Címke: 12+

Mea culpa

Írta: Kiss Kiss
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

 

Picture

Szürke, borongós, áttetsző lepel burkolta be a várost. Még csak négy óra felé járt az idő, egyetlen épületet sem világítottak ki, így hát a település olyan volt, mint valamiféle kísértetjárta hely. Egy hely, a bűnözés melegágya. Ahol a zárt ajtók mögött folyó események folyhatnának akár a nyílt utcán is, mert senkit nem érdekelne. Egy hely, amit normálisnak tekintenénk. Egy hely, ahol bűnnel találkozunk minden sarkon, minden otthonban. Egy hely, ahol ezt eltűrjük. Egy hely, ahol ez annyira hétköznapi. Szinte már életfeltétel.

Picture

A Városi Rendőrkapitányságnak csúfolt épület a nyikorgó híd túlpartján állt, teljesen elszigetelve a pezsgő belvárostól. Komor volt, tömzsi, koszos és sötét. Akik a rendőri hivatást választották errefelé, vagy bolond naivák voltak, vagy kiöregedett férfiak, akiknek még volt pár évük a nyugdíjig, vagy pedig hajléktalanok, akiknek az állam ajánlotta fel a kevés fizetéssel és embertelen körülményekkel járó állást – ők pedig elfogadták, hisz mégis jó, ha van egy hely, ahol az ember álomra hajthatja a fejét. Olyasmiről, mint egyetem vagy rendőri szakvizsga, az itt dolgozók még csak nem is hallottak.

Picture

Ezen a délutánon is csupán egy ember közelítette meg a kapitányságot. A lány valahol tizenkilenc és huszonegy között mozoghatott. Hosszú aranyhaját rendezetlen fonatban engedte a vállára. Szűk farmert és csinos, rövid ujjú pólót viselt – ez már önmagában elég lett volna ahhoz, hogy soha többé ne térjen vissza az otthonába. Szinte csodának számított, hogy sikerült épségben eljutnia az épülethez.
Cipőjének sarkai egyenletesen kopogtak a parkettán, ahogy a lifthez sétált, és habozás nélkül megnyomta a négyes gombot.

Picture

Az ódon lift nyöszörgés és egy halk pittyenés közepette érkezett meg a kívánt szintre.
A lány igyekezett arcára nyugodt, kedves mosolyt varázsolni, ahogy kilépett a szerelvényből és a tőle jobbra lévő, fehér ajtóhoz ment. Kettőt kopogott, és várt.
Semmi.

Picture

Tágra nyitotta a nyikorgó nyílászárót, és belépett a helyiségbe.
– Helló! – köszönt magas, vékony hangján, de választ nem kapott. Az iroda teljesen néptelennek tűnt.

Picture

Az iroda… Koszos volt, igénytelen, egyszerű és lelakott. A szemközti falra valaki ironikus módon egy „Freestyle”-feliratú neonfüzért illesztett, amiből már rég kiszabadult az utolsó neonrészecske is. A falakon különböző, kizárólag fekete-fehér festmények és egy-egy, egymással szembe akasztott tükör fogadta a látogatót. Az íróasztalon fánkos doboz, egy bontott üveg sör, kikapcsolt számítógép, egy kupacnyi könyv és egy üres füzet. A páncélszekrénynek tűnő tárgy mellett egy pár ronda, sárga gumicsizma várakozott, hogy valaki használatba vegye. A két, dobozszerű puffot mocskos paraván választotta el egymástól – csak találgatni lehet, miért.
A középen szemlélődő lányon kívül azonban egy lélek sem volt a helyiségben.

Picture

A lány nagyot sóhajtva huppant le az egyik ülőalkalmatosságra. Jól sejtette, olyan kényelmetlen volt, mint amilyennek látszott. Unottan keresztbe tette a lábát, kihúzta magát és várt, hátha végre megjelenik az a kellemetlen hangú hölgy, akivel előző este telefonon beszélt.
Ahogy a percek múltak, ő úgy vált egyre dühösebbé. Iderángatták őt négy órára, hogy aztán még fél ötkor is csak a szemközt lévő, csukott ajtót bámulja, ami mögött talán nincs is semmi. Hogy van pofájuk…? Aztán csak legyintett. Persze, hogy van pofájuk. Hiszen megtehetik.

Picture

Zöld szeme ide-oda járt a szűk irodában. Játékokkal szórakoztatta magát, hogy jobban teljen az idő – próbálta a puszta akaratával lesöpörni a könyveket az asztalról, rövid megfigyelés után csukott szemmel próbált meg válaszolni az olyan kérdésekre, mint: hány villanykapcsoló van a teremben?, de semmi nem segített.
Gondolatai egyre csak ittléte tárgyához kalandoztak: az anyjához. És Daphne-hoz…
Ahogy Daphne megjelent lelki szemei előtt, úgy futotta el fizikai szemeit a könny. Érted teszem, Daphne, mondta magának, de egész lénye tudta, hogy hazudik.

Picture

Sok ideje azonban nem volt, hogy mélyen elmerüljön a gondolataiban; egy pár magas sarkú cipő zavarta meg elmélkedését, ahogy puhán koppan a padlón, először az ajtón kívül, majd egy rövid nyikorgás után közelebbről is meghallotta a cipőkopogást.
Na végre, gondolta  magában. Itt van az én emberem!

Picture

Állát a tenyerébe támasztva várta, hogy a hang megkerülje őt, és helyet foglaljon az íróasztal mögötti, szebb napokat is látott forgószékben. A cipő azonban eltűnt a paraván mögött, és némi szöszmötölés után újra csend lett a teremben.
A lány nem értette. Hol van az a nő, akivel beszélt? Nem ő érkezett meg? Akkor kicsoda?
– Öhm… – köszörülte meg a torkát zavartan. – Helló… Mármint, jó napot…
– Dicsértessék – mondta egy durva hang unottan a paraván mögül.

Picture

A lány szíve kihagyott egy ütemet. Élete során csupán két ember köszöntötte őt – és mindenki mást – folyton dicsértessékkel. Egyikükhöz sem fűződött túl sok jó emléke.
Gyűlölte ezt a szót. Egy sima „jó napot” is megfelelt volna neki, de nem. A janisták igencsak szerették hangoztatni, hogy ők bizony a Teremtő Úr hű szolgái, és minden cselekedetük, minden kiejtett szavuk az Ő dicséretére szolgál.
Mélyen megvetette mind a janistákat, mind az egyházukat, mind magát a janizmust. Éppen ezért undorodott a ténytől, hogy ő maga is az.

Picture

– Maga lenne a rendőrnő, akivel tegnap este beszéltem? – kérdezte a lány cseppnyi éllel a hangjában.
– Nem – hangzott a tömör válasz. – És ezek szerint maga sem az a kedves felügyelő asszony, aki volt szíves idézést küldeni nekem ma reggel.
– Idézés? – csúszott ki a lány száján.
– Ha segít nekem arrébb pakolni ezt a szart – Teremtőm bocsássa meg –, kifejthetem. Elvégre, maga is hasonló cipőben jár, nemde?
A lány nem válaszolt. Meglepte a nő közvetlensége.

Picture

Készséggel segített elpakolni az útból a paravánt, és így jobban szemügyre is vehette beszélgetőtársát. Elegáns, apró kockás kosztümöt viselt. Kontyából már elszabadult néhány hajszál, szeme karikás volt, rúzsa túl sötét és túl feltűnő. Összefont karjai és szigorú tekintete azonban kőkemény lélekről árulkodott. A nyakában függő medál a lány feltevését bizonyította: az agancson függő ötágú csillag a janizmus jelképe volt.

Picture

– Szép a nyaklánca – jegyezte meg félreérthetetlen célzással a lány.
– Amikor János próféta, a Teremtő földi…
– Tudom – szakította félbe a lány.
A nő szemöldöke az egekbe szaladt.
– Janista va… Janista nevelést kaptam – igazította ki magát. – Akkor még egyszer, üdvözlöm. Aurora.
– Beatrice. Dicsértessék – mondta ismét az asszony összevont szemöldökkel.
– Jó napot – hangsúlyozta ki Aurora.

Picture

Egy ideig ismét némán ültek egymással szemben. Aurora elnézte Beatrice keresztbe tett lábát, összefont kezét, ősz hajszálait. Egy nappal sem lehetett több negyvennél, mégis, mintha a teste megelőzte volna a korát. Talán csak a gének? Vagy az asszony élete tette őt ilyen fiatalon öreggé?
– Hogy jutott idáig? – kérdezte halkan a lány.

Picture

Beatrice előredőlt. Remegő ujjai megkeresték a medálját, de ugyanolyan gyorsan el is eresztették. Mintha szégyellte volna, hogy mozdulatával a Teremtőből nyer erőt. Tekintete a földet pásztázta, és Aurora tisztán látta az arcán átsuhanó szomorúságot – egy anya fájdalmát. Tudta jól, mi van a nő arcára írva. Pontosan ezzel a tekintettel nézett ő is a gyermekére, mikor az visítva, véresen, törékenyen a világra jött.
A pillanat amilyen hirtelen jött, el is múlt. Beatrice immár jeges tekintettel nézett maga elé, arca újra kemény volt, mint egy kőszikla.
– Maga miért van itt? Mit követett el? – kérdezte válasz helyett.

Picture

– Ó, én nem – mosolyodott el szomorúan Aurora. – Én nem azért jöttem ide. Feljelentettem valakit. Gondolom, azért rángattak ide, hogy kihallgassanak vagy ilyesmi… tudom is én, mi ilyenkor az eljárás…
– Ki az? – kíváncsiskodott Beatrice. – Zaklató? Agresszor? Gyilkos?
– Valahol mélyen mind a három… Talán még több is. Az egyszerűség kedvéért inkább csak úgy mondom: az anyám.

Picture

Megfagyott a levegő. Az asszony nem szólt semmit, meredten bámulta a lány rezzenéstelen arcát. A feszültség vibrált a levegőben.
Végül Aurora adta fel. Felállt a puffról, és körbe-körbe kezdett járkálni a szobában. Hogy mindezt miért mondta el a nőnek, még maga sem tudta, mégis, valamiféle apró hang a fejében arra biztatta, öntse ki neki a lelkét bátran, mert ő megérti.
– Mit tett magával? – kérdezte hirtelen Beatrice.

