Címke: karácsonyos

Otthont karácsonyra

Írta: Lexy

 

Twinbrook legforgalmasabb utcája, a Lincoln Street december 23-ára már teljes karácsonyi pompába öltözött. A kirakatok ünnepi díszbe bújtak, frissen sült gesztenye és forralt bor illata lengte be az egész környéket, a karácsonyi zenék pedig megállás nélkül hirdették, hogy már csak két nap van karácsonyig. Csupán egyvalami hiányzott. A hó. A fehér csoda, ami igazán meghitté varázsolja az ünnepeket, a csoda, ami a karácsony igazi megkoronázásául szolgál. Andrea Mackenzie mit sem foglalkozott a díszes forgataggal, sem azzal, fehér karácsony lesz-e vagy sem. A karácsonyt épp úgy fogja tölteni, mint a múlt évben vagy azelőtt. Egyedül. Pedig néhány hónapja annyira reménykedett benne, hogy az idei talán más lesz. Tévedett.

Picture

Szüntelenül az örökbefogadási határozat járt a fejében, miszerint nem kaphatja kis Annabellt. Nem tartották megfelelőnek a feladatra. Egyedülálló nő veszélyes munkával. Mit is gondolt, amikor beadta az örökbefogadási kérelmet? És akkor ráadásul szembesülnie kellett vele, hogy Annabellt egy másik család kapta meg. Egy igazi család, ahol a kislány teljes életet élhet. Önzőnek tartotta magát, amiért nem tud ennek szívből örülni. Pedig, ha belegondolt, Annabellnek sokkal jobb lesz majd így, mégis annyira fájt, hogy őt is elveszítette. Már-már kezdte elfogadni a tényt, amikor a legnagyobb meglepetésére a Szent Jeromos Árvaház igazgatónője felhívta, hogy amint lehet, okvetlenül látogasson el az árvaházba még ma.

Picture

Alig egy fél órával később, félve kopogott be az igazgatói iroda ajtaján.
– Andrea, hálás vagyok, amiért eljött – fogadta szívélyesen az igazgatónő. Andrea kezdetektől fogva nagyon kedvelte a középkorú nőt, látta benne az elhivatottságot és azt, hogy mennyire szereti a gyerekeket. És valóban, Margaret Lewis, elődjével, Georgia Nortonnal ellentétben valóban szívügyének tekintette az árvaház vezetését és a kis árvák jólétét.
– Miről lenne szó, Mrs. Lewis? – kérdezte kissé türelmetlenül a nő.
– Helyezze magát kényelembe – invitálta beljebb az igazgatónő, majd miután Andrea levetette kabátját, mindketten helyet foglaltak az asztalnál. – Kér esetleg egy teát?
– Nem, köszönöm. Kérem, árulja el, miért kellett idejönnöm ilyen sürgősen – kérte kétségbeesetten az ősz hajú nőt.

Picture

– A kis Annabellről szeretnék beszélni magával – felelte vonakodva az igazgatónő.
– Csak nincs valami baj? – A név hallatán Andrea szíve gyorsabban kezdett verni.
Margaret szívből sajnálta a nyomozónőt, amiért nem kaphatta meg Annabellt. A saját részéről teljes mértékben támogatta Andreát, de mindez kevésnek bizonyult.
– Nyugodjon meg – mosolyodott el kissé szomorkásan Mrs. Lewis –, a kislány jól van. Igazából kérni szeretnék valamit, egy nem mindennapi dolgot, amiben csak maga tud segíteni.
– Ó! – Andrea szíve nagyot dobbant. – Mégis miben tudnék segíteni?

Picture

– Mint azt tudja, a kislány gyámsági jogát egy másik család, Richardsonék kapták meg. – Andrea hatalmas gombócot érzett a torkában, ezért csak némán bólintott. Más esetben nem tudhatott volna róla, de nem nyugodott addig, amíg ki nem derítette, jó kezekbe került-e a kislány. – Úgy volt, a kis Annabell az ünnepeket már velük tölti – folytatta. –Ma kellett volna, hogy érte jöjjenek, de sajnos a bridgeporti repülőtéren ragadtak, törölték a járatukat, így csak holnapután tudnak visszajönni Twinbrookba. A legnagyobb gond viszont az – folytatta az igazgatónő –, hogy a kislány nem is akar velük menni, vigasztalhatatlan, fél az új környezettől.

Picture

– Mit vár tőlem? – tárta szét a kezét értetlenül Andrea.
– Azt szeretném kérni – habozott egy pillanatig –, hogy töltse a kislánnyal a holnapi napot és a szentestét – bökte ki végül az igazgatónő.
– Tessék? – kérdezett vissza meghökkenve a nyomozónő.
– Tudom, hogy nehéz és az én szívem is megszakad, hogy ilyet kell kérnem, hiszen tudom, mennyire kötődik Annabellhez, de ha valakire hallgat az a gyermek, az csak maga, meg kell vele értetni, hogy… – torpant meg ismét egy pillanatra –, hogy ő már Richardsonékhoz tartozik.

Picture

– Hogy várhatja ezt el tőlem pont maga? – hajtotta le a fejét Andrea. Úgy érezte, mintha kést forgatnak a mellkasában. Mégis, hosszú idő után ez lenne az első karácsony, amit nem egyedül töltene. A gondolat, hogy akár csak egy napot is a kislánnyal lehet, melegséggel töltötte el a szívét. Jelen pillanatban még azt a fájdalmas érzést is eltompította magában, hogy nemcsak, hogy másnap vissza kell vinnie Annabellt, hanem még neki is kell őt a másik család karjaiba dobnia.

Picture

– Andrea, tudom, hogy nem kérhetem ezt, sőt nem is lenne szabad. Mégis gondolja át, Annabell miatt! Csak maga tud hatni rá. Természetesen, ezt megbeszéltem Richardsonékkal, és ők is beleegyeztek. Attól sem zárkóznak el, hogy néha meglátogassa a kislányt, ha szeretné. Nem sejtették, hogy ilyen helyzetbe csöppennek, de őket is meg lehet érteni. Évek óta próbálkoznak, és most végre sikerült az örökbefogadás.

