lehetne egy személyes kérdésem?

Picture

– Persze, nyugodtan.
– Hogyan halt meg a férjed? – hangzott el a kérdés a fiatal lány szájából. Tapasztalatlan, naiv és kissé céltalan volt, így azzal sem volt tisztában, hogy a kérdés hallatán egy kést döfött Alison megtört szívébe.
– Autóbalesetben – nyögte ki a nő nagy szívfájdalommal. – Éppen egy üzleti útjáról tartott haza, amikor karambolozott vele egy ittas autósofőr. Mindketten életét vesztették, annyi különbséggel, hogy Brendonnak voltak még céljai az életben. Az egyetlen, amit sajnálok, hogy ezt nem láttam előre. Ha nem is tudtam volna visszatartani, de legalább elbúcsúzhattam volna tőle. De az élet nem egy habos torta, legközelebb már csak a temetésen beszélhettem hozzá.
– Sajnálom.. – jelentette ki részvétét Regina.
– 5 esztendeje már, de még mindig nem tudom teljesen feldolgozni. Nem telik el úgy perc, hogy ne gondoljak rá, nem tudom kiverni a fejemből. Mit meg nem adnék, ha újra láthatnám őt..

Néhány másodpercig csend honolt, majd leültek a szoba túlsó végében lévő kanapéra.

Picture

– Kérsz egy kávét? – Kérdezte illedelmesen Alison.
– Nem, köszönöm. Egyébként szeretném, ha tudnád, hogy rám bármikor számíthatsz. Szólj bátran, ha szükséged van valamire! Mondjuk egy jó barátnőre.
– Köszönöm, Regina, ez nagyon kedves tőled! – Hálálta meg Alison a fiatal lány kedvességét, egy kis mosolyt erőltetve. Mindketten tudták, hogy nem volt igazi mosoly, de a fapofánál talán jobbnak tűnt.
– Jaj, elfelejtettem, hogy késik az órám – jajveszékelt Regina. – Nekem most mennem kell. Ha kellek, tudod hol találsz.
– Rendben. Jaj, Regina, még valami! – szólt utána Alison.
– Hm?
– A papírokat majdnem elfelejtettem – mondta, miközben kihúzta a lapokat a fénymásolóból, majd Regina kezébe nyomta.
​- Jaj igen, köszönöm!

Picture

Délután 4 óra, ez egy dolgot jelent Alison számára: a 8 órás munkaidő lejártát. Ilyenkor első dolga az irodából kilépve beleszimatolni a levegőbe, ezután pedig útja a temetőbe tart, hajdani férje sírjához. Nem volt ez másképp ma sem.
Bridgeport elég nagy város, a temető pedig rendkívül messze van a belvárostól, így oda autóval vagy metróval szokott eljutni. Mivel irodája előtt található a lejáró a metróhoz, így ez utóbbit gyakrabban választja. A temetőtől pedig gyalog indul haza.

*később*

Picture

– Ha tudnád, mennyire hiányzol – gyászolt Alison a sírnál. – Minden egyes nap, minden órájának minden percében. A szívemben nem érzek mást, csak az ürességet. Valami hiányzik. Úgy érzem, már soha nem fogja semmi sem betölteni ezt az űrt. Tudom, hogy te azt szeretnéd, hogy újból házasodjak, annak idején ezt többször tudattad velem, de képtelen vagyok. Nem tudok mást szeretni. Soha senkire nem tudok úgy gondolni, ahogyan rád gondoltam és gondolok. Bárcsak újra átkarolhatnálak! Szeretlek, és hiányzol. Nagyon.

Picture

Néhány perc néma csenddel koronázta meg gyászát a fekete hajú nő, majd megfordult és elindult hazafelé. Azaz elindult volna, de olyat látott meg hirtelen, amit el sem hitt. Percekig dermedve nézte a padon csókolózó párt, nem hitt a szemének. Döbbenten, szó nélkül állt a turbékoló galambpár előtt és alaposan méregette őket.

Picture

Percek után Alison saját maga is elhitte, amit lát. A halottnak hitt férje és a legjobb barátnőjének hitt munkatársa egymás száját ízlelik, a temetőben, mintha mi sem történt volna. Alison nem szólt semmit, hisz nem is tudott. Egy hang sem jött ki a torkán, csak néhány könnycsepp a szemén. Sírását elfojtva, életében először érzett valamit: dühöt és csalódottságot, de azokat erősen, mint még soha sem.

Picture

– Jézusom, Ali! Te mit keresel itt, ilyenkor még dolgozni szoktál.. én, én..nem tudtam, hogy ilyen hamar idejössz! – Mentegetőzött a fiatal lány.
– Te ostoba liba, elfelejtetted, hogy késik az órád?! – Dühöngött Alison.
– Ne haragudj, én megmagyarázom…
​- Ezen nincs mit magyarázni, alig tudok szóhoz jutni – pityeredett el Alison. – Évek óta viszonyod van a halottnak hitt férjemmel. Szép, mondhatom. Ezt az egészet együtt terveltétek ki? – Pillantott rá Brendonra, habár alig tudott rá emberként nézni.

Picture

– Nézd, Alison. Sajnálom. Tudtam, hogy mennyire oda voltál értem, de én nem éreztem igaz szerelmet irántad, én mindvégig Reginát szerettem. Új életet akartam kezdeni. Tudtam, hogy ha elválok tőled, azzal csak magadat okolnád, meg persze engem is. Nem akartalak megbántani, habár így is ezt tettem. Azon gondolkodtál volna, hol és mit rontottál el, a munkahelyeden pedig megromlott volna a viszonyod az egyetlen barátnőddel, ezt nem hagyhattam. Azt akartam, hogy bűntudat nélkül éld tovább az életed valaki mással.
– Ezért inkább eljátszottad a halálodat? És hagytad, hogy évekig hazugságban éljek?!
​- Sajnálom. Azt gondoltam, így legalább nem éreznéd magad átverve és kihasználva. Nagyon sajnálom!