Picture

Az anyám janista volt, a létező legbigottabb, leghívőbb janista. Engem is annak nevelt. És… és a nővéremet, Daphne-t is. Ő naivabb, hiszékenyebb volt, mint én, simán benyalta azt a rakat hülyeséget, amivel az anyánk tömte a fejünket. Hogy a Teremtő mindent lát, hogy János próféta armageddona lecsap majd a hitszegőkre… Szóval a komplett maszlagot a fejébe ültette. Bezzeg velem nem boldogult! Büntetett, ahogy csak bírt – a kamra, a nadrágszíj, Cathy baba… De Daphne-t nem bántotta. Ő engedelmes, radikális janista lett. Folyton feketében járt, még a haját is befestette! Ugyanolyan nyakláncot hordott, mint ők, olyan cigarettákat szívott, amiktől állítása szerint közelebb került a Teremtőhöz, és a két csuklóját folyamatosan kötések borították. Néha az sem segített. Átszivárgott rajtuk a vér…

Picture

Én lassan végignéztem, ahogy a nővérem megőrül. Másról sem tudott már papolni, mint az ő rohadt Teremtőjéről meg a még rohadtabb János prófétájáról… A janista egyház lelkes tagja volt. Mindenben részt vett. Ha kellett, erőszakkal is térített. És az anyám csak nézte. És büszke volt rá. Imádta. Engem gyűlölt. Hamarosan Daphne-t is ellenem fordította. Nem kívánatos vendég lettem a házban.
Három évvel ezelőtt leléptem otthonról. Vissza se néztem.

Picture

Hanem egy este mégis visszaszöktem. Néztem Daphne-t, ahogy alszik. A medálja halkan ütődött neki a mellkasának. A hátán furcsa minta rajzolódott ki. A saját vérét mázolta szét magán. Elfordítottam a fejem. Öklendeztem volna, de már meg sem lepődtem igazán.
És akkor úgy döntöttem, hogy elég volt.

Picture

Néma csöndben tárcsáztam. Feljelentést tettem. Gyermekbántalmazás, súlyos testi sértés, gyilkossági kísérlet, és a többi.
Aztán letettem a kagylót, és most itt vagyok. Várom a következő lépést. És reménykedem, hogy bárhol legyen most az anyám, szenved. Legalább annyira, mint Daphne meg én.
Hát, ennyi. Most pedig főznék magamnak egy kávét, ha már itt ez a remek masina. Magának is csináljak?

Picture

Beatrice bólintott, Aurora pedig gépies mozdulatokkal üzemelte be a kávéfőzőt. Nem remegett, mégis tisztán látszott rajta, hogy hamarosan összeomlik a vállára nehezedő terhektől.
– Talán az édesanyja nem is tudta, mit cselekszik – vetette fel halkan az asszony. – Talán őt is erre nevelték. Talán azt hitte, hogy ez normális.
– Már hogy volna normális? – hördült fel a lány. – Ha egy nyolcéves kislány meglátta benne az abnormalitást, egy felnőtt nő miért ne látná?
– És a nővére miért nem látta? – vágott vissza Beatrice. – Van egy mondás: a hit vakká tesz. És ez lehet legalább akkora igazság, mint amekkora butaság.

Picture

Aurora nem szólt. A nő kezébe nyomta a fellelt bögrébe eresztett, kávészerű löttyöt, aztán ő maga is helyet foglalt. Az ital forró volt, és nyomokban sem tartalmazhatott kávét, mégis jól esett neki. Újra lett célja. Most megfogom a bögrét. Most a számhoz emelem. Most beleiszom.

Picture

Ahogy a karját keresztbe fonta a térdén, a lámpa ócska fénye megcsillant jobb gyűrűsujján. Beatrice odakapta a fejét, és azonnal észrevette a pici, arany foglalatba illesztett gyémántgyűrűt.
– Maga férjnél van? – csodálkozott.
– Igen. Jogilag megtehettem, huszonegy éves vagyok – válaszolta csípősen Aurora.
– Gyermekük is van? – kérdezte az asszony, elengedve a megjegyzést a füle mellett.
– Van – mondta a lány. – De… már nem az enyém.

Picture

Látta, hogy Beatrice már nyitja a száját, de megelőzte a kérdését. Újra mesélni kezdett.
A házasságunk elején fogant. Carllal nagyon boldogok voltunk, az első hónapokban rózsaszín ködben éltünk. Mindent elterveztünk: milyen lesz a szobája, hogy fogják hívni, milyen ruhában járatjuk majd… Aztán teltek a napok, és én egyre inkább félni kezdtem. Nyomta a vállam az anyai átkom. És ha én is olyan leszek, mint az anyám? Ha mégsem sikerül jól felnevelnem a gyerekemet? Ha én is bántani fogom? Ha tudtomon kívül magam ellen nevelem? Ha olyanná válik, mint Daphne? Ő nem ilyen életet érdemel! Őrlődtem. Nem vetethetem el. Nem leszek gyilkos. De nem is szülhetem meg, mert talán azzal ölöm meg! Hónapokon át kínlódtam. Ha megölöm, bűnös leszek. Ha megszülöm, bűnös leszek. Mit tehetnék? Carl mellettem állt. Ő javasolta a titkos örökbefogadást. Megtartom, és el is engedem. Életben hagyom. Ennek már több, mint egy éve. Csak egyetlenegyszer láttam a lányomat: amikor kiemelték belőlem. Nem is adták a karjaimba. Azonnal elvitték. Jobb is így. Nem akartam látni az arcát. Nem akartam hallani a hangját, amint azt kérdezi: miért?

Picture

Aurora szemét elfutották a könnyek.
– Helyesen cselekedtem – mondta, de mintha magát győzködné. – Tudom! Talán ez is bűn… de közel sem akkora, mintha magam nevelem fel őt.
– Nem is szeretne többé gyermeket? – kérdezte Beatrice színtelen hangon.
– Nem – suttogta a lány. – Soha, de soha. És ezt csak az anyámnak köszönhetem. Gyűlölöm őt. Gyűlölöm, érti? Csupán egy bűne magában is nagyobb, mint az összes, amit én valaha el fogok követni! Ezért vágyom arra, hogy börtönbe zárják. Szenvedni akarom látni. Tudni akarom, hogy többé nem árthat senkinek!

Picture

– Minden anya bűnös valahol – vont vállat Beatrice komoran. – Még ha nem is tudják. Ezek a bűnök gyakran semmiségek – hogy túl kemény volt, túl lágy, így nevelte a gyerekét, úgy nevelte, ezt adta neki, azt adta neki. Erről nem tehet senki. Sokszor csak az Ítélet Óráján derülnek ki a bűneink. És mi sírva fakadunk, és egyre csak azt hajtogatjuk: ez nem én voltam, ezt nem én tettem! Hiába. Egyszer mindenki szembesül a bűneivel. És higgye csak el, Aurora, kevés lélek útja visz egyenesen a Mennyországba a Tisztítótűz helyett. De ugyanakkor azt is jegyezze meg: senki nem jut automatikusan a Pokol Tüzére. Az újrakezdés mindenkit megillet: engem is, magát is, és még az édesanyját is. Bármennyire tiltakozik is ez ellen, egyszer be fogja látni. Legalábbis kívánom, hogy belássa. És akkor talán megérti, hogy amekkorát az ön édesanyja vétkezett maga ellen, úgy maga is vétkezett őellene.

Picture

Az asszony, monológja végeztével, felállt, és a tükörhöz sétált. Kisöpörte a haját a szeméből, megigazgatta a kosztümjét, és Aurora felé fordult.
– Hamarosan fél hét – mondta. – És én nem szándékozom elkésni az Esti Miséről. – Nagyot sóhajtott. – Gratulálok a közrend őreinek…
– Várjon! – kiáltott fel hirtelen Aurora. – Nem érdekel, mit csinál maga itt, vagy miért tette, amit tett. Nem érdekel a múltja, sem a jövője. Csak annyit áruljon el, kérem… kicsoda maga?
Beatrice hűvösen mosolygott.
– Okosabbnak hittem magát, Aurora. Réges-rég kitalálhatta volna. Én csak egy zaklató vagyok. Egy agresszor. Egy gyilkos. Mindösszesen egy anya.
És mielőtt a lány bármit is mondhatott volna, magabiztos léptekkel, felvetett fejjel kisétált az ajtón.

Picture

Aurora szájára már nem is jöttek szavak. Csak nézte a csukott ajtót, és szemében érzelmek százai kergetőztek. Harag, gyűlölet, megvetés… hála, szeretet, megbocsátás.
Aztán lassan felemelte a kezét, és széttárta ujjait. Lassan integetett a semminek, mintha csak azt mondaná:
Találkozunk a Tisztítótűzben… édesanyám.

 

Vége!

Írta és illusztrálta: Kiss Kiss

Ha feje tetejére áll a világ

Írta: Kiss Kiss
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

 

Picture

– Szervusz, kicsim, megjöttem!
Hugh becsapta maga mögött az ajtót, a fogasra akasztotta sötétkék táskáját, és nagyot sóhajtott. Megdörzsölte kissé a nyakát, amely elgémberedett az egész napos ücsörgés miatt. Hosszú, fárasztó napja volt az iskolában, hisz három osztály szóbeli érettségijén is felügyelnie kellett, és már csak egyetlen helyre vágyott: haza. Egyetlen emberhez. Élete értelméhez, legdrágább kincséhez, szeme fényéhez…

Picture

– Helló, papa!
Mostohalányához, az alig tizenöt éves Veronicához. A lány vasszigoráról híres anyja pár héttel azelőtt hunyt el, Hugh őszinte, ám a kislány nem túl őszinte bánatára. Azóta Veronicát mintha kicserélték volna. Állandóan mosolygott, és ott segített Hugh-nak, ahol csak tudott – kimosta helyette a szennyeseit, vacsorát főzött neki, és esténként az ő karjai közé kucorodva aludt el. Viszonyuk jóval erősebb volt, mint egy átlagos apa-lánya kötelék, annak ellenére is, hogy sosem álltak vérrokonságban, illetve hogy Veronicával alig egy éve ismerték csak meg egymást.

Picture

– Mi volt a suliban, papa? – érdeklődött kedvesen Veronica, és, a férfit átkarolva, egy cuppanós csókot nyomott az arcára.
– Semmi különös – vont vállat Hugh. – Illetve…
– Illetve? – felhősödött el a lány tekintete. – Mi a baj?
– Üljünk inkább le. – Meg sem várva a lány válaszát, Veronica szobájába sétált, és lehuppant az ágyra.
A lány rémült arccal telepedett mellé.