Picture

– Tudom, mennyire fontos volt nekik, mert nekem is az volt – fakadt ki Andrea.
– Ne haragudjon, én…
– Megteszem, amit tudok – vágott a szavába a nyomozónő. – Annabell érdekében.
***

Picture

Másnap reggel Andrea kissé idegesen járkált fel s alá az igazgatónő irodája előtt. A nagy izgatottság miatt még aludni is alig tudott. Nem mintha lett volna ideje, hiszen a délután és az este nagy részét azzal töltötte, hogy mindent előkészítsen a mai napra. Szerette volna, ha a kislány mindig emlékezne majd a közösen töltött időre.
– Andrea! – kiáltott fel egy tündéri hang a háta mögött, mire azonnal megfordult. Annabell a nyakába ugrott, és szorosan átölelte. – Akkor most komolyan elmehetünk? – kérdezte mosolyogva.

Picture

– Annabell, tudod, hogy mit beszéltünk meg – nyomatékosított Mrs. Lewis.
– Tudom – válaszolta szomorúan a kislány, majd türelmetlenül Andreához fordult – Indulunk?
– Tőlem indulhatunk!
– Szuper – kiáltott fel csillogó szemekkel. – Hová megyünk?
– Először is, valakinek segítenie kell feldíszíteni egy karácsonyfát – kacsintott rá a nő.
***

Picture

Miután hazaértek, azonnal neki is láttak a karácsonyfa feldíszítésének. Andrea úgy érezte, ez kihagyhatatlan program lesz a kislánynak. Milyen jól gondolta! Annabell nagyon élvezte. Ez volt az első karácsonyfa, aminek a díszítésénél segédkezhetett. Még sokáig gyönyörködött benne, és elkönyvelte magában, hogy ettől szebb karácsonyfa nincs is.

Picture

A délután elkövetkezendő részében elindultak a karácsonyi vásárba, ahol Annabell életében először kipróbálta a korcsolyázást. S bár néhányszor megütötte a hátsóját, sőt, volt, hogy Andreát is magával rántotta, a végére egészen belejött. Miután kiszórakozták magukat, természetesen a forró csoki és a karácsonyi vásár minden szegletének bebarangolása sem maradhatott el.

Picture

Már lassan sötétedni kezdett, amire hazaindultak a városból. Épp a Szent Anna templom mellett haladtak el, amikor a kislány felsikkantott.
– Esik a hó! – Andrea csodálkozva tekintett az égre. És valóban. Az apró fehér pelyhecskék sűrűn kezdtek szállingózni az égből, és a csípős hidegnek köszönhetően úgy tűnt, meg is marad a fehér hótakaró. Annabell még egy ideig örvendezett a hónak, majd a templomból halkan karácsonyi ének hangzott fel, mire odakapta a fejét. – Milyen szép! Bemegyünk?

Picture

Andreát meglepte a kislány kérése. Jómaga már rég járt templomban, idejét sem tudta, mikor. Pedig annak idején soha nem maradhatott el a szentesti mise. Azóta azonban sok minden megváltozott. Leginkább ő. Most mégis bementek, és halkan helyet foglaltak. Olyan szép és meghitt volt minden, a pap szívet melengető prédikációja, a gyönyörű énekek, hogy Andrea kezdte újra érezni, mennyire is szép a karácsony, főleg, ha nem egyedül tölti az ember.

Picture

Amikor kiléptek a templomból, már kellő mennyiségű hó esett ahhoz, hogy fehérbe öltöztesse a várost. Annabell nem győzött betelni a látvánnyal, de Andrea gyorsan kézen fogta, és elindultak a hóesésben. Próbálták gyorsan szedni a lábukat, hogy minél hamarabb hazaérjenek, de Annabell egyszer csak furcsa hangra lett figyelmes, amint elhaladtak az egyik háztömb mellett.

Picture

– Hallottad ezt? – nézett a kislány a sikátor felé.
– Annabell, mennünk kell – húzta volna magával a kislányt, de az kitépte a kezét Andreáéból.
– Kérlek, Andrea, csak nézzük meg – makacsolta meg magát, majd arrafelé mutatott, ahonnan a hangokat hallották. Andrea érdeklődve fordult vissza, már ő is hallotta a kétségbeesett hangot. Lassan bólintott, majd kézen fogta Annabellt, és a hang irányába kezdtek sétálni.
– Hahó! – lépkedett óvatosan a ropogó havon a kislány Andrea kezét szorongatva. – Ne félj, nem akarunk bántani.

Picture

Egyszer csak a bíztató, kedves hang hallatára, az egyik szemetes mellett mocorogni kezdett valami, majd a sötétségből egy remegő kiskutya alakja bontakozott ki. Bizonytalanul dugta ki a fejét, hogy megtekintse a hang tulajdonosát.

Picture

Annabell először mosolyogva Andreára nézett, majd a kutyus közelébe lopakodott, és óvatosan felé nyújtotta a kezét, s az bár nagyon félt, érdeklődve szagolgatta meg a kislány kezét.
Andrea érdeklődve figyelte a jelenetet, de már előre félt tőle, mit fog mondani a kislány.
– Ugye hazavihetjük? Nem hagyhatjuk itt, halálra fagy – nézett könnyes szemmel a nőre. – Kérlek!

Picture

Andrea nagyot nyelt. Igazából ő is sajnálta az állatot, de mégsem vihetik haza. Mégis mit kezdenének vele? De itt sem hagyhatják, ha már rátaláltak. Lázasan gondolkozni kezdett, vajon mi is lenne a legjobb megoldás?
– Kérlek, én majd gondoskodok róla – könyörgött tovább. – Karácsony van…
– Legyen – hajolt le, és simogatta meg ő is a kutyus fejét, majd felemelte. Ha az ünnepek után elviszik majd egy menhelyre, ott biztosan hamar találnak neki gazdit, mivel nagyon aranyos kiskutya volt. – De most már tényleg menjünk, mielőtt akkora hó esik, hogy haza sem találunk.

Picture

– Köszönöm – ölelte át Andrea lábát. – Te vagy a legklasszabb – hízelgett a nőnek, mire az felnevetett, majd újra elindultak a lakása felé. A kislány egész úton azt ecsetelte, hogy mi mindenre fogja majd megtanítani a kutyust. Andreának nem volt szíve elszomorítani, hogy valószínűleg nem tarthatja meg az ebet.

Picture

Amint beléptek az ajtón, Andrea lerakta a kutyát, hogy megszabaduljanak a hótól átnedvesedett kabátjaiktól, azonban az állat, miután kirázta bundáját, boldogan szaladt be a nappaliba.