Picture

– Sajnálhatod is. Évekig gyászoltam, míg te boldogan szerelmeskedtél Reginával. Sajnáld is, mert sikerült tönkretenned; másodszorra. Ma azt kívántam, bár láthatnálak még egyszer. Talán nem tudtam, mekkora súlya van egy ilyen kívánságnak – mondta, majd ellökte magától a férfit és elszaladt. Sietett haza, hogy minél előbb otthonába érjen, de időközben előtörtek belőle a könnyek.

Picture

Az örök bánatban élő nő sírva rohant haza. Kezdett sötétedni, Alison pedig nem szeret sötétben hazamenni, hisz a város hemzseg a bűnözőktől, akikről naponta egyre szörnyűbb híreket hallani az újságokban, tévében, interneten. Nem beszélve arról, hogy a hazafelé tartó út egy kihalt városrészen és egy hosszú hídon keresztül vezet.

Picture

Már teljesen be is sötétedett. A nő agyán hirtelen végigszaladt az összes kósza gondolat, minden haláleset, amikről a munkahelyén írt. Meg volt rémülve, azt kívánta, csak érjen haza, hisz ennél rosszabb nap nem létezhet. Éppen a hídon igyekezett, amikor észrevette, hogy egy furcsa alak maszkban rohan felé. Nagyon megijedt, kétségbeesésében elkezdett kissé visszafele hátrálni, de hiába.

Picture

Hirtelen elé ugrott a vadidegen, késsel a kezében, aki maszkot viselt a fején. Alisonban megállt az ütő, ledermedt. Nem volt felkészülve az ilyen eseményekre, egyszerűen nem volt lélekjelenléte. Dermedten állt a gyilkosnak vélt emberrel szemtől szemben, akin maszk volt, így arcát nem látta, ennek ellenére mégis nagyon ismerős volt neki. Majd hirtelen beugrott neki, s mindent értett. Reszketett és tudta, hogy itt a vég. Nem szólt semmit, kiáltani sem tudott, halálfélelmében egy hang sem jött ki a torkán. Úgy gondolta, talán nem is éri meg küzdeni.
– Tudod miért vagyok itt, nemde? – Provokálta őt a férfi.
– Én…
​- Most megfizetsz a tettei.. – próbált drámai hatást kelteni, de nem tudta befejezni a mondatát, mert ekkor elkapta hátulról valaki, aki nem más, mint Alison halottnak hitt exférje, Brendon.

Picture

– Hagyd békén a feleségemet te szadista állat! Örülsz, hogy veled vannak tele a hírek, te szemétláda! Túl sok bajt okoztál, most megfizetsz mindenért! – morogta Brendon az ismeretlennek, majd elkapta karját, az idegennek kiesett a kés a kezéből. Nem sokkal később a férfi fojtogatni kezdte a titokzatos idegent.
Egy kis idő elteltével az illető holtan rogyott össze: az oxigén a fojtás hatására kiürült az agyából, majd beállt a halál.
Brendon a nap hőse, Alison megmentője. Vagy mégsem? A nő annyira ledöbbent, hogy szóhoz sem jutott.

Picture

– Ne aggódj kicsim, minden rendben van! Megoldottam – büszkélkedett a hős férfi.
– Én.. Köszönöm, de nem kellett volna. Nem ezt érdemelte. Nem is tudom, mit mondjak – pityergett Alison.
– Nem is kell. Most már itt vagyok, és itt is leszek, örökre. Sajnálom, amit veled tettem, Alison, szeretlek!

Picture

– Nem! Te nem engem szeretsz, hanem Reginát! Éveken át hazudtál nekem, ez pedig megbocsáthatatlan! Te nem ismersz engem, nem tudod, hogy mit éltem át miattad és hogy mivé váltam – förmedt rá Alison a férfira.
– Ő ott hagyott engem, lelépett. Rádöbbentem, hogy nekem te kellesz.
​- Öt év kellett, hogy erre rádöbbenj? – Kérdezte immár nyugodt, cinikus hangnemben. – Azt hiszem, ezzel elkéstél.

Picture

Ekkor egy nem várt fordulat következett be. A nő hirtelen egy pisztolyt húzott elő a táskájából, majd egyenesen a férfi felé tartotta.
– Rossz emberrel húztál ujjat – mondta a nő komoran.

Picture

– Ne, szívem, kérlek ne! Ne tedd ezt! Gondold át a dolgot, szeret.. – kezdett bele monológjába ijedten a férfi, de nem tudta befejezni. Alison reszkető kézzel meghúzta a ravaszt, nem akarta hallani a ‘szeretlek’ szót.

Picture

A férfi holtan feküdt a földön, a nő pedig hazaindult. Bár öt év késéssel, de bekövetkezett a halál. Másnap Alison felmondott a munkahelyén, de egy utolsó cikket még írt, melynek címe: “Ne szórakozz a fekete özveggyel!”  Majd rövidesen elhagyta a várost és új életet kezdett. A rendőrség máig is kutat a nő után, aki több ember meggyilkolásáért felelős, különösen a hűtlen férfiakra specializálódva. Ő pedig visszatér monoton életéhez, amit eddig is folytatott: a gyászoláshoz, minden egyes nap.

Vége!

Írta és illusztrálta: adamz

A gyilkosság

Írta: Lee
Illusztrálta: Gábor3

 

Még senki nem tudja, de megöltem Kenneth Bigsby-t. Éppen hazafelé igyekezett, amikor egy félreeső utcácskában érte jött a halál. Kábé tizenhat éves lehetett. Csak felületesen ismertem, de muszáj volt végeznem vele, hiszen tanúja volt az idős Helen Baxter meggyilkolásának.
Helen szeretett dicsekedni hosszú élete során összeharácsolt ékszereivel, tehát magának kereste a bajt. Csodálkozik az ilyen, ha kirabolják? Először azt gondoltam, elég lesz csak kirabolni, nem terveztem, hogy átküldöm a másvilágra. Az utolsó pillanatban azonban másképp döntöttem.