Picture

– Vera, az a helyzet… hogy kaptam egy állásajánlatot. Egy olyan ajánlatot, amire egyszerűen nem lehet nemet mondani…
A kislány lassan elmosolyodott, szívéről óriási kőszikla gördült le.
– Jaj, papa! – ugrott nevetve az ölébe. – Én már azt hitem, eljött a világvége! Nem kellett volna ezt ilyen mogorván tálalni, mert…
– Kicsim – tette a lány szájára a mutatóujját a férfi. – Ez az ajánlat… ez külföldön van. És nem vihetlek magammal. Nem szakíthatlak ki ebből a közegből, nem kényszeríthetlek, hogy iskolát válts, és hivatalosan nem is én vagyok a gyámod, hanem a nagyanyád…

Picture

Veronica megmerevedett, és arrébb csúszott. Szemeit könnyek lepték el, de igyekezett úgy tenni, mintha csak belement volna valami.
– De hát miért ne mehetnék veled? – hüppögte. – Jó kislány leszek, ígérem! Nem foglak hátráltatni semmiben! Én leszek a legjobb tanuló az iskolában! – Elsírta magát. – Papa, könyörgöm, ne hagyj itt!
Hugh magához vonta a kislányt, lábaik összegabalyodtak. Óvatosan megsimogatta a haját, és mélyen belélegezte jellegzetes málnaillatát. Neki is fájt. Rettenetesen fájt, hogy magára kell hagyja a lányát, de nem tehetett mást. Az állás túl jó volt ahhoz, hogy visszautasítsa, még ha a számára legkedvesebb személynek lelkén tép emiatt sebeket.

Picture

A lány elfordult, hogy a férfi ne lássa vörös szemeit, eltorzult arcát.
– Minden rendben lesz – próbálta csitítgatni. – Megígérem. Lucy nagymamád jó ember, és imád téged! Nála jó helyen leszel, hisz itt lakunk tőle alig egy utcányira. És én minden szünetben meglátogatlak. Jó?
De Veronica csak a fejét rázta.
– Papa, kérlek! – Csak ezt ismételgette. – Kérlek, papa, ne menj el, ne hagyj itt!

Picture

– De, Vera…
– Nem – húzódott el a kislány. – Nincs semmiféle „de, Vera…”! – haragos szemekkel nézett mostohaapjára. – Mondd, te nem látsz a szemedtől? Nem veszed észre, hogy ami évek óta itt folyik, az már túlnőtt rajtunk? Nem tehetek róla, és te sem, de ezt nem lehet… nem lehet… nem hagyhatsz itt, érted? Mert abba mind a ketten belehalunk!
– Vera, kérlek…

Picture

– Még most sem érted… papa? – Veronica hirtelen az ágyra döntötte a férfit. – Még most sem érted? – Az ölébe ült. – Még most sem érted… Hugh?
A férfi szemébe nézett, és lágyan megcirógatta az arcát. Aztán megcsókolta.
Veronica körül szétesett a világ. Megtette. Megmutatta. Most már a férfinak is tudnia kell, hogy ők ketten soha nem válhatnak el egymástól. Hogy őket egymásnak teremtette az ég. Hogy, hangozzék ez bármilyen idegenül, Hugh-nak Vera mellett a helye, Verának pedig Hugh mellett.

Picture

A férfi riadtan húzódott el. Nem azért, amit Vera csinált, még csak nem is azért, mert undorodott volna ettől… Azért húzódott el, azért indult meg sietve az ajtó felé, mert egy gyönge pillanatában azonnal visszacsókolt…
Hirtelen puha kezeket érzett a mellkasán, és hamarosan meghallotta a lány halk szuszogását.
– Szeretlek, Hugh! – vallotta be Veronica a férfi hátának dőlve. Az életemnél is jobban! Tudom, hogy te is szeretsz, és könyörögve kérlek, hogy ne hagyj itt! Nem mehetsz el nélkülem! A világ végéig is követnélek, ha hagynád!

Picture

Hugh fel sem fogta igazán, mit csinál. A falnak döntötte Veronicát, és megcsókolta. Ajkai tökéletesen illeszkedtek a lányéhoz, és arra gondolt: soha többé nem engedi el.
Végül azonban mégiscsak muszáj volt. Tántorogva rogyott a padlóra, arcát a kezébe temetve. „Mit tettem? – kérdezte magától. – Szentséges isten, mégis mit tettem?”
A lány az ölébe vetette magát és újfent odahajolt hozzá, de a férfi most elfordította a fejét.
Veronica, ezt nem szabad! Amit csinálunk… ez… a világ számára undorító, helytelen, és némely berkekben még vérfertőző is…

Picture

Mélyen a lány szemébe nézett.
– Vera, én… és… te… de én… – Sóhajtott. – Vera, én nem szeretlek… úgy
A kislány, Hugh legnagyobb megdöbbenésére, mosolyra húzta a száját.
– Dehogyisnem! – közölte fölényesen. – Tudom, hogy szeretsz. Csak gondold végig!
A férfi engedelmeskedett, és halkan nyögve belátta, hogy a lánynak igaza van. Hát nem neki járt a fejében egész nap Veronica? Nem sietett minden alkalommal haza? Nem ölelte állandóan magához? Nem érzett földöntúli örömöt, ha a kislány az ölébe kucorodva aludt el? És nem ő volt az, aki, mikor nem látta őket senki, gyengédebbnél gyengédebb mozdulatokkal érintette meg Vera haját, vállát, derekát?

Picture

– Hugh, nem mehetsz el nélkülem! – szajkózta továbbra is Veronica, és felpattant. – Nem teheted ezt velünk! Tudom, hogy szeretsz, de ez nem baj! Én is szeretlek! – Újra megcsókolta. – Azóta szeretlek, amióta megláttalak az ablakból, ahogy kászálódtál ki a kocsidból! Amióta először a szemembe néztél. Amióta először rám mosolyogtál…
A férfi nem is gondolta át igazán, mit csinál, csak felkapta a kislányt, és hevesen megcsókolta. Szakadjon rájuk a ház, próbálják meg őket szétválasztani, jöjjenek ellenük fegyverekkel, akkor sem fogja elhagyni az ő Veráját!

Picture

Másfelől… Mert most színt vallottak egymásnak, az a legbiztonságosabb, ha minél távolabb kerülnek a másiktól. Nem teheti tönkre egy kislány életét és nem küldheti saját magát börtönbe, pedofília vádjával! Ők ketten nem lehetnek együtt… nem illenek össze. Soha többé nem találkozhatnak, mert ha kigyullad köztük a láng… annak beláthatatlan következményei lesznek.

Picture

Szinte fizikai fájdalmat okozott a számára, de eltolta magától Veronicát.
– Vera – kezdte nagy sóhajjal. – Szeretlek, és azt hiszem, halálom napjáig szeretni foglak. De el kell mennem. Nem tehetek mást! Azzal, hogy ezt elmondtad nekem, most már biztos, hogy el kell mennem.
– De, Hugh – nézett rá esdeklő szemmel a lány. – Ezt nem teheted velünk!
– Pedig hidd el, kicsim, ez a legjobb dolog, amit tehetek. Holnap összecsomagolok és indulok. Ezt az utolsó napot még töltsük együtt… aztán jobb lesz, ha többé nem látjuk egymást.

Picture

– Mégis miért… – kezdett bele Veronica, de ahogy Hugh szemébe nézett, elnémult.
A férfi felhős tekintetében meglátott minden ki nem mondott indokot és eddig eltitkolt vallomást. Sóhajtva a vállának dőlt.
– Ez nem igazságos – mondta szomorúan.
– Nem – értett vele egyet a férfi. – De így a legbiztonságosabb, nekem is és neked is.

Picture

– Tudom – biccentett szomorúan a lány, és mélyen Hugh szemeibe nézett. – Alhatnék ma este veled?
A férfi elmosolyodott.
– Persze, kicsim – mondta, és lágyan homlokon csókolta. – Mintha mi sem történt volna.

Picture

Vera hamar álomba sírta magát, és a férfi mellkasára borulva szuszogott. Hugh azonban nem tudott elaludni. Bántotta őt, amiért épp most kell elhagynia a lányt, de nem tehetett mást – és ezt mind a ketten tudták.
Kinézett az ablakon, és a csillagokat fürkészve magában megesküdött:
– Találkozunk még. Esküszöm, hogy találkozunk.
Végigsimított Veronica vállán, és nyugtalan álomba merült.

***

Picture

Másnap mindketten korán keltek. A lány megdörzsölte kivörösödött szemét, és halkan kérdezte:
– Tényleg muszáj menned?
A férfi bólintott. Talán ez volt élete legnehezebb bólintása.
– Muszáj. De mindennap írok neked, és kéthetente telefonálok, jó?
Veronica halványan elmosolyodott, habár mindketten tudták, hogy azok a levelek sosem fognak megérkezni, és a telefon is néma marad.

Picture

Vera szomorúan nézte, ahogy Hugh bepakolja a bőröndöket az autójába. Némán adta át neki az utolsó csomagot, aztán várt. A férfi szorosan magához ölelte a pityergő Veronicát, s magának is igyekeznie kellett, hogy vissza tudja nyelni könnyeit
– Hugh – mondta halkan, mikor utoljára szétváltak. – Mikor láthatlak újra?
– Majd ha feje tetejére áll a világ – mosolygott rá keserédesen a férfi. – Akkor találkozhatunk ismét.

***

Picture

Veronica fél évvel a búcsú után autóbalesetet szenvedett – elütötte egy részeg sofőr. Üvegszilánkok milliárdjai zuhantak rá, teste véres volt, végtagjai természetellenesen kifordultak. A világa a feje tetejére állt.
És akkor, abban a másodpercben megszűnt minden fájdalma, sebei begyógyultak, ruhája összeforrt a szakadásoknál. Újra Hugh-val közös kis házuk előtt feküdt a járdán.

Picture

Szinte a semmiből felbukkant mellette a férfi. Fekete nadrágot, fehér inget viselt, arca kisimult, és mosolygott. Ölbe kapta Veronicát, és erősen magához szorította.
– Hugh – suttogta kimerülten a lány.
Nem kérdezte, mi történt vele és miért ő van ott a Halál helyett. Fejét a férfi vállára hajtotta, és elmosolyodott.
– Megígértem, nem? – kérdezte Hugh, miközben gyengéden talpra állította a lányt.
– Majd ha feje tetejére áll a világ – idézte Vera. – Akkor találkozunk újra.

Picture

Hugh megcsókolta, és Veronica lába alól eltűnt a talaj. Immár hófehér ruhát viselt, derekán övvel, és megszállta őt valami egészen elképesztő, angyali nyugalom, ahogy teste a férfiéhoz simult, akár a kirakós játék utolsó darabja.
– Most már örökké együtt maradunk, ugye? – kérdezte Hugh-tól.
– Igen – mosolygott rá. – Mert a világ a feje tetejére állt. És az ígéret, ugyebár, szép szó..

Picture

Vége!