Picture

– Héhé – szaladt utána Andrea, de mire utolérte, az már a kanapéra próbált felmászni –, ácsi az nem a te helyed, különben is vizes és koszos vagy – szólt a kutyára, mire a kiskutya bűnbánóan lehajtotta a fejét.
– Fürdessük meg – ajánlkozott bátran Annabell. Andrea elfásultan felsóhajtott. Nem egészen így képzelte el ezt az estét.

Picture

A fürdés azonban sokkal szórakoztatóbb volt, mint ahogy azt Andrea legelőször gondolta. A kutyus nagyon játékos volt, és nagyon élvezte a figyelmet és a kellemes meleg vizet. Rengeteget nevettek azon, ahogy az folyton összefröcsköli őket, így a fürdést követően nekik is meg kellett szárítkozniuk.
***

Picture

– Mi legyen a neve? – kérdezte Annabell, amint a karácsonyi vacsora elfogyasztása után, jóllakottan elterültek a fa alatt. Közben a kölyökkutya éppen egy csomagolópapírt készült megtámadni.
– Hm – gondolkodott el Andrea. – Nem vagyok jó névadásban és különben is, lehet, van gazdája, aki haza várja. Ne éld bele magad, hogy nálad maradhat.
– Legyen Charlie – vágta rá a kislány, mit sem foglalkozva azzal, mit is mondott a nő.

Picture

– Miért pont Charlie? – kíváncsiskodott Andrea.
– Ismered a Minden kutya a mennybe jut című rajzfilmet? – kérdezte a kislány, Andrea pedig egy pillanatnyi gondolkodás után bólintott. – Nekem az egyik kedvencem, és abban is Charlie a kutyus neve.
– Hát akkor legyen Charlie – mosolygott a kislányra. – Neked, hogy teszik? – szólt az ebhez, mire az játékosan csóválni kezdte a farkát, majd melléjük telepedett. – Szerintem tetszik neki.

Picture

– Annabell – fordult a kislány felé kisvártatva –, ugye tudod, hogy holnap reggel vissza kell, hogy vigyelek? – Úgy érezte, nem halogathatja tovább, beszélnie kell vele.
– Muszáj? – nézett fel szomorúan. –  Nem maradhatnék mégis itt?
– Sajnos nem lehet.
– Nem is akarod, hogy maradjak, ugye? – pityeredett el a kislány. Andrea próbálta tartani magát, de neki is kicsordult egy könnycsepp a szeméből.
– Tudod jól, hogy mennyire szeretném – magyarázta elcsukló hangon –, de nem lehet. Neked már van családod.

Picture

– Nem – makacsolta meg magát a kislány. – Nem is ismerem őket. Félek.
Andrea szomorúan elmosolyodott.
– Amikor engem örökbe fogadtak, én is féltem attól, hogy mi vár majd rám. Meg lesz-e velem elégedve az új családom, fogom-e tudni szeretni őket, és még sok más ilyen gondolat járt a fejemben. Eleinte furcsa volt, de aztán hamarosan beilleszkedtem a családba, és bizton állíthatom, jobb apát és anyát nem is kaphattam volna. Adnod kell nekik egy esélyt, hogy megismerd és szerethesd őket.
– Mi lesz, ha utálni fognak?
– Jaj, kicsim, imádni fognak – törölte le a könnycseppet Annabell arcáról. – Téged csak szeretni lehet, és idővel te is szeretni fogod őket.

Picture

A kislány ekkor Andrea karjaiba vetette magát és szorosan átölelte.
– Minden rendben lesz – mondta vigasztalóan a nő.
– Megígéred? – kérdezett vissza, szeméből még mindig könnyek potyogtak.
– Megígérem – simogatta meg az arcát. Még sokáig maradtak így. A kislány olyan keservesen zokogott, hogy Andrea sem tudta visszatartani könnyeit. Charlie is érezte, hogy valami nincs rendben, mert halkan nyüszítve bújt Andreához.
***

Picture

Eljött a reggel. Andrea kézen fogva vezette végig a kislányt az árvaház kanyargós folyosóin. Charlie is velük volt. A nyomozónő még az érkezés előtt felhívta Mrs. Lewist, és megkérte, beszéljen Richardsonékkal, hogy Annabell megtarthassa a kiskutyát. Úgy tűnt, bele is egyeztek, ami a kislányban bizalmat ébresztett irányukba. Amikor elérték az igazgatónő irodájának ajtaját, a házaspár és Mrs. Lewis is éppen akkor érkezett meg.

Picture

Andrea, amíg még távolabb voltak, megállította a kislányt és letérdelt hozzá. A kislánynak újra sírásra görbült a szája, letette a kutyát, és átölelte a nőt.
– Ígérd meg nekem, hogy erős leszel – suttogta a fülébe.
– Olyan erős, mint te. – Andrea még erősebben szorította magához, nem akarta elengedni, de neki is erősnek kellett lennie.
– Okos nagylány lett belőled, büszke vagyok rád – nyomott puszit a homlokára, majd a várakozó házaspárra nézett. – Menned kell. – A kislány lassan bólintott, majd felnyalábolta a kutyát, és elindult az új családja felé. Néhány lépés után azonban megtorpant, majd pár másodperc gondolkozás után visszaszaladt a nyomozónőhöz.

Picture

– Annabell… – nézett döbbenten a kislányra. Nem értette, mi történik.
– A tiéd – mondta mosolyogva a kislány, miközben felé nyújtotta a kutyát. – Így soha nem leszel egyedül. Charlie mindig veled lesz és vigyáz rád.
– Kicsim, tartsd csak meg nyugodtan, én tudok vigyázni magamra – szöktek újra könnyek a nő szemébe.
– Ez az én ajándékom neked, karácsonyra.
Andrea nem találta a szavakat, annyira meghatódott. Tudta, mennyire fontos a kislánynak a kutya, most mégis neki akarja adni.
– Köszönöm – vette át Charlie-t, képtelen volt visszautasítani.

