Sims 4 Kihívás

A hét erény kihívás

Múlt heti A hét főbűn kihívásunkon felbuzdulva Lee megalkotta és megosztotta velünk A hét erény kihívást, így ha esetleg bűneik után jó útra terelnétek simjeiteket, könnyebben megtehetitek. Ez a változat is Sims 4 játékhoz készült, mint elődje, és kifejezetten kedvez azoknak, akik nagy családdal szeretnek játszani a játékban. Köszönjük szépen Lee-nek, és jó szórakozást kívánunk a kihíváshoz!

1. Hit

Készíts egy fiatal felnőtt simet. A neme rád van bízva. Tegyél le szomszédságodba templomot, és szorgalmasan látogassad minden héten legalább egyszer. Simed próbáljon ismeretségeket kötni itt más simekkel, és végül az egyik itt megismert sim legyen a házastársa. A vallásosság jegyében vállaljatok legalább 6 gyermeket. Néhány közülük legyen örökbefogadott, majd életeteket szenteljétek a gyermekek jólétének. Minden gyermek a templomban válasszon magának társat.

2. Remény

Szüleid mindent megadtak neked, és testvéreidet is kiházasították. Reméled, hogy tudod folytatni ezt a tradíciót. Legyen sok gyermeked, és mindegyikük életcéljait igyekezz teljesíteni. Minden héten egyszer adakozz valamilyen simszervezetnek.

3. Szeretet

3 gyermeked születik, de nagy szeretetben neveled őket. A tinik besegíthetnek anyagilag a háztartásba, és minden hétvégén menjen a család önkénteskedni a Parenthood kiegészítő segítségével. Ha nincs meg a kiegészítő, a családtagok segítsenek egymásnak a házi feladatban, a rendrakásban, mosogatásban és gondozzák a kertet. Legyél figyelemmel gyermekeid kívánságaira, és igyekezz minél többet teljesíteni. A gyerekeknek csak pozitív jellemvonásokat adj.

4. Igazságosság

Életedet szenteld politikusi karrierednek. Érd el a 10. szintet. Emiatt csak felnőttkorodban köss házasságot, és egy gyermeked legyen. Ha megvan a City Living kiegészítő, a lehető leggyakrabban menj el tüntetni.

5. Bölcsesség

Lehetőség szerint panelban élsz, vagy pedig a város legeldugottabb részében, egy apró házacskában, távol a civilizációtól. A célod, hogy az összes tudást, amire csak képes vagy, magadra szedd. Maxold ki a jártasságaid, és helyezkedj el tudós karrierben, vagy kezdd egymás után kimaxolni a karriereket. Ha az összes jártasságod és legalább 2 karriert kimaxoltál, megházasodhatsz.

6. Mértékletesség

A jelmondatod: Mindent lehet élvezni, de mértékkel.
Csak egyszer házasodj és két gyermeked szülessen. Soha ne edd túl magad, és lakásodban épp annyi bútor legyen, amennyi kell. Soha ne költs luxuscikkekre, vagy egynél több tévére vagy magnóra. Középszintű fizetéssel járó munkát válassz, és elégedj meg a karrier 5. szintjével. Nem választhatod a Szakács karriert, és életcélod se lehet konyhaművészettel kapcsolatos. Nem lehetsz Foodie.

7. Lelki erősség

Pozitív jellemvonásokkal érd el a lelki erősséget.Igyekezz minden pozitív dolgot tenni, amit elődeid. Járj templomba, adományozz pénzt különböző jótékonysági célokra, műveld a kertedet, önkénteskedj és nevelj fel négy gyermeket. Lehet köztük örökbefogadott is.

Jó szórakozást!