 

Írta és illusztrálta: Kiss Kiss

A halál romantikája

Írta: Bellatrixy
Illusztrálta: juhaszgaga
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

 

– Én álltam mindig melletted! Én voltam az, aki mindig kihúzott a pácból! Én…. mindig én…
– Annyira sajnálom…
Akkor és ott tényleg sajnálta. Én viszont valami mást is láttam a szemében… Tudta… végig tudta… És máig ez fáj a legjobban.

~*~

Már megint elkalandoztál?
– Felesleges válaszolnom – morrantottam.
Furcsa, nem azt mondogattad, hogy idővel jobb lesz? 

Picture

Harsány nevetésétől még ennyi idő után is végigfutott a hátamon a hideg, ahogyan összecsuktam a percek óta olvasatlanul heverő könyvet magam előtt. Nagyot sóhajtva tápászkodtam fel, és amilyen lassan csak tudtam, az ablak elé lépkedtem. A hideg levegő hirtelen vágott mellbe, miközben a lassacskán elsötétedő utcákat figyeltem, karjaimat magam köré fontam.
Mehetünk?
– Menjünk… – Kifelé menet cipőt és kabátot húztam, majd kiléptem a hűvös, őszi estébe. A levegőben elhullott levelek, sár és eső illata keveredett.

Picture

Érzed ezt?
Kérdezte, miközben mélyet szippantott.
– Mire gondolsz? – kérdeztem vissza válasz helyett, üres tekintettel magam elé meredve.
Ez az elmúlás szaga. Csak úgy árad mindenhonnan.
Válasz helyett ismét csak vállat vontam, majd megindultam a szokásos úti célom felé, de hirtelen egy türelmetlen jeges fuvallatot éreztem a hátamon.
Ma nem oda megyünk. Valami sokkal érdekesebbet akarok mutatni neked.
– Csak nem eluntad a temetőt? – kérdeztem a szemem sarkából rá tekintve.
Szó sincs róla… Ma pusztán akadt valami különlegesebb.

Picture

Kaján vigyorára csak egy suta bólintás volt a reakcióm, hangtalanul indultam meg az éjszakába, arra amerre a hátamat borzongató jeges szellő vezetett… Szinte nem is emlékszem már rá, milyen volt egyedül lenni…

~*~

Picture

Amikor először láttam őt, a fürdőszoba jéghideg padlóján remegtem könnyeimet hullajtva. A mellettem heverő kiürült gyógyszeres dobozok mintha csak kárörvendően kacagtak volna nyomoromon. Nem értettem a hirtelen jött félelmemet.
A szobám íróasztalán heverő búcsúlevelemre gondoltam, amit előző este oly elszántan írtam. Amivel valamiféle utolsó utáni vigaszt akartam nyújtani a szüleimnek, hogy ez az egész nem az ő hibájuk. Nem gondoltam, hogy ezzel könnyebb lesz elviselniük, hogy egy szem kicsi lányuk a legjobb barátja miatt ölte meg magát, akibe titkon végig szerelmes volt, egyszerűen csak azt akartam, hogy tudják, hogy ők semmit sem rontottak el.

Picture

A gondolataim egyre csak cikáztak, anyám megrettenő arca jutott eszembe, ahogyan megtalálja a holttestem. Apámra, amint a temetésemet intézi, és minden egyes alkalommal elsírja magát, ahogyan a készülő koporsómra pillant. Az osztályomra, amint megrettenve tapasztalják, ahogyan a mindig mosolygós társuk micsoda borzalmat követett el. Magamra, amint hófehéren, kihűlt végtagokkal fekszek valami borzasztó ruhában, egy giccses koporsóban.
A gondolathálóm egyre csak szövődött, egészen addig, amíg teljesen körém nem tekeredett, és fojtogatni nem kezdett.

Picture

És akkor eldöntöttem. Hihetetlennek, és rendkívül abszurdnak tűnt, de meggondoltam magam. Elpárolgó maradék erőmet összeszedve pattantam fel a földről, és ujjamat mélyen a torkomig nyomva hajoltam a WC fölé öklendezve. Ezt addig folytattam, amíg már gyomrom tartalma teljesen ki nem ürült, utána megrökönyödve és teljesen kimerülten rogytam le ismét a hideg kőre a csésze mellett.

Picture

Akkor még nem tudtam, hogy már késő. Eljött értem. Eljött, hogy elvigyen… És ezen az utolsó pillanatban megváltoztatott döntésem sem segített… Egyre romlandó, homályos látásomnak köszönhetően már csak a körvonalait láttam, ahogyan elém guggolva gúnyosan elvigyorodott. Mielőtt végleg eszméletemet vesztettem, halottam egy hangot… Egy hangot, mely az óta is egy éber álomban ringat.

Picture

Üdvözöllek, Miah…

~*~

Meg is érkeztünk…

Picture

Gondolataim mély, véget nem érő tengerében lebegve fel sem tűnt a nagy tömeg, a szirénák, de még a nagy felfordulás hangja sem. Az általában ilyenkor mindig csöndes és kihalt utca most fényárban úszott, tele emberekkel, akik egy nagy, izgő-mozgó gyűrűt alkottak valami körül.
– Hova hoztál? – szűrtem a fogaim között a kérdést, ügyelve rá, hogy senki se hallhassa.
Menj, és nézd meg magad.

Picture

A jeges szellő, amely kezdőlöketként ért, ez úttal szinte nyugtatólag hatott rám, a sok ember közelében. Emlékeztetett rá, hogyha nem bírnám, bármikor feladhatom. Közelebb lépve, ami elsőre feltűnt az az emberek nyugtalanító susogása volt… mindenki idegesen próbált a kör belseje felé pipiskedni, de jobbára semmi sem látszódott ilyen távolságból.

Picture

Nagyot szippantottam a levegőből, mielőtt az előttem megnyíló tömegbe vetettem volna magam. A jelenlététminden ember érezte, egy apró bizsergetést, egy jeges fuvallatot a bőrükön végigfutni… Az előttem állok gyanakvóan fordultak hátra, és kezdtek méregetni, de én velük mit sem törődve csörtettem a tömegben a gyűrű belsejébe. Ahogy haladtam előre, egyre nyugtalanabb lettem, amint pedig megláttam az embertömeget idegesen terelgető rendőrök mennyiségét, még inkább görcsbe rándult a gyomrom. Még mielőtt megtorpanhattam volna, újabb löketet éreztem, így a lábaim csak vittek és vittek előre, egészen addig, amíg az első sorig nem verekedtem magam. Ott aztán érkezhetett volna akármilyen lökés, mozdulni sem bírtam volna. A tekintetem megragadt egy ponton, és még az éppen előttem magyarázó rendőr sem tudta megtörni figyelmem.

Picture

A már elkerített terület kellős közepén egy nő teste nyúlt el a betonon. Egy halott nőé, melynek teste nem emberi szemnek való csonkításon esett át… Az emberek körülöttem mind a szájuk elé kapták a kezüket, hogy elnyomják a feltörő sikításukat, én azonban csak álltam, teljesen ledermedve, miközben a jéghideg levegő egyre csak simogatta a lelkem.

Picture

– Ez borzasztó, nemde? – kérdezte a mellettem álló nő. Sápadt volt, tekintetében pedig valami olyasmi rémület ült, amit az emberek nagy része csak ritkán él át.
– I-igen az… – motyogtam végül, mire azonnal éles nevetés harsant.
Miért hazudsz? Hiszen mindketten tudjuk, hogy odavagy a látványért…
Természetesen nem válaszoltam, de szemem sarkából megkerestem a tekintetét, és jelentőségteljesen rá pillantottam.
Á, értem… még mindig normálisnak akarsz látszani…

Picture

A nő közben magyarázott valamit, de már nem tudtam rá koncentrálni, a figyelmemet valami egészen más kötötte le… Egy villanás… nem is egy… legalább három. Fotósok. Az egész csupán egy pillanatig tartott, mivel a rendőrök azonnal odasiettek és üvöltözve odébb tessékelték őket. Ezek után nem volt maradásom.

Picture

Üveges tekintettel egyszerűen hátat fordítottam a még mindig nekem beszélő nőnek, és elkezdtem kiverekedni magam az embertömegből. Mikor már ismét az üres úton sétáltam, karjaimmal saját magamat átölelve igyekeztem megnyugodni. Gondolataim az elfogadhatatlanul viselkedő fotósok és a halott nő körül forogtak. Hogy mennyire nincs értelme az életnek. Élsz, tanulsz, dolgozol… küzdesz… és mind miért? Azért a néhány boldog pillanatért, amiért a saját magad megnyugtatására később azt mondod, hogy ezért „érdemes élni”. Hogy aztán megcsonkítva végezd, egy koszos beton kellős közepén, ahol mindenki megbámul, majd elolvashatja az újságban, hogy micsoda borzalom történt. Nagy botrányt kiváltó hír leszel… Aztán pár hét múlva elfelejtenek. Csak a szeretteid emlékeznek rád, de egy idő után ők is túllépnek rajtad, és már csak az ünnepekkor fogsz eszükbe jutni, amikor illik temetőbe menni. Ahogy pedig a generációk váltakoznak, már senkinek sem leszel több, mint egy koszos sírkő a sok közül. Ezért vitt ő is mindig a temetőbe. Elmesélte az ott nyugvó emberek életét… és azt, ahogyan szépen lassan mindenki elfeledte őket… Ezért tett meg mindent, hogy megmutassa halandóságunkat, hogy elhitesse velem, hogy az élet menyire értelmetlen… hogy elérje, hogy vele menjek…

Picture

Gondolatmenetem végére észre sem vettem, hogy milyen sokat mentem. Körbepillantva egy hatalmas sóhaj kíséretében konstatáltam, hogy ösztönösen a temetőbe vezettek lépteim. A levegő a viszonylag kellemesnek mondható hőmérséklet ellenére is rideg, hideg és mozdulatlan volt, a környéken egy lélek se járt… A cipőm orrával arrébb rúgtam egy kavicsot, majd ismét mélyet sóhajtottam.

Picture

– Csak tudnám, hogy minek strapálod magad ennyire… – leheltem nehézkesen, egyenesen a földet nézve… – Hiszen tudod… már réges-régen a tiéd vagyok…
Ekkor ő csak elmosolyodott, és finoman kézen fogott. Ujjaink, akár egy szerelmespáré, az idők végezetéig összefonódtak… A keze jéghideg volt, és még is, olyan nyugalom áradt szét a testemben, mint még soha…
Minden rendben lesz…

Vége!

Írta: Bellatrixy
​Illusztrálta: juhaszgaga

Szűk családi körben

Írta: AnatidaephobiaCookie
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

 

Buck Bardsley ezt a december 20–ai napot is úgy töltötte, ahogyan az év összes napját. Korán reggel, valamivel hajnali 5 után kelt, kiment futni a kutyájával Lindseyvel, – akit egy középiskolai tanárnőjéről nevezett el-, mikor pedig hazatért, visszadőlt 2 órára aludni, majd töltött magának egy pohárral abból a jó minőségű whiskeyből, amit karácsonyra tartogatott és leheveredett a foteljébe.