Picture

Picture

Kenneth Bigsby éppen arra kerekezett, merthogy az újságot hordta ki. Minden reggel pontban hétkor megjelent Helen Baxter ajtajánál a Daily News legfrissebb számával. Azt viszont senki nem mondta neki, hogy leskelődjön is az üvegajtónál. Helen Baxter teste addigra már a tágas nappali szőnyegén hevert. Kenneth Bigsby nem ismert engem, és nem is láthatott. De ebben nem lehettem biztos.

Picture

Őrült ötletem támadt. Nevezetesen, hogy Patrick Norton-ra kenem Helen Baxter megölését. Patrick, a szegény ördög ott csövezett naphosszat Baxter kertjében, amit az idős hölgy nem vett túl jó néven. Többször is összeszólalkoztak emiatt, a szomszédok füle hallatára. Patrick próbálta megmagyarázni, hogy földönfutó lett, hogy kénytelen a szabad ég alatt aludni, és erre éppen Baxter kertjét szemelte ki, ám isten ments’ dehogy akar ő rosszat! Ezt azonban kevesen hitték volna el neki, lévén, hogy ápolatlan volt, büdös és koszos. Állandóan bagó lógott a szájából, szórta a szitkokat minden szembejövőre, még Helenre is. Keresve sem találhattam volna jobb balekot, mint Patrick Nortont.

Picture

De később meggondoltam magam.  Úgy véltem, az orvos, Mr. Hank Newbie tökéletesebb lenne, már ami a gyilkost illeti. Newbie-nak behízelgő modora volt, és hetente többször is járt a Baxter-házban. Helen csak elköhintette magát, és máris értesítette a doktort.  A gondos ápolásért mindig megfizette Newbie-t, és akár az ékszereit is odaígérhette. Ezért hát elhelyeztem a házban néhány – a doktorra utaló – bizonyítékot. Ezzel együtt Patrickot is gyanúba kevertem, ugyebár minél többen vannak, annál jobb. A lényeg, hogy rám senki se gyanakodjon..

Picture

Kenneth Bigsby-t csütörtökön öltem meg. Másnap reggel, amikor felkeltem az ágyból, odakint csak úgy ragyogott a nap. – Szép napunk van – gondoltam, mintha Kenneth Bigsby-t meg se öltem volna. Amikor kimentem az újságért- magam is a Daily News-t járatom – egy fiú éppen becsúsztatta a lapot a ládámba. – Jó reggelt, Miss Howard- köszönt rám derűsen. Szőke volt, kék szemű, csöppet se hasonlított Kenneth Bigsby-re, bár nagyjából egykorúak lehettek. – Jó reggelt Winston- mondtam széles mosollyal.  Winston Avery nem sejtett semmit. Miért is tette volna? Kenneth Bigsby holttestéről még senkinek nem volt tudomása. Sőt, amennyire én tudtam, Helen Baxteréről se. Ittam egy kávét, elolvastam az aznapi híreket, és bevásárolni indultam.

Picture

Mindig ugyanabba a szupermarketbe járok, ugyanahhoz a zöldségeshez, ugyanabba a pékségbe. Ha valaki rám néz, egy százhatvanöt centis, vörös hajú nőt lát, nagy kék szemekkel, semmiképp nem egy gyilkost. Biztos voltam benne, hogy ezen a reggelen is így lesz. Az, hogy a körülöttem élők nem sejtenek semmit, némi magabiztossággal ruházott fel. Azon kaptam magam, hogy gyakrabban mosolygok.

Picture

A zöldséges – egy öreg bácsi – a legszebb paradicsomot adta, miközben a hogylétem felől érdeklődött, a pékségben bónusz kakaós csigát kaptam, a szupermarketben pedig ajándék reklámtáskát. Hát ez vagyok én. Pedig gyilkoltam.
Bevásárlás után hazamentem főzni. Kaviárral töltött rákot csináltam, biztos voltam benne, hogy Mrs. Harris meg lesz vele elégedve. Bár nehéz Mrs. Harris kedvére tenni. Hamar kész lettem. Ezt követően délután kettőig semmi máson nem járt az agyam, mint Kenneth Bigsby meggyilkolásán. Meglehet, hogy nekem is van lelkiismeretem.

Picture

Picture

Kettő után kinyújtóztattam a tagjaim, összecsomagoltam az ennivalót egy ételhordóba, és elindultam Debbie Harris-hez. Csupán két utcányira lakott tőlem.  A háza előtt Frank Donovan-ba botlottam. – Helló Tracey! Van egy kis aprója?- szegezte nekem a kérdést, szokás szerint. Csöppet elhúztam a számat, de elkezdtem apróért kutatni a zsebemben. Biztosra vettem, hogy napok óta nem borotválkozott, s szagáról ítélve valószínűleg nem is mosdott. Némileg emlékeztetett Patrick Norton-ra, a bagót leszámítva.

Picture

Fél perc múlva becsengettem Mrs. Harrishez. Csengetésemre a madárcsontú öregasszony szinte futva jött a kapuhoz. – Ó, Tracey! Épp telefonálni akartam, hogy ma ne hozzon ebédet, nem érzem jól magam. Már értesítettem Mr. Peterson-t. Azért jöjjön be.

Picture

Követtem Debbie Harris-t a házig, miközben éreztem, hogy meg tudnám fojtani. A „nem érzem jól magam” játékot hetente legalább háromszor játszotta el, és egyszer sem volt képes telefonálni.

Picture

Odabent leültetett a konyhaszékre, és az életéről mesélt, legalább másfél órán keresztül. Hogy mindhárom férje rajongásig szerette őt, rengeteg ékszert, csillogó csecsebecsét kapott tőlük. Debbie Harris-nek fogalma sem volt róla, mennyire hasonlít Helen Baxter-hez… Csodálkozik az ilyen, ha kirabolják? Egy ujjal se nyúltam Debbie Harris-hez, bár nem voltam benne biztos, nem fog-e egyszer Helen Baxter sorsára jutni…

Picture

Az időnek van egy szembetűnő tulajdonsága. Az, hogy nem áll meg. A titkok pedig előbb-utóbb kiderülnek. Egy évvel később az emberek suttogni kezdtek Helen Baxter megöléséről, és szinte mindenütt ott volt a képem. Nem tudtam úgy kinyitni egy napilapot, hogy ne önmagammal nézzek szembe. Szerettem volna elrejtőzni, de ez nem volt lehetséges. Már mindent tudtak rólam, vagy legalábbis tudni véltek. Az, hogy megöltem Helen Baxter-t és Kenneth Bigsby-t, kétségtelenül igaz volt.