Picture

Annabell még egyszer megölelte, majd újra elindult Richardsonék felé. Ahogy odaért, a házaspár szeretetteljesen fogadta. Mrs. Richardson Andrea felé nézett, s amikor tekintetük összekapcsolódott, halkan suttogva köszönetet mondott, mire Andrea némán bólintott. Egy utolsó kövér könnycsepp még legördült az arcán, amint lassan bezáródott mögöttük az ajtó. Csupán egy napot kapott. Egy olyan ajándékot, amire mindennél jobban vágyott, mégis vissza kellett adnia, hiszen soha nem is volt igazán az övé. A kiskutyára nézett, és akaratlanul is elmosolyodott. Ez az ajándék, Annabell ajándéka viszont vele marad.
– Gyere Charlie, menjünk haza!

 

Vége!

Írta és illusztrálta: Lexy

Csoda

Írta: Lee

 

Skóciában, a Teáskanna Szigeten él egy kislány,úgy hívják, hogy Amy King. A szigetet kevesen lakják, s az általános iskolás tanulók száma még ennél is kevesebb. Amy-nek eleinte 6 osztálytársa volt, de az évek alatt mind elköltöztek a szigetről. Amy King egyedül maradt az iskolában. Most az összes tantermet egyedül használhatja, még a kosárlabda pályát is, de Amy King nem túl boldog ettől. Attól meg még kevésbé, hogy az iskola egyetlen tanárnője minden figyelmét neki szenteli.

Picture

Picture

Amy máskülönben olyan, mint a legtöbb kislány. Szeret labdázni, hegedülni, ugrókötelezni, buborékot fújni, és hisz a csodákban.

Picture

Az édesanyjával és a nagyijával él, amióta szülei elváltak. Apjára már csak egy-egy képeslap emlékezteti, amit olykor-olykor hoz a postás. Ami azt illeti, anyu sincs túl gyakran otthon, állandóan üzleti úton van. Amy kénytelen beérni a nagyi társaságával, aki viszont folyton elszundikál a kanapén.

Picture

Amy tisztában volt vele, hogy az idei tél se ígérkezik valami izgalmasnak. De amit mégiscsak várt, az a hóesés volt. Mindennap odaszaladt az ablakhoz megnézni, esik-e már a hó, de az csak nem akart leesni.

Picture

Eszébe jutott, hogy felhívja az édesanyját.-Mit vigyek neked?- kérdezte anyu.- Babát? Képeskönyvet?-  Csak gyere haza minél előbb!- mondta Amy. – Holnapután estefelé már otthon leszek.- mondta anyu. Amy  ezt hallván elkedvetlenedett, és szomorúan el is köszönt.- Bárcsak ott lehetnék Amy-vel.- gondolta Sarah King. Emlékezett rá, hogy kislánykorában valahol azt hallotta, hogy mielőtt leesik az első hó, csodák történhetnek. Bárcsak így lenne.. Ha például holnap elmaradna a megbeszélés, még ma hazautazhatna, és…

Picture

-Legalább a hó leeshetne!- sóhajtotta eközben  szomorúan a kislány kedvenc macijának, Winnipegnek.-Akkor megkérném a nagyit, engedjen el szánkózni!De félek, hogy hó helyett hamarosan a Szociális Nyúl jön majd, hogy legyen kivel beszélgetnem, aztán meg elvisznek az Intézetbe.  Micsoda szégyen!

Picture

Ahogy letette a macit és felemelkedett, hirtelen egy kislányt vett észre az ajtóban. A lánynak rózsaszín ruhája volt, és két nagy nyuszifül éktelenkedett a feje búbján.- Te vagy a Szociális Nyúl? Beszélgetni jöttél? -kérdezte  Amy, és rögtön arra gondolt, ez már a Vég kezdete. Vagy mégse?

Picture

-A nevem Szöszi.–mondta a lány. Ahogy Amy jobban megnézte, Szöszi szakasztott olyan volt, mint anyu azon a régesrégi képen ott a nappali falán. Persze a nyuszifüleket leszámítva.

Picture

-Akarsz játszani velem?- kérdezte Szöszi. Hát hogyne akart volna! Végül egészen belefeledkeztek a játékba.

Picture

​Buborékot fújtak…

Picture

​Kő-papír-ollót játszottak…

Picture

​És mire eljött a hajnal, a legjobb barátokká váltak…

Picture

-Hoznál nekem valami innivalót?- kérdezte Szöszi.Amy a konyhába ment, ám mire visszajött az üdítővel, játszópajtását sehol nem találta. Aztán az ablakra tévedt a tekintete. Odakint hullani kezdtek az első hópelyhek.

Picture

Másnap amikor Sarah King felébredt a hotelban, olyan fáradtnak érezte magát, mintha csak egész éjjel játszott volna…És furákat is álmodott. Mért jut most eszébe, hogy Szöszinek becézték gyerekkorában?

Picture

Az ablakhoz ment és kinézett rajta. Havazott. Sarah King arra gondolt,  hamarosan hazamegy és viszontlátja a kislányát. Vajon minek örülne? Mit vigyen neki ajándékba? Nem sejtette, hogy már megajándékozta Amy-t egy csodával. Mert akik hisznek a csodákban, azokhoz a csodák eljönnek…

Vége!

Írta és illusztrálta: Lee
Köszönöm DeeDeenek, hogy mint mindig, most is segítette történetem elkészültét.

Az első hópehely

Írta: Sookie
​Anyának
Picture

A kis hópehely – akit a történet kedvéért nevezzünk egyszerűen csak Peternek –, egy hatalmas, puha felhő szélén üldögélt, és onnan nézett le az alatta elterülő, dércsípte városra. Tudta, hogy egyszer el kell engednie a biztonságot nyújtó felhőt. Már rég el kellett volna. A társai türelmetlenül várták a napot, a percet, amikor végre felfedezhetik a világot.

Picture

De Peter félt. Jobban, mint addig bármikor. Ezért csak ült ott naphosszat a felhő szélén, már hetek óta. Pedig olyan egyszerűnek tűnik. Szállni a széllel. Repülni. Aláhullani. Majd megérkezni, hogy aztán társaival együtt boríthassák be fehér lepellel a világot. Mégis rettegve gondolt arra a napra, amikor elindul majd.

Picture

 – Hát itt vagy – szólalt meg aztán valaki mellette, mire Peter ijedten pillantott fel az érkezőre. Mellette a felhő szíve, Nieve állt, aki mosolyogva nézett vissza rá, majd mellé ült. – A társaid már nagyon izgatottak.

