Sims 4 Modok

Háztáji állatok és vadállatok a Sims 4-ben

Abban reménykedsz, egyszer egy játékcsomag formájában végre falusi világban játszhatunk, tehenekkel, kecskékkel és társaikkal? Vagy vadállatokat látogatnál az állatkertben? Mindezt már megtalálhatjátok az egyedi tartalmas oldalakon, csak épp az állatok mozdulatlanul állnak, most azonban élő állatokról van szó! Igen, ÉLŐ állatokról! Egy igazán kreatív alkotó, TheKalinotr0n nem ismeri a lehetetlent, és a háztáji állatok készítése után vadállatokat kezdett alkotni, ha már nem érkeztek meg a Cats and Dogs kiegészítővel.

2002-ben ismerkedett meg a Sims fogalmával a készítő, majd elkezdett egyedi tartalmakkal foglalkozni, házakat építeni, állatokat kreálni. Emlékezett rá, hogy anno Sims 3-ban kutyából tigrist vagy pandamedvét lehetett alkotni, és biztos volt benne, hogy a Sims 4 is számtalan lehetőséget rejt ilyen téren.

Először egyedi tartalom nélkül kezdett kutyát és macskát torzítani, amiből medvét, borzot és tigrist tudott készíteni, majd az egyre bonyolultabb állatok felé kezdett haladni. Saját alkotásai eddig több, mint 40 állatot foglalnak magukba, és még mindig van egy csomó állat a listáján. A korábban nem létező állatok száma egyre csak nő, bizonyos állatokat megalkotásához azonban már egyedi tartalmakat kellett segítségül hívni pl. a szarvak, agancsok miatt. Így született a szarvas, kecske, kos, stb.

TheKalinotr0n remek alkotása nagy népszerűségnek örvend, így én is megosztom veletek a munkáit, amelyek természetesen letölthetők. 🙂

A Sims 4 közösségben is letölthetők az alkotásai, neve: TheKalinotr0n

 

Háztáji állatok és vadállatok

LETÖLTÉS

(szarvak és agancsok nélkül)

 

Szarvak és agancsok

SZARVAK ÉS AGANCSOK LETÖLTÉSE

Ügyeletes technikai zseni, bugszakértő, kötélidegzetű hibaelhárító. Minden problémára akad – általában helyes – megoldása. Tehetséges illusztrátor, hírvadász, Sims 2, Sims 3, Sims 4 és Sims Mobile játékos. Az oldal biztonsági rendszerének őrizője, lelkiismeretes backstage admin.

1 Comment
Inline Feedbacks
View all comments