Picture

Egy alkalommal épp bevásárolni igyekeztem, amikor egy férfihangot hallottam magam mögött.- Tracey! Tracey Howard! Megálltam. – Már ő is tudja.-gondoltam, aztán megfordultam. Harminc év körüli, szemüveges fiatalember mosolygott rám.- Tracey Howard! Ugye, maga az? Imádtam a krimijét!

Vége!

Írta: Lee
Illusztrálta: Gábor3

Lucifer

Írta: Greg Samsa

Picture

Péntek reggel arra ébredtem, hogy rémálmom volt. Bolondság volt az egész, kész lehetetlenség, mégis oly valósan hatott rám, hogy nem bírtam visszaaludni. Ekkor ránéztem az ébresztőórámra, melynek kijelzője ezt mutatta: 09:04. Úgy döntöttem, kiszállok az ágyból, főzök magamnak egy finom feketét, majd megnézek valami műsort a tévében. Felültem, belebújtam a mamuszomba, és lassan kicsoszogtam a szobámból.

Picture

A konyhába érve szörnyű meglepetés várt: a bátyám holtan feküdt egy hatalmas vértócsában, mellette pedig egy véres kés hevert. Hát mégis igaz! Mégis képes vagyok ilyesmire! De mikor tettem, miért és hogyan? Letérdeltem a test mellé, és sírni kezdtem. Sírni, kisfiú korom óta először. Gyászoltam a testvéremet, a legjobb barátomat, akit mindennél jobban szerettem, és, aki mindig kiállt mellettem. Emlékszem, egyszer tíz éves koromban néhány nálam nagyobb és erősebb fiú meg akart verni. Az iskolából tartottam hazafelé, Ervin pedig edzésre indult, így látta, mi történik. Rögtön odaszaladt, és rákiáltott a fiúkra, akik ijedtükben elszaladtak. Aznap nem ment focizni, hanem inkább hazakísért, nehogy megint bántani akarjanak.

Picture

Mindig segített a bajban, önzetlen volt, és sose bántott engem. Mindenhova együtt mentünk: csajozni, bulizni, de még a náthát is egyszerre szoktuk elkapni. Természetesen voltak kisebb veszekedések kettőnk között, óvodás gyerekekként pedig sokat verekedtünk, mint a testvérek általában, de soha nem váltunk egymás ellenségeivé. Szerettük egymást, s én mégis megöltem őt! Megöltem, mert jobban nézett ki nálam. Vagy azért, mert okosabb, erősebb… Mert van barátnője, vagy, mert…
– Kérlek, Ervin… Kérlek, kelj fel! Ébredj fel! Gyere vissza! – könyörögtem a holttesthez könnyel áztatott arccal és a sírástól kipirosodott szemmel . – Nem tudom, mi ütött belém, vagy, miért tettem, de… Igazad van, egy szemét vagyok! Egy rohadék, gerinctelen állat, egy… egy nem is tudom, mi!… Gyere vissza! Gyere vissza, és bütess meg! Zárj börtönbe, ölj meg, csinálj, amit akarsz, csak gyere vissza!

Picture

Felálltam, ránéztem a késre, ekkor eszembe jutott valami. Igen, azt teszem. Megölöm magam! Nem… nem tudnám megtenni. Túl gyáva vagyok… vagy nem… nem biztos, hogy ez a helyes megoldás. A telefon. Igen, ez már sokkal jobb ötlet. Ha hívom a rendőrséget, és mindent bevallok nekik, akkor azt kapom, amit megérdemlek. Azt, amit a testvéremért, s az ő testéért és véréért kapnom kell.

Picture

Átöltöztem, majd fél tíz körül felhívtam őket. Álmos voltam, inni akartam egy kávét, de nem tudtam bemenni a konyhába. Nem bírtam volna újra a test közelébe menni, látni azt a hideg, mozdulatlan embert és… nem… A kanapén ültem, és vártam a rend őreit, közben reszkettem. Már nem sírtam, de a szemeim égtek, vörösek voltak, és úgy éreztem, mintha kettéhasadt volna a lelkem. Olyan mély szomorúság telepedett rám, mint még soha. És a ház… a ház oly üres, oly csendes és magányos volt nélküle… Csengettek. Felálltam, elsétáltam az ajtóig, és kinyitottam. Ők voltak azok. Ők voltak, hogy letartóztassanak, megkínozzanak, börtönbe vessenek életem végéig és… és nem tudom, még mit tegyenek velem…

Picture

Miután elmondtam, hogy megöltem a bátyámat, megbilincseltek, és bevittek a rendőrségre. Azt mondták, egy órát kell még várnom a kihallgatásig, addig fő gyanúsítottként bezártak egy cellába. “Most már nincs visszaút”, – gondoltam. – “Ha akarnék, sem tudnék megszökni. De én, egy gyilkos, egy gaz, egy… egy izé, miért is akarnék megszökni?” Gyűlöltem magamat, azt az embert, aki voltam, aki ok nélkül végez a testvérével. Már alig vártam, hogy végre mindent bevallhassak, és túl legyek az egészen. Azt, hogy elítéljenek, és megkapjam méltó büntetésem. Ez volt életem leghosszabb órája. A percek mintha nem is telnének, mintha az idő ólomlábakon járna… Csak ültem és vártam.