Picture

Lindsey – aki egy jó küllemű orosz agár volt – lefeküdt a lába elé és együtt bámulták a kandallóban pattogó tüzet. Buck ízlelgette az italt és nyugtázta, hogy teljesen mindegy, hogy megvárja-e a karácsonyt, vagy sem. Finom volt, amolyan selymes és megfelelően erős. Tökéletesen olyan, amilyennek egy drága italnak lennie kell. Mégis, Buck tudta, hogy valami hiányzik.
Immáron ötödik éve, hogy ebben a házban tölti az ünnepeket, csak a kutyája társaságában. Pontosan azóta, amióta megörökölte az apja vagyonát. Bármennyire is jelentett neki ez nagy áldást, mindig kissé elkomorodott, mikor eszébe jutott, hogy hogyan is zajlottak akkortájt az események.
Egykoron még Buck is tartozott valahova. Voltak szülei és volt (vagyis, legjobb tudomása szerint még van) egy öccse is, Leeroy, bár nem szívesen beszélt róla, vagy egyáltalán emlékezett rá vissza. Leeroy mindig is az a tipikus, szerencsétlen, vesztes alak volt. Az, aki a saját lábában elesik, akit kiszúr a tanár puskázás közben, és akit jól elgyepálnak az osztálytársai az iskolaudvaron.

Picture

Buck a tökéletes ellentéte volt és egyben minden szemszögből az apjára ütött: Mindig higgadt és örökké racionális, igazi sportember, nem mellesleg pedig ritka intelligens. Sosem védte meg az öccsét, sőt, szerette minél távolabb tudni magától. Egyszerűen úgy dolgozott benne az apjától örökölt becsvágy, hogy nem viselte el Leeroy társaságát.
Ennél fogva nem csoda, hogy amíg az idősebbik fiú keményen dolgozott, egyenesen a fényes ügyvédi karrier felé haladva (hogy elődje nyomdokaiba lépjen), Leeroy megelégedett azzal, ha legalább fél évig nem rúgták ki valahonnan, a kapott pénzt pedig rögtön elszórta. A család nem szerette beismerni, de igazából mind tudták, hogy Leeroy nagyon is a függőségeinek él.
Az apát (mikor az durván az 50-et taposta), elhagyta a felesége, mint később kiderült, valami fiatal fickóért, aki ugyan nem vetekedett a férj vagyonával, mégis sokkal figyelmesebb és gyengédebb volt az asszonnyal. A szomszédok egymás között amúgy is gyakran összesúgtak, mikor a nő egy újabb kék folttal jelent meg a munkahelyén. Az nem derült ki, hogy ez csak az érzékeny bőrének köszönhető, vagy a Bardsley család feje valóban kimutatta időnként a foga fehérjét.
Tehát hárman maradtak, de nem sokáig. Alig 5 év múlva az apát agyvérzés vitte el, éppen egy tárgyalás közepén.
Van is egy ilyen kutatás – mondta halkan, elelmélkedve Buck, mikor a kórház várótermében üldögéltek Leeroyal -, hogy a magányos férfiak hamarabb halnak, mert egy férfi magától nem megy el orvoshoz. Mindig a felesége erőlteti.
Leeroyt nem érdekelte a kutatás. Ő csak bőgött tovább, Bucknak pedig el kellett mennie még egy kávéért, mikor már nem bírta hallgatni az öccse sírását.
Mint később kiderült, az apa már valószínűleg számított a történtekre, hiszen igencsak részletes végrendeletet hagyott maga után, amiben mindent Bucknak adományozott. A gyönyörű háztól, az Oldtimer autón át az utolsó dollárig minden az idősebbik fiút illette.

Picture

​Öccsét a temetés óta – egy alkalmat leszámítva – nem látta. Azon alkalommal pedig nem is beszéltek, csak Buck látta őt valami sarki kisboltban, amint a kenyerek között válogatott. A szemei beesettek, a bőre sápadt volt és a háta meggörnyedt. Szörnyen nézett ki, nem is hasonlított a régi önmagára, Buck pedig szerette volna azt hinni, hogy nem is az öccsét látta akkor.

Picture

Ahogy erre visszagondolt megint úrrá lett rajta az a görcsös érzés, amit nem tudott sehogy sem leküzdeni. Hiába igyekezett, minden erejével meggyőzni magát, hogy Leeroy már nem tartozik a családjához, egyszerűen nem volt rá képes. Az egyik része mindenféle bánkódás nélkül elfogadta ezt a tényt, de egy másik része minden porcikájával tiltakozott. Buck kinézett az ablakon és csak most vette észre, hogy a hó szépen lassan szállingózni kezdett. Egy enyhe mosollyal nyugtázta a fehér karácsony gondolatát, majd nagy nehezen felkelt és kiengedte Lindsey-t, hogy az élvezhesse kicsit a hóesést. A ház egy hatalmas, körbevett birtokon terült el, így a kutya kedvére mászkálhatott és szaglászhatott, sőt, ha szerencséje volt, még néhány szarvast is talált, akiket szívesen üldözőbe vett.

Picture

Mikor kinyílt az ajtó a fagyos levegő egyszerűen bezúdult a házba, Buckot pedig kirázta a hideg. Még ő maga sem akarta elhinni, de a szállingózó hóból pillanatok alatt hóvihar kerekedett. A szemek a fagyott földre hulltak és úgy tűnt, hogy meg is fognak maradni. A férfi csak álldogált az ajtóban és bámulta, ahogy a kutya szépen lassan eltűnik az erős, tejfehér ködben, majd visszatért a kandallóhoz és a whiskeyhez.

Picture

Már éppen kényelembe helyezte volna magát, amikor a telefont megcsörrent. Olyan régen hallotta ezt a hangot, hogy hirtelen összerezzent. Lassan felegyenesedett és kíváncsian, az íróasztalon heverő otthoni telefonhoz lépett. Megállt a készülék mellett és értetlenül bámult rá. Idejét sem tudta már, hogy mikor hívta fel bárki is, ráadásul pont most, pár nappal karácsony előtt, este 11 után valamivel.
„Mi a francot művelsz? Megijedtél egy telefontól?”- futott át az agyán, majd egy gyors mozdulattal felvette és a füléhez emelte a készüléket.

Picture

– Halló? – szólt bele értetlenül. A vonal túlsó végén hosszas csend, majd valami halk zihálás szerű hang.
– Buck? – kérdezte a hívó, a hangja ködös volt és érdes, de főleg nagyon erőtlen. Valahogy ismerősen csengett a hangszín. – Buck, te vagy az? – szólt bele újra, miután a férfi sokáig nem válaszolt.
– Én. Maga? – el sem tudta képzelni, hogy mi folyik körülötte.
– Buck… – a hang elégedetten nevetgélt, mintha hatalmas kő esett volna le a szívéről. – Buck, Leeroy vagyok.

Picture

– Ezzel nem illik viccelődni. – fintorgott a férfi, tiszta gyűlölet volt a hangjában, már éppen készült volna kinyomni a telefont, mire a hívó gyorsan mentegetőzni kezdett. Pont most, karácsony előtt, ráadásul akkor, mikor Buckra így rátörnek az emlékek. Rossz pillanat.
– Ne… kérlek, várj! Én vagyo… – a mondatot nem tudta befejezni, mert hirtelen erős köhögő roham tört rá, amit nem tudott egyhamar leállítani. Buck csak ekkor döbbent rá, hogy nem csak ugratják, valóban az öccsével beszél, annyi idő után. A felismerés ijesztő volt és meglepő, de Buckot nem arra nevelték, hogy megakadjon hezitálni, akár egy pillanatra is.

Picture

– Mi a baj? – ráncolta a homlokát, Leeroy pedig lassacskán abbahagyta a köhögést.
– Tudod hol lakok, nem? A temetés után hazavittél, tudod… te jó ég, rohadt régen volt, de mindegy is. Tudod te, melyik. Okos vagy. Emlékszel. A kicsi ház, az a ronda. – hörögte halkan, a szája tele lehetett nyállal. Buck első gondolata az volt, hogy túladagolta magát, most pedig éppen készül belefulladni a hányásába. – Gyere. Siess, oké?
Most hosszú csend következett, csak a telefon gépies zúgása hallatszott, meg időnként Leeroy hörgő, nyálas légzése.

Picture

– Megyek. – bólintott Buck, majd letette a telefont. Felsóhajtott, felborzolta a haját és gyorsan az előszobába sietett. A gondolatok pörögtek a fejében, reménykedett, hogy nincsen nagy baj, közben pedig átkozta magát, hogy nem kereste fel hamarabb az öccsét. Egyáltalán mi történhetett? Leeroy hangja nyugodt volt, nem úgy tűnt, mintha rettegne, pedig a túladagolás biztos, hogy nem egy kellemes, pihentető élmény.

Picture

Felhúzta a bakancsát és kinyitotta az ajtót. Lindsey már a küszöb előtt várta, hogy beengedje őt a gazdája. A hóvihar, ha lehet még erősebb volt, mint eddig. Buck száját újabb sóhaj hagyta el, mikor rádöbbent, hogy most egy másfél órás út vár rá, ami az erdőt is érinti.

A tervezett másfél óra valamivel több lett, mint két óra, köszönhetően a hóviharnak. A hegy, ahol éltek inkább állt sok kicsi faluból, mint egy nagyból. Az idősebbek el is nevezték a részeit, olyan frappáns nevekkel illették őket, mint Viharerdő, vagy Farkasösvény, de ezek a gúnynevek nem kerültek fel egy térképre sem, miután nem volt ritka, hogy a kisebb falvakban még egy valamirevaló ruhabolt sem volt, ezért a lakóknak a szomszédos helyekre kellett átutazni. Már ha az utak megengedték.
Mikor Buck megérkezett, kissé megütközve mérte fel a ház állapotát, ami alig több, mint öt éve még egy egészen rendezett, kertvárosi kis lakásnak tűnt. Mostanra sokkal inkább emlékeztetett közönséges romhalmaznak, vagy drogtanyának. Buckban egy pillanatra felötlött, hogy rossz helyre jött, de valójában tudta, hogy ez az a ház, amit keres.

Picture

Kiszállt az autóból és a bejárathoz sietett. Az ajtó résnyire nyitva volt, a szél pedig besüvített rajta. Buck először kopogott, de mikor nem érkezett válasz egy óvatos, kissé undorodó mozdulattal belökte az ajtót és belépett a házba. Behúzott redőnyök, sötétség és por. Megcsapta valami ismerős szag. Nem. Nem penész volt, vagy doh. Valami rosszabb, undorítóbb és… vér!