Picture

– Menjenek, ha annyira akarnak – vágta rá Peter durcásan, miközben szorosan összefonta a karját a mellkasa előtt, mire Nieve csak mosolyogva megrázta a fejét.
– Tudod, egyszer el kell indulnod. Mert nélküled nem lesz hóesés. A többiek pedig már csak rád várnak.
– Hát nem én kértem, hogy én legyek az első – vonta fel a vállát Peter, maga elé meredve. Nieve csak egy bólintással felelt.

Picture

– Tudod, hogy miért téged választottunk? – kérdezte aztán halkan. Peter először nem nézett a mellette ülőre, de aztán lassan mégis felé fordította a fejét, és hatalmas, kíváncsi szemmel pillantott fel rá. – Mert még ha nem is hiszed el, bátor vagy, Peter. Bátrabb, mint gondolnád.
– Akkor miért félek ennyire?
– Mitől félsz? – kérdezte Nieve halkan. – Csodaszép lesz.
– De el fogok olvadni – fakadt ki Peter. – Észre sem vesznek majd. Csak egy leszek a sok közül, aztán legelőször olvadok el. Esélyem sincs boldoggá tenni senkit. Nem örülnek majd nekem. Nem lesz belőlem hóember. Vagy hógolyó. Nem játszhatok senkivel. Aztán el fognak felejteni.

Picture

– Hát ettől félsz? – nevetett fel Nieve. – Talán néhány ember elfelejt majd. Mert nem mindenki tudja megélni a pillanatnyi örömöket. De számtalan ember számára, te viszed a legszebb ajándékot. Egy gyönyörű, hófehér ünnep legelső emlékét.
– És nem felejtenek majd el?
– Megígérem, hogy nem – mosolyodott el Nieve, Peter arcát fürkészve. – Mert mindig lesznek olyanok, akiknek az életébe te viszel boldogságot. Még akkor is, ha először észre sem veszik. Ezt sose felejtsd el, Peter! Úgyhogy ha készen állsz, csak indulj el! És meglátod, meseszép lesz.
Aztán Nieve lassan felemelkedett Peter mellől, és eltűnt a felhő habjaiban.

Picture

Peter még nézte néhány másodpercig a helyet, ahol az előbb még Nieve foglalt helyet mellette. Azokon a dolgokon gondolkodott, amiket mondott neki. Talán igaza van.
Talán bárhogyan is lesz, örökre különleges marad néhány ember számára. Hiszen mit is kérhetne még egy apró kis hópehely, ha nem azt, hogy boldog emlék maradhasson?

Picture

Peter elmosolyodott erre a gondolatra. Hiszen mindezt ő hozza el. Megannyi boldog emléket. Ha pedig el is olvad, az emlékek örökre megmaradnak. És ő maga, még csak a kezdet. Hiszen milliónyi társa követi majd, milliónyi boldog emléket hagyva a szívekben.

Picture

Felemelkedett hát a felhő széléről, majd hatalmas mosollyal az arcán hagyta, hogy egy hűs fuvallat felkapja, és magával sodorja egy csodaszép kaland felé.

***

Picture

Sarah Berkeley unottan üldögélt a játszótér egyik padján, és néhány lehullott falevelet rugdosott a csizmájával. Minden olyan nyomasztó volt. Olyan rideg. Olyan borzasztóan szomorú. Pedig a városban már minden az ünnep közeledtét jelezte. A kivilágított főtér, a karácsonyi bazár, a házak között terjengő ínycsiklandó illatok.
Sarah mégsem érezte az ünnepi hangulatot. Hiába sürgött-forgott a konyhában az édesanyja már napok óta, és hiába vitte el az apjuk az öccsét kiválasztani a fát. Az egyelőre a garázsban összekötött fenyő is csak még inkább elkeserítette a kislányt. Hiszen milyen karácsony az, amikor nem esik a hó?

Picture

Bánatosan pillantott fel az égre. Odafent hatalmas, szürke felhők úsztak, és mintha már hó illata lengte volna be a környéket, ám mégsem esett. Egyetlen, árva hópehely sem. A tél már hetek óta beköszöntött, és Sarah minden reggel izgatottan kelt ki az ágyból abban a reményben, hogy reggelre mindent beborított a hó. De aztán mindig csalódottan folytatta a napot, amik csak teltek és teltek. Egyre csak közeledett a karácsony, és hónak nyomát se látta.

Picture

– Itt fogsz gubbasztani egész délután? – lépett Sarah mellé az apja, Phil, aki őt és az öccsét, Jack-et vitte ki a játszótérre egy utolsó nagy játékra az évben.
– Igen – felelte a lány, ahogy arrébb rúgott egy lába mellett lévő szürke követ, aztán nézte, ahogy az arrébb bukfencezik, majd megáll néhány levél között. Phil csak sóhajtott egyet, aztán leült a lánya mellé a padra.

Picture

– Tudod, nem lesz minden karácsonykor hó.
– De akkor semmi értelme – dünnyögte a lány.
– A karácsony nem attól lesz szép, hogy esik-e a hó vagy sem, Sarah.
– Tudom – felelte a lány, majd az apjára pillantott. – De akkor voltam a legboldogabb. Amikor Jack még pici volt. Anyával meg díszítettük a fát. Te meg begyújtottad a kandallót. Odakint meg szakadt a hó, és minden olyan szép volt. És akkor még ti sem váltatok el…

Picture

Phil szomorúan pillantott vissza lánya arcára. Emlékezett arra a karácsonyra négy évvel ezelőtt. Az utolsó, családként együtt töltött karácsonyukra. Tényleg tökéletes volt. Azóta azonban sok minden változott. Sarah-t viszont a hó repítette volna vissza a múltba, amikor még minden boldog volt.
– Sajnálom, Sarah! – mondta aztán a férfi, mire a lány csak megvonta a vállát, majd felnézett a szürke égboltra. – Talán idén fog esni. Örülnék neki.

Picture

– Anya is örülne neki – mosolyodott el Sarah.
– Lehet, bár azt kétlem, hogy Carl túl boldog lenne az ötlettől.
– Carl bolond – forgatta meg a szemét a lány, ahogy eszébe jutott anyja új párja. – Azt hiszi, hogy babára vágyok. Én. Egy babára.
Phil hangosan felnevetett a lányát hallgatva. Emlékezett mi történt, mikor legutoljára egy szőke Barbie baba került a kezébe. Le akarta húzni a wc-n, és majdnem elárasztotta az egész házat.