Picture

Végre aztán bejött egy őr, aki egy kis szobába vezetett. A redőny le volt húzva, hogy kinn tartsa a júliusi meleget, és a ventilátor is be volt kapcsolva – de hiába, semmit nem segített.
– Jó napot, Kocsis Aladár vagyok – mutatkozott be a rendőr, aki kihallgatott. Barna haja és hosszúkás arca volt, álla pedig borostás. Egyenruhát viselt, homloka pedig verejtékezett a hőségtől.
– Lucz Ferenc. A barátaim csak Lucifernek hívnak, és ez a név tökéletesen illik hozzám… – Ekkor kicsit elszégyelltem magam, mert ezt nem is akartam kimondani. Egy ideig senki nem szólt, majd ismét ő kezdett beszélni, hogy megpróbálja oldani a feszültséget:
– Ugye, milyen kánikula van odakint? Meg ez a szárazság, nem tesz jót a növényeknek.
– Igen, igen… – bólogattam, de semmi kedvem nem volt kertészkedésről csevegni. – Bár tegnap azt mondták, hogy a hétvégén lehet esőre számítani.
– Nagyon jó lenne. Meg egy kis lehűlés is jöhetne már… Na, de nem ezért vagyunk itt – mondta úgy, mintha én akartam volna a témát terelni. – Beszélgessünk az ügyről! Hogyan történt a gyilkosság?

Picture

Erre a kérdésre igazán nem vártam. Nem emlékszem semmire, de azért belekezdtem egy történetbe:
– Tegnap este én és a bátyám csúnyán összevesztünk, és ronda szavakkal kezdtük illetni egymást. Ekkor annyira mérges lettem, hogy nekiestem, és fojtogatni kezdtem.
– Fojtogatni? Ez furcsa, hiszen az Ön testvérét késsel ölték meg.
– Igen, igen… mert lerúgott magáról, és akkor fogtam meg a kést, amivel leszúrtam – próbáltam kijavítani magam.
– És mi volt az a dolog, amin így összevesztek?
– Hát… az, ami miatt verekedtünk, egy olyan dolog volt, ami nagyon feldühített, mert ő valami olyat tett… – Húzni akartam az időt, de Aladár közbeszólt:
– Jó, jó, de mi volt az? – kérdezte, közben néhány iratot a kezébe vett, és legyezni kezdte magát.

Picture

– Hát, izé… Már nem emlékszem. Tetszik tudni, mi tegnap ittunk, és én jobban berúgtam a kelleténél…
– Tehát, Ön azt állítja, hogy a gyilkosságot alkohol hatása alatt követte el?
– I… igen.
– Értem. Talán ünnepeltek valamit? Esetleg bánatukat akarták elűzni? – Ekkor már kezdtem magam rosszul érezni a félelem, a gyász, az izgatottság és a meleg miatt. Azt hittem, el fogok ájulni, de azért megpróbáltam koncentrálni.
– Nem, egyik sem, csak felbontottunk egy italt, és megittuk.

Picture

– Viszont egy dolgot még mindig nem értek. Ha Ön tegnap annyira ittas volt, hogy nem emlékszik a veszekedésük okára, hogy lehet, hogy most teljesen jól van?
– Nem tudom… – dadogtam. – Pedig másnapos vagyok – próbáltam bizonygatni, de éreztem a hangomon, hogy nem volt elég hiteles.
– Ön olyan furcsának tűnik nekem… Mintha nem is tudna semmit a gyilkosságról, csak meg akarna győzni, hogy Maga tette.
– Nem, ez butaság. Miért akarnám, hogy ártatlanul lecsukjanak? – kérdeztem értetlenül.
– Például azért, mert a valódi tettes pont olyan közel áll Önhöz, mint a testvére, és nem akarja, hogy ő kerüljön börtönbe.
– Szó sincs ilyesmiről…

Picture

A nap hátralevő részét és az éjszakát a kis cellában kellett töltenem, ezalatt a helyszínelők átvizsgálták a lakásomat. Nagyon unalmas volt ott lenni, mert semmit sem tudtam csinálni. Másnap korán ébresztettek, nem tudom, mennyi idő lehetett, de újra kihallgattak. Álmos voltam, és a hátam is fájt a kényelmetlen ágy miatt.

Picture

– Jó reggelt, Lucz úr.
– Jó reggelt.
– Hogy aludt az este?
– Hát… egész jól – próbáltam füllenteni, de látta rajtam, hogy egy kicsit kialvatlan vagyok.
– Maga nem képes igazat mondani? – kérdezte ekkor.
– Miért?
– Karikásak a szemei, álmosnak tűnik, mégis azt mondta az imént, hogy “egész jól aludt”. Továbbá, a vizsgálatok során kiderült, hogy tegnap sem mondott igazat.

Picture

– Most tényleg nem voltam őszinte, álmos vagyok és fáj a hátam, csak nem akartam panaszkodni. De tegnap nem hazudtam, talán a helyszínelők nem vettek észre valamit. Vagy talán Ön egy kis hazugságból arra következtet, hogy máskor sem mondok igazat?
– Nem, erről szó sincs, viszont nem találtunk Ön ellen szóló bizonyítékokat. Azt mondta, fojtogatni kezdte bátyját, de nem voltak erre utaló nyomok a nyakán. A késen sem voltak Öntől vagy a testvérétől származó ujjlenyomatok, ebből arra következtetek, hogy valószínűleg nem is az Önök konyhájából származik. A boncolás során pedig az is kiderült, hogy Ervin nem fogyasztott alkoholt, pedig Ön azt állította, hogy együtt ittak.
– Ja, igen… Most már kezd kitisztulni a kép… Ervin azt mondta, nem kér, ezért ittam meg az ő részét is – hazudtam. Kocsis úr megnézett valamit az egyik iraton, majd így szólt:
– A helyszínelők nem találtak bontott vagy üres üveget a lakásban.
– Igen, mert én kidobtam.
– A kukákat is megnézték, és ott sem volt semmi.