Picture

– Leeroy! – ordított bele a kivilágítatlan szobákba, mikor felismerte a bajjóslatú szagot. – Lee! – ismételte magát, de válasz csak hosszú másodpercek után érkezett. Az egyik szobából egy halk, zihálós, nyálas kis nyöszörgés hallatszott. – Leeroy! – szaladt be a helyre. A szoba még a sötétség ellenére is egészen kivehető volt. Valami konyhaszerűség lehetett, a csillámló csempéből ítélve. A konyapult mögött, pedig valami zsák hevert. Buck első gondolata az volt, hogy mikor Leeroy hazaért a bevásárlásból rosszul lett, elejtett mindent és összeesett.

Picture

– Buck. – szólalt meg a hang a sötétből. Buck közelebb lépett és ekkor eszmélt rá, hogy a hang a zsákhoz tartozik. Leeroy feküdt ott.
A falhoz nyújtotta a kezét és végigvezette rajta, mintha simogatni szerette volna a házat. A tenyere hamarosan beleütközött valamibe. Buck megnyomta a valamit és hirtelen kigyúlt a lámpa a konyhában. Leeroy erre már nem reagált.

Picture

A báty közelebb lépett és elszörnyedve mérte fel a helyzetet. Bár még nem találkozott ezzel a jelenséggel, de most biztos volt benne, hogy a szíve kihagyott pár ütemet. Beszívta a levegőt, de ki már nem tudta.
Leeroy ott feküdt a kezét a hasára szorította. Minden tele volt vérrel. Olyan volt, mint azok az elrettentő állatvédő videók a vágóhidakról. A férfi kezei vörösek voltak, megpróbálhatta összeszorítani a sebet, de eszméletét vesztette. Most csak ernyedten feküdt ott, a szájából és az orrából is vér szivárgott, a szemöldöke pedig felszakadt.

Picture

A mellkasa felemelkedett, majd le, újra fel, le és… és úgy maradt. Buck döbbenten figyelt, de nem történt semmi. Hiába várakozott, Leeroy mozdulatlan maradt.
– Leeroy! – kiáltotta el magát és villámgyorsan mellé telepedett. – Hé, hé öcsi! – húzta fel az ölébe a testvérét. Az öltönye és a kezei is véresek lettek, de ez nem érdekelte. – Kelj fel… Lee. – kérlelte idegesen. Semmi sem történt. Csend volt a házban. Egy erős szélfuvallat belökte az ajtót és a fagyos szél végigszáguldott a házon. A férfi testén áthatolt a hideg, a szél süvített és a hó bezúgott az ajtón.

Picture

– Kelj már fel, te rohadt drogos! – Buck torkaszakadtából ordított, majd megfogta az öccse vállát és rázni kezdte. – Kelj fel! Kelj fel! Kelj fel! Kelj fel! Kelj…
Köhögés. Leeroy köhögni kezdett, Buck pedig gyorsan az oldalára fektette, mire sikerült neki kiköpni a megakadt vért.
– Buck. – hörögte kedvesen és Buck tudta, hogy mosolyog, bár nem látta az arcát.
– El kell innen tűnnünk. – közben óvatosan végigsimított a vállán. – Fel tudsz kelni?
– Nem.

Picture

Buck nagy nehezen fel-felállt és fel rángatta az öccsét, megpróbálta lábra állítani, de rögtön összeesett. Mint egy rongybaba. Ekkor megfogta a kezeit és elindult kifelé, közben végighúzta a padlón. Mikor kiért a bejárati ajtóhoz összeszorította a fogait és áthúzta a küszöbön. Újabb széllökés következett, az ajtó bevágódott és elkapta Leeroy lábát, de az nem reagált.
– Buck… – szólította meg a fiatalabb a bátyját, de nem tudta folytatni. A hó mély volt és fagyos. Buck megpróbált iparkodni, de a fagyott végtagjai alig akartak mozdulni. Leeroy szinte eltűnt a friss, hófehér hóban. Fázott, nem is kicsit. Csak egy melegítőnadrág és valami rongyos otthoni pulóver volt rajta, ami semmit sem ért ebben az időben. Csak jól átázott.
Buck egy alkalommal majdnem megcsúszott és elesett, de végül megtartotta az egyensúlyát és megállt. Végigtekintett az öccsén, akinek amint felszabadult a keze kényszeresen a hasához nyúlt. Elszörnyedt a gondolattól, hogy mi történt volna, ha elesik és beüti valamiét. Esetleg el is töri. Itt maradnak a hóviharban és ki tudja, hogy mikor találnak rájuk. Talán csak napok múlva.

Picture

Mikor a kocsihoz értek Buck gyorsan betette az öccsét, először elfektette a hátsó ülésen, de az szinte rögtön a hasára fordult. Jobbnak látta szem előtt tartani, ezért újra kivette a kocsiból és az anyósülésig cibálta. Ki tudja, mi történik, ha újra eszméletét veszti.
– Buck…, nem érzem a lábam. – Leeroy lehajtotta a fejét, a kezeit görcsösen a sebre nyomta. Ezt akarta mondani akkor is, mikor kijöttek a házból.
Buck most nem válaszolt, csak kihajtott a telekről és végigszáguldott az erdei úton. – Buck, mit gondolsz? Lebénultam?
Újabb csend. Csak a motorzúgás hallatszott, meg persze az a hörgős, nyálas légzés.
– Nem tudom, Lee. Keresünk egy kórházat és kiderül. – felelte Buck, mikor sikerült kigondolnia, hogy mit fog mondani.

Picture

– Ne! – kérlelte Leeroy, mire Buck értetlenül pillantott az öccse felé. – Kérlek, ne. Bajban vagyok, Buck. Börtönbe fognak vinni. Nem akarok roki-fogoly lenni! Állj meg, Buck! Állj meg és tegyél ki valahova… Én inkább…
– Kussolj, Leeroy. – felelte a báty, meglepően higgadt hangnemben. Szilárd, rideg tekintettel bámult az öccsére, amin Lee meglepődött, de azért folytatta volna. Buck rögtön közbevágott, amint kinyílt a szája. – Kussolj és maradj nyugton. Szét fogod szakítani a sebet. – a beszédstílusa ugyanolyan nyugodt és kiegyensúlyozott volt, kicsit sikerült ezt átadnia Leeroynak is, vagy legalább is úgy tűnt.
Lee elcsendesedett. Egy órán át meg sem szólalt, Buck pedig már nagyon aggódott, mikor végre kibökött egy épkézláb mondatot.
– Még élek. Csak pihenek. – suttogta halkan, két nyöszörgés közben, Buck pedig sietősen rászólt.
– Ne aludj el, öcsi.
– Miért ne?
– Mert megint el fogsz ájulni és lehet, hogy nem sikerül majd felkeltelek. – felelte Buck halkan, ijesztő természetességgel. – Inkább beszélgessünk, figyelj a hangomra, jó? Mi történt, ki bánt el így veled?
– A főnököm. Kiszúrtam vele, átvertem ő meg… Ő meg átjött, jól szétvert és gyomron lőtt. Most már aludhatok?
– Nem, Lee. Figyelj rám. – kérlelte – Mit kérsz karácsonyra, hmm?
– Új lábakat. – felelte Leeroy keserűen, majd pár másodperc múlva halkan kuncogni kezdett. Buck csak zavarodottan bámult, amint Lee jót szórakozik a saját poénján, ettől pedig ő is elmosolyodott.
– Úgy legyen, öcsi.

Buck áthajtott a városon, közben folyamatosan dudált és ordítozott. Végül elérte a kórházat, beszáguldott a mentőknek fenntartott parkolóba és nyomott egy satuféket, az ajtóhoz lehető legközelebb.
– Segítség! Segítsenek! – pattant ki a kocsiból, közben a bejárathoz sietett. Pár nővér odaszaladt hozzá, Buck elmondta mi történt és kicibáltak Leeroynak egy ágyat.

Picture

Minden másodpercek leforgása alatt történt. Kiemelték a férfit az autóból, feltették az ágyra, bevitték majd rögtön a műtőbe tolták, Buck pedig a váróteremben magára maradt. Feszülten bámult az ajtóra, ami kíméletlenül bevágódott előtte. Egy darabig álldogált így, az ajtóra meredve, majd egy sóhaj kíséretében megfordult és a wc-k felé vette az irányt. Ez a sóhaj most olyan volt, mintha órák óta először jutott volna levegőhöz. Kicsit sikerült lehiggadnia. Lee sorsa most már nem rajta múlt.
Lemosta a vért a kezeiről. A kabátra alaposan feltapadt, így azt inkább levette. Belenézett a tükörbe és elszörnyedve látta, hogy az arca is olyan lett. Lehajolt és alaposan lemosta, közben pedig kicsit felfrissítette magát. Mikor kijött, a hajából csurgott a víz, a felsője gyűrött volt, az arca pedig meggyötört.

Picture

Hét óra. Ennyit ült a váróban Buck, amíg ki nem jött az orvos a műtőből.
– Megmarad, de…
– Kerekesszék. – vágott közbe Buck, álomittas képpel, mire a sebész bólintott. Az ő arcáról is megkönnyebbült fáradtságot lehetett leolvasni.

Picture

– Gerincbe lőtte valami barom. – jegyezte meg Buck, maga sem tudta, hogy miért. Egy-két másodpercig mozdulatlan maradt, majd hirtelen eltört a mécses. Az arcát a kezeibe temette, a sírástól rázkódni kezdett. Hatalmas kő esett le a szívéről és most ki kellett engednie a stresszt. – Azt hittem, hogy meg fog halni! – kiáltotta keservesen, közben a szemeit dörzsölgette. Nem csak az utóbbi 5-6 óráé, hanem hosszú évek súlya nehezedett a vállára és most ez az egyszerű szó mindent megoldott. „Megmarad”, többre nem is volt szükség.
– Menjen haza, holnap már tud vele beszélni. – mondta az orvos, mikor Buck egy kicsit elcsendesedett.
Még pár percig üldögélt itt, a történteken merengve, aztán elment. Beült a vérfoltos autójába és hazavezetett. Otthon befejezte a whiskeyét és leheveredett a laptopja elé.
Jó minőségű, eladó kerekes székeket keresett.
Érdekes érzés hét év után, először karácsonyi ajándékot vásárolni.

Vége!

Írta és illusztrálta: AnatidaephobiaCookie

Felelsz vagy mersz?