Picture

– Ígérj meg nekem valamit, Sarah! – fordult a lányához Phil, aki érdeklődve pillantott vissza rá. – Mindegy mi történik, próbálj meg boldog lenni. És ne a múltba kapaszkodj. Mert én mindig itt leszek, esik a hó vagy sem. Még ha nem is minden nap találkozunk. Megígéred?
– Megpróbálom – bólintott Sarah. ­– De nehéz két dologról lemondani. És tudom, hogy nem töltöd velünk a karácsonyt. Legalább a havat megkaphatnám.

Picture

Ahogy Sarah kimondta ezeket a szavakat, jeges szél kezdett fújni a házak között, majd egy apró, fehér kis pihe épp Sarah orrán landolt. Az első hópehely.

Picture

Először a kislány nem is értette mi történt, majd ahogy felnézett az ég felé, hópelyhek ezreit látta aláhullani az égből. Boldog mosoly terült szét az arcán, és Phil is hangosan felnevetett.

Picture

A kis Jack karjait kitárva rohangált a játékok között, nyelvét pedig hosszan előre nyújtotta, hátha egy-egy hópehely véletlenül azon landol. Sarah is felugrott a padról, és boldogan táncolni kezdett a hóesésben.

Picture

– Hát ez a hópehely is biztos csak arra várt, hogy valakit boldoggá tehessen – motyogta maga elé Phil mosolyogva, ahogy a boldogan játszó gyerekeit nézte.

Picture

Órákat töltöttek még a játszótéren, és közben egyre nagyobb pelyhekben szakadt a hó. Játszottak és nevettek, Sarah pedig boldog volt. Hiszen gyönyörű, fehér ünnepet kapott. Amikor pedig elfáradtak, kéz a kézben indultak hazafelé.

Picture

Lassan lépdeltek a ház fehér ajtajáig, hiszen tudták, hamarosan el kell válniuk. Az ablakból a gyerekek anyja, Jill pillantott ki, majd amikor meglátta az érkezőket, boldogan nyitott ajtót.

Picture

Sarah és a kis Jack egymás után szaladtak be a házba, és rázták le magukról a havat.
– Köszi, hogy vigyáztál rájuk – mosolyodott aztán Jill a volt férjére.
– Sikerült feldíszítenetek a fát Carllal?
– Persze – felelte a nő, mire Phil csak egy bólintással felelt. Aztán még egy utolsó pillantást vetett a bent játszó gyerekeire, majd elfordult a nőtől.

Picture

Már el is indult volna, amikor Jill utána szólt.
– Nincs kedved bejönni? A srácok biztos örülnének.
– Én is örülnék – mondta Phil visszafordulva, mire Jill csak egy mosollyal felelt, majd kitárta az ajtót, és beengedte maga mellett a férfit.

Picture

Sarah így a legszebb ajándékot kapta karácsonyra. Boldog emlékeket, amelyek örökre vele maradnak. És ettől, a kis hópehely is boldogan olvadt el…

Vége!

Írta és illusztrála: Sookie

Hóangyal

Írta: Gabett

 

Picture

Ahogy felnéztem az égre, olyan volt, mintha magam alá tekintettem volna. A szürkés-fehéres felhők úgy borították be az égboltot, mintha tükröt akarnának mutatni a hófödte tájnak, hogy az gyönyörködhessen önnön megismételhetetlenségében.
Karom-lábam szétvetettem, s nagy műgonddal kezdtem neki egy hóangyal elkészítésének.  Fehér pelyhek kavarogtak körülöttem, arcomra-orromra szálltak, amitől prüszkölnöm és nevetnem kellett.

Picture

Kipirult arccal álltam fel, szinte ugorva léptem el az elkészült mű mellől, nehogy kárt tegyek benne. Azzal a komoly tekintettel néztem rajta végig, ami minden csodahívő, apró gyermek sajátja, mikor látszólag jelentéktelen dolgokat vesz teljes komolysággal szemügyre.
Ám nem csak én figyeltem a hóangyalt. Egy fiú állt velem szemben, akkor láttam először, s nem is találkoztunk többet. Ott állt, és a havat bámulta meredten, majd rám nézett, s szinte számonkérőn kérdezte:

Picture

– Miért csinálsz hóangyalt?
Én pedig elmondtam neki a mesét, melyet nem is olyan régen a nagymamámtól hallottam:
– Mindig, amikor valaki hóangyalt készít idelent, születik egy odafent is – intettem bizonytalanul az ég felé – Karácsonykor az angyalok ellátogatnak a házakba, felülnek a fák csúcsára, és szeretet hoznak meg édességeket. – Nagyon szépnek, s különösen igaznak tartottam ezt a történetet, talán ezért is meséltem el ilyen nyíltan.
– Ez hülyeség – rázta meg a fejét a fiú.

Picture

Tiltakozni kezdtem volna, de ő hirtelen a hóangyal mellett termett, és látványosan mélyen taposva a havat, átsétált keresztben a szárnyain.
– Ne! ­– kiáltottam – Leszakítod a szárnyait! Le fog zuhanni! – De már késő volt. A fiú komiszan kacagva elszaladt, vissza sem nézett rám.

Picture

Letérdeltem, s a havat simítgattam a lábnyomok mentén. Menthetetlen volt. Felegyenesedve az eget kezdtem fürkészni, de mivel nem láttam egyetlen zuhanó angyalt sem, megnyugodva fújtam ki a levegőt.
– Hülyeség. Mese. – S mentem is játszani. Már-már teljesen kiment a fejemből a törött szárnyú hóangyal, csak egy tompa, nyomasztó érzést hagyva maga után, amikor az est közeledtével hazaindultam.
De akkor megláttam Őt.

Picture

Egy padon ült csendesen, egyedül. Gyönyörű nő volt, gyönyörű még így is, hogy vonásaiba belopta magát a fájdalom. Döbbenten álltam meg, bár Ő nem vett észre engem. Maga elé bámult, lélegzete láthatóvá vált a hidegben.
Ő volt az. A hóangyal. Az én lezuhant, törött szárnyú angyalom.

Picture

Hazáig futottam. Otthon valószínűleg pontosan olyan rémültnek és zavarodottnak néztem ki, mint ahogyan éreztem magam, mert Édesanyám este bejött a szobámba, leült az ágyamra, s szorosan magához ölelt. Nem szólt semmit, arra várt, hogy én kezdjek bele. De nem tudtam elmondani neki. Ő nem segíthetett.