Picture

– Ja igen, a legfontosabbat meg elfelejtettem… – tette hozzá. – A bejárati ajtón egyértelműen betörés nyomai látszanak, emellett egy törött perselyt is találtak. Úgy tűnik, valaki felfeszítette az ajtót, ki akarta Önöket rabolni, de a testvére pont ébren volt, és találkozott a tolvajjal, aki ezért végzett vele.
– Nem, ez nem igaz. Én tettem! Nem érti?! ÉN tettem! – kezdtem kiabálni.
– Nyugodjon le, kérem.
– Nem, nem nyugszom le. Ne zárjanak börtönbe valaki mást, aki éppen ártatlan, helyettem, egy gyilkos helyett! Igen, kimondom, gyilkos vagyok! Melyik az az ostoba rendőr, aki egy ilyen embert, egy ilyen “gyilkost” szabadon enged?
– De nem Ön a tettes! Nyilván átaludta az egészet, és azért nem tud semmit a részletekről.
– Ön szerint lehet ártatlan egy olyan ember, akit Lucz Ferencnek, vagyis Lucifernek hívnak? A Sátán, a Gonosz lehet ártatlan? Egy ilyen névvel lehet az én becsületem tiszta?
– De uram, ennek semmi köze az esethez.

Picture

– Figyeljen, amit most mesélek, annak lesz. Tegnap arra ébredtem, hogy rémálmom volt. Találkoztam egy emberrel, aki nagyon jó barátom volt. Tóth Peti házában voltunk, és az az ember is Tóth Peti volt, de nem úgy nézett ki, mint ő. Beszélgettünk, majd elővettem egy kést, és leszúrtam. Ő meghalt, én pedig kinevettem. Ekkor már nem is a házban voltam, hanem a Főtéren, mindenki látott engem, és, hogy mit tettem. Akkor már nem nevettem, hanem szégyelltem magam, majd jött valaki, aki el akart ítélni, de nem tudom, ki volt, és mi lett volna az ítélet, mert addigra felébredtem. Mégis mi más váltana ki belőlem ilyen álmot, hacsak nem az, hogy meggyilkoltam egy embert? Én mindig szerettem Ervint, tehát, ha megöltem, lehetséges, hogy annak olyan hatása volt rám, hogy mindent elfelejtettem. Viszont álmaimban előjöhet, mert megtettem, valószínűleg emlékszem mindenre tudat alatt.
– Érdekes felvetés, de a bizonyítékok nem ezt mutatják.
– Pedig így volt, higgye el.

Picture

Ekkor kinyílt az ajtó, és egy másik rendőr lépett be. Vörös volt, alacsony és kicsit kövér, arcán pedig izgatottság látszott.
– Uram, jelentem, megtaláltuk a tettest. M. Taksony mindent beismert.
– Ő az, akinek az ujjlenyomatait megtalálták, ugye? – kérdezte Aladár.
– Igen. Elmondta, hogy pénzre volt szüksége, ezért tört be a Lucz családhoz, de Ervin megtalálta őt. Ekkor az elkövető elővette a kést, amit veszély esetére magánál tartott, majd szíven és gyomron szúrta az áldozatot, aki ebbe belehalt. M. úr elmenekült, de a kést eldobta.
– Látja, Ferenc? – fordult most hozzám Kocsis úr – Nem Ön a tettes. Én végig tudtam, hogy ártatlan, és most már Maga is megbizonyosodhat erről.

Picture

Hazaengedtek, de nem tudtam elhinni, hogy nem én tettem. Tényleg semmi közöm az egészhez? Nem kellett volna felébrednem az ajtó felfeszítésére, a persely zajára vagy Ervin kiáltására? Nem, én az egészet átaludtam! Átaludtam? Lehetséges, hogy valóban ártatlan vagyok? Hogy is lehetnék az? Akkor máshogy hívnának, nem Lucifernek.

Picture

– Szia, Ferkó! – köszönt egy ismerősöm, amikor már a Kossuth utcában jártam.
A hangja olyan volt, mint Petié, ám, amikor ránéztem, nem ő, hanem a bátyám állt előttem.
– Ervin… Ervin! – kiáltottam fel örömömben, és átöleltem. Az én testvérem, az én drága testvérem feltámadt! Oly hatalmas boldogság áradt szét bennem, melyhez hasonlót még soha nem éreztem, ám az egyből szertefoszlott, amikor ő újra megszólalt.
– Luci, mi ütött beléd? Péter vagyok, nem Ervin. Ő meghalt, nem emlékszel?
– Ervin… – súgtam magam elé csalódottan, könnyes szemekkel. – Pedig annyira hasonlítotok.

Picture

– Szerintem nem ártana orvoshoz menned… – mondta a kopasz, szemüveges fiú, akiben már én is Petit láttam.
– Te engem őrültnek gondolsz? – kérdeztem letörten.
– Nem, de szükséged lenne valakire, aki segít feldolgozni az esetet.
– Hát, végül is… lehet, jót tenne nekem valami kezelés. Mindig ő jár az eszemben, és most téged is összekevertelek vele. – Elnevettem magam az előbbi dolgon, de ez után nem nagyon szóltunk egymáshoz. Nem igazán volt kedvem beszélgetni.

Picture

Egy forgalmas úthoz érkeztünk, ahol át kellett mennünk a zebrán. A gyalogosoknak jelző lámpa már nem volt zöld, mire odaértünk, de nem vettem észre, annyira elgondolkoztam. Mihez fogok kezdeni Ervin nélkül? Persze, itt van Peti, Gyuri, meg a többi haver, de ők nem a testvéreim. És mi lesz…
– Állj meg, piros a lámpa! – kiáltott utánam Peti, de már későn. Addigra figyelmetlenül leléptem a járdáról, és egy nagyon erős ütést éreztem magamon.

Picture

Nem sokkal később egy csodálatos helyen ébredtem. Világos volt, a szobában valami kellemes illatot lehetett érezni, a szívemet pedig béke és boldogság töltötte el. Egy ágyon feküdtem, és, amikor körülnéztem, láttam Ervint, a szüleimet és Hektort, a fél éve elpusztult kutyámat. Átöleltem őket, és örültem, hogy soha többé nem veszíthetek el senkit közülük. A családunk most már örökké együtt lesz.