Írta: Romena
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

 

Picture

– Oké, akkor most beszéljünk ki valakit! – mit keresek én itt? Nem is kedvelem ezeket az embereket. Igazából sosem akartam eljönni ebbe a buliba, de mikor anyám megtudta, hogy Izzy megívta az összes lányt az osztályból a nyaralójukba bulizni, kötelezővé tette, hogy eljöjjek. Nem tudom, mit pattog ennyire, húsz emberből, csak tizenhárman jöttek el, velem együtt.

Picture

– Huhú! A múltkor láttam Roryt egy csajjal a buszmegállóban! Még csak nem is nézett ki rosszul! Ez tökre nem fair – Lacey vinnyogásra hasonlító hangja mindig is idegesítő volt, de most, hogy az egész éjszakát ezekkel az emberekkel kell eltöltenem, kibírhatatlannak tűnik. El sem hiszem, hogy ezzel a nővel eltöltöttem négy napot New Yorkban, egy cserediák program keretében.

Picture

– Mintha te panaszkodhatnál. Mind tudjuk, hogy Spencer oda van érted – Olivia Wright. A kiszőkített hajával, és a vastagon kimázolt arcával alapból ellenszenvet váltott ki belőlem, de aztán megszólalt, és akkor végkép elásta magát előttem. Miért kell nekem itt lennem? Éppen elég lesz az osztálykirándulást túlélnem, erre semmi szükség.

Picture

– Na és veled mi a helyzet Bonbon? – fordult hozzám Izzy. Ha még egyszer így hív, nem fog sokáig az élők közé tartozni. – Pasik? – persze ott van Daniel, még az olvasóklubból, de ha egy szót is mondok róla nekik, hétfőn az egész suli tudni fog róla.

Picture

– Miről beszélsz? Engem nem érdekelnek a pasik! – mondtam, de amint megláttam Izzy halvány mosolyát rögtön megbántam. Nagyon ügyes vagy Bonnie, most mindenki azt fogja hinni, hogy leszbikus vagy. – Ne értsétek félre – próbáltam menteni a helyzetet, de tudom, hogy már késő.

Picture

Igen, gyűlölöm az osztályomat. Ha belegondolok, hogy még három évet velük kell eltöltenem, kedvem lenne megfojtani magam egy teáskanálnyi vízben. Az egyetlen embert, akit még el tudok viselni, az Claire. Tipikus goth pózer, de ő vele legalább normálisan el lehet beszélgetni. Az egyetlen baj az, hogy ma nem jött el, ezért az egész estémet az éhes, plázacicákkal teli veremben kell eltöltenem, akik mindent megpróbálnak kihúzni belőlem, amivel később megkeserítik az életemet.

Picture

– Tudjátok mi lenne a legjobb? Üvegezzünk! – mondta hirtelen Kirsten, aki rögtön fel is pattant a helyéről, és a konyhában kezdett el, egy üres üveg után kutatni. Részben hálás vagyok neki, hogy az előző rész lezártuk, azonban a “Felelsz vagy mersz?” mindig is veszélyes játék volt. Így lehet a legkönnyebben lealázni egy embert.

Picture

Néhány másodperc után már vissza is tért egy üres kólásüveggel, majd a foteleket odébb tolva mind körbeültük a földön. Olivia volt az első, aki pörgetett, persze, hogy nekem kellett az elsőnek lennem.
– Felelsz, vagy mersz? – kérdezte bűbájos hangon, miközben mindenki tudta, hogy kegyetlen megaláztatás vár rám.
– Felelek – még mindig jobb ez, mintha pucéran kéne egy nap bemennem suliba.

Picture

– Oké, szóval… – néhány hosszú másodpercig tartott, mire kitalálta a kérdést – milyen messzire jutottál azzal a sráccal, akit New Yorkban ismertél meg? Tudod, akivel táncoltál is – annyira nem lep meg a dolog, hogy tud róla, hiszen mégiscsak Lacey barátnője.
– Lester? Ugyan már! Még Face-n sem jelölt be – mondtam, és már vártam az undok megjegyzéseket, mint: “Úgyis túl jól nézett ki hozzád” vagy “Szépség és a Szörnyeteg”, de senki nem mondott ehhez hasonlót, helyette:
– Kár, pedig helyes volt – némán bólintottam, megrándítottam a vállamat, és az üveg felé nyúltam.

Picture

Minden erőmet beleadva, megpörgettem, és abban reménykedtem, hogy olyan emberre mutat majd, akit nem igazán kedvelek. Az üveg minta végtelen ideig csak forgott volna, azonban nem sokkal később lassulni kezdett. Egyenesen Laceyre mutatott.
– Felelsz, vagy mersz?
– Én menő csaj vagyok, úgyhogy merek – általában nem vagyok valami jó, ha valakit szívatni kell, de ezért a nőért érzett gyűlöletem megkönnyítette a dolgokat. A feladatot hamar kitaláltam. – Egyél egy kanál fahéjat!

Picture

Láttam Lacey arcán, hogy a fülég érő mosolya megfagy, majd szép lassan fölállt a helyéről, és a konyhába sétált. Eltartott egy ideig, mire megtalálta, de egy fahéjjal púposan megrakott teáskanállal állt újból elénk.
– Ezért örökre utáni fogak – mondta, majd egybe bekapta a kanalat. Rögtön megbántam, hogy nem vettem videóra az eseményt, sosem akarom elfelejteni azt a pillanatot, ahogy az arca vérvörösre vált, és fuldokolva hajol a mosdókagyló fölé.

Picture

Lehet, hogy én sem vagyok jobb ember náluk, de nem tagadom, jó móka volt. Lacey még sokáig nem tért vissza hozzánk, de mi folytattuk a játékot. Többek között megtudtuk azt, hogy Olivia nem eredeti szőke – nem meglepő – és eredetileg barna hajú, azt, hogy Amelia még mindig a gyerekkori plüssmalacával alszik, illetve azt is, hogy Zoenak bejön, Mr. Hester, a földrajz tanárunk. Ezeken kívül fehérneműre vetkőztettük Cassandrát és Diamond bekötött szemmel kisminkelte Sonyát.

Picture

Ezek után tért vissza Lacey, majd Rylee odaadta neki a pörgetési lehetőségét. Az orra még mindig vörös volt, és erősen szipogott, miközben egy papír zsebkendőt szorongatva nyúlt az üveg felé. Az fenyegetően tette meg a köröket, majd mikor már lassulni kezdett, már azelőtt tudtam, hogy ismét rám került a sor, mikor még meg sem állt.

Picture

Az ellenfelem szélesen vigyorgott, mikor tudatosult benne, hogy itt a bosszú ideje. Tudtam jól, hogy nem lesz egyszerű a feladat, amit kapni fogok, és hogy valószínűleg életem végéig viselni fogom a nyomait. Lacey sokáig nem mondott semmit. Valószínűleg a megfelelő büntetésen kattogott az agya – vagy az a valami, ami helyette van neki.

Picture

Fenyegetően a szemembe nézett, majd megszólalt:
– A közelben van a Miller ház. Biztos hallottál már róla. Azóta lakatlan, mióta a tulajdonosa, Roy Miller felakasztott magát, miután megölte a feleségét, és két lányát. Ez nagyjából ötven éve történt, de ha hihetünk a városi legendáknak, ő még mindig ott kísért, új áldozataira várva. Azt szeretném, ha odamennél, lemennél a pincébe, ahol a négy holttestet megtalálták, majd tölts el ott egy órát. Persze erről szeretnék képet is, hogy tudjad bizonyítani, hogy tényleg ott voltál.

Picture

Mindenki ijedten nézett rám, én pedig azon gondolkodtam, hogy milyen értékemet ajánlhatnám fel, zálogként, hogy megússzam a feladatot. Mintha olvasta volna a gondolataimat, szigorúan hozzátette:
– Ajándékot nem fogadok el. Azok után, hogy mit tettél velem, ez a minimum.
Miután végig gondoltam mindent, szépen felálltam, majd belebújtam a pulcsimba. Izzy aggódóan egy zseblámpát nyújtott át nekem, majd végignéztem a szobán.

Picture

Lacey gúnyos pillantásit kivéve, mindenki szomorúan nézett rám, mintha a halálomba mennék. Búcsúzóul intettem egyet, miközben próbáltam leplezni mennyire is meg vagyok rémülve. Kiléptem a bejárati ajtón, majd miután az áprilisi hideg megcsapta az arcomat, minden jókedvem elszállt.

Picture

A távolban hallottam, ahogy a békák brekegnek, és néhány hal ugrándozik a közeli tóban. A fák levelei ijesztően susogtak, ahogy a szél fújta őket. Bátortalanul elindultam a hírhedt kísértetház felé. A városban mindenki ismerte ezt a történetet, de az, hogy az öreg Roy miért tette, amit tett, senki sem tudja a választ, ezért mindenféle elméletek születtek az eset óta.

Picture

Szép lassan megérkeztem az öreg házhoz, de a bejárati ajtó előtt megtorpantam. Sosem hittem az ilyen történetekben, de a lábam mégis elfelejtette hogyan kell működni, ahogy felértem a verandára.
Ha ezt végigcsinálom, nem csak magamnak, de másoknak is bebizonyítom, hogy érek valamit ebben a világban.

Picture

Mikor végre rávettem magam, hogy megmozduljak, az ajtókilincsre tettem a kezem. Elég volt egy kicsit meglökni, a zár engedett, és az ajtó nyikorogva kinyílt. Szép lassan emeltem át a lábamat a küszöbön, miközben a padló olyan fájdalmas hangokat adott ki, hogy azt hittem rögtön beszakad alattam.

Picture

A ház belseje ugyanolyan rossz állapotban volt, mint azt kívülről sejteni lehetett. Régóta nem járt erre senki, de sokan állítják, hogy éjszaka, mikor elsétáltak a ház mellett, sikolyokat és ordibálást hallottak.
Mikor beértem, rögtön küldtem Laceynek egy selfiet, hogy biztosítsam arról, hogy megérkeztem. Megpróbáltam egy hatalmas mosolyt erőltetni az arcomra, majd egy “Itt jobb a buli, mint nálatok!” üzenettel elküldtem a képet.

Picture

Amint becsúsztattam a telefonomat a nadrágom zsebébe, és úgymond ‘Elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal’, hihetetlen nyomasztó hangulat jött rám. Elképzeltem, hogy milyen lehetett ez a ház, mikor még volt benne élet.
Vajon mi váltotta ki Mr. Royból azt az őrületet, amiért ilyen szörnyűséget tett? Sokan azt mondták alkoholista volt, mások azt, hogy hónapok óta depressziós volt. Hallani olyan változatot is, hogy csak egyik pillanatról a másikra bekattant.