Picture

Másnap újra a parkba mentem. S minden reményemmel ellentétben, minden sejtésemmel összhangban: Ő még mindig ott volt. Legszívesebben odafutottam volna hozzá, hogy megkérdezzem: Hová lettek a szárnyaid? De nem tettem. Túlságosan féltem a választól.

Picture

Aznap este levelet írtam:

Kedves Jézuska!

Tudom, hogy egyszer már írtam Neked, de most mégis kérnem kell valamit. A kis parkban, ami az utcánkban van – biztosan tudod, melyik, hiszen karácsonykor ott jössz el mellette –, lezuhant egy angyal. Menj el hozzá mihamarabb, adj neki szárnyakat! Menj el hozzá még ma éjjel, ha megteszed, nem is kérek több ajándékot!

Picture

A papír barnából feketébe olvadt, szélei felpöndörödtek, ahogy elégett a kandalló tüzében. Onnan már a füst vitte az üzenetet, mely olyan sürgős volt, hogy akkor éjjel a kedvéért még a szél is megfordult. Legalábbis én biztos voltam benne.

Picture

Ám az angyalom nem kapott szárnyakat. Sem akkor, sem a következő éjeken. Minden nap ott ült a parkban, még ha más-más padon is, nem szóltak hozzá, ő sem szólt senkihez. Olyan volt, mintha hiányozna belőle valami, s ez távolivá, megfoghatatlanná tette őt az arra járó emberek előtt. Csak én tudtam igazából, mi is az a valami, mégis én voltam a legtanácstalanabb, hogyan segíthetnék rajta.

Picture

Minden este újabb levelet írtam. Aggódtam, hogy nem kap szárnyat karácsonyig, s így egy család angyal nélkül marad, de nem tudtam, mit tehetnék. Így teltek a napjaim. Nappal a parkban játszottam, s mikor hazaindultam, mindig megnéztem, ott van-e még. Ott volt.
Már csak egyetlen este választott el a karácsonytól, amikor eszembe jutott. Olyan egyszerű volt, olyan gyermeki. Mégis, azt hiszem, akkor tettem meg a legcsodálatosabb, legőszintébb, legemberibb dolgot egész életem során.

Picture

Az asztalhoz siettem, és írni kezdtem. Nem volt hosszú levél, de nem is kellett annak lennie, s egészen másként szólt, mint az addigiak. Végül sietős gyöngybetűimet füstpostaként szórta szét a szél, én pedig nem tehettem mást, minthogy vártam a holnapot: sikerem vagy bukásom bizonyítványát. Azonnal aludni siettem, hogy mihamarabb felhasadjon a reggel, s akkor, amint lehetett, a parkba futottam.

Picture

Eltűnt. Körbeszaladtam a parkban, de nem találtam sehol. Benéztem a bokrok közé, még a padok alá is, de nem volt ott, s én tudtam: hazatért.

Picture

Nevetni kezdtem, kitárt karral, égre emelt tekintettel forogni a szállingózó hóban. A padhoz szaladtam, megérintettem a deszkákat, amin ült, s kacagva körbetáncoltam körülötte. Sikerült. Megmentettem az én égből zuhant hóangyalomat.
Akkor éjjel neki adtam a szárnyaimat.

Vége!

Írta és illusztrálta: Gabett

Beethoven

Írta: Lee

Picture

1795

A németországi Bonn városában karácsony felé közeledett az idő. Az emberek elkezdték díszíteni a fenyőfákat ( a gyerekek közben csintalankodtak) a kápolnában különleges misére készülődött a pap, az egész város szívét megtöltötte az ünnepi várakozás ideje.

Picture

Csupán az öreg Dieter Engelbert nem tudott megnyugodni. Nem mintha a karácsonnyal bármi baja lett volna, szerette az ünnepeket, még ha család nélkül töltötte is. Az egyedüli probléma az albérlője volt. Éjt nappallá téve zenét szerzett, és verte a zongorát.

Picture

– Szétmegy a fejem az állandó klimpírozástól! Ludwig, nem tudná egyszer abbahagyni? Jöjjön egyen egy kis pulykát! Legalább addig se zongorázik!
– Hogyisne! – háborgott az ifjú zongorista. – Éppen egy darab kellős közepén vagyok!

Picture

– Én pedig a megőrülés kellős közepén! – sziszegte Engelbert, és füleit befogva a Jóságos Atyaúristenhez könyörgött, hogy szüntesse meg ezt a szörnyű zajt. Ám a Jóisten késlekedni látszott. Nyilván elterelte figyelmét az emberek karácsonyi készülődése.

Picture

– Ludwig, a mennydörgős ménkű csapjon a zongorába! Miért nem sétál egyet az erdőben? Tudom, hogy az kedvére van!
– Dehogy sétálok! Mindjárt kitör a hóvihar, én meg sétálgassak? Hallgassa csak ezt a szimfóniát! – És Beethoven újra játszani kezdett, mire Engelbert csak a fejét csóválta.
– Ludwig, inkább szívjon el egy Symphoniát!
– Ejnye, Engelbert, hát ennyire utálja a zenét?

Picture

– A zenét nem utálom, csak amit maga csinál! – tiltakozott bőszen az öregúr.
– Azt kívánom, bárcsak süket lennék! – A barna hajú fiatalember erre felemelkedett a zongora mellől. Arcát elöntötte a harag.
– Tudja, Herr Engelbert, én huszonöt éves vagyok, és úgy érzem, hogy hamarosan meg fogok süketülni! A minap, amikor kint jártam a legelőn, egy pásztor megszólított, hallom-e a pacsirta énekét? És képzelje, nem hallottam!

Picture

– Az idős úrban egy pillanatra bennrekedt a szó a válasz hallatán.
– Jól van na, jól van – mondta békítőleg.
– Üljön vissza, játsszon valami szépet. Elvégre közeledik a karácsony, nem?
– A Stille Nacht jó lesz? – kérdezte Ludwig, és alábbhagyott a haragja.
– Azt ne játssza, azt csak 1818-ban fogják kitalálni. Sőt! 1825-ben a kottája is elveszik.
– De remélem,megtalálják.
– Ne aggódjon, meg.