Írta és illusztrálta: Greg Samsa

Nyugodj békében, drágám

Írta: Lee

 

Picture

Olivia Wade-nek feltett szándéka volt, hogy valahogyan végez a férjével, George-dzsal. Körülbelül egy hónapja lehettek házasok. Mindketten középkorúak voltak, ez volt az első házasságuk. George meglehetősen magának való könyvelő volt, ha a barna hajú, csinos asszony meg nem kéri a kezét, valószínűleg soha az életben nem köt házasságot. Olivia titkárnő volt egy ügyvédi irodában. A házasság anyagi előnyökkel kecsegtetett számára, legalábbis annyival biztos, hogy a rossz hírű társasházból, ahol albérletben lakott, tisztább környékre költözhetett egy kertes házba.

Picture

A ház egy idős hölgyé,  Alice Hunteré volt, aki nem sok vizet zavart.  Állandóan kötögetett, vagy a kertjét babrálta, amelyben számtalan pompás virág illatozott. Nem kért sokat, ráadásul ő a hátsó udvarban lakott, egy pici szobában, így Wade-ék használhatták szinte az egész házat, Alice-nak nem sok rálátása volt a dologra. Igaz, nem is nagyon érdekelte, mert mindig el volt foglalva valamivel. Ha mégis szóba állt velük a havi bér rendezésén kívül, akkor mesélt két férjéről, akiket szeretett, és végül eltemetett. George nem hallgatta, halaszthatatlan otthoni munkára hivatkozva félrehúzódott, s ezt Olivia rendkívül udvariatlan viselkedésnek tartotta.

Picture

– Lehetnél kedvesebb is az öregasszonnyal – korholta férjét, amikor kettesben maradtak.
– De amikor egyáltalán nem érdekel, amit az életéről összezagyvál! –fortyant fel a ritkás hajú férfi, és felettébb bosszantotta, hogy felesége így kikelt magából a vén satrafa miatt.- Amíg nem voltam nős, egy „Jó napot George, jöttem a havi bérért”-mondaton kívül nem beszélt hozzám semmit, és ez nekem épp elég volt!

Picture

Olivia azt érezte, egyre jobban utálja George-ot, és bárcsak sose ment volna férjhez. George ugyanezt érezte. Elege lett a nőből, aki szerinte mindig csak szekálta. Miért is kellett megnősülnie? S miközben Olivia bizarr terveket szövögetett az ő jövőjét illetően, ő szintén azt fontolgatta, hogyan is szabadulhatna meg a házasság számára kellemetlen kötelékéből. Hosszas töprengés után arra a döntésre jutott, felbérel valakit, hogy ölje meg Oliviát. Eközben Olivia azt találta ki, befizet egy útra a Twikii-szigetekre, ahol George-ot majd hirtelen végzetes baleset éri teszem azt séta vagy hegymászás közben.

Picture

– Hoztam némi süteményt, Olivia. Én sütöttem.-kopogott be egy napon Alice, s érezte, hogy forr a levegő a Wade házaspár tagjai közt. George a konyhaasztalnál ült, szokás szerint papírokba mélyedve, s Olivia arckifejezéséből ítélve megint csak összekaphattak valamin.

Picture

– Milyen kedves, Mrs. Hunter -mondta Olivia, ám hangjában nyoma sem volt az eddigi nyájasságnak. – Miért vágnak olyan komor képet? – kérdezte ártatlanul Alice.
– Megvan rá az okunk-hallotta George  hangját.

Picture

– Ne búslakodjanak, az élet olyan szép! – igyekezett biztatni őket Alice. – Ahogy az első férjem, Fred is mondta… – És kezdődött elölről… Estébe nyúló mese a férjekről, akik ritka jó emberek voltak, s akiket olyan korán elveszített…  A sütemény kifejezetten ízletes volt, végül Olivia ette meg az egészet, George hozzá se nyúlt. Elege volt már mindenből.

Picture

Ezután Alice Hunter egyre gyakrabban jelent meg az ajtónál egy tálca süteménnyel.
– Nagyon finom! – dicsérte Olivia, George nem szólt semmit. Egy alkalommal Alice azzal jött Oliviához, végtelenül sajnálja, de holnap nem tud sütni, mert bemegy egy napra a városba elintézni valamit.

Picture

– Hála istennek- mondta kezeit az ég felé emelve  George.-Addig se hallgatom az unalmas kárálását.                                                                                                                                                                    – Semmi gond, Mrs. Hunter – nyugtatta meg az idős hölgyet Olivia. Aztán Alice ismét jött, akárcsak máskor.

Picture

Rá egy hétre a Wade házaspár szokatlanul jókedvű volt, amikor Alice megérkezett a tálcával.. Még George arcán is megjelent a szinte soha nem látott mosoly.
– Egyenek kedveskéim-bátorodott fel ezt látva Alice. – Frissen sült!

Picture

Olivia Wade szintén  csupa mosoly volt, és tánclépésben közeledett az ajtóhoz. – Hogyne! Biztosan isteni lesz! – Közben arra gondolt, hála a jóságos egeknek, sikerült összegyűjtenie a pénzt a Twikii – szigeteki útra. Már csak George-ot kell valahogy rávennie, hogy elutazzanak. Ma talán sikerül, mert jó hangulatban van.

Picture

Úgy ám. George Wade oly elégedett volt az életével, hogy még mikrofont is ragadott örömében. Végül talált egy bérgyilkost, akit nagyon jónak mondtak, meg is egyezett vele, és immár semmi akadályát nem látta, hogy Olivia eltűnjön végre az útjából. Eszik is rá egy kis pitét. Biztosan örülne az öregasszony, ha látná!

Picture

Wade-ék  egyszerre ültek le a vacsoraasztalhoz, és enni kezdték a pitét. Igen ám de.. Alighogy lenyelték az első falatot, mindketten fuldokolni kezdtek,vetettek még egy elképedt pillantást egymásra, aztán holtan fordultak le a székről.

Picture

Nem sokkal később   Alice Hunter nyitott be az ajtón. Most nem sütistálca volt a kezében, hanem kulcs. Egyenesen a konyhába ment. Elégedett volt művével.A minap azért ment be a városba, hogy megbeszélje az új bérlővel a mindkettejük számára kedvező részleteket. Olivia és George fanyar népek voltak, nem is fizettek túl sokat. Valójában ki nem állhatta őket.

