Sims Tales Office

Halloween különkiadás – Kísértetház kihívás

Picture

Ahogy azt a Hírhétfőben megígértük, a Halloween hetünket egy meglepetés Sims Tales Office különkiadássalzárjuk, amelyben bemutatjuk Nektek, mi történik siménjeinkkel, ha egy úgy nevezett, Kísértetház kihívásnakvetjük alá őket. Igaz, szükség volt némi beavatkozásra, hogy felgyorsítsuk itt-ott a folyamatot, de higgyétek el, a simek 95%-ban azt csinálták, amit ők akartak. Nézzétek meg, hogyan alakult a szerkesztőség sorsa, amikor egy őszi napon úgy gondolták, beköltöznek egy kis időre az egyik kísértet járta házba. Vajon melyik admin éli túl a kalandot?
Carmilla, Dettyke, Etti, Marcello, Matt, NoAngelBrigi és Thea

Picture

A megérkezést követően a szerkesztőség tagjai úgy gondolták, először egy csapatépítéssel kezdenek. Párokba rendeződtek (jaj, szegény, Marcello 🙁 ), és játszani kezdtek.
Picture

Aztán előkerültek a párnák is. (Hogy honnan, azt ne kérdezzétek! Talán a farzsebükből?)
Picture

A párok újfent cserélődtek, ezúttal Matt maradt ki a sorból, és aggódva figyelte, ahogy a pici labda ide-odapattog Brigi és Etti között.
Picture

A nagy játszadozásban mindenki elfáradt. Thea és Carmilla csapott le elsőként az egyetlen emeleten található franciaágyra – a többiek nagy bosszúságára.
Picture

Dettyke Marcellóval a nappali koszos és szakadt kanapéjára heveredett le.
Picture

Mivel Etti is nagyon fáradt volt, és a legjobb helyeket már elfoglalták, a kinti padot vette célba. Úgy álomba szenderült, hogy észre sem vette, közben veszélyes fenevadak vették birtokukba az udvart.
Picture

Thea 2 perccel az elalvás után rájött, hogy ő tulajdonképpen nem is kedveli még annyira Carmillát, hogy egy ágyban aludjon vele, így otthagyta a legújabb szerkesztőségi tagunkat, és egy kinti kanapén igyekezett kipihenni a délelőtti játék fáradalmait.
Picture

Brigi is sopánkodott egy sort, hogy Carmilla egyedül elfoglalt egy kétszemélyes ágyat. Végül kénytelen volt megelégedni a nappali kanapéjával.
Picture

Ja, említettük már, hogy egy 6 tagú család nemrégiben különféle balesetekben életét vesztette a házban? Nem? :O Akkor most mondjuk.
Picture

Dettyke vállalta magára, hogy főz a kis csapatra. Fincsi spagetti került az asztalra.
Picture

Az időjárás nem volt kegyes Ettihez. Dettyke csodálkozva tekintett ki az ablakon. Eleredt az eső.
Picture

Nem ébredt fel. 🙁
Picture

Carmilla, miután kitakarította a fürdőszobát, elcsevegett Mattel. Azt azonban nem tudta, hogy csak egy szerkesztő élheti túl ezt a kalandot, és térhet vissza az irodába. 🙁
Picture

Matt unalmában előkapta a távirányítót, és megnézte, mi megy a tévében.
Picture

Miután elállt az eső, Matt és Thea kimentek játszani a ház elé. Ekkor még úgy tűnt, a kiruccanás a kísértetházba kedélyes csapatépítő tréningnek ígérkezik.
Picture

Carmilla és Brigi mutatta először a paranoia jeleit, úgy érezték, mintha valaki figyelné őket, és rosszban sántikálna..
Picture

Etti eközben megcsillogtatta főzőtehetségét, a hotdogjai látványától azonban nem volt túlzottan elájulva.
Picture

Némi búslakodás után azonban kíméletlenül megetette művét a többiekkel.
Picture

Thea életkedve a borzasztó vacsora után olyannyira megfogyatkozott, hogy elfoglalta a koporsót, és benne tért nyugovóra.
Picture

Miután Thea kellően kipihente magát az újonnan felfedezett “ágyban”, Mattnek is figyelmébe ajánlotta, aki ásítozva lépett be a szobába.
Picture

Dettyke és Marcello a reggelt egy kis testmozgással kezdte, miközben… az ott egy borz? OO
Picture

Marcello vállalta a reggelikészítést, főzőtehetsége azonban vetekedett Ettiével. Mi van ezzel a sütővel? El van átkozva?
Picture

Thea nem repesett túlzottan a boldogságtól, hogy újfent szenes hotdogot szolgáltak fel.
Picture

Kész rejtély, hogy Thea mivel bosszanthatta fel Eredeti Brigit, hogy az azonnal iderohanjon a semmi közepére és leteremtse szerkesztőkollégánkat.
Picture

Éjfélt ütött az óra.
Picture

Carmilla éppen útban volt, hogy a postaládánál panaszkodjon egy sort, mennyire éhes, amikor hirtelen…
Picture