Picture

Meg mertem volna rá esküdni, hogy valaki a nyakamba lehelt, de mikor rémülten körülnéztem, senkit sem láttam. A következő pillanatban viszont tisztán hallottam, hogy valaki az emeleten csapkodja az ajtót. Nem tudom mi ütött belém, de rögtön a hang irányába siettem. Mire felértem a lépcsőn, a zaj elhalkult, és őrületesen idegesítő csönd következett. A kintről beszűrődő zajok rögtön megszűntek, és semmit sem hallottam.

Picture

Ez volt az a pillanat, mikor úgy döntöttem, hogy nem érdekel mit fognak rólam gondolni a többiek, inkább visszamegyek, minthogy még egy percet ebben a házban eltöltsek. Szinte menekülve futottam le a lépcsőn, végig a folyosón, azonban a bejárati ajtó eltűnt, csak az üres fal maradt helyette.
– Ez lehetetlen – suttogtam magam elé, és ebben a pillanatban már nem voltam benne olyan biztos, hogy más nem hallja.

Picture

Félelmemben lerogytam a földre, de nem mertem hátranézni, rettegtem mit fogok mögöttem látni. Becsuktam a szemem, és csak azután mertem a folyosó felé fordulni. Mikor megbizonyosodtam arról, hogy még életben vagyok, kinyitottam az egyik szememet. Biztos vagyok benne, hogy a szívem kihagyott egy ütemet.

Picture

Továbbra is egyedül voltam, de az biztos, hogy többé már nem a házban vagyok. Egy végtelenül hosszú folyosón találtam magamat. A padlót, és a falat is fekete-fehér csempe borította, és az út végét elnyelte a sötétség.  Nagyot nyeltem, majd elindultam.

Picture

Nem sokáig sétáltam, mire előttem, és mögöttem is fenyegetőző, fekete űr borított be. Tudtam, hogy már nem fordulhatok meg, ezért folytattam tovább az utamat. Néhány méter után láttam, hogy a padlót vértócsák borítják, majd nem sokkal később a falakat is beborította a vörös folyadék.
Éreztem, hogy felfordul a gyomrom, és ki akarom dobni a taccsot, de ez végül nem történt meg.

Picture

Folytattam az utamat, az immár vörössé vált folyosón. Nem sokkal később megérkeztem a túloldalra, de a falon nem egy másik helységbe vezető ajtó volt, hanem egy tükör. Magamat láttam benne, a ruhámból csöpögött a vér, az arcomat sebek borították, és mögöttem állt, egy holtsápadt férfi, aki kést szorongatott a kezében.

Picture

Sikoltani próbáltam, de nem jött ki hang a torkomon, rémülten fordultam meg, de az embernek nyomát sem láttam, és a végtelen folyosó is eltűnt, a vérrel együtt. Egy szűk szobában találtam magamat, a tükörrel szemben pedig egy ajtó volt. Ugyanolyan régi, faajtó volt, mint a ház bejárati ajtaja, mögötte halvány fény szűrődött ki.

Picture

Reménykedve nyitottam ki, majd rettenetesen megkönnyebbültem, amint a ház romos képe tárult elém. Átmentem az ajtón, de amint az becsukódott mögöttem, örökre megbántam ezt a tettemet. Halálsikolyok visszhangoztak az öreg ház falai között. Fülsüketítő volt. Próbáltam elmenekülni a hangok elől, de mindenhol ott voltak.

Picture

A konyhában adtam fel a küzdelmet. A sarokban lerogytam a földre, majd a kezemet a fülemhez szorítva, csukott szemmel vártam a halált. Nem tudom mennyi ideig ülhettem ott, de a poklot is megjártam. A sikolyok egyre csak hangosabbak lettek, két kislányét hallottam és egy nőét. Ezeken kívül még lépések zaja vett körbe, és egy férfi hörgésétől zengett a fejem.

Picture

A következő pillanatban egy telefon csörgése törte meg a szenvedésemet. Amint megszólalt a többi rettenetes hang megszűnt. Én a könnyeimet törölgettem, miközben elővettem a telefonomat a zsebemből:
– Halló? – szóltam bele, de még én sem ismertem fel a hangomat, olyan gyengének és ijedtnek tűnt.

Picture

– Mi van veled Bonbon? Már több mint egy óra eltelt az üzeneted óta! Élsz még? – Izzy aggodalmas hangja töltötte be a csendet. Ennyi idő eltelt volna azóta, hogy ideértem? Mi történt? A kezem remegett és még mindig hevesen vettem a levegőt. Nem képzelhettem az egészet, ugye? Nem őrülhettem meg.
– Halló? Ott vagy?
– I-igen. Persze, m-mindjárt megyek – válaszoltam a telefonba, majd feltápászkodtam a földről.
– Minden rendben? – kérdezte még, de én kinyomta a hívást.

Picture

Semmi sem volt rendben. Semmilyen magyarázatot nem tudok adni az előbb történt eseményekre, az meg pláne nem hiányzik, hogy többiek őrültnek nézzenek, miután elmeséltem nekik mi történt. Nem tudtam sietni, a történtek úgy kiszívták minden erőmet, hogy kedvem lett volna azon nyomban lefeküdni, és álomra hajtani a fejemet.

Picture

A bejárati ajtóhoz értem, és kinyitottam. Rögtön tudtam, hogy még nincs vége. Nem az erdő és a tó volt mögötte, hanem egy lépcsősor lefelé. Már úgysem számít – mondtam magamnak, majd elindultam. Mint kiderült, a lépcső a pincébe vezetett. Ott borzalmas látvány fogadott. Négy, vérrel borított holtest feküdt a földön. Azonnal hátat fordítottam és megpróbáltam elmenekülni, de a lépcső eltűnt.

Picture

Mikor újra megfordultam, a négy test már talpon volt, és mind engem nézett. A sikolyok visszatértek, és mind a négyen elindultak felém. A földön kötöttem ki, miközben kezek érintését éreztem a hátamon, éreztem, hogy minden testrészem elgyengül…
És ekkor… megszólalt Katy Perry, I kissed a girl című száma?
***

Picture

Úsztam a verítékben, és hangosan lihegve tértem magamhoz, otthon, az ágyamban. Biztonságban. Eltartott egy ideig, míg felfogtam, hogy minden a mi történt csak egy rémálom volt. Sosem örültem még ennyire, hogy fel kell kelni. Hevesen lélegezve nyomta ki az ébresztőmet a telefonomon. Bocsi Katy.

Picture

Péntek van, ami azt jelenti, hogy a buli csak ma este lesz. Még akkor is remegett a kezem, mikor belenéztem a tükörbe. Hatalmas karikák voltak a szemem alatt. Egyáltalán nem volt kedvem a suliba menni, de egy rémálom miatt nem lóghatok. Szinte már gyászos csöndben öltöztem fel, és pakoltam be a táskámba.
***

Picture

– Mi van veled, Walker?! Egész nap úgy nézel ki, mintha zombi lennél! – Claire zuttyant le a mellettem lévő üres helyre, a nagyszünetben. Egész nap nem beszéltem senkivel, és ez valószínűleg feltűnt neki.
– Semmi, csak valami hülyeséget álmodtam – mondtam, még ahhoz is fáradt voltam, hogy valami hazugságot kitaláljak.

Picture

– Mit?
– Hát… arra már nem is igazán emlékszem. Valami szellemek voltak, meg ilyesmi – a rémálmom már csak ködös emlék volt, azt sem tudom mi is történt benne, csak arra emlékszem, hogy rettenetesen féltem. Talán nem kéne ezen aggódnom, hiszen mégiscsak egy álom volt.

Picture

– Hé, Bonbon! Claire! – Izzy hangosan köszöntött minket, amint beért az osztályterembe. – Ugye jöttök ma este?
– A helyzet az, hogy Dr. Cupcake megbetegedett, és még el kell vinnem az állatorvoshoz meg minden. Tökre aggódom érte. De kösz a meghívást – válaszolta rögtön Claire. Kétlem, hogy a macskájának bármi baja lenne, de aki nem ismeri annyira, mint én, az simán elhiszi, hogy igazat mond.
– Úúú szegény, remélem nem lesz baja! Ugye te jössz? – fordult hozzám.

Picture

– Tudod, talán tegnap még azt mondtam volna, hogy megyek, de aztán rádöbbentem, hogy fölösleges olyan emberekkel töltenem az estémet, akiket ki nem állhatok. Nem megyek a ma esti buliba, és semmilyen másikba, legalábbis nem olyanba, amin ti is ott vagytok. Ne vegyétek magatokra, csak szimplán gyűlölöm az ilyen beképzelt és nagyképű libákat, mint ti. Bocs.

Picture

Izzy meghökkenten nézett rám, de nem csak ő volt így. Meglepődtem saját magamon, sosem gondoltam volna, hogy egyszer lesz elég bátorságom a szemükbe mondani az igazat. Claire sem tudott mit mondani, csak kigúvadt szemekkel nézett rám.
– Hát, oké, ha nem akarsz jönni… – Izzy még mindig nem tudta hova tenni a történteket, de elment.

Picture

– Ez meg mivolt, te lyány? – Claire sem tért még magához – még én sem csinálok ilyet!
– Fogalmam sincs mi volt ez. De örülök, hogy megtörtént.
– Te hihetetlen vagy, Bonnie – csóválta a fejét, miközben kacagott. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen szókimondó vagy. Mi váltotta ki belőled ezt?
– Nem tudom. De legalább leszálltak rólam ezek a hárpiák.
***

Picture

– Hé, Bonnie! Van rám egy perced? – Daniel hangja vált ki a tömegből, majd éreztem, hogy megragadja a karomat. Régen sokat álmodtam arról, hogy egyszer elhív majd randizni, vagy valami, de sosem voltam elég bátor, hogy egyáltalán szóba álljak vele, de azóta a nap óta, valami teljesen megváltozott bennem.

Picture

Még péntek délután ráírtam, és mint kiderült rengeteg közös vonásunk van.
– Csak arra gondoltam, hogy van-e kedved ma az olvasóklub után eljönni velem valahova? – ő most komolyan elhívott volna? Sosem hittem volna, hogy ez a pillanat egyszer el fog majd jönni.
– Hát nem is tudom. Talán… – néha nem is ismerek magamra. Úgy tűnik Daniel ezt igennek vette, mert egy hatalmas mosoly kísértében indult órára.

Picture

Lacey, és a háreme azóta sem szólt hozzám, de talán ez így is van rendjén. Clairrel pedig szinte elválaszthatatlan barátnők lettünk. Nem tudom mitől változtam meg ennyire, de soha többet nem hagyom, hogy mások véleménye befolyásolja az életemet. Szeretnem kell önmagamat, és bíznom kell a saját tetteimben, a magam urának kell lennem.  Csak így lehetek sikeres az életben.

Vége!

Írta és illusztrálta: Romena