Picture

Testüket ugyan el kell távolítania valahogy, és valószínűleg fájni is fog a dereka, de sebaj. Megéri. Aztán majd kimegy a kertbe.  Mert Alice Hunter csak azt nem mesélte el Oliviának, hogy mindkét férjét eltemette de… ide, a virágok alá… Sose állhatta, ha beleszóltak az életébe. és – mondjuk meg őszintén- szegény Fred és Barry is mindketten kiállhatatlanok voltak. Csak egy kis patkányméreg kell, s a dolgok mindig elsimulnak.

Picture

Alice Hunter gondolatait hirtelen éles csengetés szakította félbe. Megrettent. – Ki lehet az?

Picture

Lesz ami lesz, kinyitja. Aztán majd valahogy elhessenti a váratlan látogatót. Amikor kicsoszogott a bejárati ajtóhoz, a kinti lámpa gyér fényénél nem láthatta a férfit, aki a bokrok takarásában állt. – Olivia Wade? – kérdezte egy hang,  mire Mrs Hunter egy pillanatra beijedt, s fontolgatta, mit is mondjon. Olivia Wade halott, ám ez a férfi kérdéséből ítélve aligha ismerheti személyesen. – Igen. – szólt, és ez volt az utolsó szó, amit mondott életében. A következő pillanatban egy hangtompítós fegyvernek köszönhetően távozott az élők sorából…
Vége!
Írta és illusztrálta: Lee

A hatodik jelölt

Írta: Lee
Illusztrálta: DeeDee

 

Louis Bartholomew valaha jó színész volt.

Picture

Egymás után kapta a szerepajánlatokat, s filmjeit emberek milliói mentek el megnézni. Louis boldogan élhetett volna feleségével és Michael nevű kisfiával, ha édesapja váratlanul meg nem hal.

Picture

Semmiféle betegsége nem volt az idős Bartholomew-nek, egy kánikulai délutánon jött el érte a halál, szívinfarktus képében. Louist letörte a dolog, mint ahogy minden embert letört volna a helyében.

Picture

Ezért Louis Bartholomew az alkoholban keresett vigaszt. Az ital és ő hamarosan elválaszthatatlan barátok lettek. Ezért a barátságért Louis nagy árat fizetett.
Elmaradtak a szerepajánlatok, elhagyta a családja, halmozódtak az adósságai.

Picture

Hatvan éves korában nem volt más, csak egy szánalmas roncs.
S akkor elhatározta, hogy újrakezdi az életét.

Picture

Majd ő megmutatja azoknak, akik már leírták! Richie Edmond filmrendező valaha jó barátja volt, sokszor dolgoztak együtt, s amikor az férfi főszereplőt keresett új, készülő alkotásához, Louis felkereste a lakásán.

Picture

– Add nekem a szerepet, Richie – kérte. – Szeretnék… szeretnék még egyszer bizonyítani.
A rendező felnevetett, s ez a gúnyos, éles nevetés ezután mindig ott csengett Louis fülében.
– Nézz a tükörbe öregem – mondta Richie. – Még csak emberformád sincs… Kaptál volna akkor észbe, amikor először figyelmeztettelek, hogy az ivásnak rossz vége lesz. A te csillagod leáldozott barátom. Örökre.

Picture

– Csak ezt az egy szerepet, Richie – könyörgött Louis, és szemében könnyek kezdtek gyülekezni.

Picture

– Nem lehet, Louis – keményedett meg a rendező hangja. – Elrontanád a filmemet. Különben is, fiatalabb férfira lenne szükségem. Már vannak is jelöltjeim.
– Kicsodák? – kérdezte Bartholomew, s hangjából csak úgy sütött az irigység.

Picture

– Johnny Edwin, Robert Holmes, Tony Rood, Steve Andrews, Jack Storm és Michael Barr. Közülük valamelyik biztos elvállalja. Mind remek színész, nem olyan vén alkoholista, mint te.

Picture

– Egyikről sem hallottam – grimaszolt Louis, és már kész volt a terve. Gondoskodni fog róla, hogy a felsoroltak egyike se kapja meg a szerepet…

Picture

Másnap egész oldalas cikk jelent meg a lapokban Johnny Edwinről, aki a villamos alá esett és meghalt… Robert Homest autóútja során egy mellette szabálytalanul közlekedő gépkocsi a szakadékba lökte… Tony Rood rajtakapott házában egy betörőt, aki átküldte a másvilágra… Steve Andrews-t megmérgezte új szakácsa, majd foglalkozásához méltón olajra lépett… Jack Storm-ot ismeretlen tettes mellbe lőtte egy sikátorban…

Picture

Louis elégedetten elmosolyodott. – Eddig megvolna… Már csak azt a Barr nevű fickót kell elintéznem. Aztán dalolva megyek a sittre, és mindig boldog leszek, ha arra gondolok, hogy Louis Bartholomew megfizetett… Vele nem lehet kibabrálni…
Fűtésszerelőnek öltözve csengetett be Barr lakásába.

Picture

Meg sem nézte, ki nyit ajtót, csak lőtt.
– Így – mondta, miután a harminchét éves Barr holtan esett össze. – Most pedig kihívom a rendőrséget.
Becsukta maga után az ajtót, és átlépte a halottat, hogy megkeresse a telefont.

Picture

A készülék még kicsengett, amikor egy fényképre tévedt a tekintete. Egy fényképre, amely másolata volt annak a fotónak, amit ő hordott a tárcájában… Otthagyta a telefont, és közelebb ment.

Picture

Hatéves kisfiút ábrázolt a kép, akit mosolygó szülei fognak közre.
– Ez nem… ez lehetetlen… – motyogta.
Ám az igazság igazság volt, bármennyire is próbálta tagadni önmaga előtt.

Picture

A halottra nézett, akinek az övéhez hasonló vonásait csak most fedezte fel.
A következő pillanatban már tudta, hogy a börtönben eltöltött évei nem lesznek boldogok és felhőtlenek…

Picture

Vége!

Írta: Lee
Illusztrálta: DeeDee