Picture

A zongorajáték újra felhangzott, és a pap, miközben a kápolnában a szentbeszédre készült, azon tűnődött, vajon jól hallja-e, hogy valaki szidja Ludwig van Beethoven korán elhunyt édesanyját…

Picture

A napok hetekké nőttek, majd évtizedekké és onnan évszázadokká duzzadtak. Beethoven világhírű zeneszerzővé vált, és hírnevét az se kisebbítette, hogy már rég nem volt az élők sorában. Engelbert maga is emlék volt már, és háza a zongorával együtt gyakran gazdát cserélt.

Picture

2014

Napjainkban a Hanke család élt a házban, Josef és felesége, Klothilda, valamit 10 éves lányuk, Annelie. Karácsony táján Annelie boldogan szaladt az édesanyjához.
– Anyu! Anyu! Úgy örülök, hogy közeledik a karácsony!

Picture

– Én is, kicsim – mondta erre  az édesanyja. – Gyönyörű ilyenkor a város, érezni az áhítatot. De nagyon fontos, hogy ne csak karácsonykor mutassuk ki a szeretetünket.
– Tudom, anyu – mondta a kislány mosolyogva. – Remélem, apu örülni fog az ajándékomnak!
– Persze, hiszen tudod, hogy szereti a zenét! Beethoven Holdfény szonátája pedig óriási teljesítmény, hidd el!

Picture

– Alig várom, hogy jöjjön a zenetanár! Nagyon izgulok! – vallotta be evés közben Annelie.
– Ne félj, mire apád hazaér az üzleti útjáról, megtanulod a darabot! Herr Bader pedig nagyon jó tanár, meglátod! Azt mondják róla, nemcsak tanít, de ő maga is szerez zenét!
– Hű… – álmélkodott elismerően Annelie.

Picture

Ahogy közeledett a karácsony, egyre több tennivaló akadt a háznál. Hanke asszony elkezdte díszíteni a szobákat. Annelie sokat segített az édesanyjának, de olykor belefeledkezett a játékba. Egyik ilyen alkalommal úgy érezte, mintha valaki figyelné…

Picture

Amikor megfordult, látni vélte, hogy egy idős ember áll előtte. Egy ősz hajú bácsi… Igaz, kicsit átlátszó, de ártalmatlannak tűnik.  Hiszen csak áll  és néz….
Dieter Engelbert szelleme elégedett volt mindazzal, amit látott. Igazán szépen rendben tartja a házát ez a kedves család.

Picture

Délután Klothilda és Annelie együtt tévéztek.
– Csókolom – szólalt meg hirtelen a kislány.                                                                                                    – Kinek köszöntél? – kérdezte meglepődve Klothilda.
– A bácsinak – szólt Annelie. – Itt ül mellettem.
Az asszony értetlenül nézett. Ő nem látta, hogy bárki is ülne a lánya mellett..

Picture

Később Annelie játszott egy kicsit a zongorán, és Dieter Engelbert derűsen hallgatta a darabot egyik közeli fotelból. Szemlátomást régi zongorája állapotával is meg volt elégedve.
– Hát ez csodálatos, kitűnő! – állapította meg, s maga is dalra fakadt az ismerős dallam hallatán. Szerencsére Annelie nem hallotta…

Picture

Klothilda meghatódva hallgatta, milyen szépen zongorázik Annelie.
– Este hatra beszéltem meg a zenetanárral -mondta a kislánynak.                                                                 – Remek – örült Annelie.                                                                                                                                 – Mondd csak – kérdezte Klothilda aztán, – látod még azt a bácsit?
– Persze – bólintott Annelie, mintha mi sem volna természetesebb.
– Ott van  a fotelban.

Picture

– Azt hiszem, fel kell hívnom apádat – mondta az asszony nyugtalanul, majd  a nappaliba ment, hogy megkeresse a telefont. Josef Hanke egy Bamberg nevű városban volt konferencián, a Flamingó Hotelben. Időbe telt, míg a telefonhoz tudták hívni. Klothilda aggódva adta elő a történetet, miszerint Annelie folyton egy idős urat vél látni.
– Talán csak játszik – vélte Josef. -Tudod, hogy a gyerekek sok mindent kitalálnak.

Picture

– De nem Annelie -ellenkezett Klothilda.
– Eddig sose volt ilyen.
– Hát most van.
– Esetleg..nem lehet hogy… – az asszony húzódozva kezdett bele mondókájába, hiszen nem tudta, hogy fog reagálni a férje – … hogy átlát a másik világba?
Josef egy cseppet sem látszott meglepődöttnek.
– Úgy érted, a fátyol mögé? Kizártnak tartom. Olvastam már ilyenről, de rendszerint kisebb gyerekekkel kapcsolatban.

Picture

– Én viszont egyre biztosabb vagyok benne. Talán ..a karácsony miatt lehet nem gondolod? Azt mondják, a karácsonyt megelőző napokban csodák történhetnek az emberekkel.
– Szerintem nem éppen ilyen csodákra gondolnak, drágám – mondta Josef, azzal hamarosan le is tette a telefont, mert mennie kellett. Klothilda egyedül maradt a problémával, és szeretett volna megoldást találni.
– Talán megemlítem Herr Badernek – gondolta. – Meglehet, hogy tud adni valami jó tanácsot.

Picture

Amikor a zenetanár megérkezett, Annelie épp a zongoránál, Dieter Engelbert szelleme pedig a fotelban ült. Ahogy kitárult az ajtó, az öregúr nem hitt a szemének. Megesküdött volna rá, hogy Beethovent látja bejönni a szobába, méghozzá ereje teljében. Megrökönyödött.
– Hát ez még mindig él?! Örökéletű?! – Befogta a fülét, mert nem akarta hallani, ami következik…

Picture

Klothilda Hanke meghatódva állt lányával a zongoránál, miközben a zenetanár által előadott Holdfény szonátát hallgatta. Úgy érezte, jól választottak, amikor Herr Badert szemelték ki lányuk mellé tanárnak.
– Hát nem csodálatos? – kérdezte Annelie.

Picture

Dieter Engelbert szelleme eltűnt, és többé nem is jelent meg a házban. Odakint újra hullani kezdett a hó, felgyúltak a kültéri lámpák, az egész világ érezte, hogy közeledik az áldott karácsonyeste.

 

Vége!

Köszönöm Rochelle-nek, Lexy-nek és Ettinek, hogy hasznos tanácsaikkal segítették munkámat.