Ijedten szaladt vissza a házba, hogy elújságolja a többieknek, mit látott, kollégái azonban csak legyintettek, és megállapították, tévképzetei vannak az éhségtől. Ekkor azonban…
Picture

Carmilla érezte, szenvedései véget értek, amikor szellemek egész hada rohamozta meg őt, és teljesen kiszívták belőle az életerőt. Nem bírta tovább a harcot.
Picture

A közelben tartózkodók azon nyomban megmentésére siettek, de elkéstek vele. Megérkezett a Kaszás…
Picture

Etti egy teljes percig gyászolta Carmillát, majd úgy gondolta, ennél több szerencsétlenség aznap már nem érheti, úgyhogy újfent megpróbálkozptt a hotdog készítéssel. Szerencsére ezúttal sikerrel járt, ám sokáig nem tudott örülni teljesítményének, mert váratlanul felbukkant előtte egy szellem.
Picture

Ijedtében – Carmilla sírja közelében – összepisilte magát. Hogy kiengesztelje Carmilla szellemét, a teljes tálca hotdogot elhelyezte a sírjára.
Picture

Matt és Thea közben elment aludni.
Picture

A földszinten viszont nem volt olyan nyugodt a helyzet, mint az emeleten. Brigi is szembetalálta magát jó pár szellemmel.
Picture

És ez így folytatódott órákon át.
Picture

Mattet és Theát kivéve senki sem úszta meg a kísértet-hadjáratot.
Picture

Marcello megpróbálta eltüntetni a padlón fénylő bizonyítékot az éjszakai rettegésről..
Picture

… miközben a szellemjárásról mit sem sejtő Thea partizott egy jót a háttérben.
Picture

A partihangulat Mattra is átragadt, és megpróbálta táncra invitálni Marcellót, hogy elterelje figyelmét a rettegésről, nem járt azonban sikerrel.
Picture

Thea és Dettyke vetélkedni kezdtek, ki háziasabb, ennek eredményeképp nem csak az udvart, hanem az úttestet is felmosták.
Picture

Marcello, miután lassan magához tért a rettegéstől, elindult valami harapnivaló után nézni. A hűtő viszont rejtélyes módon semmivé vált. Csak nem a Halloween átka sújtott le a csapatra?
Picture

Matt és Thea olyan éhesek voltak, hogy megkockáztatták Carmilla szellemének bosszúját, és az utolsó adag hotdogot is magukévá tették.
Picture

Theának ezután szerelhetnékje támadt, és nekiesett a napok óta rossz mosogatógépnek. Nem is sejtette, milyen kevésen múlott, hogy megúszta ép bőrrel!
Picture

Matt közben hiányolni kezdte Mappát, úgyhogy megszelídített egy kóbor kutyát az udvaron.
Picture

Mivel a hűtő szőrén-szálán eltűnt, és Brigi roppantul éhes volt, nem tudott ellenállni a tehénnövény által felajánlott tortaszeletnek.
Picture

És Briginek sajnos ez lett a veszte. 🙁 De legalább a tehénnövénynek nem kellett éhen vesznie.
Picture

R.I.P. Carmilla R.I.P. Brigi
Picture

Marcello tüzet gyújtott odakint, Thea pedig kihasználta az alkalmat, hogy ezáltal egy kis élelemhez jusson. Random előhúzott a levegőből egy mályvacukrot, és megsütötte.
Picture

De nem lakott vele jól, gyomra pedig egyre inkább korgott.
Picture

A feszültség pedig csak nőtt, a lakók igencsak éhezni kezdtek, és éhes szemeket vetettek ízletesebbnek tűnő kollégáikra.
Picture

Dettyke és Thea egyre rosszabbul viselte, hogy üres a gyomruk.
Picture

Matt is rákezdett a panaszkodásra, miközben Marcello kitartásra biztatta Theát, pedig az ő gyomra is kongott az ürességtől.
Picture

Nem sokkal később azonban Marcello feladta a küzdelmet, szenvedései véget értek.
Picture

Immáron háromra bővült a sírok száma.
Picture

Az éhség és gyász Mattet is ledöntötte lábáról, a kihívás negyedik kiesője ő lett, a Kaszás a fürdőszobában érte utol.
Picture

Az életben maradók zokogva gyűltek köré, sejthették, számukra sem fog jól végződni az éjszaka.
Picture

Carmilla, Brigi, Marcello sírjához Matté is csatlakozott.
Picture

Thea a nappaliban lehelte ki lelkét, és már régi ismerősként üdvözölte a Halált.
Picture

Dettyke is követte szinte azonnal, hiszen hogyan is élhetne tovább kedves szerkesztőtársai nélkül? Az udvaron búcsúzott el az életétől.
Picture

A kihívás túlélője Etti lett, jutalmul szenvedéseiért igazán megérdemelne egy jó hotdogot. A többiekre pedig gyújtsunk gyertyát, és emlékezzünk rájuk jó szívvel!:'(